Shock!

november 26.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Trouble, Wall Of Sleep, Stereochrist - Budapest, 2014. november 13.

1115trouble4Harmadszorra tette tiszteletét Budapesten a '80-as évek egyik legfontosabb amerikai underground metalbandája, a chicagói Trouble. Az egész stílus fejlődésére óriási hatást gyakorló zenekar karrierje híresen lejtősnek bizonyult, de már a tavalyi visszatérő lemez, a The Distortion Field hallatán is egyértelműnek tűnt, hogy megint nagyon elkaptak valamit, a düreres buli pedig ismét a mostani felállás életképességét igazolta. A múltidézés nyilván minden ilyen koros legenda esetében bejátszik, itt azonban szó sem volt fáradt nosztalgiázásról vagy önmaguk árnyékában szenvedő egykori hősökről – ez a zenekar bizony ma is ugyanolyan jó, mint volt!

A perui Reino Ermitañóról lemaradtam, amiért ezer bocsánat, ez van. Az első két dalt sajnos a Stereochristnál is lekéstem, de hálistennek belőlük azért eleget láttam ahhoz, hogy véleményt mondhassak. Persze elég hihetetlen, hogy már tíz éve jelent meg a bemutatkozó lemez, az meg számomra mindig is fájó pontnak számított, hogy a banda gyakorlatilag évekkel ezelőtt leállt, még ha hivatalosan nem is oszlottak fel. Ez a speciális, évfordulós fellépés is csak ezt erősítette meg bennem, ebben a történetben kívülről nézve bizony bőven lenne még kraft. És azt is nehezen hallgatom el, hogy noha a Dead River Bluest ünnepelte most a banda a Dürerben, az egyik nagy példakép előtt, hozzám mégis elsősorban a Makó Dávid-féle változat állt közel... Szóval eleve megadta az alaphangulatot ez a speciális jelleg, és a zenekar bizony nem is nyúlt mellé.

időpont:
2014. november 13.
helyszín:
Budapest, Dürer Kert
Neked hogy tetszett?
( 20 Szavazat )

Annak idején elég sokszor láttam a Stereót, és ha nem is elfeledett, de azért rég nem tapasztalt jó érzés volt ismét találkozni velük, főleg ebben a roppant egységesen kiálló felállásban, a buli láttán ugyanis ember nem mondta volna meg, hogy itt egy tulajdonképpen nem funkcionáló banda nyomul. Ebben nyilván benne lehet az is, hogy Hegyi Kolos és Herczeg Laci együtt nyomja a Magma Rise-ban, Dávid és az estét szervező – és ezért minimum egy, de inkább több hatalmas hátbaveregetést érdemlő – Binder Gáspár meg a HAW-ban, Megyesi Balázs pedig szintén folyamatosan koncertezik az Asphalt Horsemennel, de a lényeg, hogy a banda mindenképpen hengerelt. Azt pedig egyszerűen muszáj kiemelni, hogy Dávid bizony soha nem mutatott ennyire jó formát a Stereóban töltött évei alatt. És ezzel most nemcsak a roppant látványos fizikai változásokra célzok, hanem a hangja is még teltebben, még erőteljesebben szólt, mint régen. Megértem, hogy ami akkor volt, azt nem lehet visszahozni, azt is, hogy Magyarországon alapból reménytelen előrelépni, de ennek a csapatnak szerintem ma is bőven lenne helye az itthoni színtéren.

1115wos1A Wall Of Sleep csak némileg koncertezik gyakrabban, mint a Stereo: hiába aktív a csapat, ők sem számítanak éppen mindennapos attrakciónak, de közös pont a két bandában, hogy Füleki Sanyiékon sem látszik a relatíve kevés élő fellépés. Nem akarom nagyon elragadtatni magamat, de a zenekar olyan erővel, szenvedéllyel és őszinte lelkesedéssel nyomta, ami tényleg akármilyen színpadon működőképes lenne a világon. Sanyit eleve bármikor ugyanolyan szívmelengető érzés látni és hallani, mint egykori gitártesóját, Kolost, hiszen kétségtelenül a magyar metal underground ikonikus figuráiról beszélünk, és ez már eleve jókedvre deríti az embert – és a mester láthatóan tökéletes partnerre talált Kemencei Balázs személyében, ami az old school módon dohogó ritmusszekcióval megtámogatva egyből győzelmet is hozott nekik. A Wall Of Sleepnél is tökéletesen megértem az interjúnkban is kifejtetteket a takaréklángról, de ettől még ezt a csapatot is el bírnám viselni sokkal gyakrabban...

