Shock!

október 20.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Lynch Mob: Smoke And Mirrors

George Lynch betonfejű önsorsrontó hírében áll, és az utóbbi egy-másfél évtized igazolni is látszott a '80-as évek egyik legtündöklőbb tehetségű gitárhősének legendáját: George játéka zenészek tízezrei számára szolgált kiindulási alapként a klasszikus Dokken albumokon, a '90-es évek új zenei trendjeinek hatására azonban kissé megkattanni látszott.

megjelenés:
2009
kiadó:
Frontiers / HMP
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 11 Szavazat )

Persze nem azzal van a baj, ha egy zenész kísérletezik, elengedhetetlen, hogy valaki haladjon a korral, csak éppen mindenre megvan a megfelelő hely. Márpedig valljuk be, George a Dokkenben és későbbi szólócsapatában, a Lynch Mobban tett azért, hogy régi hívei közül senki se akarjon tőle hol poszt-grunge-os, hol nu metalos dolgokat hallani, különösen nem a fenti nevek valamelyike alatt... Mentségére szolgáljon, hogy mára ő is rájött erre: modernizált ötleteit Souls Of We nevű csapatában éli ki, a Lynch Mobba pedig visszahívta Oni Logant, akivel ugyan turnézott párszor a köztes időben, de lemezen utoljára az 1990-es Wicked Sensationön dolgoztak együtt.

Ha most gúnyosan elvigyorodsz, mondván, hogy annyi év után Lynch is a fejéhez kapott, és felemás kísérletek sora után hirtelen kétségbeesetten retrózni kezdett, ki kell ábrándítsalak. A Smoke And Mirrors tényleg hagyományőrző hangzású, néhol erősen bluesos hard rock album, de nem érzem olyan leplezetlenül múltidézőnek, mint mondjuk a tavalyi Dokken lemezt, ahol a gitáros Jon Levin George legapróbb trükkjeit is előszedte, hogy minél közelebb kerüljenek a klasszikus soundhoz. Ez az anyag valóban olyan melodikus rockot rejt, amit a régi éra hívei várnak Lynchtől, ám puritánabb, földközelibb az összhatás, mint a Wicked Sensationön vagy annak folytatásán, a '92-es Lynch Mobon volt. Nyilván nagy szerepet játszik ebben a hangzás is, amire George-nak aligha akadnak manapság súlyos dollárszázezrei. Persze akadhatnának is éppen, ha nem kokainozott volna el kisebb vagyonokat a '80-as évek második felében, mielőtt megszállott egészségmániássá vált... Jól szól a lemez, de ne arra a szanaszét zengetett, hiperszuper Neil Kernon-féle csodasoundra számíts, ami az Under Lock And Keyen vagy a Back For The Attacken etalonnak számított, és az első két Lynch Mob lemez nyersebb, ám továbbra is bődületesen monumentális megszólalása sem jellemző.

A természetesebb, kissé nyersebb megközelítés a dalokra is áll, ne várj klasszikus multivokálokat vagy olyan bombasztikus rockhimnuszokat, mint a River Of Love vagy a She's Evil But She's Mine, de George és Oni jó munkát végeztek, és tényleg Lynch Mob-ízű a végeredmény. Modernebb, 21. századi megközelítésű témák persze akadnak, de még a talán legkorszerűbb megfogalmazású Time Keepers riffelésében is ott rejlik a klasszikus érzésvilág, szóval nagy gond nincs. A nyitó 21st Century Man lendületes tempója, fogós refrénje, a bluesos címadó dal southern ízű kórusa vagy az epikus Let The Music Be Your Master hipnotikusan úszó témái hallatán aligha fog bárki is sziszegni, aki szerette az első két albumot. A Before I Close My Eyes miatt meg pláne nem, ez ugyanis simán ott lehetett volna a Wicked Sensationön, bár azt azért nem állítom, hogy a kiemelkedő dalok közé számítana rajta.

Lynch játéka ma már nyilván nem számít olyan forradalminak, mint huszonegynéhány évvel ezelőtt, de nem kérdés, hogy mester a fazon, hatalmas szólókat ereget a dalokban, és a védjegyszerű apró díszítések is ott vannak a helyükön. Szerencsére Logan hangja sem kopott meg az évek során, és Marco Mendoza is nagyon ízes futamokat penget a háttérben, szóval minden együtt van egy erős albumhoz. Nem világrengető a Lynch Mob visszatérése, de simán vállalható, ami George egynémely korábbi megnyilvánulását tekintve igazán örömteli.

 

Hozzászólások 

 
+3 #2 Draveczki-Ury Ádám 2012-11-09 12:05
Semmi gond nincs a hangzással, mint ahogy ott is áll a cikkben. ;)
Idézet
 
 
+5 #1 GTJV82 2012-11-09 08:48
Szerintem ez egy kifejezetten erős, egységesen magas szintű dalokkal teli lemez. Nyilván nem egy 20 évvel ezelőtti "L.A. Rock" album, de ettől még egy kiváló hard rock lemez, és Oni visszatérése is jó lépés volt!
A hangzással nem tudom mi a gond.. erőteljes, telt, és kellően koszos a sound, mintha csak élőben lenne felvéve!
Simán odatehető az első két lemez mellé, ez bizony egy bivalyerős 9/10 nálam!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.