Bár köztudottan távol áll tőlem a nosztalgia, ez az este mégis hordozott ilyen ízeket, hiszen kissé már leszoktam a fellépő bandákról – sőt, nemcsak róluk, hanem az általuk játszott műfajokról is. Nem is emlékszem pontosan, mikor láttam utoljára Kai Hansenéket, de hat-nyolc év biztos eltelt (2005-ben tuti, hogy írtam koncertbeszámolót), mióta utoljára találkoztunk. A Rhapsodyra viszont egész konkrétan emlékszem: a 2005-ös Masters Of Rock fesztiválon csíptem el őjet utoljára, de mivel az már a harmadik alkalom volt, és harmadszor is szarok voltak élőben, ott és akkor úgy döntöttem, hogy baromira nem érdekel a dolog többet. Hansenékkel sose volt ilyen gond, ott egyszerűen csak a lemezdömping lohasztotta le érdeklődésemet, és (egykori) fanboy cimborám újabb lemezeket illető negatív kritikái sem hozták vissza lelkesedésemet. Teltek hát az évek, és elvoltunk egymás nélkül. Ugyanakkor pont nemrég hallgattam újra a régi Blind Guardian anyagokat, és mivel ezek még mindig nagyon tetszenek (mindig is jobban szerettem ezeket, mint például a Keeper-korszakos Helloweent), valamint az új Rhapsody Of Fire klipet is jó érzéssel néztem végig, kedvem támadt egy kis tavaszindító trúmetalkodásra.
