Shock!

október 14.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Adele: 25

adele_cJó ideje tartja magát a mondás a zenei biznisz berkeiben, miszerint egyedül Adele szükséges ahhoz, hogy az iparág pozitív mérleggel zárja az üzleti évet. Bármennyire is tréfásan hangzik, a rohamosan hanyatló eladások korában valóban így áll a helyzet. Amikor a brit énekesnő előrukkol valamivel, a fizikai hanghordozókkal foglalkozó kereskedők gyerekei már tudják, hogy biztosan lesz új cipő meg új játék a fa alatt karácsonykor.

Adele új albuma ezúttal is hisztérikus eladásokat produkált, már az első napokban megdöntött minden létező rekordot. Mindezt egy olyan korban, amikor a hallgatóság simán megtehetné, hogy fizetés nélkül elvegye, ellopja az anyag digitális kópiáját. De nem, Adele korongjáért mindenki fejvesztve rohan a boltba. Anélkül, hogy nagyon belemennék a statisztikákba, a lemezből két nap leforgása alatt 1,9 millió kelt el Amerikában, az első hetet követően pedig 3,38 millió felvásárolt példánnyal állt a listák tetején. Döbbenetes számok, és akkor még nem szóltam arról a 800 ezer korongról, ami a november 20-ával kezdődő hét napban talált gazdára a ködös Albionban. Ilyen elsöprő intenzitású eladásokat még soha senki – értsd: soha, senki! - nem volt képes produkálni a könnyűzene egyetemes történetében. Ki ez a nő, és hogyan tudja mindezt elérni 2015-ben?

megjelenés:
2015
kiadó:
XL
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 52 Szavazat )

Költői a kérdés, valószínűleg ő maga sem tudja a választ. A popvilág azelőtt is rendelkezett jó torkú, jó fazonú, jól kitalált, sikert sikerre halmozó énekesnőkkel, ehhez fogható, sztratoszférikus magasságokba azonban egyik sem jutott. Belegondolni is nehéz, hogy ez a még bőven felfelé ívelő pálya vajon mikor éri el csúcsát, és mi lesz később, ha már most szinte Beatles-méretű a kultusz körülötte... Mindenesetre lenyűgöző, ahogy Adele valóságossága fejbe vágja a 21. század információtúltengéses, minden mellett elrohanó fogyasztóit, simán szociológiai tanulmány alapjául szolgálhatna a jelenség. Itt ez a nő, aki botrány- és bulvár-mentes életet él, nincs különösebb imázsa, ráadásul nem csinál ügyet a súlyfeleslegéből sem, az emberek pedig megvesznek érte – ennek ellenére, vagy talán éppen ezért.

De lehet, hogy azért, mert a világból rég kikoptak az igazi bálványok, ikonok, dívák, akiket a háziasszonytól és a művelt jazzistától a rockerig mindenki feltétel nélkül imádhat. Szóval elképzelhető, hogy a világ érett meg ismét arra, hogy valakit a keblére öleljen. A világnak van szüksége Adkins kisasszonyra, ez ilyen egyszerű. Egyfelől biztos, hogy Adele jó időben van jó helyen, de azt sem ildomos elfelejteni, hogy ez a még mindig csak 27 éves, ám dalaiban a negyvenesek érettségét közvetítő nő istenadta tehetség birtokában van. Ilyen hangi adottságokkal és stílussal minden generációban csak egy rendelkezik. Teljességgel egyedülállóak azok a szivárvány összes színében pompázó árnyalatok és textúrák, amiket a torka rejt. Persze mindez semmit sem érne, ha nem írna gyilkos dalokat a mindent meghatározó, színarany hangszálak köré. Adele legnagyobb ereje pontosan ebben rejlik: mindenkori szerzőtársaival lépésről-lépésre halad előre, fokozatosan érlelve lelke gyümölcseit, melyekből pont annyit facsar ki, amennyi szükséges az elixírhez, se többet, se kevesebbet. Roppant okos módon felépített, felkavaróan mély szerzeményeivel gondosan elkerüli a szórakoztatóipari termékké válás csapdáját, még akkor is, ha paradox módon az egész földgolyó ekként kezeli az Adele márkanevet, komoly tartalom ide vagy oda. Pedig ez a brand már rég nem azt jelenti, amit öt évvel ezelőtt, a művésznő ugyanis jelentősen megváltozott. Ahogy a 25 matematikailag több a 21-nél, ugyanolyan mértékű a differencia metaforikus jelentősége a két anyag között. Adele felnőtt, anya lett, eme élettapasztalatok pedig kiforrottságban, letisztultságban, és bölcsességben realizálódtak. Mindez persze azzal járt, hogy az érettség oltárán feláldozta korábbi nyersebb, rebellisebb önmagát, elveszítve azt a déliesen füstös blues-tónust és a szintén jelentékeny folk-hatást, ami az előző alkotásait áthatotta.

