Shock!

Fáklyamacizó. Hm... Mit lehet várni egy ilyen névvel rendelkező csapattól? (Na jó, Fáklyavivő, de akkor is a maci jut szerintem mindenkinek az eszébe elsőre.) Mindehhez még a borítófestmény is enyhén szólva bugyuta azzal a kaszással ott a közepén.

Némi háttérinfó: 2003-ban alakult a csapat, és az év decemberében már fel is rántották ezt a lemezt a Black Lounge Stúdióban. Gyors munka. Gyors dalok. Gyorsan is felejthető produkció. A gitárszólókhoz egy vendéget hívtak amúgy, Tomas Johansont, az Unmoored zenekarból. A másik gitáros is ebből a zenekarból került ide, szóval.

A zene amúgy a black, death és thrash metal intenzív, tökéletesen tipikus elemeit vegyíti, egyébként sokszor tény, hogy nagyon hatásosan. Elindul a láb, a bólogatás önkéntelenül. De az is igaz, hogy képtelenség kiemelni bármit is a lemezről, annyira egyforma az összes tétel. Az azért hallatszik, érződik, hogy hittel csinálták, ezzel nincs is gond, csak valami nagyon erősen hiánycikk. Valahogy olyan iparosmunka-jellegű a végtermék. Pont ezért a lemez közepénél már laposakat pislogtam, vártam, hogy végre vége legyen már...

Tipikusan az a zene, amiről képtelenség bármi bővebben írni. Ha valaki vágyik 36 perc kiszámíthatóságra, akkor keresse csak a lemezt. Én asszem elrakom pihenni... Majd talán a következő jobban meggyőz. Talán ha dalokat is írnak, nem csak egy 36 perc hosszúságú hóttunalmas tikatikát.