Shock!

november 15.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Borknagar, Månegarm, In Vain, Ereb Altor, Shade Empire - Budapest, 2014. március 11.

0315niflheimA Németországból indult, de egyre bátrabban terjeszkedő Niflheim Fesztiválturné harmadik nekifutásra egy egészen valószínűtlen headlinert csípett meg magának a ritkásan érkező lemezeik között eddig jobbára vegetáló Borknagar személyében. Nem kevésbé szürreális módon az összes szomszédunkat (beleértve az oly' sokszor irigyelt osztrákokat is) elkerülő miniturnét az idén Budapestre is sikerült elcsábítani, olyan hangulatfokozó elemek kíséretében, mint a környéken most bemutatkozó Ereb Altor, vagy az elmúlt év egyik legerősebb lemezét szállító In Vain. Nem csoda tehát, hogy lelkesedésünk odáig fajult, hogy ezúttal a fellépők teljes sorát végigszemléztük!

A korai kapunyitást követően a finn Shade Empire időben hozzá is fogott a hangulat felépítéséhez, miközben potenciális közönségük még javában a ruhatárban próbált megszabadulni a felesleges súlyoktól. Zömmel tehát a megérkezés és az előzetes terepfelmérés időszaka volt a rájuk eső fél óra, de maga a zenekar sem látszott igényt támasztani nagyobb mértékű figyelemre. Tipikus belépőjegy mellé kínált hakni, standard kiállás mellé standard (vagy a semmitmondó jobb szó lenne ide?) dallamos, ipari zajokkal dúsított death/black metal. Ha a hangzás is támogatná a törekvéseket, háttérzenének még meg is felelne a terem bejárásához. Így viszont, látva a lassított felvételen mozgó gitárosokat és a jónevű Juha Harju modoros gesztusait, inkább a büfét választottuk, jó eséllyel nem maradva le semmi lényegesről. Szerencsére az este lényegi része még csak ezután vette kezdetét.

időpont:
2014. március 11.
helyszín:
Budapest, Dürer Kert
Neked hogy tetszett?
( 6 Szavazat )

Bár a headliner Borknagar mellett a remek felhozatal minden egyes résztvevőjére komoly igény mutatkozott a közönség részéről, jópáran a „főműsor" nyitó attrakcióját, az Ereb Altor fellépését vártuk talán a legnagyobb várakozással. A svédek lemezen már a 2012-es Gastrike albummal teljes mértékben maguk mellé állítottak, és bár az említett, feketefémben bőven megúsztatott kiadványuk kakukktojásnak számít a diszkográfiában, minden ezt követő lépésükért, és persze a tavaly megjelent újabb sorlemezükért is tudtam lelkesedni. Meggyőződésem, hogy még az előbbiekkel azonosulni nem képes, külső szemlélőt is meggyőzte mindaz, ami az elkövetkező, szűk háromnegyed órában itt következett. A minifesztivál egyik legjobb hangzása által támogatva, álomszerűen összerakott műsort nyomott ugyanis Mats és Ragnar, valamint aktuális társaik. Az Isole dalszerző párosa élőben kvartetté kiegészülve messze többet ad egy szimpla Bathory tribute-nál, az Ereb Altor világa megáll a saját lábán, ráadásul a kiállás is maximálisan színpadképes.

Remélni sem mertem, hogy ezek a meghatározó, veszélyesen nagyívű énektémák ilyen minőségben megszólaltathatóak, a zenekar viszont a tökéletes reprezentáció mellé remek hangulatú, jó értelemben vett bulit is hozott. A harci festésben felsorakozott zenészek közül hárman is részt vállaltak a vokálban, remekül kiosztott és összepróbált szerepek szerint, a gitáros/énekes Crister „Mats" Olsson pedig feltette a pontot az i-re azzal, hogy frontemberi minőségében is elsőligás teljesítményt hozott. A minden fellépő számára egységesen szűkre szabott műsoridőbe a svédek monumentális tételeiből mindössze öt darab fért, de ebben mégis sikerült mind a négy lemezt megidézni. A friss album (Fire Meets Ice) két esélyt is kapott a címadó és a fesztivál névadójának személyében, és ez rendjén is van így. Folyamatosan változott a tempó és az intenzitás, így egyszerűen lehetetlen volt unatkozni, a szokatlan módon szavalással felvezetett előadás úgy volt tökéletesen kerek egész, ahogy az máshol legfeljebb csak headliner pozícióban elvárható. Az Ereb Altor debütálása hazai színpadon nem is lehetett volna ennél sikerültebb.