Kommerszebb a 25, mint a 21 és a 19? Zeneileg abszolút, érzelmileg és szövegvilágát tekintve nem hinném. Korszerűbb, finomabb hangszerelésű, strukturáltabb, egyszóval populárisabb, de minden hangját elhiszem, mert súlya van a mondanivalójának. Simán letaglóz, ahogy 2:04-nél Adele rezignált hangon felteszi a „how are you" kérdést, de ugyanígy eszem ágában sincs kételkedni a klasszikus módon felépített, és a Led Zeppelin Stairway To Heaven-jét állandóan felidéző Million Years Ago „I miss my friends, I miss my mother" sorának valóságtartalmában sem. Az elemi erejű, és a lemezt tökéletesen reprezentáló, katartikus Hello dallal kezdődő anyag számomra az Oscar-díjas Skyfall nóta logikus következménye, egy lassan hömpölygő balladákból összefogott bokréta, ugyanakkor van annyira színes és experimentális, hogy egyetlen percre se váljék unalmassá. A 21 földközeli, minimál-hangszerelései átadták a helyüket egy modernebb, kvázi urbánusabb megközelítésnek. Sűrű billentyűs és vonós közegekbe helyezett dalok uralják a lemezt, az akusztikus gitár szinte csak az említett Million Years Ago témájában és a Max Martinnal közösen írt Send My Love To Your New Lover-ben tud dominálni. Utóbbi nyolcvanas éveket idéző, egzotikus hangulatú szerzemény azzal a jól érzékelhető, felszabadult cinizmusával és csajos kikacsintásával egyébként kissé kilóg az alapvetően kesernyés ízű, borús albumról. A tempósabb Water Under The Bridge a másik ehhez hasonlatos, mondhatni könnyedebb téma, melynél a hangszerelés is pont azt a korszakot idézi, amiben Tina Turner és Phil Collins voltak a menők.

Adele soul-vénája az All I Ask perceiben domborodik ki, de itt is csak higgadtságot lehet tetten érni, hálistennek nincsenek hajmeresztően túlhajlított frázisok. A finom gospel-alapra építkező, majd modern hangzásúvá váló River Lea az egyik legkülönlegesebb tétel a korongon, mesterien fuzionálja az autentikát a mai törekvésekkel, mégpedig olyan énekdallamok szárnyain, amiket az életben nem felejt el az ember. Megdöbbentően erős az ének a teljes anyagon, a verzék szinte refrénekkel érnek fel. Adele lubickol a szerepében, de sosem játssza túl azt, pont ezért annyira ellenállhatatlan. Érdemes meghallgatni, miket művel a kísérletezős I Miss You feszült momentumai közben, vagy az olyan zongorás remekművekben, mint a Love In The Dark és a Remedy. Elképesztő az a hiperérzékenység, ahogy énekel a nő, a legapróbb nüanszoknak is akkora a jelentősége a témáiban, mint magának Adkins kisasszonynak a jelenlegi könnyűzenei színtéren.

Adele továbbra is a saját útját járja, drámai erejű visszatérésének pedig nagy valószínűséggel komoly utórengései lesznek a zeneiparban. A 25 ugyanis egy újabb mérföldkő, egy etalon, a popzene éppen hatályossá vált új szabványrendszere, amihez igazodni kell. Feltétel nélkül rajongok a lemezért.