Szóval hallatlanul élveztem a buli minden percét, de azért is ünneprontó seggfej leszek, és megjegyzem: az említett duó zseniális riffjeinek áradatában talán másodlagos dolognak tűnik, hogy Cselényi Csaba részben olvassa a szövegeket, ez azonban Ozzy Osbourne-t leszámítva a világon senki másnak nem megbocsátható a rockszínpadokon. Nem a Shakespeare-összest kell fejből felmondani, így az én szememben semmi sem indokolja ezt a fajta puskázást, még ha magyarázatot bizonyára lehet is társítani a dologhoz. Csaba persze ezt leszámítva sem tartozik a Dee Snider-, Sebastian Bach-féle színpadszántó, harsány rock'n'roll-vadállat frontemberek közé, nem is állítanám, hogy a Wall Of Sleep zenéje feltétlenül ezt a stílust kívánná meg, de akkor is zavart a dolog. Énekileg egyébként nem volt vele gond, sőt, élőben szerintem jobban érvényesül a hangja, mint lemezen. Az új album klasszikus hard rockos vonalvezetésű nótáiban néhol határozottan azt érzem, hogy túlterjeszkedik a saját határain, itt azonban ezekben a dalokban is sokkal inkább működött minden. Ahogy azok a gitárok radíroztak, az pedig tényleg példaértékű, néhol szabályosan elérzékenyültem, annyira gyönyörűen nyomták. Szóval logisztika ide vagy oda, több Wall Of Sleep-koncertet akarok!

1115wos2

Harmadszorra láttam élőben a Trouble-t, méghozzá a harmadik énekessel – ez papíron nem mutat túl jól, de a valóságban semmi gond nem volt vele. Tudom, hogy sokak számára a zenekar csakis Eric Wagnerrel a fronton lehet az igazi, el is fogadom ezt, és nyilván örökre Eric lesz „A" Trouble-énekes, de nekem Kyle Thomas a Floodgate Penalty lemeze révén az egyik örök kedvencemmé vált még valamikor a '90-es években, így őszintén szólva boldog voltam, hogy láthatom őket vele is. A The Distortion Field egyébként láthatóan meggyőzte a tábort, ugyanis lényegesen többen tették tiszteletüket a Dürerben, mint legutóbb a Dieselben, amikor Kory Clarke állt a mikrofonnál – más indokot legalábbis nem igazán tudok elképzelni arra, miért gyűltek össze szemmértékre legalább háromszor annyian, mint öt évvel ezelőtt. És ugyan az első számok alatt még érezhető volt némi óvatosan figyelgetős, tétovább jelleg, a lendület egy idő után magával ragadta a közönséget, és hatalmas buli kerekedett az öregekkel.