A progos/dallamos death metalhoz egészen egyéni módon közelítő In Vain egy éve ilyentájt már bemutatkozott nálunk, pár ajtóval odébb, a kisteremben szorongtak akkor, a mostanihoz hasonló (vagyis hasonlóan csapnivaló) hangzás árnyékában, de legalább ennyire felszabadultan. Akkor és ott saját jogon, majd a Solefald kíséretében is bebizonyították, hogy kétségtelen rutintalanságuk ellenére is kiérlelt produkció az övék, idénre pedig annyi feladatuk maradt, hogy mindezt szélesebb tömegeknek is tudomására hozzák. Átütő sikert hozó tavalyi albumuk okán az este első norvég fellépője már tavaly is több időt kapott a szervezőktől, mint az eredetileg tervezett, jelen pozíciójuk pedig egyértelműen jelzésértékű. Johnar Hålandék most sem tudták a teljes tagságot prezentálni, a dobos posztján ismételten a Borknagar zseniális ifjú ütőse, Baard Kolstad segítette ki őket, a többiek a helyükön voltak. A bőgős és a szólógitáros urak közel sem mutatkoztak olyan nagyszerű fazonoknak, mint a tavalyi kisegítők, de magabiztos (olykor megalázóan fölényes) hangszerkezelésük nem hagyott kérdőjeleket velük kapcsolatban sem.

A múltkori elvetélt kísérletet, hogy Sindre Nedland egyszerre legyen billentyűse és frontembere a bandának, szerencsésen elvetették, így a szinti és minden egyéb szintetikus forrásból érkezett. Már csak azért is szükséges volt ez a lépés, mert Andreas Frigstad énekes minden szempontból kevés ebbe a bandába, ez így másodszorra már egyértelműen kijelenthető. Még a múltkor felettébb szigorú pókerarcnak mutatkozó főnök, a gitáros Johnar is többet vállalt nála ezúttal, mozgásban és kommunikáció terén is. Az persze nem Andreas hibája, hogy az olykor négyszereplős vokál néha szétcsúszott, máskor pedig csak egyszerűen halk volt, pedig az Image Of Time idejére még Sindre testvére, Lazare is beszállt énekelni. Baard teljesítménye újfent élményszámba ment, még ha itt csupán csak megelőlegezte azt, amit a Borknagarban láthattunk tőle később. A setlist egyértelműen az Ænigmát helyezte fókuszba, négy dal szólt az „új" albumról, mellé egy-egy nóta (Captivating Solitude, October's Monody) férhetett még be a megelőző két lemezről. A céljuk ebben a rövid etapban nem is lehetett más, mint hogy újabb embereket vonzzanak a táborukba, e téren pedig elsöprő sikert arattak, ahogy arról a koncert utáni dedikálás hangulata és a netes visszajelzések is tanúskodnak. Ha minden így folytatódik, a következő lemez után akár önállóan is megtölthetik Európa klubjait.

A főkolomposok előtt sajnos még hátra volt az együtténeklős pagan/folk metalban utazó Månegarm blokkja, a veterán svéd brigád elől pedig már csak a helyezkedés végett sem volt célszerű elmenekülni. Ökölrázós, korsóemelgetős muzsikájuk tökéletesen passzolt volna egy Heidenfest jellegű eseményhez (melynek keretében anno nálunk is megfordultak), itt azért már jócskán kilógott a lóláb, bár láthatóan jelentős számban képviseltette magát az a hallgatói réteg, amelynek nem fagyott le a mosoly az ábrázatáról a kvartett előadása közben. Így azonban a – számomra nehezen magyarázható elvek alapján – rendkívül előkelő helyre rangsorolt brigád kimondottan hangulatos bulit adhatott, bár erre sem kiállásuk, sem a dalaik minősége nem predesztinálta őket. Az énekes/bőgős Erik Grawsiö alakítása a szürkén teljesítő zenésztársak mellett elvitte a hátán a bulit, tenyeréből etette az első sorokban gyülekezőket, a népi hangszerek színpadra hozatala szerencsésen elmaradt (Janne Liljeqvist hegedűstől 2012-ben megváltak), így aztán az én lelkem is békével köszönt el tőlük.

A Borknagar programja

01. The Genuine Pulse
02. Oceans Rise
03. Epochalypse
04. Ruins Of The Future
05. Ad Noctum
06. The Eye Of Oden
07. dobszóló
08. Frostrite
09. Universal
10. Embers
---
11. The Dawn Of The End
12. Colossus

A Borknagarra várva részemről megkerülhetetlen volt a nosztalgia, nevezetesen az első Summer Rocks fesztivál pár méterre innen (egyben életem első koncertélménye), majd' másfél évtizeddel ezelőtt, ahol általános meglepetésre az Immortal mellett a másik akkori norvég kedvencem is felbukkant. Annak a kalandnak nem lett jó vége, hiszen nem sokkal a látványosan nyomott hangulatú fellépés után Simen a Dimmu Borgirba távozott, hőseink pedig már a rendkívül sikeres Quintessence lemezt sem turnéztathatták meg érdemben. Koncertezni azóta is csak elvétve indult el a zenekar, a felállás előbb átalakulni látszott, majd lassanként visszarendeződött, így manapság, amikor az ezredforduló óta először nekiugrottak végre egy komplett turnénak, szinte ugyanazokat az arcokat láthatjuk a színpadon, mint anno a PeCsában. A nehezen megfogható státuszban leledző Vintersorg helyén Athera (Susperia, Chrome Division) segít ki átmenetileg, de jelenléte a legkevésbé sem meghatározó – pláne az élő legendaként számon tartott társakéhoz viszonyítva. A most látott Borknagar azonban a határozott déjà vu dacára is lényegesen más összképet mutat, mint legutóbb.

