Shock!

október 30.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Linkin Park: One More Light

linkinpark_cA Linkin Park az első pillanattól fogva kimatekozott módon popos és rádióbarát volt. Már a 2000-es Hybrid Theoryn is szép számmal akadtak momentumok a gitárgazdagabb pillanatok között-mellett, amelyek tokkal-vonóval együtt felfértek volna akkoriban egy Backstreet Boys- vagy N'Sync-lemezre. Tekerj mondjuk az In The End klipben 2.10 környékére, és mondd azt rezzenéstelen arccal, hogy amit látsz és hallasz, az távol áll a fiúbandás vonaltól! Szerintem nem fog sikerülni... A csapatnak később is akadtak visszafogott-higgadt dolgai, viszont a One More Light még ezekhez képest is durva váltást jelent. Az elsőként bemutatott dalok és a melléjük kiadagolt nyilatkozatok ezúttal nem hazudtak és nem túloztak: ennek az albumnak tényleg semmi köze a rockzenéhez. És ez így, ebben a formában még akkor is meglepő, ha a Linkin Parknak azért régebben is akadtak abszolút nem a rocktábort célzó megmozdulásai, legyen szó a remixalbumokról, a Jay-Z társaságában készített Collision Course-ről vagy akár az A Thousand Suns lemezről.

megjelenés:
2017
kiadó:
Warner Bros.
pontszám:
4 /10

Szerinted hány pont?
( 121 Szavazat )

Ugyan Chester Bennington szokatlanul hevesen reagál azon találgatásokra, hogy az egyértelmű váltás mögött üzleti szempontok húzódhattak meg, az ember sajnos ösztönösen erre gondol, hiszen a legutóbbi The Hunting Partyt pont rockosra vették, és nem nagyon hozta a várt eladásokat. Persze aláírom, ettől még akármilyen lehetett volna a One More Light, hiszen a csapat úgy nagyjából a Minutes To Midnight óta kínosan ügyel rá, hogy még véletlenül se hozzák ki kétszer egymás után ugyanazt a lemezt. De valahogy nehéz elkerülni a frontember által olyannyira kárhoztatott gondolatokat, ha egyszer az új album hangszerelését, hangulatát, megszólalását tekintve egyaránt teljesen olyan, mint azok a modern, r&b-s alapú, hip-hopos fűszerrel alaposan megszórt popzenék, amik a rádiókban vagy a zenetévék még megmaradt zenei műsoraiban jönnek szembe. És ezt most szó szerint vedd. Chester és Mike Shinoda hangja természetesen beazonosítható, de ismeretlenül néhol még így sem mondanám meg, hogy a Linkin Parkot hallom.

Innentől kezdve gyakorlatilag nehezen tudok szépeket írni a lemezről. Az csak egy dolog, hogy ez a vonal abszolút nem az én asztalom, mert ettől még simán lehetne jó a végeredmény. De sajnos nem arról beszélünk, hogy a Linkin Park csinált egy popalbumot, ami ettől függetlenül tele van kiugró dalokkal. Profinak profi a produkció, becsülettel összerakták, ehhez nem férhet kétség, viszont összességében még a csapathoz képest is roppant lagymatag, belassult és érzelgős a végeredmény, azokat az arcbamászó slágertémákat pedig egyáltalán nem hallom itt, amiket szerintem hallanom kellene, ha már bevállaltak egy ilyen iránymódosítást. Mert ez itt most tényleg az. A Talking To Myself némi gitárral mondjuk elmenne a korábbi lemezekre, de a többi dalnál nemcsak a hangszerelés teszi radikálisan eltérővé ezt az albumot a repertoár többi eleméhez képest, hanem az egész megközelítés más most. Hallatszik a számokon, hogy tudatosan indultak ebbe az irányba, és az első pillanattól kezdve egy meghatározott csapásvonalon építkeztek. Ezzel nincs gond, ennél a bandánál eddig is sok minden befért a képbe, itt viszont nem nagyon találok fogódzót. Egyszerűen nem olyan erősek a nóták, mint amilyennek lenniük kellene.

