Nahh, ha szerzői, akkor szerzői. De megjelent. A Good Old Melodies címet viselő EP után sokat vártam a csapattól és ha egészen őszinte akarok lenni, akkor muszáj leírnom, hogy a CD első néhány meghallgatása után csalódott voltam. Többet vártam, elementárisabb dalokat, nemtom, valahogy valami hiányzott.
Rengeteg tagcsere - és úgy látszik, most már kiadócsere is - jellemzi a Without Face eddigi pályafutását. A zenekar bemutatkozó demója azonnal a kedvencemmé vált, viszont a később kiadott Deep Inside valahogy nem találta meg az utat hozzám, nem állt össze nálam sem a lemez, sem maguk a dalok.
Eltörölt világ, de nevezhetjük World Erasednek is. Ugyanis egy lemez helyett rögtön kettőt kap a mélyen tisztelt vásárló, mivel angol és magyar nyelven is ott figyel a CD a tokban. (Az előző lemez magyar változata sajnos csak kazettán jelent meg, az angol nyelvű a CD-s verzió, amiből ha valaki talál egy kallódó példányt, plííz toljon egy mailt neke...
Sok infóval nem rendelkeztem a Cattle Decapitation lemez kapcsán, de végül is amit tudni kell róla, az már a borítóról lerí. Saját magát nyúzó emberke nyújtja felénk belsőségeit, nagyon szépen kivitelezett fotószerű alkotáson. Szóval belezős death metal mégpedig Amerikából! Gondolom, ez alapján a stílus rajongói már tudhatják, sejthetik, mit várhat...
Mushroomék gyökerei 1996-ig nyúlnak vissza, akkoriban alakultak, majd demózgattak, tettek-vettek, és végül rájuk talált a Century Media, és megjelentette Simsalabim című albumukat, mely nem az első hanganyag egyébként a zenekartól. Nagy reményeket fűznek a zenekarhoz, már csak azért is, mert itt is énekel a Spiritual Beggarsból Spice, az okosok már...
Progresszív zenefanatikusok figyelem! Egy szlovák zenekart ajánlok a figyelmetekbe, a Miscellane-t, melynek debütáló lemezét holland kiadó gondozza. Úgy látszik, odaát is kezd pezsegni az élet - vagy legalábbis kezdenek ismertebbé válni a zenekarok.
Michael Schenker, az egykor szebb időket is megélt gitáros a tavalyi, erősebbre sikerült Be Aware... után akusztikus instrumentális szólólemezzel lepte meg rajongóit, és ahogy a dalcímeket elnézem, egyfajta szerelmes számok gyűjteménye a korong, még akkor is, ha nem 11 csöpögős dalt hallhatunk 35 percben.
Elég hányattatott sorsa volt eddig kiadóügyileg a holland Callenish Circle-nek, talán most a Metal Blade hathatósabban tudja egyengetni pályafutásukat. A csapat harmadik lemeze náluk jön ki, melynek már a körítése is bíztató, a Niklas Sundin alkotta borító a tőle megszokott igényességgel tündöklik.
Manapság vagy dél felől éri a legtöbb támadás a mit sem sejtő zenegyűjtőket, vagy épp ellentétes irányból, az északi hordák felségterületéről. Nos, ezúttal Dánia hat jeles vitéze szorgoskodta össze immáron harmadik albumát, melynek ihletését Dan Simmons - azonos című - tudományos-fantasztikus regényéből merítették.
Erre se nagyon volt még példa, de röviddel azután, hogy megjött a kiadótól a promó, a zenekar (személyes okokra hivatkozva) feloszlott. Vagyis Endthisband... Már régen nem meglepő, ha amerikai zenéken az öreg kontinens csapatainak hatása mutatható ki, itt pedig kétségtelenül az At The Gates vezette svéd death/thrash vonulat volt a fő inspiráció.
A német Louis Cypherről itthon nem sokat hallottunk, pedig az infólapjuk szerint a német rajongók majd megvesznek értük. Mind a háromszáz lelkes. Ezt hívják fényezésnek. Egyébként '97 óta léteznek, akkor még true metal zenekarként tengették napjaikat, aztán nem tudni, minek a hatására, de ma már modernizálták magukat.
Tobias Sammet napjaink egyik legnagyszerűbb zeneszerzője. Lehet szeretni vagy nem szeretni az Edguy, illetve az Avantasia zenéjét, az azonban vitathatatlan, hogy amit ez a fiúcska kitalál, létrehoz, összebütyköl, az maga a nagybetűs Varázslás a melodikus metal kedvelőinek számára. Emellett még piszok jól is énekel.
Dallamos power metal egy gyaníthatóan német kvartettől. Nem mintha ebben a stílusban nem mutatkozna enyhe túlkínálat, ám ez itt mindenképpen átlagon felüli teljesítmény. Helyenként hagyományos thrash ízű, másutt egészen korszerű, szaggatott vagy egyenesen doomos riffelés dobja fel az amúgy is pofás, jól megírt számokat.
Második opuszát zúdította a már nem annyira gyanútlan hallgatókra a neves zenészekből verbuválódott csapat. Az első lemezhez képest történt egy kis változás, Peter Tagtgren kénytelen volt megválni a zenekartól időhiány miatt, a helyére az ex-At The Gates torok, Tomas Lindberg érkezett. Jó választás volt. Bár egy kicsit már karakterű, mint Peter, de...
