Pihent agyú egy társaság lehet, az biztos - ilyen névvel: Sir Hedgehog. A lemezt szinte teljesen puritán módon fehérbe burkolták, középkori rajzokkal tarkítva, maga a CD korong pedig sima fehérre meszelt, még egy árva számcím sincs rajta, nemhogy más információ. Amúgy teljesen szimpatikus az ilyen design számomra.
Csizmaország ifjai 1994-ben hozták össze a bandát, melynek nevét egy északi istenségtől kölcsönözték, aki az égbolt ura, valamint a Bifrost híd őrzője, amely összeköti a halhatatlanok világát az istenek birodalmával. A The Almighty a harmadik albumuk, 44 és fél perc hosszúságú. Sajna...
A szigetes Mantra koncert után (ahol súlyosabbak voltak, mint a Replika) határoztam el, hogy mindenképp meghallgatom az új anyagot. Elég sokat ismerkedtem vele, egyrészt főleg szellemiségével, hiszen nem vagyok éppen Krishna tudatú, másrészt zenei téren is, mivel a Mantra zenéjében van, ami nagyon is, de van, ami egyáltalán nem áll közel hozzám.
Nagyon bejött a svéd The Crown előző két lemeze. A hazai (szak)sajtóban megjelent kritikák ellenére nagyon erős nótákkal volt telepakolva s bár nem voltak maximális pontszámúak, de a valóban gyors és brutális és mellette dallamos death/thrash rajongóinak igazi csemegéket tartalmazott.
A hazai rock/metal színtéren is sorra bukkannak fel ismét a régi, patinás nevek és a tavalyi év óvatos tapogatózása (előzetes maxi, koncertek) után a Cserháti István billentyűs vezette P. Box is igyekszik lemezen meggyőzni újbóli életképességéről - számomra nem várt sikerrel!
A lemez a megtisztelő és felemelő "Puncivilág" címet viseli. A belső borítón pedig egy spermákból álló peace-jel figyel. Hm, egész normális zenekarnak tűnnek, nem? Ráadásul lengyelek! Tíz éve létező stoner rock brigádról van itt szó, akik negyedik lemezüket keresztelték el erre az igen komoly címre.
Az utóbbi években új erőre kapott veterán rockerek a nagyszerűen sikerült Metalhead album, és a nem kevésbé nagyszerű idei Wacken buli után friss lemezzel rukkoltak ki a közelmúltban. Természetesen reméltem, hogy a megkezdett széria folytatódik és Biff Byfordék az idei anyagra is átmentik jó formájukat.
Az Enchant finom, Rush-alapú progresszív rockzenéjével 1994 óta kápráztatja el rajongóit. A szívhez és a lélekhez nyitnak utat, immáron hatodszor. (Vagyis idén másodszor, mert mostanában jelenik meg a debütáló korongjuk újrakiadása, persze bónuszokkal vegyítve.)
Egy évvel az első Castrum anyag után itt a második. Egyszerre kaptam meg a két nagylemezt, így van friss összehasonlítási alapom. A fejlődés füllel hallható, kézzel tapintható. Az egyéni stílus kialakításában újabb lépcsőfokot lépett előre az ukrajnai magyarok zenekara.
Vagyok olyan szerencsés, hogy birtokomba került az első három Dew-Scented korong (thanks Leif!), így megoszthatom veletek azon véleményem, melyiket érdemes beszerezni az Inwards után.
Elsőként is tüstént meglestem, változott-e a felállás: nem. Ugyanazok az arcok köszönnek vissza rám a borítóról s ez jó előjel nem csupán bandák, de projectek esetében is. Itt nyomul Fáradhatatlan Fabio barátunk csakúgy, mint barátságos kísérői. Sőt, még a kiadó is ugyanaz, mint első ízben.
Elképzelni nem tudtam, milyen zenét játszhat ez a fura nevű zenekar. Meghallgattam, tetszett, kíváncsi lettem többre is. A fura az, hogy a csapat 1998 óta létezik, sőt, pár éve kiadtak egy tíz számos anyagot - nem tudom demónak szánták-e vagy debütálásnak - aztán szüneteltek, majd kicsit megváltozott tagsággal 2002-ben jelentkeztek ezzel az EP-vel....
Annak idején a kevésbé tájékozottak olyan szinten ismerték ezt az ausztrál bandát, hogy a Guns N' Roses tőlük is rögzített egy feldolgozást (ez volt a Nice Boys című nóta). Pedig a Rose Tattoo a 70-es évek végén már létezett és nyomta a rock'n'rollt. Egy hosszú kihagyást követően éppen a GN'R előzenekaraként tértek vissza a színpadra 1993-ban, majd...
Dupla koncertlemez Rollins híveknek, plusz a második CD-re még némi multimédiás cucc is felkerült. A CD-t felfoghatjuk egyfajta köszönetnyilvánításnak, mármint Rollins papa köszöni a rajongóinak, hogy vannak és hogy kitartanak. Van aki a Black Flag óta tiszteli Mr. Bikanyakat van aki a korai Rollins Bandes lemezek óta és vannak a kései rajongók, ak...