Bizonyára lesz, akinek bejön ez az album – a Linkin Park tábora nagyon széles és ebből kifolyólag igen sokszínű is –, meg olyan is, akit erős émelygés fog majd el az olyan dalok hallatán, mint a két rapperrel megerősített Good Goodbye, a címével ellentétben csata helyett mondjuk egy bögre meleg tej mellé, a garantált esti elalváshoz passzoló Battle Symphony, netán a Kiira segedelmével összehozott, egyáltalán nem súlyos Heavy. Én őszintén szólva nem nagyon tudok mit lépni a One More Lightra: egyszerűen átfolyik rajtam, semmit sem mond nekem. Ez pedig aligha a poposságnak köszönhető. Sokkal inkább annak a számlájára írom, amit már az előbb is pedzegettem: nem csak mindent vivő slágereket, de kiemelkedő dalokat sem igazán hallok a lemezen. Egyet sem. Ez sajnos tényleg totál jellegtelen háttérmuzsika, ahogy az amerikaiak mondják, liftzene, méghozzá elejétől végéig. (De a maga 35 percével legalább rövid.)

A pontszámmal gondban vagyok. Rock/metal-skálán értelmezhetetlen lenne számszerűen értékelni az albumot, mivel köze nincs a rock/metal vonalhoz, popnak meg totál közepes és semmilyen. Még csak azt sem tudom, mihez kellene viszonyítanom... A legutóbbi, ennél azért egy fokkal kevésbé bepuhult, de szintén elég jellegtelen Nickelbackre 5 pontot adtam, az elég rossz Minutes To Midnightra szintén, a One More Light szerintem gyengébb mindkettőnél, szóval legyen mondjuk 4. De bizonytalan vagyok, van-e értelme egyáltalán pontozni egy ilyen anyagot a Shock!-on, szóval mindenki kezelje ezt így.

 

Hozzászólások 

 
#28 LPforever 2020-02-01 20:26
Mindenki bekaphatja, aki leszólja őket! Ha nu metalt akartok, hallgassatok Papa Roach-ot! Azok ugyanazt csinálják mióta megalapították a bandát! Az más kérdés, hogy ki is égtek...
Idézet
 
 
#27 Ferencz Judit 2019-02-23 09:36
Eleve negatívra hangolt kritika. Az utolsó album tényleg nem jó, tőlem is idegen. Chesterrel készült, halála után megszólalaló Cross off nyilvánvalóan mutatja, hogy Chester zseniális lett volna később is a keményebb műfajban. Az utolsó év felvételei ugyanilyen beszédesek. Nem tudjuk, mi fokozta fel ezt a drasztikus változást. Benne, rajta és a zenekaron belül.
Viszont nem tudok egyetérteni a fiúbandás megjegyzéssel. Hatásvadászat kiemelni azt gyönyörű részt, képileg a lassított, szélgépes pillanatokat. Ugyanígy megkérdeznék bárkit, vajon teljesen elfogulatlan e kedvenc előadója összes dalát, albumát illetően? Én nem vagyok. Imádom Chester projektjeit, ahogy a Pearl Jam-et is, de van, mikor tovább pörgetek.
És bizony, van, amihez idő kell- hogy felfejtsd, befogadd, megszeresd. Idő a dalnak, idő, érettség, élethelyzet a hallgatónak.
A Linkin Park fantasztikus banda volt. Vérzik a szívem, hogy nincs többé. Chester életműve pedig sokunk szemében példaértékű, karizmatikus frontember, csodálatos hanggal, vonzó személyiségjegy ekkel.
Az utolsó idők, az utolsó dalok mindennek a haláláról mesélnek. Chester nem volt önmaga. Személy szerint engem Mike dominanciája gondolkodtat el újra és újra.
Idézet
 
 
+4 #26 Gazdag Illés 2017-05-29 19:29
Ahogy nézem a setlisteket nem viszik túlzásba az új album dalait. Szóval van remény, hogy Sopronban a régieket nyomják.
Idézet
 
 
+7 #25 Draveczki-Ury Ádám 2017-05-29 03:52
Idézet - James Smith:
Azt nem értem, hogy a Suicide Silence legutóbbi albuma, ami legalább ekkora hulladék miért kapott 1 pontot. Ez meg 4-et. Pedig meg merném kockáztatni, hogy ez az új LP még annál is hitványabb.

A Suicide Silence-et nem én írtam, szóval teljesen értelmetlen összehasonlítan i a két pontszámot. Különböző szerzők, különböző ízlések. Ugyan szerintem is borzasztó, én azért biztos nem 1 pontot adtam volna arra a lemezre.
Idézet
 
 
-1 #24 Gazdag Illés 2017-05-28 20:48
Chester hírhedt nyilatkozatára valaki azt mondta, hogy ha a rajongóid egy terméked miatt szeretnek meg, akkor nem teheted meg azt velük, hogy kiadsz valami teljesen más terméket. De ha már itt tartunk, a Linkin Park már akkor "eladta" magát, amikor kiadták a Hybrid Theory-t.