 

Hozzászólások 

 
-1 #103 Satanic metal 2016-07-01 19:32
És ennek a féle tömegszennynek( 600 milliós videó) amit facebook és diszkó függő tinilibák hallgatnak miköze egy metál honlaphoz?:D
Idézet
 
 
-1 #102 Flagellator1974 2016-05-04 21:06
Ajánlom Regina Spektor-t is, mert aki Adélt szereti, az Reginától is lemegy hídba. A derekam miatt tőlem ez felért egy világszámmal, de megcsináltam.
Idézet
 
 
-1 #101 nagar 2015-12-16 17:22
Bezzeg ha felénekelné a Daimond and rust-t.... :p :D :D :D
Idézet
 
 
+11 #100 Nagy Andor 2015-12-16 17:19
Én vagyok a 100.!!! Bizony.
Idézet
 
 
+14 #99 Zsolti 2015-12-16 17:11
Szerintem a Shock úgy jó, ahogy van.
Írhattok bármiről, én szívesen olvasom. :)
Idézet
 
 
+9 #98 Flagellator1974 2015-12-16 08:10
Ez egy jó cikk és igenis van itt helye a Shock!-on.
Adele hatalmas, kösz Gyuri!
Idézet
 
 
#97 samu 2015-12-15 19:17
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Viszont tartom, hogy aki szerint Adele a Brooklyn Bounce-szal, Sabrinával meg Psy-jal van egy szinten, annak alapvetően semmiféle zenét nem érdemes hallgatnia - így természetesen metalt sem -, mert úgyis töksüket/tökhülye hozzá.)

(egyébként én egy szóval nem mondtam, hogy Adele meg Sabrina egy szinten vannak, de nem is akarom őket egymáshoz hasonlítgatni, hogy melyikük jobb vagy rosszabb, mert nem lenne sok értelme. szerintem Sabrina első lemeze tök király, ha nem is egyformán minden szám rajta, de a legtöbb. fan persze nem vagyok, de férfiasan bevallom, szoktam hallgatni néha (igaz, lehet, hogy leginkább csak poénból, de azért jó (-:), zeneileg meg bőven több van benne (legalábbis popzenei "kereteken" belül, ha szabad így fogalmaznom), mint amennyit az ember első ránézésre gondolna erről a hölgyről. (a többi lemezét még nem ismerem, de ami késik...)

Adelétől meg csak két számot ismerek, amit a rádiók sikeresen elcsépeltek, de ez a cikk kedvet csinált nekem, úgyhogy majd meg szeretném hallgatni mindhárom eddigi lemezét. szóval részemről kösz az írást erről az albumról, kúl oldal vagytok!

amúgy meg mindenben tökre egyetértettem Veled abban a hosszú hozzászólásodba n.)
Idézet
 
 
+6 #96 nausea 2015-12-15 18:17
Lezárom a meddő vitát: Zubor Olly is írt anno Dopeman-lemezről (a Jóisten kegyelméből), innentől fogva az Adele-albumnak is van létjogosultsága . (Persze, ettől még mocskos divatemberség, és sakálok hordják szét a tetemét, aki ezt teszi.)
Idézet
 
 
+1 #95 cápaidomár 2015-12-15 13:43
Idézet - Sanctus:
Idézet - RobertThorn:
Állítom két elsőlemezes Brooklyn Bounce számot könnyebben és biztosabban lehet megkülönböztetn i mint ennek a - erősen túlértékelt - leányzónak két bármelyik agyonjátszott maxiját..


Ez alapján állítom, hogy te vagy

a) süket vagy
b) részeg
c) szándékosan trollkodsz

mert épeszű ember ilyet nem ír le - azzal együtt sem, hogy pont egy hete hallgattam a "Ready to Bounce"-t.

Damonról ordított hogy szereti a metalt. Nálam a The Begining szokott pörögni (pontosabban: Yt-on szoktam hallgatni), és a Progressive Attack az egyik kedvenc elektro számom. Kurva jó szerintem. Aki ilyet ír, az nyilván nem is ismeri. Az más kérdés, hogy hosszútávon mennyire működik a BB zenéje.
Idézet
 
 
+6 #94 Draveczki-Ury Ádám 2015-12-15 09:02
Idézet - RobertThorn:
Most mi kommentelők nem tehetjük meg ugyanezt egy cikkel kapcsolatosan? Ha egy bizonyos témában nem ugyanazon a véleményen vagyunk, akkor mi automatikusan középkori eszméket vallunk és keresztes háborút szorgalmazunk? :(

