Shock!

október 20.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Six Feet Under: Haunted

1011sfu11995-ben sokként érte a death metalos társadalmat, hogy az akkoriban épp népszerűsége csúcsára jutó Cannibal Corpse-ból kivált a csapat arcaként számon tartott Chris Barnes énekes. A hír már csak azért is érhette váratlanul a rajongókat, mert az egy évvel korábbi The Bleeding minden korábbi várakozást felülmúlt mind zenekari, mind pedig zenerajongói oldalról. Barnes lépése azonban korántsem egy hirtelen felindulásból elkövetett karrier-öngyilkossági kísérlet volt, sokkal inkább egy természetes folyamat végeredménye, amelyet nem kerülhetett el a zenekar. Erre akkor döbbenhettek rá igazán a rajongók, amikor nem sokkal az énekes kilépése után szembe találták magukat a Six Fett Under debütáló lemezével, ahol immáron ex-Cannibal Corpse-tagként hallatta bugyborékoló csicsergését.

megjelenés:
1995. szeptember 26.

kiadó:
Metal Blade

producer: Brian Slagel, Scott Burns & Six Feet Under

zenészek:
Chris Barnes – ének
Allen West – gitár
Terry Butler - basszusgitár
Greg Gall - dobok

játékidő: 38:37

1. The Enemy Inside
2. Silent Violence
3. Lycantrophy
4. Still Alive
5. Beneath A Black Sky
6. Human Target
7. Remains Of You
8. Suffering In Ecstasy
9. Tomorrow's Victim
10. Torn To The Bone
11. Haunted

Szerinted hány pont?
( 24 Szavazat )

1994 jó év volt a Cannibal Corpse számára. Negyedik lemezük, a The Bleeding úgy tudott szinte azonnal óriási sikerré válni, hogy közben a csapat a zeneszerzés terén képes volt még tovább fejlődni. Kívülről tehát úgy tűnt, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van a buffalói death metalosok háza táján, ám a stúdió és az öltözők falai között bizonyos alkotói nézeteltérések kezdtek körvonalazódni. Chris Barnes nem csupán a hörgős volt a bandában, de egyben ő jelentette a zenekar és a média közötti hidat is. Rendszerint ő adta az interjúkat, és frontemberként is a koncerteken ő volt az, aki legelől állt, s arcát beborító haja alatt bugyborékolt halálról és rothadásról. Jellegzetes figuraként így érthető, hogy a többiekhez képest nagyobb teher nehezedett a vállára, a dalszövegek is javarészt tőle származtak, így nem csoda, ha az egók idővel hízásnak indultak.

1995-ben az új lemez munkálatai közben kerültek végül a felszínre azok a bizonyos kreatív nézetkülönbségek, amire Barnes így emlékszik vissza: „Az új lemez írásakor úgy tűnt, hogy mindenkinek bejönnek az ötleteim. De amikor a felvételekre került volna a sor, hirtelen megváltozott a többiek véleménye, és már nem tetszettek nekik a szövegeim. Nekem hét-nyolc hónapomba telt összehoznom a dalszövegeket, ők viszont csak futtában vetettek rájuk egy pillantást, mintha nem is lenne a szöveg annyira fontos, és változtatni akartak rajtuk." Társai úgy gondolták, hogy Barnes új szövegei nem elég erősek, s nem igazán passzolnak a csapat új, technikásabb zenei irányvonalához, ezért úgy döntöttek, besegítenek neki, aminek persze a fiatal és büszke frontember cseppet sem örült. Végül olyannyira megorrolt a többiekre, hogy mindent hátrahagyva fogta magát, és elindult turnézni épp komollyá váló másik csapatával, a Six Feet Underrel.

1011sfu4A Six Feet Under ötlete az Obituary gitárosa, Allen West fejéből pattant ki még valamikor 1993-ban. „Amikor az Obituaryval épp két turné között voltunk, és nem történt semmi, elég sok időt töltöttem a négysávosommal meg a dobgépemmel", meséli West. „Aztán nekiálltunk a World Demise-nak, és ugyan én addigra írtam néhány dalt, de azokra a többiek nemet mondtak. Ezután döntöttem úgy, hogy elküldöm Chrisnek a demóimat." Barnesnak annyira megtetszett a három dal, amit Westtől kapott, hogy rögtön neki is állt dalszövegeket írni hozzájuk. Ekkor még csupán ártatlan időtöltésről volt szó, hiszen mind az Obituary, mind pedig a Cannibal Corpse javában üzemelt és dohogott.