Az Rhcp jóval lazább stílusban utazik, de ők még a legpopposabb pillanataikban sem voltak ennyire latymatagok.
Idézet
 
 
+1 #23 James Smith 2017-05-28 13:28
Azt nem értem, hogy a Suicide Silence legutóbbi albuma, ami legalább ekkora hulladék miért kapott 1 pontot. Ez meg 4-et. Pedig meg merném kockáztatni, hogy ez az új LP még annál is hitványabb.
Idézet
 
 
+4 #22 Draveczki-Ury Ádám 2017-05-28 04:38
Idézet - Goarg:
Csak azért mert az LP-ről van szó?

Ebben az esetben most erről volt szó, igen. De nem más helyett került be természetesen.
Idézet
 
 
+11 #21 viszkető hónalj 2017-05-27 20:21
Aki ezt a foshalmazt végig tudta hallgatni, az egy mazochista. Sosem szerettem őket. Kb volt 2-3 számuk, ami tetszett. De 100x inkább azok a lemezeik, mint ez. Há ez mi a faszom!? :D
Ha mondjuk párhuzamot vonunk a váltás miatt a Metallica Load/Reload lemezek, illetve a LP előző lemezei és a ván mór lájt között, akkor simán kijelenthető, h a L/RL páros klasszikus ehhez a szarhoz képest.
Idézet
 
 
+3 #20 Batwing 2017-05-27 20:02
Még az is lehetséges, hogy a következő albumuk Death/ Doom Metal lesz. :D Meghallgattam az egész albumot, de csak a sok komment miatt. Semmit nem változott a véleményem. Sőt még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy koncerten majd kifütyülik páran őket. Mondjuk egy 'ős' nu- metal szám után pl a Heavy- nél. :D
Idézet
 
 
-1 #19 Dead again 2017-05-27 18:15
R.I.P. Linkin Park. Amúgy az anyag egyik mocsok tulajdonsága, hogy minden borzalma ellenére brutálisan fülbemászó tud lenni egy-egy szerzemény. És ez egy rossz dalos lemez esetén különösen veszélyes.
Eljön az idő, amikor ezek a dalok a bjúti csenölök videóiban szerepel majd háttérzeneként.
Vacilálok a 2 és 3 pont között. A 4 pontot túlzásnak érzem. Még kávézáshoz sem jó, langyi háttérzenének.
Idézet
 
 
+5 #18 Kovi 2017-05-27 13:31
Tipikusan olyan zene, amely a bevásárlóközpon tokban levő ruhaüzletekben megy a háttérben. Nem árt, nem kavar fel, semmi sem, csak elkezdődik, majd véget ér és jöhet is a következő.

Azért ezt tényleg lehetett volna izgalmasabbra is csinálni, mint ahogy pl. a Muse tette.
Idézet
 
 
+2 #17 Goarg 2017-05-27 11:40
Én azt nem értem, hogy a shockmagazinon miért kell erről az albumról írni? Mindannyian tudtuk, hogy ez egy átlagos pop album, akkor miért kell az időt és a karaktert erre pazarolni?

Csak azért mert az LP-ről van szó?

Ennyire nincs miről írni? Pedig rengeteg jó lemez van, amik kívánják, hogy írjanak itt róluk... (ADTR bármelyik lemeze, új Emmure lemez, Amity Affliction első 2 lemeze, stb)
Idézet
 
 
+5 #16 notreadam 2017-05-27 06:38
Idézet - Thomas:
nem azért szar mert nem rock, ez az ő döntésük, hanem azért mert szar popzene ez...


Erről van szó.
Idézet
 
 
+7 #15 Dmagnetic 2017-05-26 20:03
Hmm... A slayer is ilyen hosszúságú lemezeket gyártott... ;)
Idézet
 
 
+4 #14 Aldor 2017-05-26 17:23
Ugyan gimiben éjjel-nappal toltam a Hybrid-et, meg a Meteora-t, ezt az albumot még csak végig sem hallgatom. Ennek oka a Heavy című szám, meg a srácok azon nyilatkozata, hogy az egész album ilyen. Ehhez hozzájön még Chester múltkori kifakadása - fáj neki az igazság - szóval nem pazarlom az időm erre a foskupacra, van ennél ezer meg ezer jobb hallgatnivaló.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.