Általunk, nekünk. Oravecz kolléga egészen pontosan megfogalmazta legutóbb, a Norrøn kritikájában, hogy mit is gondolunk az úgynevezett viking metalról és az Einherjer benne elfoglalt helyéről. Abban is egyetértünk, hogy a 2011-es kiadású előd egy elegáns lemez volt, de zömmel nélkülözte azt az ismérvet, amire az utódban azonnal rátaláltam: az engeszt...

Bevallom, világéletemben több tisztelettel, mint megbecsüléssel közelítettem ehhez a ma már veteránnak számító birminghami duóhoz. Világuk egyedisége és pózoktól mentes kiállásuk mindig is gyakorolt rám bizonyos fokú vonzerőt, de muzsikájuk többé-kevésbé befogadhatatlan maradt számomra az évek során. Viszonyunkban rég várt, ugyanakkor mégis meg...

Mindig is rendkívül érdekesnek tartottam végiggondolni, hogy mi történt az isteni Kyuss központi magját jelentő tagsággal az anyabanda szétrobbanását követően, mert a sztori utóélete nem csak azt tudja markánsan alátámasztani, hogy ez a négy, egymástól mind származás, mind vérmérséklet, mind inspiráció tekintetében igencsak eltérő ember miért nem t...

A Nickelback a közönség csapata, ez a kezdetektől fogva egyértelmű. Miközben az úgynevezett szakma képviselői és az úgynevezett igényes zenehallgatók az első pillanatoktól fogva tiszta szívből gyűlölik és mélyen lenézik Chad Kroegeréket, illetve azokat, akik hallgatják őket, a banda ettől még simán a 21. század egyik legsikeresebb zenekara. Elég, h...

Komoly változások, hányattatások és rengeteg idő után jelent meg ez az új album, amit annak ellenére is roppant kíváncsian vártam, hogy egyébként sosem voltam mobilos. A legutóbbi koncertlemez ugyanakkor minden skála szerint baromi jól sikerült, és a rajta szereplő friss dal, a Nagyon fáj is roppant ígéretesnek tűnt, így érdekelt, mire jut a magyar h...

Axl Rose-i mércével számítva nem sokat, mindössze úgy tizennyolc évet kellett várnunk a kettes sorszámú Mysticum sorlemezre. Közben persze kimaradt úgy egy évtized, amikor a banda szüneteltette áldatlan tevékenységét, de most végre tényleg megjelenhetett a már az előző évezredben tervbe vett (és részben fel is vett), Planet Satan címre keresztelt ú...

Meglehetősen váratlanul érkezett ez az EP, viszont elég ékes tanúbizonysága annak, hogy a Soilwork tartalékai valóban nem merültek ki Peter Wichers második távozása után. Mert ugye eleve ott volt a tavalyi dupla lemez, a The Living Infinite , ez a minialbum pedig még mindig arról lemaradt számokat tartalmaz... Alkotói válságról tehát bizonyosan nincs...

A Machine Head státuszáról nagyjából mindent elmond az a tény, hogy friss anyaguk, a Bloodstone & Diamonds kapcsán még olyan „kritikát" is lehetett olvasni itthon, miszerint bár a szerző nem hallgatta meg a lemezt, de az szar. Robb Flynn és kompániája amellett, hogy egyértelműen meghatározó csapattá vált mostanra, igencsak megosztó is, az viszo...

Dave Grohl egy mágus. Ráadásul nem is annyira csalárd bűvész, mint inkább egy ügyes illuzionista. Megmondja előre, hogy a kezét figyeld, mert csalni fog, a lelkes publikum mégis ugyanúgy tapsol és éljenez a nem is annyira olcsó trükkök láttán. Grohl még a szarról is simán el tudja hitetni, hogy csokoládé, az ember pedig mosolyogva harap bele, és cs...

A Room Of The Mad Robotsszal az első pillanatoktól fogva rokonszenveztem – ezzel a névvel eleve nyert ügyük volt nálam –, azóta pedig akármikor is futottam beléjük élőben, mindig tetszettek. Nem volt ez másképp az idei Wacken Metal Battle tehetségkutató hazai fordulóján sem, ahol a látottak alapján a zsűriben elég komoly egyetértésben hoztuk ki els...

„The grass was greener / The light was brighter / The taste was sweeter / The nights of wonder / With friends surrounded / The dawn mist glowing / The water flowing / The endless river" – ezek a sorok zárták le a Pink Floyd történetét az utolsó (?) album utolsó nótájának lecsengésekor, ez volt az út vége, ahogy nem is olyan régen még elfogadnunk illet...

Bizony, ráfért már egy kis meglepødés a magyar rockzene kissé áporodott levegøjű világára. Na, azért nem akkora, mintha a Tankcsapda innentøl kezdve kizárólag norvég nyelven nyomná az igaz fekete fémet, vagy Holdampf Gábor bongyor parókában énekelné a Gyøngyhajú lányt a Sztárban sztár színpadán, Bereczki Zoltántól kilenc pontot begyűjtve. Nem, elég...

Kedvenc goblinunk életébe bizony a legjobbkor ütött be a bő két és fél évvel ezelőtti A Eulogy For The Damned . Már éppen kissé megroggyanni látszott a szervezet, amikor is majd' fél évtizedes pihenő után jött az Eulogy, amit mind a mai napig közel tökéletes mesterműnek tartok, és igencsak ronggyá hallgattam. A Goblin pedig az elmúlt két év jelentős ...