Shock!

október 25.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Lynch Mob: Rebel

0611lmAmikor tavaly ősszel kijött a Lynch Mob Sun Red Sun című, hogy is mondjam, ismert dalok segítségével nagylemez-hosszúságúra duzzasztott EP-je, már tudni lehetett, hogy 2015-ben egy vadiúj szerzeményekkel teli koronggal rukkol majd elő George Lynch és Oni Logan párosa. Ideje is volt ennek, hiszen a Smoke And Mirrors testvérek között is hat éve jelent meg, a Sun Red Sun kiváló témái pedig azt prognosztizálták, hogy érdemes lesz várni a visszatérő műre.

Ehhez képest az annak rendje és módja szerint augusztusban megjelent Rebel album elsőre olyan komoly csalódást okozott, hogy se hallgatni, se véleményt formálni nem volt kedvem róla. Hetekig nem vettem elő, és később is csak néhanapján forgattam egyik-másik számot. Egyáltalán nem tetszett, amit George és Oni összehozott, úgy éreztem, hogy a friss dalcsokor még az elmúlt években elcsepegtetett EP-k szintjétől is messze áll, nemhogy az első két mestermunkától. Persze, George azt mondta, hogy ennyire szerteágazó anyagot még soha nem írtak Onival, valamiért azonban mégsem ez jön le a cucc hallgatásakor. Sokkal inkább tűnik olybá', hogy a Lynch-Logan tandem totál beleragadt abba füstös, sivatagi hangulatú, sleaze-es blues rockba, ami elég jól tetten érhető volt az elmúlt évek minden Lynch Mob-művén, de azért mégsem ilyen dózisban.

megjelenés:
2015
kiadó:
Frontiers
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 10 Szavazat )

Hiába rúgja be atomikusan a korongot a Brian Tichy-Jeff Pilson ritmusbrigád az Automatic Fix groove-témájával, az óriási George-szólóval megspékelt kiválóság lecsengését követően egyszerűen nem indul be a lemez. A csapat nem igazán akar kimozdulni a kényelmes, lassú tempóból, a Between The Truth And A Lie és a Jelly Roll által felölelt ötösből egyedül a Sanctuary hoz némi pozitív irányú elszakadást döcögős iramtól. Nyilván, egy Lynch Mob korongtól nem azt várja az ember, hogy kétszázhússzal szaggassa fel a vasúti talpfákat, a változatos és jól működő dalok prezentálása azonban semmiképp sem tekinthető elrugaszkodott kívánalomnak George-tól. És pontosan itt van a kutya elásva, mert ha az egysíkúságot nem is számítom, ezek a dalok akkor sem tartoznak Lynch életművének legsikerültebb darabjai közé. Ez nyilvánvalóan ötven százalékban Oni felelőssége is, hiszen ő volt az, aki a George által felépített gitár-falakra mérsékelt hatékonysággal kalapálta rá a vokális tetőt...

A Rebel második fele érdekes módon sokkal jobban működik, mint az első, az ősrockos, retrós sematikusságból a hetedikként érkező Dirty Money-val lassan kezdenek kikecmeregni. Ez egy modernebb, némileg funkosan ritmusorientált tétel, amit az album egyik legjobbja, az experimentális hangvételű The Hollow Queen követ. Ködös, elborult dallamvilága egészen a '90-es évek Dokken-munkáihoz csatol vissza, és itt látszik igazán, hogy mennyire változnak az idők: az ilyen, mondhatni grunge-os felhangokat anno kíméletlenül bíráltuk, most meg ezek hozzák a felfrissülést... A jó tendencia az akusztikusabb megfogalmazású The Ledge percei alatt is folytatódik, Oni talán ebben a Shadowlife-közeli balladában hozza legtökéletesebben a melódiákat, elsőrangú ív mentén építi fel a verzéket és a refrént. Noha a Kingdom Of Slaves ólomlábakon vánszorgó hat perce újabb kisiklásnak tűnik, mindezt feledteti a lemezt záró War klasszikus Lynch Mob-érzéseket közvetítő lendületes kompozíciója. Rejtély, hogy miért kellett 46 percet várni erre a gyöngyszemre, amiben George minden igényt kielégítő módon tesz ki magáért, eszméletlen és utánozhatatlan szólóremekkel koronázza meg a dalt. Ha jobban belegondolok, eme 1 perc 40 másodpercre nyújtott, briliánsan felépített megmozduláshoz fogható gitárszólóval Lynch Mob lemezen utoljára 1992-ben lehetett találkozni, a When Darkness Calls című szerzeményben... Az év gitáros tűzijátéka - nekem, szerintem...

Persze, azok az idők már rég elmúltak, amikor George-nak elég volt ahhoz egyetlen szólóval előállnia valami másodvonalas tribute-lemezen, hogy hanyatt-homlok szaladjak a boltba a CD-ért, és ennek megfelelően nem is bocsátom meg a Rebel kissé alulinspirált, a szokásosnál kevésbé effektívebb mivoltát. A magam részéről már annak is örvendek, hogy a kezdeti ellenszenvet legyűrve legalább a felét jóra hallgattam, viszont hetesnél rosszabbat így sem vagyok hajlandó adni rá, mert mindentől függetlenül ez egy halálosan profi anyag, kiváló megszólalással, elsőrangú hangszeres játékkal. Az legyen az én nyomorúságom, hogy többet vártam, mint amit kaptam, ettől másnak még okozhat kellemes perceket, maradéktalan szórakozást a Lynch Mob 2015-ös teljesítménye.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.