Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Monastery: Fuck This World

Nagy jóindulattal akár azt is lehetne mondani, hogy zeneileg (énekileg nem, mert itt csak hörgés van) a Monastery hivatott betölteni a Fear Factory által keltett űrt, amit jó sok éve hagytak maguk után, mikor még nem akartak mindenáron pénzt keresni. De azért csak nagy jóindulattal.

megjelenés:
2003
kiadó:
E.Z.S. Music
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 4 Szavazat )

A Monastery is a nagy (újra)túlélők közé tartozik, ugyanis '89-ben alakultak, ami ugye nem tegnap volt. '92-ben megjelentették az első lemezüket, és akkor még az akkori igényeknek megfelelő death-thrash zenét játszották. '94-ben jött a második lemez, ami már nem kavart akkora port - én sem emlékszem rá -, majd abban az évben fel is oszlott a zenekar jól. Persze azért voltak tagcserék, mert anélkül nem zenekar egy zenekar sem. Aztán 2002-ben gondolták úgy, hogy fel kellene támasztani a Monasteryt poraiból, így sok új tagja lett a formációnak. Csak a dobos, Kovács Róbert (ő nem Róbert Gida azért) az egyetlen tag, aki alapító is volt és még mindig hajlandó zenekarosdit játszani. Dobolni nem felejtett el szerencsénkre, feelinges a játéka. Ennyi év után ez el is várható.

Idén felvették ezt az EP-t, amin van 4 dal és 5 átkötő "izé". Úgy nagyjából egy éhes gepárd sebességével zuhant rám ez a cd, agresszív, lendületes, súlyos, fogós, írhatnám még a klisés jelzőket halomba. Az égvilágon semmi bajom a dalokkal (korrekt dalszerkezetek, ötletek, hangzás, komoran hangulatos dalok), meg az átkötő bigyókkal sem, egyetlen kifogásolnivalóm lenne: olykor a vokalista próbálkozik valami dallamszerű refrénnel, na azokat vagy nagyon ki kellene még dolgozni vagy maradjon a sima hörgésnél, nem jó, ha dallamos próbál lenni.

Mélyre hangolt brutálzene (még mindig valahol a death metalból indul ki olykor, de attól sokkal-sokkal modernebb cucc), és legalább olyan súlyos, mint a vokalistaember, aki nem egy kis darab ugye. Ütőképes a színpadi munkájuk is, tőlük jöhet a lemez. Simán. A borító kicsit kaotikus, viszont ez a három karmos logó nagyon ki van találva, síkegyszerű, de ötletes. Pontszámomban benne van a bíztatás, meg azért ezt az EP-khez mértem, mert ez egy EP. De megérdemlik akkor is.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.