Tetszetős, szép színekkel és formákkal csábít a Visions of Atlantis második albuma és aki egy boltban futtában belehallgat az anyagba, alighanem tüstént el is csábul, különösképp, ha Nightwish rajongó! Azonban itt álljunk meg kicsinyég...
Nightwish-típusú anyagot is lehet többféleképpen előállítani. Az, ami nálam bejött a szintén 'wish-re hajazó Lunatica esetében, itt nem működik olyan zsírul. Elsősorban azért, mert az osztrák illetőségű Visions of Atlantis operás stílű énekesnőt alkalmaz, ami máris elég gáz. A képet némileg javítja, hogy az áriázó Nicole Bogner mellett egy fiú, nevezett Mario Plank is danolász náluk. Aki először az albumra rácsent Lost klipet tekinti meg, esetleg csalódhat az album végére, ugyanis az anyag egyik legjobban eltalált nótájával támadják le a gyanútlan hallgatót...
A szerzemények amúgy rendben vannak, szimfonikusak, helyenként himnikusak és igen-igen nájtvisesek. Akad orientális fikcsi (Pharaoh's Repentance), könnyzacsi fakasztó, zongorás ballada (Winternight), de még fél-ballada is (Last Shut of Your Eyes), ahogy az elő vagyon írva. És feltűnik egy Lemuria (!) című nóta, amitől a zenészek még nem váltanak át egy másik banda utánzására... Akinek ennyi elég, az bátran tóduljon és meg se álljon Atlantiszig. Én jobban örültem volna, ha kizárólag Mario énekel vagy egy "normális" hangú lányt passzintanak mellé. Akkor mégse szaglana ennyire az anyag kópia-jellege.
Ha nem lennének A Finnek, talán el lennék bűvölve tőlük. Bizonyára találkozunk még bandákkal, akik Tarja III-at, Tarja VII-et alkalmaznak majd, noha egyik sem érhet fel az eredetivel. Ez olyasféle ziccer, ami csak egyszer sül el jól. Nem érdemes sokadik majmolóként, másolatként beállni a sorba.