Dehogynem. Ezért lehet kommentelni nálunk gyakorlatilag teljesen szabadon, törölni is tényleg csak nagyon ritkán szoktunk, és soha nem véleménykülönbs ég, hanem maximum stílus vagy direkt trollkodás miatt. Én is csak tendenciákról beszéltem, meg kifejtettem a saját véleményemet. Ami nyilván éppúgy csak egy a sok közül, mint a tiéd.
Idézet
 
 
+3 #93 RobertThorn 2015-12-15 08:03
Ádám, én nem hiszem, hogy mondtam valahol is, hogy nektek KELL valamit csinálnotok, vagy hogy TILOS lenne valamit csinálnotok. Én személy szerint csak a _sajnálatomat_ fejeztem ki. És próbáltam - több kevesebb sikerrel - érvekkel alátámasztani, hogy miért érzek úgy.

Pontosan ugyanúgy, mint amikor ti is teszem azt egy lemezkritika keretén belül leírjátok, kvázi sajnálkoztok, hogy XY zenész/zenekar pl. miért nem megy helyette pihenni/feltöltődni, miért váltottak irányt, miért (nem) gondolkodtak ezen-azon egy kicsit jobban stb. Mert van egy személyes meggyőződésetek , hogy neki/nekik hogyan is kellene igazából csinálniuk - miközben lehetséges, hogy az érintett muzsikusnak igenis megvan a személyes, jó és logikus oka rá, hogy miért olyat tett le az asztalra, mint amit.

Most mi kommentelők nem tehetjük meg ugyanezt egy cikkel kapcsolatosan? Ha egy bizonyos témában nem ugyanazon a véleményen vagyunk, akkor mi automatikusan középkori eszméket vallunk és keresztes háborút szorgalmazunk? :(
Idézet
 
 
+4 #92 Sanctus 2015-12-15 07:49
Idézet - RobertThorn:
Állítom két elsőlemezes Brooklyn Bounce számot könnyebben és biztosabban lehet megkülönböztetn i mint ennek a - erősen túlértékelt - leányzónak két bármelyik agyonjátszott maxiját..


Ez alapján állítom, hogy te vagy

a) süket vagy
b) részeg
c) szándékosan trollkodsz

mert épeszű ember ilyet nem ír le - azzal együtt sem, hogy pont egy hete hallgattam a "Ready to Bounce"-t.
Idézet
 
 
+17 #91 Draveczki-Ury Ádám 2015-12-15 06:00
Roppant beszédes ez a kommentfolyam, több szempontból is. Valamit szögezzünk le ismét, amit sokan nem értenek továbbra sem: nálunk nincs olyan, hogy valamiről írni KELL, olyan meg pláne nincs, hogy valami másnak a rovására marad ki. Vagyis Adele sem a MDB, a Strato, az Insomnium stb.-stb. helyett került fel. Mint ahogy korábban Alanis Morissette, Tom Waits, a Depeche Mode, a U2, a Prodigy, Leonard Cohen, Mike Stern, Ákos stb.-stb. sem, amelyek szintén nem szigorú értelemben vett oldalprofilba vágó cuccok. Semmi extra ideológia nem kell ehhez: ezeket az előadókat valaki(k) szereti(k) a stábból, és írt(ak) róluk. Szeretni, hallgatni azért szabad mást is, vagy a metalzenékről szóló cikkeinket is hiteltelenné teszi, hogy néha mást is hallgatunk? :)

A másik: azért sem értem ezt a felháborodást, mivel kábé kétszázból egy ilyen cikkünk van, és ez az arány mindig is megvolt, régen is befért hébe-hóba egy-egy ilyen kritika. Ebből szerintem bárki számára nyilvánvaló lehet, hogy a későbbiekben sem fogunk átmenni popoldalba. Komolyan nem értem, miért lenne tilos egyesek szerint időnként egy-egy ilyen húzás. Nem is akarom megérteni mondjuk. Semmi sem tilos. Ez zene, szórakoztatás és szórakozás, nem pedig háború. Persze biztos bennem van a hiba, de én azokat sem értettem soha, akik annak idején gyűlölködő leveleket írtak a Hammernek a Prodigy, Beastie Boys, Enya stb. cikkek miatt. Miért bánt valakit egy fél hasábnyi Enya kritika, ami a saját műfajában ráadásul még jó is, amikor a maradék több száz hasábon csak metal van? Miért nem fér el két oldal Beastie Boys, ami ráadásul a rock/metal vonalra is nagy hatással volt, és a Slayerről meg a Venomról sztoriznak benne, ha a maradék hatvan oldal csak metal? Lehet tüntetőleg mellet verni, hogy ez nem nyitottság meg nem-nyitottság kérdése, pedig nagyon is az. Miközben az egész metalos szubkultúrában hódít a "minket elnyomnak, minket nem fogadnak el" ideológia, olyan szemellenzős elitizmus érvényesül még ma is az egész színtéren, hogy az valami egészen félelmetes számomra. Tényleg, mintha valami keresztes háborúban lennénk.