West és Barnes mellé aztán még ketten csatlakoztak. Basszusgitáron az a Terry Butler ugrott be hozzájuk, akinek háta mögött addigra olyan csapatok álltak, mint a Death vagy épp a Massacre, ahol Westtel is együtt játszott egy rövid ideig, de a két zenész barátsága egészen az általános iskoláig nyúlt vissza. A dobos is West belső köréből került ki: „Greg Gall jóbarátom, tizenhárom-tizennégy évesen jónéhány bandában játszottunk együtt, és már akkor állat ütős volt. Egyszer meséltem neki a mellékprojektemről, meg hogy dobgépet használok hozzá, mire rávágta, hogy ennél ő sokkal jobbat tud összehozni. Terry Butler húga, Amy egyébként Greg felesége is egyben." A négyes Six Feet Underként állt neki a saját dalok aprólékos formálásának, s nagy ritkán fel is léptek egy-egy kisebb klubban, ahol javarészt feldolgozásokat játszottak. Miután azonban Barnes kilépett a Cannibal Coprse-ból, minden idejét és energiáját ide irányította át, s így a hobbicsapatból teljes értékű zenekar vált.

„Az első napon kitűztük magunknak célul, hogy mi egyedi death metalt fogunk nyomatni", mondja Butler a csapat zenei irányvonaláról. „Mi húzós, vissza-a-gyökerekhez típusú death metal-zenekar akartunk lenni, még véletlenül sem próbáltunk a technikás blast-irányba indulni. Túl sok olyan banda mozgott akkoriban a színtéren, ezért mi az ellenkező irányba kívántunk indulni." Valóban, a Six Feet Under Barnes múltja mellett a kiváló zenészeknek és a roppant karakteres és egyedi stílusának is köszönhette sikerét. Habár a csapatot szokás death'n'roll jelzővel illetni, de ez a matrica inkább csak a későbbi lemezekre tapasztható rá, korai időszakukban, s főleg a Hauntedon egészen pőre, a death metal kezdeti időszakát felelevenítő extrém muzsika hallható, amelyben egyszerre lüktet ott az Obituary mázsás riffelése és a Massacre-re jellemző kiérleltség, Barnes jellegzetes gurgulázásáról már nem is beszélve.

1011sfu3

A csapat bemutatkozó lemezét a Corpse-ot is az istállójában tudó Metal Blade adta ki, akik tehát még annak ellenére sem fordítottak hátat a hörgős rasztának, hogy az énekes nem túl elegáns módon hagyta faképnél a kiadó egyik zászlóshajóját. Az 1995 őszén kiadott Haunted a maga 38 percével igen tömény, de energikus hallgatnivaló, még úgy is, hogy voltaképp végig középtempóban menetelnek előre a dalok. A nyitó The Enemy Inside vaskos, westes riffeléssel gyalulja le az ember arcát, Barnes is dörög-hörög, de a corpse-os stílusához képest itt egész jól érteni is, amit fröcsög. A dalszövegek terén is újított, a belezős-vérgőzös témákat egyre inkább elhagyta, s helyüket átvették a különböző társadalmi mondanivalójú sorok, sőt, még a politika is felbukkant a repertoárjában. Nyakizom erősítésére kiváló három és fél perces gyakorlat a Silent Violence, de azért érdemes előtte bemelegíteni. A csapat egyik legjobb szerzeménye, mondhatni slágere a Lycanthropy, amely a jellegzetes kezdése után erős váltásokat is felvonultat, de mindvégig képes egyszerű és lényegretörő maradni. A Still Alive különlegessége leginkább a szólóiban áll, amelyekből kevesebb van az albumon, mint black metalosból katolikus templomban.

Sötét, fenyegető riffel felvértezett darab a Beneath A Black Sky, míg a Human Target inkább egy agresszívebb, de a korong többi dalához képest dallamosabb szerzemény. Akár egy korai Obituary-lemezre is felférhetett volna a Remains Of You, amelyet hallva nehéz elhinni, hogy John Tardyékat hidegen hagyták West demói. Mindenesetre ha fel lehet hozni egy negatívumot a Haunteddal kapcsolatban, akkor az a tempóbeli egysíkúság. Az album igazán csak a Suffering In Ecstasynél lép a gázba, és jól is esik végre egy kis száguldozás, no persze csak Six Feet-mércével mérve. A Tomorrow's Victimnél aztán megint visszaveszünk az iramból, olyannyira, hogy ez a dal szinte már doomba hajlik sebzett vadként vonszolódó témáival. Greg Gall hegyomlást idéző dobolása vezérli a Torn To The Bone-t, ahol Butler is úgy dübörög, mintha a menny dörögne. A lemez végül a címdóval zárul, amely szinte himnikusan gördül elő a hangfalakból, jól eltalált dinamikájával és építkezésével egy hallhatóan összeszedett, kreatív erejének tetőpontján álló formációt mutat.