Elég ellentmondásos egy zenekarnév, nem? És ki tudja milyen zenét rejt. (Egyébként már a harmadik lemeznél tart a csapat, viszont ez az első rendes kiadónál.) A kiadói infólap szépen rájuk biggyesztette a goth'n'roll címkét, ez valami újfajta stílus - vagy mi - állítólag a gótikus metalt keverik a nyers rock'n'rollal.
A Mark Reale gitáros vezette amerikai Riot pályája az 1970-es évek második felében indult, nagyjából akkor, amikor Ritchie Blackmore Rainbow-ja egyik hagyományteremtő klasszikus albumot alkotta meg a másik után. Számos tagcsere (Mark az egyetlen megmaradt alapító tagja az együttesnek) és kisebb-nagyobb stílusmódosítások után a Riot pontosan erre a ...
A csúfosan megbukott visszatérő lemez, a Destroyer Of Worlds után Quorthon nem nyugodott bele, hogy eljárt felette az idő, és jobb lenne a világnak inkább nosztalgikusan felidézni a nevét, hanem belevágott a Nordland I-be. Jajj.
A szokásokkal ellentétben a kórusos intro helyett egyszerűen csak ránk hajítanak Darkane-ék egy 16 tonnás súlyt, préselődjünk ki szépen azonnal a harmadik lemez első taktusaira. Thrashesebbek (milyen meglepő...) és az eddigiekhez képest lazábbak, befogadhatóbbak, közérthetőbbek lettek.
Az első Summer Rocks fesztiválon látottak után kezdtem igazán becsülni a Vanden Plas zenekart. Azt hiszem, éppen erre a lemezre volt most szükség, hogy stúdióproduktumok terén is megfogjanak végre ezek az álomközelben élő (ha értitek, mire gondolok...), de teljesen önálló alkotásmódra beállt német prog arcok.
A kiadó "SuPer Value" sorozatában ilyen-olyan bónuszokkal újra megjelentetett három Annihilator album, hogy úgy mondjam, nem éppen a csapat legfényesebb korszakában született, valamit azonban így is elmond a tény, hogy a bulikon a mai napig fel-felcsendül ezekről néhány szám.
Elég vehemensen indítja új lemezét a viking death metalos Amon Amarth, és ez a vehemencia végigkíséri az egész albumot. Az eddigi jól bevált recepten nem finomítottak sokat, talán a hangzás lett súlyabb, horzsolóbb, mint eddig. A Berno stúdióban készült, masszívan szól minden. A csapat hat év Abyss után váltott, hmm... szerintem előnyükre, az Abyss...
Szeretnék kegyes és elnéző lenni, de nem tudok. Szeretnék örülni a Raunchy feszes, gépies, agresszív lázadó metaljának, de nem tudok. Raunchyék dánok. A Velvet Noise-ot már két éve felvették, azóta sejtéseim szerint házaltak vele, annak ellenére, hogy egy kisebb kiadónál megjelent akkoriban a lemez. A Nuclear Blast meg ráharapott, merthogy a Fear F...
Hosszú csend után jelentkezett fiatalkorom kedvenc magyar csapata; a Lord. Hozzájuk fűződik első koncertélményem is (fiúknak 30 forint, lányoknak ingyenes), ebből is látszik, hogy nem ma volt! Pár éve összeálltak ismét, majdnem klasszikus felállásban (számomra nem Gidó "a" billentyűs, bár vele ismerte meg a nagyközönség a csapatot).
Ha valaki undergrounder és netán nem mond neki túl sokat az Ad Inferna név, ne ugorjon kútba, mert talán a De Profundis többet mond. Ugyanis névcsere történt. A vonatkozó biográfiát nem írom le most (túl hosszú és a fene se tudja követni, melyik szokványos vámpírművésznevű fickó mikor hova vándorolt és milyen hangszeren játszik a black scene-ben), ...
Aligha akad olyan metal rajongó, aki még nem hallott erről a csapatról. Ismerhetik mindazok, akik kedvelik a germános power-féle zajongást, hisz ők valószínűleg azonnal ugranak, ha meghallják, hogy piacra került egy olyan anyag, amelyhez Tobias Sammetnek is van némi köze. (Még ha csupán társ-producerként is.)
Jó páran lehettek, akik néhány éve kézlegyintéssel és "amerikai divatzene" megjegyzéssel intézték el az akkoriban kétségtelenül ultrasikeres Dog Eat Dog zenekart, de talán te is inkább fokoznád a hangulatot mondjuk a kocsiban egy jó kis társaságban az ő zenéjükkel, mint a kereskedelmi rádióból naphosszat ömlő műanyag hulladékkal.
Through The Cracks Of Death? Hööö? Abscess? Mi? Mental Funeral? Aaa! Autopsy! Óóó! Igen az Abscess nem más, mint minden idők egyik legbetegebb gore metal bandájának az Autopsy-nak utódja. Ugye annak idején '90 körül volt ilyen, hogy európai death metal, meg amerikai vonulat és talán nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy volt az Autopsy.
Facebook
Twitter