Shock!

október 16.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Ark: Burn The Sun

0325ark1A tökéletes lemez. Gyakran kerül szóba mind baráti, mind szerkesztőségi körben, hogy egy adott produkcióra rálátni, megfelelő összefüggésbe helyezni nem lehet az adott korban, így aztán egy zenei előadás, alkotás, vagy hétköznapi megjelenési formában egy album művészeti értékét, magasztosabban kifejezve küldetését csak hónapok vagy évek múltán lehet megfelelően értékelni. Igen, felvetődik a kérdés, hogy akkor rögtön zárójelbe is tehetjük a mindenkori kritikákat, de én sokkal jobban szeretem épp emiatt az ismertető kifejezést, és még így is sokszor sántít egy-egy műsor azonnali (párnapos-hetes) jellemzése. Hogy eme íves kitérőre miért van szükség? Hát azért, hogy körbebástyázzam az első mondatomat. Megismétlem: a Burn The Sun a tökéletes lemez.

Amikor haladóbb, vagy mondjuk úgy, formabontóbb – hogy ne kelljen a progresszív jelzőt használnom – zene tűnik fel a színen, az alkotók előszeretettel próbálják mentesíteni magukat a skatulyázás alól, távolságot szeretnek tartani minden ismertebb műfaji meghatározástól. Nos, ha egy előadó erre a meghatározhatatlanságra rászolgált, az az Ark nevű öttagú csoport, csapat, banda zenekar. Hangsúly a zenekar szón. A Burn The Sun éppen annyira szerteágazó zenei kalandozást foglal magába, amennyi hajtást csak elmondani képes a rock szó. Amennyire rock lehet a Beatles és a The Police, vagy a Megadeth és a Pink Floyd.

megjelenés:
2001. március 23.

kiadó:
InsideOut
producer: Tommy Newton, Tore Østby, John Macaluso

zenészek:
Jorn Lande - ének
Tore Østby - gitár
Randy Coven - basszusgitár
John Macaluso - dobok
Mats Olausson - billentyűk

játékidő: 56:46

1. Heal The Waters
2. Torn
3. Burn The Sun
4. Resurrection
5. Absolute Zero
6. Just A Little
7. Waking Hour
8. Noose
9. Feed The Fire
10. I Bleed
11. Missing You

Szerinted hány pont?
( 38 Szavazat )

A Burn The Sun tökéletesen megkreált zenei olvasztótégely. Szerencsére nem tudhatjuk, melyik összetevőnek van a legfontosabb szerepe a létrejöttében, és sajnos már nem is fogjuk megtudni, hiszen a csapat 40 százaléka halott: Randy Coven 2014 májusában, Mats Olausson egy szűk évvel később iratkozott ki a földlakók névsorából. Akik maradtak, mind-mind parányi zenei univerzumot hoztak létre maguk körül az évek során: a dobos John Macaluso neve fogalom szakmájában, Jorn Lande hangja és dallamai megkerülhetetlennek számítanak immáron két évtizede, míg Tore Østby a Conceptionnel írta be magát a progresszív zenekarok könyvének kiemelt oldalaira. A lemez megjelenése óta jelen van életemben, és mint a jó lemezek legfőbb ismérve, ez is újabb és újabb, eddig rejtett apróságokat fed fel magából minden egyes meghallgatáskor. Kicsit furcsa, hogy a '99-es, bemutatkozó Ark nem tudott megmaradni a sokat játszott gyűjteményeim között, bár a maga nemében az is rettentően értékes alkotás. Ez a lenyűgöző felszabadultság ugyanakkor még nem érződött azon a lemezen, ott inkább az iránykeresés volt érzékelhető. Az alkotó energiák közös mederbe terelése viszont már a 2001-es megjelenésre sikeresen megtörtént, így jött született meg a Burn The Sun.

Amellett, hogy csodálatos stíluskavalkád az egész album, a legerősebb jellemzője az, hogy képes bármilyen hangulatban vigaszt nyújtani, akármikor felvidítani, megsimogatni, vagy épp könnyeket csalni a szemem sarkába, mindezt erőlködés és erőltetés nélkül. A dalok tizenöt év távlatából is frissnek hatnak, a hangzás egyáltalán nem tekinthető elavultnak ma sem, minden a helyén van, és igaz ez akkor is, ha néhány dalban éppen egy ősrobbanást vagy zenei káoszt tárnak elénk a zenészek. Maga Macaluso is ekképpen nyilatkozott egyszer a szóban forgó műről: „Az Ark Burn The Sunja volt az első album, amelyen minden a helyére került, amit mindig is szerettem volna. Klassz volt a megszólalás, klassz volt a játék, klassz volt a hangszerelés és a szöveg is, és még mindig leviszi a fejem az egész. Szóval azt kell mondjam, erre vagyok a legbüszkébb."

