Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Avatarium: The Girl With The Raven Mask

0810avatariumcSokat vitázunk a kollégákkal azon, hogy mennyit kell érnie egy lemeznek, illetve mennyi idő után lehet róla érdemi ítéletet mondani. Én a mai, klikkgenerálós világban sem gondolom úgy, hogy – bármilyen fontosak és előre hozzáférhetőek legyenek is – friss albumokról mindenképp a megjelenés után három nappal már kész cikket kellene kitenni. Mindannyiunkra igaz, akik rajongóként követjük az új dolgokat, hogy rengeteg zenét kell heti-havi szinten megemésztenünk, még akkor is, ha csak azokra szorítkozunk, amikre minden körülmények között kíváncsiak vagyunk. Emellett pedig biztosan tud mindenki olyan alapkedvencet mondani, ami az első két-három hallgatás során nem nyerte el a tetszését, sokadik alkalommal viszont annál inkább. Némiképp ellentmondva saját magamnak, a debütáló Avatarium már elsőre is nagyon tetszett, megjelenésekor szinte minden mást kiszorított a környékemen fellelhető médialejátszókból, ugyanakkor ma már azt is elmondhatom, hogy ténylegesen kiállta az idő próbáját: rendszeresen előkerül és élvezettel hallgatom, akár többször egymás után. Mégis, a zsíros, kövér tízest, amire most és mindörökké taksálom, nem kaphatta volna meg a kritika írásakor. Úgyhogy álláspontomon nem változtatok, ha én kapok egy lemezt megírásra, bizony érlelni fogom továbbra is. Ezért is „késett" ez az ismertető.

megjelenés:
2015
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 28 Szavazat )

Persze abban igaza van a szerkesztőknek, hogy a több évtizedes zenehallgató rutin sokmindent megérez, kiszűr, átlát és akár egyetlen dalból, percből, sőt, pár taktusból is lejön időnként az, hogy a produkcióban van-e spiritusz. Ez pedig az élet minden területén tapasztalható kémia-effektus lehet: jó emberismerettel és sok élettapasztalattal könnyebben kiszúrjuk a számunkra rokonszenves és/vagy vonzó embereket is. A kulcsszó itt: kisugárzás – hát mi tagadás, Jennie-Ann Smithé lemezbe zárva is nagyon egyedi és pozitív. Sajnos a színpadit nem ismerhettem meg a tervezett bécsi koncertlátogatásunk elmaradása miatt (remélem, ami késik, nem múlik), de ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, a hangja tényleg olyan, mintha egy női Dióval lenne dolgunk, erre már legutóbb is utaltam, de most méginkább így érzem, lehet hogy azért, mert Marcus Jiddel (aki amúgy nemcsak a bandában, hanem az életben is társa) most sokkal blackmore-osabban gitározik, mint korábban. De a hangszín, a stílus, a frazírok is hasonló tőről fakadnak – biztos vagyok benne, hogy Ronnie tetszését is elnyerte volna, ha valaha hallhatja Jennie-t (nem véletlenül költözött belé).

Nyilván az egész zenének van egy olyasféle atmosztférája is, ami a Dio-korszakos Sabbath vagy DIO zenekar misztikusabb dalait jellemezte, dehát ezen semmi meglepő nincs, elvégre a zene alapját nemcsak Leif Edling főnöklése miatt képző Candlemass is ebből nőtt ki annak idején. Ami pedig a debüthöz képest is érdekes: ritkán ugyan, de felgyorsul a tempó. Már az All I Want EP címadója is lendületesebbre, egyszersmind slágeresebbre vette a figut, de a Girl With A Raven Mask címadójával egyenesen felpörögetve indul a lemez – és az említett dalnál nem kevésbé fogósan. A nemcsak Andor kedvéért porszívóhangzásra belőtt riffelés ellenére (eddig is kedvelte a csapatot, hát még ezután) ez a bizarr történetet elmesélő, tényleg baromi jó nóta még a goth metalosokat is megfoghatja alkalomadtán. Nagyot szólhatott élőben – még jobban sajnálom tehát az elbukott koncertet, és mi tagadás, gyakran eszembe jut, vajon ki a hollómaszkos lány, hol lakik és pláne miért hordja az álarcot (közben nyilván a hideg is kiráz).