1011sfu5

A csapat a Hauntedet követően Barnes főbandájává vált, és bár a Six Feet Under ötlete West elméjéből pattant ki, hamarosan mégis a frontember arca olvadt eggyé a zenekari logóval. West markáns játékát még a két évvel későbbi Warpathen hallhatjuk, aztán a gitáros tovább állt, a zenekar pedig így hivatalosan is Barnes irányítása alá került. Azóta sincs megállás, idén már a tizenegyedik albumukat üdvözölhettük, ez azonban már nem fog komolyabb hullámokat vetni. Könnyen mondhatnánk, hogy a Six Feet Under csak egyszeri durranás volt, s a legelső lemezük után fel is kellett volna oszlaniuk, de azért a Warpath és még a Maximum Violence is erősre sikeredett. Az viszont akkor is tény, hogy ez a jellegzetes stílus nemcsak megkülönbözteti, hanem egyben falként körbe is keríti a zenekart, és a saját maga által felhúzott börtönből még ha akarna, sem tudna szabadulni. Persze ismerve Barnes eltökéltségét, benne valószínűleg még a szabadulás ötlete sem igen merült fel, és ez csak még értékesebbé teszi ezt a korai gyöngyszemet.

 

Hozzászólások 

 
#7 metanor 2020-09-26 09:04
----Nekem teljesen egyenértékű az első lemezzel a 2008-as Death Rituals.Sőt,nem tudnék belekötni szinte egybe sem,mert minden lemezen van valami,ami a fejlődést mutatja.Az utőbbi 2 lemez groove-osabb hangzása meg kimondottan tetszik.
Idézet
 
 
+22 #6 kiss gabor 2015-10-14 11:31
Kösz az írást, feldobta a napomat. Kezdődött azzal, hogy a cikk elolvasása után gondoltam, belehallgatok a lemezbe a youtube-on, mert kb. 2001-ben hallgattam utoljára. Már éppen kattintottam volna, amikor egy hang szólalt meg a fejemben, egy mutogatós öreg bácsi perverz hanghordozásáva l: "Várjál csak! Van egy jobb ötletem hehe..." Én pedig engedelmesen felálltam a gép mellől, átsétáltam a másik szobába, pár perc keresgélés után meg is találtam a fekete-fehér fénymásolt borítós, Super Ferro márkájú másolt Haunted kazettát. A hifin kinyitottam az ezer éve nem használt kazetta lejátszót, ahogy kinyílt, szinte éreztem a kiáradó kriptaszagot. Remegő kezekkel betettem a kazettát, ahogy megszólalt, fejbe vágtak az emlékek. Újra az a 15 éves szaros voltam, aki széles terpeszben léggitározta végig a Lycantrophy bevezetőjét, testvériesen megosztva a léggitár témákat legjobb headbanger cimbijével. Egyből beugrottak a kamaszos kanosságtól fűtött magyarított szövegek is (Pl.: BE-TE-SZEM-A-FAR-KAM, Dugjunk mááár!).
A könnyes nosztalgiát egyszer csak megszakította egy effekt, amire nem emlékeztem, a Beneath a black sky nóta kellős közepén. Aztán lassan leesett, hogy a lejátszó bekajálta a szalagot. Na, gondoltam akkor ez ennyi volt. Kiszedtem a kazit, visszatekertem a szalagot. Visszaraktam a lejátszóba és ment tovább. Ez is mutatja, hogy A DEATH METAL ELPUSZTÍTHATATL AN!
Idézet
 
 
+9 #5 NOLA 2015-10-12 12:34
Hát, erre nem számítottam ebben a rovatban...., pedig tényleg megérdemli.
Nagy kár, hogy azóta sem tudtak ilyen lemezt osszehozni....
Az elso két album abszolút klasszikus.
Idézet
 
 
+1 #4 Kötelezőnév 2015-10-11 19:53
Valóban a régi lemezek a jobbak, de csak nekem annyira meggyőző az Unborn? Szerintem toronymagasan kiemekledik az újabb érából.
Idézet
 
 
+9 #3 Tulus 2015-10-11 11:17
Klasszikus, örök kedvenc \m/

Az első három lemez zseniális volt.
Idézet
 
 
+15 #2 Chris92 2015-10-11 09:38
Remek lemez, csak az az egy apró bibi van vele, hogy az SFU azóta se csinált jobbat. A 90-es évekbeli dolgaik tényleg erősek, de aztán az új évezredben minőségileg akkorát zuhantak, hogy azóta se tudták összeszedni magukat, úgyhogy én azóta is inkább a CC mellett tartok ki.
Idézet
 
 
+13 #1 BlackBarbar 2015-10-11 08:53
Kedvenc es egyben legtobbet hallgatot SFU anyagom! Elso lemez volt amit hallotam a SFU-tol,azota is tart a baratsag!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.