Danev Gyuri megkérdezte, beférne-e egy Adele, mert nagyon tetszik neki a lemez. Mi meg azt mondtuk, persze, írja csak meg bátran. Meg azt is, hogy nyilván nagy kommentáradat lesz. Persze szerettem volna, ha utóbbi nem így alakul, de nyilván nem hittem benne, hiszen sajnos ezen a téren sem változott semmi az elmúlt húsz-harminc évben ezen a színtéren. Megy a non-stop rinyálás a műfajt övező előítéletek miatt, miközben a tábor jelentős része (természetesen és hálistennek NEM mindenki) ugyanolyan előítéletes meg zárt gondolkodású, mint akiket emiatt megszól. Félreértés ne essék: semmit sem kell szeretni. Adele-t sem és a Slayert sem. De szerintem senki fejéhez sem tartottunk pisztolyt, hogy végigszenvedje és többszörösen kommentelje, amit utál.

(Elmehetnék még abba az irányba is, hogy a "nem tetszik" meg a "szar" az két külön kategória, de ez egy másik thread lenne. Vannak dalai, amiket szeretek, és a csaj hangja óriási, de én egyébként nem vagyok Adele-fan. Viszont tartom, hogy aki szerint Adele a Brooklyn Bounce-szal, Sabrinával meg Psy-jal van egy szinten, annak alapvetően semmiféle zenét nem érdemes hallgatnia - így természetesen metalt sem -, mert úgyis töksüket/tökhülye hozzá.)
Idézet
 
 
-2 #90 RobertThorn 2015-12-15 01:48
Én például igenis sajnálnám, ha tényleg jönne egy hét múlva Csobot kisasszony munkásságának szakértése. Ugyanis rákattintás nélkül is a cikk jelenléte két dolgot sugallna számomra:
- hogy a trollkodás úgy tűnik fontosabb, mint hogy tartsuk a korábbról megszokott magas színvonalat.
- többször is kifejtette a stáb, hogy pl. nem jókedvükből késik le az előzenekarokat egy nagyobb koncertkor (amiért ugye a kommentekben rendszeresen meg vannak szólva), hanem mert vannak egyéb bokros teendőik is (munka, család), amik mellett nem könnyű az oldal ügyeit is igazgatni. Namármost ha ilyen limitált időmennyiség mellett juszt is Csobotka kapja a prioritást, ahelyett, hogy valami klassz/kultikus/méltatlanul alulértékelt vagy épp figyelemre érdemes rock/metál lemezről jönne egy - a már megszokott pöpec módon megírt - cikk... Hát.. döntsétek el, hogy melyik az, ami szerintetek a tartósabb siker kulcsa..

Egyébként még az első körben műfajidegen muzsikák bemutatásával sincs semmi baj. De hogy most pont ezt az Adele-t kellett 'felfedezni'.. Állítom két elsőlemezes Brooklyn Bounce számot könnyebben és biztosabban lehet megkülönböztetn i mint ennek a - erősen túlértékelt - leányzónak két bármelyik agyonjátszott maxiját.

A #77-es hozzászólásomra meg aki a következő mínuszt rányomja, kérném legyen oly szíves és írja már le néhány - lehetőleg normál hangvételű - sorban, hogy pontosan miért is. Azt se bánom ha az ott feltett kérdésekre is választ kapok. Előre is köszi.
Idézet
 
 
#89 zoli 2015-12-15 00:59
Véleményem szerint nem kellene pop előadók lemezeit egy metal oldalon népszerűsíteni. Meg vannak erre a megfelelő site-ok.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.