Shock!

október 16.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

a-ha: How Can I Sleep With Your Voice In My Head

Mindenkinek vannak elhajlásai, meg tinédzserkori kedvencei. Bevallom, annak idején Bruce Springsteen, a Queen, a Deep Purple és a Black Sabbath (ésatöbbi) mellett a norvég a-ha volt nagy kedvencem. És nem azért, mert az első fiúcsapatok egyike volt, így minden lány szobájában ott kellett, hogy legyen néhány poszter róluk (ahh, most lebuktassam magam, hogy egy Europe poszter mellett volt egy a-ha a szekrényemen 14 éves koromban?), inkább a dalaik tetszettek.

megjelenés:
2003
kiadó:
Wea / Warner
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 2 Szavazat )

Annak idején jól meghangszerelt, igényes popzenét játszott az a-ha (Morten Harket magas hangfekvése ellenére, ami nyálassá teheti az egészet mai fül számára). No, szóval van ám a-ha bakelitem is, kettő (sajnos a második lemez nincs meg, pedig az tetszett a legjobban), de aztán ahogy növögettem és változott a zenei ízlésem, az a-ha meg szép lassan kikopott a köztudatból, úgy szűnt meg az érdeklődésem irántuk. Jó sok éve azonban újra összeállt a csapat, készültek is lemezek, még le is szedtem valamelyiket, és hmm... nem mondom, hogy nem tetszett némelyik dal.

A mostani kritika apropója csupán annyi (azon kívül, hogy egy tavalyi koncertlemez), hogy teljesen véletlenül bukkantam rá, a kiadó meg volt olyan kedves és küldött egyet, amit ezúton is köszönök.
Koncertlemez popzenekarral? Ahh, hörögnek most néhányan, pedig az a-ha nem volt sosem egy túlzottan műanyag csapat, főleg, hogy Pal Waaktaar annak idején is gitáros volt, és ez most sincs másképp, bár most már Paul, mint ahogy Mags Furuholmen is Magne néven működik valamilyen rejtélyes oknál fogva. (Ezek a nevek, tiszta nosztalgia!) A lényeg, hogy a koncerten Mags is gitárt ragad olykor a billentyűzés mellett, és persze van rendes bőgős és dobos is, így simán rockosított dalokká varázsolódtak át a régi jó slágerek, gitárszólóval, meg minden ilyesfélével, ami kell. Szoft-rock vagy helyenként AOR, a címke lényegtelen.

Két újabb kori nótával kezdődik a lemez (Forever Not Yours és Minor Earth Major Sky), majd a régi nagy kedvencem, a második lemezes Manhattan Skyline szól, ami annak idején is a relatíve keménysége miatt tetszett oly' nagyon. Szívem szerint tízszer ennyi gitárt raktam volna bele és akkor egy óriási metal dal lehetne, de nem én hangszereltem át a dalokat. A régimódi szintihangok ugyan kicsit furcsák itt, de mégiscsak a nyolcvanas évekből teleportálódott ez a dal.

Utána jön az I've Been Losing You, szintén a második albumról, még mindig marha jó a refrénje! Ez átúszik át a Crying In The Rainbe, ami 1990-es szám, de finom, szép. Ebben a hangszerelésben meg nagyon nem popdal már. Utána jön a nagy sláger, a The Sun Always Shines On T.V., szívem szerint ebbe is több gitárt raktam volna. Utána nagy váltás a Did Anyone Approach You, ami 2002-es, na ez még így is túl lightos. Vissza a régmúltba (úgy látszik a kettes lemez a favorit), bár ez a dal annyira akkor sem volt a kedvencem, a The Swing Of Things szól, majd következik a Lifelines az azonos című lemezről (a 2002-es), szép lírai. Úgy látszik, itt helyezkedik el a lírai blokk, a Stay On These Roads csendül fel, amit eléggé megváltoztattak, gyakorlatilag akusztikus dal lett belőle, sok zongorával, ám most jön a lassú-blokk csúcsa, és a világ lírai dalainak is egyik legszívfájdítóbb darabja (ebben a metaldalok is benne vannak ám): a Hunting High And Low. Ordít egy igazi feldolgozásért ez a nóta!  ó hallani a közönséget, ahogy énekli Mortennel együtt az egész dalt, a végén meg már csak a tömeg énekli a refrént... Csúcspontja lehet a koncerteknek.

Ennyit az elérzékenyülésről, a legeslegelső sláger jön, amivel befutottak ugye, a Take On Me (emlékeztek arra a zseniális animációs klipre?). Kész, itt már bongyorodnak a dauerolt frizurák és jön a rózsaszín szemhéjpúder, bár manapság újra a nyolcvanas évekbeli ízlésficam a divat. A két záródal a The Living Daylights (a hármas albumról) és a Summer Moved On, ami szintén egy érzelembomba, annak ellenére, hogy Morten elég herélt hangon énekli a refrént. (a 2001-es Minor Earth, Major Sky lemezről). Sakkorittavége.

Számomra persze a régi dalokat volt újra élmény hallani, főleg ilyen formában, érdekes, ahogy átalakultak, átalakították őket, és főleg különös mai füllel hallani. Persze nehéz "levetkőzni" azt, hogy annak idején mennyire belemászott az ember fülébe minden kis részlete, de meg lehet találni ma is azokat a dalokat, amelyek értékesek.

Mivel ez koncertlemez, a dalok között és a dalokba is behallatszik a közönség elég rendesen, szóval nem herélték ki utólag stúdióban, ami jó. Ami nem tetszett, hogy nem egy koncert van a cd-n teljes egészében, hanem összevagdosták öt helyszín anyagából, így nem túl homogén. Mondjuk ezt pont azért készítették el így, mert némelyik felvétel arénakoncertes, mások meg színházas, meghittebb előadásokról való. Viszont így az sem mérhető le, hogy mennyire fárad Morten Harket hangja egy teljes koncerten. Itt-ott azért hallani, meg jótékony, ügyes csalások előfordulnak, de hát ez természetes.

Aki eddig még nem hűlt el és nézte a fejlécet, hogy jó helyen jár-e, az most biztos szívszélhűdést kap, ha azt mondom: szívesen megnéznék egy a-ha koncertet, és még egy koncert dvd is érdekelne. A koncertlemezeket meg pontozni szoktuk, akkor kap egy kilencest, Shock!-os mércével mérve.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.