Kevés negatívumot tudnék felsorolni az Árnyak lemezeit illetően, ezúttal is csak egyetlen egy dolgot sérelmezek, méghozzá a hangzásban kialakult mélyen döngő aránytalan hangokat. Valahogy nálam némileg rontja az összképet, viszont gondolom, ez meg senkit nem érdekel...
Sok - igen hülye - a médiában megszokott felesleges információval lehetne persze marketingelni ezt a remek zenekart, pl. hogy Krshna - tudatú arcok alkotják, avagy, hogy itt játszik Charlie fia, stb... Jómagam röviden úgy fogalmaznék: kis hazánk egyik legenergikusabb, legjobb élő produkciója, egy rendkívül markáns, szenzitív, zúzós, ugyanakkor gond...
Mit lehet írni akkor, ha az ember tűkön ülve vár valamit, hátha idén ez lesz az, ami végre úgy igazából fejbekólintja, mármint zeneileg. Azt, hogy itt az album, ami egyesíti a zenekar eddigi összes erényét. A Nevermore dinamikus, hegyeket mozgató erejű dalaival, és a hipnotikusan daloló énekesével egyszerűen lealázott minden idei lemezt.
Slayercore, new-school hc-vel kevert thrash, nevezzétek akárhogy, a Stampin' Ground két évvel ezelőtti bemutatkozása (ami jelen kiadónál az első, amúgy a második album) számomra egyenlő volt egy hidegzuhannyal kevert laposra kalapálással. Mertem remélni, hogy az új mű is hasonlóképpen beletapos az anyaföldbe. De a hajópadlóba bizonyosan.
No igen. Megint megjelent valami, amin lehet vitatkozni sokat. A gót istenkirálynő és csapata átment technóba. Hiába bukott a Paradise Lost már egy ilyen akcióval, azért csak meg kell próbálni még valakinek, hátha a németek ráharapnak, mert ott talán lesz néhány hibbant, akiknek ez bejön.
Gondoltam, egy kicsit nagyító alá lehetne venni a Placebo legutóbbi albumát, de sajnos ki kellett ábrándulnom a skandináv srácokból, mert biza nincsen szükség semmilyenfajta segédeszközhöz, hogy szembetűnjön: nem ez a lemez lesz az, mellyel maguk mellé állítják az esetleg kételkedő Placebo híveket.
Belga kiadó gondozásában jelent meg ennek a melodikus death metalt játszó caracas-i négyesnek a legújabb anyaga (egyébként '95-ben debütáltak In nomine ... című lemezükkel). Hatásként - többek között - a korai Seput, Obituaryt nevezik meg, ami nagyjából fedi is az igazságot.
Sokan kíváncsian várták, hogy az előző - nem éppen tökéletes - Ámok után merre lép a csapat. Lássuk. Az első hangok után tudtam, ez kellett, ez hiányzott, bár a monumentális billentyűtémák helyett most könnyed zongoraklimpírozás kíséri a zenét, nincs mese, ezzel meg kell barátkoznunk.
Újra van létjogosultsága a magyar metal zenéknek ez már nem kétséges! Megállt a lábán az Ossian, feltörekvőben van a Demonlord és még számtalan tehetség, jól fogy Kalapács Első Merénylete, s most a Pokolgépen a sor! Mivel semmit nem bíztak Kukovecz Gáborék a véletlenre szerintem biztos a zenekar jövője! 12 kiforrott, megfelelően feljátszott nóta ke...
Bruce Franklin a Trouble-ból és Doug Pinnick a King's X-ből a magja és éltetője ennek a nem egy alkalomra szóló projektnek. Akik még közreműködtek: Jeff Olson és Jerry Gaskill dob, Wally Farkas Hammond orgona, Heather Crow háttérvokál. A neveket ismerve sejtettem nagyjából a zenei irányt, és nem is csalódtam, sőt.
A 2000-res Lizzy Borden sem hozott egy cseppnyi megújulást, képregény-heavy metal vicces szövegekkel, kicsit teátrálisan, vérben tocsogva, 11 tételen keresztül. Ezerszer hallott riffek, kiállások, szigorúan a nyolcvanas évek stílusában, ami nyilván akkor szórakoztató volt, ma inkább a naiv báj lengi körül ezeket a "matuzsálemeket".
Hosszú vajúdás és keresgélés után lemezhez jutott a Snake Heart. Nagyon megérdemelték már ezt a lehetőséget, hiszen a rockzene dallamos vonalának művelésével kicsit mostohagyermeknek számítottak hazánkban. 14 hard rock dalt hoztak össze, magas színvonalon, érett felfogásban.
A Christian Epidemic egy szimpatikus zenekar. Szimpatikus, hogy a kezdetek óta kitartanak a saját zenéjük mellett, kockánként építgették fel maguknak a várat és szimpatikus a zenekar szövegi témaválasztása is - amivel sikerült is szépen beletenyerelniük valamibe ugye.