Persze szó sincs róla, hogy az Avatarium szögelni akarna a jövőben, a Run Killer Runt leszámítva ugyanis a többi szám mind ugyanolyan komótosan halad előre, mint korábban. Doom metalt kedvelőknek persze nem kell külön kedvcsináló, de aki esetleg a leírtak alapján ódzkodna, annak is érdemes belefülelni a dalokba, mert egyrészt Jennie szinte mindig hoz valami kiemelkedőt, még a verzedallamokban is – ha fátyolosan énekel vagy ha kiereszti a hangját, egyaránt zseniális – és a hangszeresek is kitesznek magukért: Marcus gitározását és Carl Westholm súlyos Hammond-alapjait már méltattuk legutóbb is, sokat ahhoz nem tudok hozzáfűzni, de érezhetően még jobban összeérett a sound. Úgy gondolom, hogy ezt a lemezt ugyanúgy nem fogom félretenni évek múlva sem, hiszen a January Sea-t, a Pearls And Coffinst és különösen az Iron Mule-t egyszerűen muszáj lesz minimum havonta egyszer hallani akkor is – mivel ezek pedig amúgy is 6 perc körüli vagy afeletti tételek, velük együtt akkor már végig fog menni a teljes 53 perc is. Az Iron Mule-t amúgy szintén érdemes szövegre figyelve is hallgatni (amellett, hogy zeneileg is az egyik csúcspont) – tulajdonképpen mindig is úgy képzeltem el a Union Pacific építését, ahogy itt Jennie elmeséli.

Régi korok, az angolszász kultúrkör nagy időszakának elcseszett, sötét oldala elevenedik meg az Avatarium zenéjében, az ipari forradalomtól egészen a viktoriánus korig, a valóság brutalitását némi misztikus horrorral fűszerezve, de nem minden irónia és remény nélkül. Szerkesztőségünk kedvenc vivaldis hasonlatát kissé szándékosan kiforgatva: ha Poe ma élne, biztosan ő írná a dalszövegeiket!

 

Hozzászólások 

 
+2 #9 DRAZSEN 2016-03-05 21:32
Zseniális
Idézet
 
 
+2 #8 NOLA 2015-12-17 15:02
Az első album rögtön magába szippantott, ez viszont annyira nem "adja"..., lehet, hogy túl sokat vártam tőlük...?
Idézet
 
 
+3 #7 Tom 2015-12-13 10:46
A cikk bevezetőjéhez szólva:
megszámoltam, idén kb. száz lemezt gyűjtöttem be, mármint aktuális, idei megjelenést.
Az heti két album, és ha azt nézem, hogy napi szinten kb négy órát tudok zenét hallgatni (mert dolgozik az ember, alszik, edz, tévét néz, kirándul, stb.), akkor azt jelenti, hogy a zenehallgatássa l eltöltött időm felében ezt a két lemezt hallgatom. Meghallgattam őket hétszer, hurrá. Ilyen körülmények között egyetlen mai lemez sem veszi fel a versenyt a régi lemezekkel, amikor örültél, ha ha havonta egy-két alkotáshoz hozzá jutottál, és volt időd megemészteni.
Változik a világ, változnak a mi szokásaink, nincs annyi idő egy-egy lemezre
Idézet
 
 
+1 #6 Anomander 2015-12-13 08:44
Hasonlóan vagyok a cikkíróval, az előző lemez elsőre megfogott. Ezt tényleg érlelni kell, de utána el tud kapni a hangulata. Mindazonáltal régiesebb, szerintem jobban visszanyúl a 70-es évekbe, mint eddig. Összességében egy paraszthajszáll al csak, de a másik lemez jobban tetszik.
Idézet
 
 
+1 #5 iLane 2015-12-12 14:03
Az én izlésemnek kicsit túl sok benne az akusztikus gitáros "a capella"... szerintem az a bajom vele.
Idézet
 
 
+1 #4 Tom 2015-12-12 13:00
Számomra viszont talán az év albuma, hogy dobogós, az biztos. A megjelenés óta kb hetente előveszem, és szerintem azon kevés albumok egyike, amelyet sok év múlva is elő fogok bányászni.
A címadó mellett én talán a Pearls and Coffinst emelném ki, annak a dallamai nagyon megfogtak
Idézet
 
 
+2 #3 iLane 2015-12-12 11:29
Maximálisan egyetértek az előttem szólókkal, több hallgatás után se tud beragadni nálam, valami hiányzik. Nagyon vártam ezt a lemezt de sajnos kicsit csalódás...
Idézet
 
 
+1 #2 BSND 2015-12-12 09:29
Sajnálom, de én nem ájultam el ettől az albumtól. Nem is azzal van a baj, hogy kevesebb a doomos téma, mert szeretem ezt a Rainbow-féle világot is, de én egész egyszerűen nem találom kellően erősnek a számokat. Ráadásul néhol giccsbe is hajlik már a dolog. Persze ez még így is egy viszonylag jó lemez, félreértés ne essék, de én többet vártam tőle!

A szövegek viszont tényleg jók, nekem nagyon tetszik, hogy nem csak ilyen középkoros, fantasys-jellegű témák vannak, hanem újabb történelmi korok is hátterül szolgálnak az elmesélt sztoriknak.
Idézet
 
 
+1 #1 P.R. 2015-12-12 08:22
Egyenlőre annyit tudok mondani, hogy az előző jobban tetszett.
Nekem ez kicsit kommerszebbnek , könnyebben emészthetőnek tűnik.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.