Egy önfeledt, laza (nekem továbbra is alkalminak tetsző) társulat mutatta meg magát a Dürerben, amely kellő távolságból, magabiztos tartással tekinthet vissza a múltjára, és idézhet meg gyakorlatilag bármit akár a hőskorból, akár az újabb szerzemények közül. A fesztiválos rövidségű programban logikus módon zömmel a Simennel készült lemezek (The Archaic Course, Quintessence, Urd) voltak terítéken, de teret kapott még a zseniális nótákkal kitömött The Olden Domain is, ellenben a Vintersorg-éra (amikor ő volt a banda kizárólagos frontembere) dalait mintha szándékosan kerülnék. Azt gondolom azonban, hogy mindez nagyjából egybeesik a rajongótábor várakozásaival is, egy Best Of Borknagar setlistnek nagyjából így kell kinéznie. Nem is igazán értem, hogy miért erőltetik továbbra is ezt a váltott énekes témát, hiszen Simen és Lazare simán ki tudná osztani maguk között, amit itt el kell énekelni. Athera ráadásul látványosan be is volt lassulva, de nem lévén összehasonlítási alapom, nem tudhatom, igazából mit tud hozzátenni a frontvonal eleve jócskán telített képéhez. Szimpatikus arc egyébként, de ide most pont feleslegesnek éreztem.

A zenekar összességében könnyedén hozta a kötelezőt, jó volt rájuk nézni, miközben együtt küzdöttünk az újfent meglehetősen hitvány hangosítással. A legérdekesebb elem nyilván az időközben sztáralkatúvá lett Simen volt, de Kolstadon is gyakran rajta felejtettem a szemem, olyan látványosan és olyan intenzitással ütötte a legendás elődök által lemezre kalapált témákat. A banda újoncaként ráadásul egy mini dobszólót is kiutaltak neki, amiben szórakoztató képességére is ráeszmélhettünk. A korkülönbség dacára is hatalmas nyereség a srác Øysteinék számára, kevesen játszanak manapság abban a ligában, ahol ő máris berendezkedett. Nem véletlen, hogy a szignált ütői már kaphatók is a merchpultban. Kíváncsi vagyok, merre vezet tovább a norvégok útja, mert amellett, hogy méltósággal tudtak megöregedni, jócskán van még bennük potenciál, és ha nem jön közbe valami újabb kellemetlen külső akadály (mondjuk Simen részvétele az Arcturus jó ideje beígért reaktiválásában), bőven learathatnak még minden, régen kiérdemelt babért. Bár izgalmasabb jelenkori zenekart akár erről az estéről is tudnék citálni, a Borknagart ebben a leosztásban egyszerűen látni kell! Szerencsések vagyunk, mert megtehettük.

Annak ellenére tehát, hogy – elsősorban a hangzás fogyatékosságai miatt – nem lett egészen 100 százalékos ez az akció, ennek a koratavaszi estének szerintem csak nyertesei voltak. Személyes dobogóm legmagasabb fokára most az Ereb Altor állt, miközben az ütemvesztés nélkül pörgő műsor szinte minden percében kedvem leltem. Ár/érték arányban verhetetlen kirándulás volt ez, egy újabb felejthetetlen emlék északról.

 

Hozzászólások 

 
#2 Zollerman 2014-03-17 18:33
Én külön kiemelném, hogy a fellépő zenekarok tagja milyen közvetlenek voltak!!! Simán lehetett velük fényképezkedni, szívesen aláírták a borítókat stb. Minden elismerésem!!! Én legjobban a Borknagart vártam (már több, mint 10 éve), és nem kellett csalódnom. Persze a többi fellépő is kitett magáért, mindenkit megillet az elismerés! Szóval egy nagyon jó este volt!!! És remélem a Borknagarra nem kell megint több, mint 10 évet várnunk!
Idézet
 
 
+2 #1 carrast 2014-03-17 11:39
jó kis buli volt, kár hogy hétköznap. Simen szerintem minden babért learatott azon az estén, nem semmi fickó! ahogy basszerozik, ahogy élőben is énekel hajjaj! PROFI!!!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.