0324ark4

És a dobos nem túlzott. Észbontóan egyben van az egész csomag, minden eleme úgy szól, hogy nem lehetne másképpen keverni, azzal csak rontanánk az összképen. Randy Coven basszusa végig dorombol, ahol dorombolni kell, ha meg káoszt kell idézni, például az Absolute Zero-ban, akkor káoszt idézően jár a keze a bőgő nyakán, és a fretless hangzásnak is akkor és ott van a helye. Ehhez Olausson olyan hangszíneket kevert, amire jóformán csak fel kell ülni, és három galaxissal később leszállni egy csillagszőnyegre, ilyen mesés hangulatfestés az egész dal. A svéd billentyűs addig ugye főként arról volt ismert, hogy Yngwie Malmsteen lemezein és turnéin kísérte a mestert, és a gitárhős sosem biztosított óriási teret arra, hogy zenészei szabadon szárnyalhassanak. Az Ark viszont éppen ennek ellenkezőjére jött létre: hogy a tagok megéljék totális zenei szabadságukat, mindenki egyenlően tehesse bele alkotó énjét a dalokba.

A lemez nyitótétele a természetes élőhelyekért aggódik, Heal The Waters a címe. Már ebben a számban is tanítanivaló, ahogy a verze, az átkötő rész és a refrén egyik hangulatból a másikba esik át, tökéletes egységet alkotva a szöveggel. Kapunk rögtön vibráló gitárokat, dallamfestést basszussal, billentyűs finomkodást, coverdale-es búgást és szinti-gitár duettet, amelyben a két különböző dallam pazarul fonódik egymásba a szólóknál. Szó se róla, a malmsteeni örökség itt tetten érhető, de abból éppen annyi, amennyi a tiszteletet hozza magával, a többit pedig a zenészek egyénisége adja. Akad egy kis 5/4-es darálás is, ha valaki nagyon számolgatni akar. És egy szexi apróság: pénzérmét ilyen figyelemfelkeltően és élesen pengeni még nem hallottam. A Torn hallatán nagyon könnyen el lehet képzelni, milyen a világűr tágulása. Macaluso ütemei alatt Olausson idézi meg nagyszerűen a természet erőit hangfestéseivel, Randy Coven dallamaira szinte megjelennek a vulkánok is, Lande pedig hangjának minden tartományát beveti a hatás érdekében, acélos rekedtségtől kezdve fejhangokon át a szürreális sámán-berregésekig mindent felmutat. Østby riffjei hasítanak, vágnak, csodálatos kavalkád, amit ez a dal ad.

0324ark5Az eddigi Ark-felhozatalban elsőre nehéz volt fogódzót találni, nos, a címadó Burn The Sun a csapat mértékével mérve kimondottan slágeres darabja megadja ezt az élményt. Jorn kivételes dallamérzékét dicséri a refrén, egyből fog, sokáig marad, nem enged, elragad. Østby alattomos, lopakodó riffelése úgyszintén fogós, kiválóan ül rá a lábdob ütemére a versszakok alatt, ám érdemes figyelemmel kísérni, milyen finoman kezeli a norvég gitáros a tremolót a bevezetőben, majd a szólóhoz milyen szép hangszínt választott, szinte énekel a fa az ujjak alatt. Az egyes szakaszok összekötéseként picike dob- és basszusszóló – vagy inkább kiállás – hallható, és persze miért ne ötvöznék mindezt Lande suttogásaival? Elfér ezer réteg is ebben a zenében.

A lemez lendülete a Resurrection című dalnál hagy alább, ami kis líra, kis örvénylés. Ebben is milliónyi finomság gyűlik össze, kezdve Macaluso óvatosan zörgő dobjától és csilingelő cinjeitől Tore flamencos díszítésein át Mats köveket ellágyító kíséretéig. Ami a gitározást illeti, Østbyről csak úgy szoktam mesélni ismerőseimnek, hogy ő az az északi fickó, aki lehetne Malmsteen és Al DiMeola közös teremtménye, ha egy kémcsőből mászna elő. Jazzisták ne is kezdjenek el kifogásokat vagy ellenérveket keresni, nem a zenei tudásról vagy felkészültségről van most szó, hanem azokról az érzésekről, amelyeket Tore futamai és hangulatfestő megoldásai idéznek meg.