Kerry Kingék kiadták a licenszet, kedvenc szléjerista zenekarom, olyan rifforgiát ömlesztett a nyakamba, hogy még most is a pentagramom keresem. (Zárójelben megjegyzem, tagcseréken esett át a zenekar, a neveket képtelen vagyok azonosítani, a svédeknél szinte mindenki Jenssen meg Johansson, viszont hallhatóan új az énekes - aki szerintem karakterese...
Hmm... Az Overgain óriási kedvencem a mai napig, mint első lemez nagyon ott van. Sőt, maguk előtt jártak pár lépéssel, szóval nehéz dolga volt a zenekarnak, hogy megfeleljen a régi rajongóknak és újakat is szerezzen. Nagy volt a nyomás, az biztos.
Igazi underground csemege, Magyarországon valószínűleg úgy kell majd nyomozni utána. Nekem is egy fanzine szerkesztő ismerős jóvoltából sikerült beszereznem az előző két Transport League albumot, ezt a harmadikat meg Wackenben kapartam ki magamnak. Most már tényleg csak egy Transport League buli hiányzik, legalább valahol a szomszédban!
Vannak zenekarok, melyek friss, eredeti hangvételükkel számtalan utánuk következő csapat stílusára gyakorolnak nagy hatást. Vannak aztán olyan zenekarok, melyek örömet lelnek abban, hogy más zenekarok munkásságát reprodukálják.
Nem szeretném húzni a sorokat, mivel lemezismertetőim során lassan besokallok az újdonsült heavy metal formációktól. Írom ezt azért, mert lassan több használhatatlan produktummal találkozom, mint értékessel. A dán Iron Fire-t kicsit ízlelgetnem kellett, aminek legbiztatóbb pontja a zenészek 19 éves átlagéletkora lett.
Az USM egy talány számomra. Csupán 3 ember alkotja (ének+basszusgitár, gitár, dob) és mégis úgy szól helyenként, mintha 4-5 tagot számlálnának. Az infólapon az áll, hogy mindhárman benne voltak az angliai Balance Of Powerben, aztán a szokásos bonyodalmak után találtak ismét egymásra és találták ki az USM-et.
Ultrasúlyos lengyel death metal, kompromisszumok nélkül, csak úszóknak. A Vader megemlítése már csak azért is kikerülhetetlen, mert itt van a kult-csapat két tagja, Mauser (gitár) és Doc (dob).
Itt a legújabb Trottel lemez, egy viszonylag új felállással, a felvételek óta Csabi (dob) távozott és visszatért helyette egy régi tag, Ákos. Elsütöm megint azt a már szinte unásig ismételt szlogenemet, hogy nincs két egyforma Trottel album, de ez jelen esetben fokozottan igaz.
A kicsit felemásra sikeredett első album után nem szórakoztak sokat a srácok, felrántottak egy húzós és igen színvonalasan megszólaló albumot. Röviden: a tömény, vastag hangzás szinte lerepítette a hajat a fejemről. Zeneileg is sikerült fejlődni, a fogósság, amit hiányoltam régebben, már ott figyel a dalokban, egy olyan húzós dallal nyitnak (ami a ...
Heavy/power metal Kanadából, a gitáros Glen Drover King Diamonddal muzsikál éppen, ezért az Eidolon zenei és szövegi részéért a tesója, Shawn Drover felel, pedig ő a dobolóember. A borító szerint a lemez felvételei '98 decembere és '99 decembere között zajlottak, nem tudom mi tartott ilyen sokáig, biztos nem a hangzás kiagyalása, mert az elég vékon...
De rég volt, hogy a Break megjelent. Mikor is? '98-ban. Azóta várták türelmesen az Enchant rajongók, a Rush finomságait idéző progresszív Enchantosságot, mert ezt nem lehet másképp jellemezni. Ha néhány szó állna csak rendelkezésemre, hogy körülírjam az albumot, könnyű dolgom lenne, csupán annyit írnék: finom zene, finoman megkomponált dalokkal.
Már a borítón lévő kígyónyelvű krokodilcsipeszek láttán szimpatikus lett a lemez, fogalmam sincs miért, de minden idegszálammal tudtam, hogy szeretni fogom. A Gardenian úgy hatott rám, mintha egy hörgős/dallamos/húzós svéd származású mamutcsorda tiport volna agyon, de mielőtt belezavarodom teljesen a zene által felsejlő nem éppen hagyományos víziói...
Nem új lemez, csupán újrakiadás. Öt számos EP - ha sejtéseim nem csalnak a csapat már nem létezik (cáfoljatok meg, ha mégis!), és hiába három éves az anyag, még mindig van rá kereslet, ezért dobta piacra újra a Relapse.
Facebook
Twitter