1115trouble1

Ha nem láttad még élőben a Trouble-t, hiába is kísérelném meg érzékeltetni Bruce Franklin és Rick Wartell tucatnyi légkalapács erejével zúzó gitárzuhatagának erejét, mert ezt egyszerűen koncerten kell megtapasztalni, a hatás tényleg páratlan. Pedig a nyitó The Tempternél mindkét hangszerrel akadt némi probléma, de aztán ezeken elég gyorsan úrrá lettek, és lankadatlan lendülettel futhattak neki a többi darabnak. Mivel a turné hivatalosan is a debütáló Psalm 9 harmincéves jubileuma előtt tiszteleg, a koncert első felét nem meglepő módon minden idők egyik legmeghatározóbb poszt-sabbathista doom-alapművének szentelték: a Tempter után gyors egymásutánban lenyomták az Assassint, a címadót, a Bastards Will Payt, az instru Endtime-ot meg a Revelation (Life Or Death)-t, az ember meg csak nézett ki a fejéből, micsoda erő szorult ezekbe a ma már ősöregnek számító klasszikusokba. A banda mostani felállása ráadásul láthatóan roppant jól egymásra talált. Még akkor is, ha a körszakállat növesztett Kyle többször is elmondta, hogy ő, Rob Hultz basszer és Mark Lira dobos valójában csak ugyanolyan rajongók, mint akik odalentről nézik a bandát, és az igazi ováció a formáját évtizedek óta tökéletesen konzerváló Franklint és a visszavágatott hajával fizimiskára most inkább valami hasonlóan patinás AOR-bandába kívánkozó Wartellt illeti...

1115trouble2Thomas persze nyilván totálisan más hang, mint Wagner, de tökéletesen és abszolút hagyományőrzően szolgáltatott igazságot Eric énektémáinak, arról nem is beszélve, hogy itt bizony nincsenek hitelességi kérdések, az a borzalmasan béna, archaikus Trouble-tetkó nem hazudik a vállán... Lira és a két basszusgitáros felállásáról elhíresült, roppant jó és alulértékelt Godspeedből ismerős Hultz szintén mindent perfekt módon hozott, utóbbi emellett még igen látványos arc is nagy szakállával, ízig-vérig doomster fazonjával. Nekem ujjal pengetett futamai is nagyon bejöttek, még Rick és Bruce áthatolhatatlan gitárfalának tövében is feltűnően ízesen nyomta. De hát ezek a dalok csakis ilyen kezelést érdemelnek.

Az este meglepetésszáma egyébként a '95-ös, fél-lírai Flowers volt, amely egyben a koncert legnagyobb együtténeklését is eredményezte. Habár a Plastic Green Headet ritkábban emlegetik alapműként, mint az 1990-es anyagot vagy a Manic Frustrationt, én ismét csak azt láttam igazolva, hogy bizony tökéletesen passzol a sorban ezek után... De ugyanennyire élveztem a kultikus Wickedness Of Mant is egyenesen 1985-ből, a Trouble alighanem legmorózusabb, legsötétebb művéről, a The Skullról. És ugyan a rendkívül lehangoló, elfekvőről szökött „régen minden jobb volt!"-frakció természetesen a Distortion Field kapcsán is aktivizálta magát a kommentfrontokon, a tavalyi album nótái is megalázóan jól működtek élőben. Már a When The Sky Comes Down is ütött, a groove-ban verhetetlen Paranoia Conspiracy és az irgalmatlan zakatolású Hunters Of Doom pedig simán a csúcspontok közé kívánkozott, és ezt nem az elfogultságom mondatja velem, az őket fogadó hatalmas beindulás és együtténeklés is árulkodó volt. De még ezt a párost is meg tudták fejelni a kolosszális At The End Of My Daze-zel...

Ezen a ponton már tényleg népünnepélybe torkollott a koncert egy kolosszális Supernaut feldolgozással, amit alighanem csak maga a Mindenekfelettálló tudna ennél autentikusabban megdörrenteni. Vitatkozni persze lehet rajta, mennyire van szükség más bandák dalaira egy ilyen bulin, pláne, hogy a Manic Frustrationről például egy árva hangot sem játszottak, még csak azt sem mondom, hogy nincs igaza annak, aki erre megcsóválja a fejét, de engem bizony magával ragadott a lendület, hihetetlenül élveztem, ahogy megszólaltatták. A ráadásban pedig feltették a pontot az i-re a R.I.P. és a katartikus jellegével tökéletes záróakkordnak bizonyult All Is Forgiven kettősével.