Nehéz megmondani, hol van a műsor csúcspontja, de ha mindenképp szavazni kéne, az Absolut Zero-t mondanám annak. Gátlásoktól és szabályoktól mentes dal ez, bevallottan Björk Gudmundsdóttir stílusához igazított éneklés jellemzi, látszólag össze-vissza kolbászoló dallamvezetéssel és eklektikus hangszereléssel megtámasztva. Coven basszusfutamai helyenként bálnák sikoltásaira emlékeztetnek, a dobolás kellemesen csapongó, a gitár zajos, de a refrénben minden a helyére áll, és hatalmas ívet ír le. A szövegben minden előfordul, ami a világ teremtésében szerepet játszott, káosz, matematika, elektromosság, de valahogy mégis komfortos az összkép, bele lehet magunkat képzelni, hol a helyünk, a témát talán még a Nemzetközi Csillagászati Unió se tudná kibogozni. A szóló akárha fémesített Ozric Tentacles lenne, szuper kis dalocska.

Létezik két csúcspont egymás után? Nem tudom, de a Just A Little szintén belefolyik az ember fülébe, a szöveget is azonnal megjegyezni. „Don't give up the fight, we shine so bright, 'cause we are just a little crazy...", még ha negédesen is hangzik, szép kis mini-filozófia ez az élethez való hozzáállásról. Ebben a számban remekül kivehető, milyen fontos részét képezte a zenekarnak Randy Coven: még az elektro-orgonás szóló alatt is csodásan dúdol a hangszer, és mégis diszkréten kísér, amely a gitárszóló alatt is folytatódik. Hatalmas hullámvasúton ül a dal hangulata, és csak élvezni kell, visz magával, a keleties dallamvilágú gitár-basszus duó mesés kis bokréta a végére. Ezután a Waking Hour borongós melódiái következnek, amelyben Jorn Lande bejárja a rekedtes magasságokat is, miközben a zenei alapok karcossága alábbhagy és beerősödik, észrevétlenül hullik át egyik periódus a másikba, teljesen magától értetődő módon. A Noose című tétel hordozza a legtöbb Conception-örökséget, ha feltétlenül utalni akarunk más zenekarra. Persze nem lenne Ark az Ark, ha nem csempésztek volna ebbe is egy kis kitérőt, itt a szóló előtt ugrik be némi népzenés betét, pengetett hegedűk kórusa és örvénylő basszuskíséret díszíti az alaptémát. És hogy mit keres Sting egy heavy metal-lemezen? Erre válasz a Feed The Fire, amely pont olyan hatást kelt, mintha a The Police frontembere kalandozna egy könnyed rock-metal alapriff környékén. A dal témája egy reménytelinek tűnő szerelem köré épül, rém egyszerű szerzemény, mégis jól illeszkedik az eddigi nyakatekertebb környezetbe. Ezt követően egy elég bluesos hangulatú szám visz ismét a borongós harmóniák világába, az I Bleed intézi el, hogy az iménti áhitat reménytelenségbe fulladjon.

0324ark3

Az album végére ismét egy csodásan sokszínű, tökéletesen rétegzett darab került. Erős képekkel operáló számról van szó, szintén egy szerelmi csalódást dolgoz fel. Szinti és gitár köszön be először, amire Lande keserű melódiái települnek rá. Nem sokszor szoktam elérzékenyülni csak úgy, de ahogy Jorn tolmácsolja érzéseit, amint elképzelem, amint ül az üres zongora előtt, az bizony megindító. Ha neked is hiányzott már valaki, át tudod érezni a mondanivalót. Minden hangszer, minden akkord ezt erősíti, és a zenei alapok is elkezdenek felkorbácsolódni. Østby síró gitárja itt teljesíti be küldetését, ha nagyon akarom, bele tudom magyarázni David Gilmour szellemét is, mielőtt Tore a torzítópedálra lép... Vad érzelmek hordozója a Missing You, a lemez tökéletes lezárása.

Mint az elején említettem, ma is üde a hangzás, ebben Tommy Newtonnak ugyanúgy szerepe van, mint John Macalusónak és Tore Østbynek, végtére is a komponálásért és a szövegekért a dobos és a gitáros, na meg Lande felelt, ám mindez nem lenne ilyen Coven és Olausson nélkül sem. Az élet viszont pazarol: ennek a gyönyörű műnek már sosem lesz folytatása, még ha évekkel ezelőtt épp Macaluso is szellőztette meg a soha el nem készülő, Aradiokaos címre nevezett alkotás hírét. A csapat nagyja benne lett volna a következő fejezet megnyitásában, ám Jorn Lande egyéb irányú tevékenységei megtorpedózták a törekvést, aztán pedig távoztak, akik távoztak...