Harmadik Metal Blade-es lemezével jelentkezik a kanadai Eidolon, ráadásul új énekessel. A váltás nem lepett meg túlzottan, hiszen az előző vokalista - hogyúgymondjam - érzésem szerint egy cseppet visszahúzta a zenét. Az is igaz, hogy azt hittem, karcosabb torkot találnak helyette, és nem.
Három lány (két szőke meg egy piros/fekete hajú), plusz egy srác, utóbbi a dobos, a többi hangszert osszátok szét, nem lesz nehéz. Punkos, rock'n'rollos, kicsit nu metalos megközelítésű zene, dallamos énekkel, néha üvöltéssel. Olyan riffekkel, amit az ember három másodperc alatt megtanul, és utána gyorsan meg is nu. Ja nem, un.
Az Aenima 1999-es bemutatkozása, a Revolutions album máris kedveltté tette a portugál csapatot a melankolikus, atmoszférikus zenék hívei körében, a Never Fragile pedig alighanem tovább mélyíti majd a kialakult kapcsolatot zenekar és közönsége között. Most sem késő azonban bekapcsolódni a játékba, így akik nem hallották még az Aenimáról, azok a The ...
Nahát! A Divine Souls egy tipikus olyan banda, akire a svéd death melodikus metal színtér feljövetelének és szinte máig tartó virágzásának rosszallói csak legyintenek, hogy ez "In Flames kópia". Én meg egy esetleges vitában harcba szállok értük: "Miért? A rengeteg amerikai death metal banda nem a CC, Deicide, MA triumvirátus valamelyikének vagy min...
Húúúúú... - fél másodperc alatt ledöntött a lábamról a friss Hypocrisy album. A nyitó Don't Judge Me tekerése és vérbő riffelése lebbenti fel a fátylat egy kissé erről az újfajta zenei megközelítésről. Rajongók vigyázzatok, bár biztos frászt kaptatok az előzetes hírektől, hogy milyen nagyon modern lesz a Catch 22. És így is van.
A kanadai Kataklysmnek eddig igazán csak a Temple Of Knowledge lemezével kötöttem hosszabb távra barátságot, bár az se barátság volt, inkább amolyan haveri szál csupán. Mély nyomott nem igazán hagyott bennem, se a látott koncertek, sőt, a magyarországi Vader - Monstrosity - Fleshcrawl társaságban játszott buli szerintem botrányosan rossz volt, főle...
Az olasz Scarlet Records legnagyobb csapata a Terror 2000, ami Speed Strid Soilwork vokalista és Klas Ideberg Darkane bárdista projectje, amivel ugye nem mondok túl nagy újdonságot. Ez itt már a második lemezük és érdemes felkutatni az első Slaughterhouse Supremacyt - természetesen 2000-es kiadvány - is, mert az is jófajta svéd thrash acél, mégpedi...
Hamvaiból feltámadt csapat a Kaipa, akik figyelték/figyelik a hetvenes évek végi, nyolcvanas évek eleji progresszív rockzenekarokat, azoknak a Kaipa ismerősen csenghet, a mai fiatalok pedig újként üdvözölhetik az egyébként máshonnan ismerős nevekből álló formációt. Ha az infóim nem csalnak, a Notes... már a hatodik lemeze a csapatnak, az utolsó 198...
Egy újabb projekt a nyughatatlan amerikai zenészektől. A Jughead alapvetően Ty Taborra épül (King's X + ezer projekt), aki dalszerez, gitározik és énekel itten. Mellette Derek Sherinian ritmusgitározik (!) és persze billentyűzik, Matt Bissonette (The Mustard Seeds) bőgőzik és vokálozik, valamint Greg Bissonette (Steve Vai, Toto) dobol és szintén vo...
Különleges lemezt készített Jordan Rudess billentyűmágus. A tavaly szeptemberi tragikus terrortámadás után pár nappal úgy érezte zenével kell kifejeznie az érzéseit. Ezért szervezett egy szólókoncertet 2001. szeptember 24-én. A koncert előtt pár perccel még sejtelme sem volt, hogy mit fog játszani. Bátor ember. De profi.
Hú, de sűrűn jönnek a lemezek a Planet X-től. Szinte most jelent meg a Universe, majd a koncertlemez, és máris itt az új stúdióalbum, a Moonbabies. Nem egy lusta társaság. Ilyenkor töpreng el az ember azon, hogy nem hoz magával mindez minőségbeli romlást - hamar munka ritkán jó, tartja a mondás is -, de azt hiszem, fellélegezhetünk.
Dob, gitár, harmonika és ének. Ennyi. Ha a Jamie Clarke név nem lenne ismerős, talán a The Pogues már igen (ír punkzenekar volt, folkos hatásokkal), no, ebből jelen csapat a folkzenét átmentette, a punkos mentalitást már nem igazán.
Az utolsó két Stuck Mojo albumot (különösen a Declaration Of A Headhuntert) mérföldkőnek tartom a mai metal zenében, ezeknél jobbat már aligha készíthettek volna az atlantaiak. Nagyon bízom benne, hogy a zseniális dalszerző Rich Ward valaha még belefog valami hasonló horderejű dologba, ám amíg ez megvalósul, legalább a Fozzyval szem előtt marad!
Facebook
Twitter