Itt az új Therion opusz, az általam annak idején kicsit többnek értékelt Deggial után konceptalbummal és nem csupa máshol hallott heavy metal riffből álló Secret Of The Runes. A témaválasztás szimpatikus, erről bővebben majd az interjúban.

Nem kétséges, hogy új csillag van felemelkedőben. Jorn Lande, a norvég hang, kinek zenekarai, projektjei szinte megszámlálhatatlanná kezdenek válni, második szólólemezén a lelkébe enged bepillantást. Itt már nincs feldolgozás, mint az első szólóalbumon, csak saját szerzemények.

Emlékeimben HC csapatként élt a Vision Of Disorder, ezért elég meglepett arcot vágtam amikor felcsendült a nyitó Living To Die című dal. Na ja, a változások korát éljük, de hogy az énekes, Tim Williams milyen fülbemászó dallamokra képes, azért az mindenképpen figyelemre méltó, persze a rekedt üvöltést sem hanyagolja teljesen, csak ritkán használja,...

Pofonegyszerű a képlet: Sascha Paeth (többek között a Rhapsody, Kamelot és Angra lemezek producere) plusz André Matos (volt Angra énekes) mínusz metal. Marad a gazdagon meghangszerelt, szimfonikus hatású zene és a széles tartományokat bejáró, sokszínű ének. A végeredményt mégsem lehet egyértelműen meghatározni.

Kicsit szkeptikusan közelítettem az ötödik Borknagar opuszhoz, mivel Simen hangja etalon - na jó, az egyik etalon - számomra a műfajon belül, Vintersorg-ügyileg meg nem álltam a helyzet magaslatán (azóta persze pótoltam a hiányosságokat). Így kezdtem neki az Empiricism kivesézésének, és be kell valljam, az első három hallgatás nem hagyott bennem tú...

Na végre, csakhogy zenét is ír Mr. Zombie, nem csak a filmrendezői pályáját egyengeti. Az új lemez nyitó dala (melynek borítóján maga a mester pompázik, milyen meglepő...) a szokásos sampleres kezdés után húzós riffet hoz, amitől még a zombik is azonnal táncra perdülnének. Rob sajátos hangján kántálja azt a három hangot, amit tud, de ez így van jól...

A Mannhai nevéről eddig még nem nagyon lehetett hallani, gyanítom ez mostantól gyökeresen megváltozik. A zenekart '99-ben alapította Oppu Laine, az Amorphis volt basszusgitárosa, valamint Ilka Laaksomaa gitáros, hozzájuk csatlakozott Junior Pietinen dobos és Joanitor Muurinen énekes.

Ha jól számolom, a Kreator 16 éve van a pályán, a '89-es Extreme Aggression volt a pályájuk csúcsa, az utána kiadott albumaik elég vegyesek, nem is igazán sikerült megőrizni a pozíciójukat, kezdtek eltűnni a középszerűség süllyesztőjében. Eddig.

Mes-hug-gah, Mes-hug-gah! - kántálnám ütemesen egy koncerten, de erre vajmi kevés esélyem van, így marad kicsiny szobám, az üvöltő hangfalakkal. Már számolni sem tudom, mióta jönnek és jönnek a hírek a Rare Trax-ről, először mintha úgy lett volna, hogy dupla cd-t adnak ki, aztán valamiért mégsem. Húzták-halasztották, végül csak megjelent.

Viking fém Norvégiából, az 1991 óta létező társulattól. Ez a harmadik albumuk. Tisztán hallani is lehet, honnan származnak, az egész lemezt belengi a jellegzetesen fagyos északi atmoszféra.

Feltámadtak a lengyelek, legalábbis a promócióra szépen ráfeküdtek mostanában. Az viszont több, mint rémes, hogy a lengyel zenekarok nem képesek kétnyelvű honlapot csinálni. (Tisztelet a kivételnek.) Így bármiféle információ hiányában vagyok kénytelen értékelni ezt a zenekart is. Azt az egyet sikerült kiderítenem, hogy jelen korong a második anyagu...

Nem kellett sokat várni az új To/Die/For korongra, a tavalyi All Eternity után itt az új gothic metal dalcsokor, továbbra is érzelmesen, finn depresszióval fűszerezve, ahogy ezt csak ők tudják előadni. Valahogy mindig szimpatikusabb volt a To/Die/For a HIM-nél, annak ellenére, hogy fogós dalok terén elismerten a HIM a jobb.

Nos, mikor a fenti kiadók bejelentették e lemez piacra dobását, egyből felkaptam fejem rá, mint gyakorló Tool fan. Jogosan gondolhattam, hogy a Tool muzsikája vonósokra átdolgozva tán emészthetőbbé teszi a zenét, hisz a vonósokkal általában nincs gondja az embernek.