0325ark2

Személyes élményem is van az Arkkal kapcsolatban. 2001-ben Prágába vettük az irányt, hogy megnézzük a zenekart élőben. Ez a nap szeptember 11. volt, a hírhedt nap. A technikusok éppen pakoltak be a Hard Rock Clubba, miközben azt láttuk, hogy valami furcsa adás van a tévében, füstölgő tornyot láttunk a hírekben. Még nem tudtuk, mi történt, de valahogy benne volt a levegőben, hogy nem mindennapi súlyú eseménynek vagyunk tanúi. Macaluso sűrűn szentségelt, fel-alá járkált a járdán, telefonálgatott eredménytelenül. Később beszédbe tudtunk elegyedni velük, már a dobos is megnyugodott valamelyest, miután tudott beszélni barátnőjével, aki az ikertornyok melletti felhőkarcolók környékén lakott, csak a becsapódás után jó ideig nem működtek a telefonvonalak. Esett szó dohányzás és énekhang közötti kapcsolatról, Malmsteen iránti, nem túl baráti viszonyokról, az északi zenék előretöréséről. A koncert fantasztikus volt, emlékeim szerint csak lestem, mennyire egyben van a csapat.

A Burn The Sun pedig tökéletes lemez.

 

Hozzászólások 

 
#9 Gulyás 2018-10-29 21:21
Ostby ujjáéled,csak ugy mint a Conception...
Idézet
 
 
+2 #8 Anomander 2016-03-27 11:41
Ez tényleg egy csodálatos lemez, szinte akárhányszor meg lehet hallgatni, nem válik unalmassá. Nekem a tökéletes lemez az Operation:Mindc rime, de ez is nagyon közel van hozzá. Köszi az írást, megérdemelt klasszikus.
Idézet
 
 
+1 #7 Blaze 2016-03-26 10:43
Ehhez én sem tudok mit hozzátenni. Ez a lemez tökéletes! Szégyen hogy nem ment tovább a zenekar.
Idézet
 
 
+1 #6 Bertli Zoli 2016-03-26 09:11
Idézet - Zsolt13:
Tényleg...Ostbyval mi van? Imadom a fickót...


Felhagyott az iparszerű zenéléssel, valamiféle norvég kulturális programban vesz részt, kutatnia kell a tehetségeket, ilyesmi, ha jól tudom, részletesebben nem mentem utána.
Idézet
 
 
+1 #5 Zsolt13 2016-03-25 22:09
Tényleg...Ostbyval mi van? Imadom a fickót...
Idézet
 
 
+1 #4 ezrrl 2016-03-25 20:42
Nagy köszönet,tökéle tes albumról,tökéle tes írás.

Ez az album amit,iskolában is kötelező tananyagként...vagy ha nem másként,minden induló rock,metál,prog resszív zenekarnak lejátszanék.
Idézet
 
 
+5 #3 purpendicular 2016-03-25 10:55
Hibátlan lemez. Sajnálom, hogy nem maradtak együtt, pedig annak idején Lande pont a Shock-nak nyilatkozta, hogy az Ark elsőbbséget élvez, és valószínűleg sokáig fog létezni.
A bécsi koncert örök élmény. Talán ha százan lézengtünk a Planet-ben, úgyhogy pár lépés távolságból lestem őket leesett állal.
Nagy kár értük. Az eltávozott zenészekért is, Jorn elkurvulásáért is, meg azért is, hogy Ostby-tól szinte semmi nem jött ki azóta, talán csak egy Street Legal lemez.
Idézet
 
 
+6 #2 Gurgi 2016-03-25 10:54
Köszönöm a cikket minden idők egyik leghatalmasabb lemezéről! Nekem is volt szerencsém látni őket 2001-ben Bécsben, a Threshold előtt, mindkét zenekar óriási koncertet adott. Sajnos az Einlass nevű osztrák előzenekart lekéstük:P
Idézet
 
 
+16 #1 lambertkoma 2016-03-25 10:20
Ez az album több mint zene. Szkeptikus vagyok, nem hiszek az ezoterikus dolgokban, de ebben a lemezben mágia van. Nem irracionális, hanem az ember alkotó énjének mágiája. Ahogy olvastam az ismertetőt, végig bennem szóltak a dalok. Köszönet érte!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.