1115trouble3

A hangzás nem volt feltétlenül CD-minőségű, néha berezonált ez-az, de eleve baromi hangosan szóltak, és ennyi kosz még simán belefér élőben. Ha pedig a hibátlan zenei teljesítmény nem lett volna elég, Kyle már két-három perccel a zárás után a nézőtéren fotózkodott és osztotta az autogramokat. Szóval csakis Lénárd Lacit tudom idézni idestova húsz évvel ezelőttről: a Trouble-t nem ismerők köréből sokan alighanem meglepődnének, hogy így is lehet metalt játszani, pedig az igazság az, hogy csakis így lenne szabad...

Fotó: Máté Éva

 

Hozzászólások 

 
+2 #11 DéeL 2014-11-19 14:11
Sajnos nem láttam a bulit. Ők is azon zenekarok táborába tartoznak, hogy ha 48 órán át non stopban nyomnák sem lenne elég.
Idézet
 
 
+1 #10 NOLA 2014-11-18 16:48
KURVANAGY VOLT!!!
Az elozenekarok is "baszottjók" voltak, mondjuk a Reino annyira nem fogott meg, de Ok is jól nyomták, csak az "befordulósabb" zene szerintem,
Stereo és a WOS hatalmas "fílingel" nyomták.
A Trouble pedig A Trouble :-)
Minden másodperce élmény volt, csak egyet sajnálok, hogy a Manicrol nem játszottak semmit......
Idézet
 
 
+5 #9 borisz 2014-11-17 19:14
Hatalmas volt. Ezek után simán meghallgatnék egy újrafelvett besztofot Kyle énekével :D
Idézet
 
 
+4 #8 Venomádi 2014-11-17 15:06
Geci jók voltak! Mindent el is mondtam :)

Talán most először volt olyan az 5 évvel ezelőtti Down óta, hogy 2 napig sípolt a fülem legalább, mert kegyetlenül szólalt meg a cucc, Kyle meg rohadt nagy arc volt hogy lemászott inni!
Idézet
 
 
+9 #7 Motörbreath 2014-11-17 10:17
Számomra - talán a Swans mellett, akiket először volt alkalmam megnézni végre - a z idei év legjobb budapesti koncertje volt.

Voltam mindhárom eddigi bp-i Trouble-n és tényleg Klyes-szal a legjobbak. A mester teljesen le volt lazulva (tanul eric-től? :-:)), iszonyat jó frontember. A két gitárosról meg egy haveromat tudom idézni: "Nem ikrekként, hanem egy gitárosként játszanak." :D

A Stereo is nagyon király volt, Makó Dávid szépen az egyik legnagyobb hazai UG frontember lett, ami pedig a WoS-t illeti: az év számomra legjobb hazai albuma mellé lenyomták az általam látott eddigi legjobb koncertjüket. Így tovább!
Idézet
 
 
+2 #6 Raven Avenue 2014-11-17 02:40
thanks a lot! :) great set... \m/
Idézet
 
 
+11 #5 Fuleki Sandor 2014-11-16 09:23
NO QUARTER 
MOON STREET LADY
TIME OF THE GOBLINS
NAILS ...
BURST INTO FLAMES
HEY ANNIE
BURIED 1000 TIMES
ARMY OF THE DEAD
I SLEEP
Idézet
 
 
+1 #4 Raven Avenue 2014-11-16 02:08
anyone got Wall of Sleep's setlist?
Idézet
 
 
+8 #3 Draveczki-Ury Ádám 2014-11-15 22:55
Idézet - neal and jack and me:
olyan szokott lenni, hogy pontosan odaértek a koncertre? :)

A két kicsi gyerekkel járó gyakorlati következményekk el és a munkaköri kötelezettségek ből fakadó napközbeni vidéki kiruccanással együtt valahová negyed nyolcra odaérni nekem nem annyira reális, és annyira nem is szégyellem magam emiatt, ha megbocsátasz. :)
Idézet
 
 
-5 #2 neal and jack and me 2014-11-15 21:53
olyan szokott lenni, hogy pontosan odaértek a koncertre? :)
Idézet
 
 
+2 #1 bogar 2014-11-15 17:12
választanom kellett az Airbourne és a Trouble között és most az előbbire esett a választásom. Remélem, hogy lesz legközelebb és a Trouble-t is láthatom!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. október 8.