Kíváncsi lennék, vajon a Narnia film révén szerzett-e a svéd csapat új rajongókat. Nem lepődnék meg, ha így lenne, végül is immár majdnem 10 éve nyomják a Rainbow / Dio / Malmsteen / régi Europe- vonal tökéletes ötvözeteként aposztrofálható, keresztény szellemiségű dallamos metaljukat, zenekari koncepciójuk pedig jócskán merít a Narnia mesevilágából.
Midnight ugye a Crimson Glory énekeseként vált legendássá már nagyon fiatalon; azt az énekteljesítményt pedig, amit az elsőkét Crimson Glory lemezen hozott, azt sem überelni, sem utánozni sem tudta azóta senki. A sikertől talán kicsit megzavarodva és a metal skatulyából kilépni akarván pedig ráerőltette zenei ízlését társaira is, aminek eredménye e...
A több, mint hat éves zenekar nem kispályázik és mint látható, nem is ma kezdték. A demóanyagot leszámítva ez már az ötödik cd-jük. Elég korrekt old school black metalt játszanak, kellően torzított gitárokkal, nyers hangzással.
A hírbeszámolók szerint országszerte érezhető volt az a Richter-skála szerinti 5,5-ös erősségű földrengés, ami belőlem fakadt s áradt szerteszét. Egy hatalmas sziklagörgeteg okozott ekkora rezonációt, amely leomlott bennem, midőn első ízben hallgatni kezdtem az új Vak Kardigán albumot.
Többen felhúzták a szemöldöküket, amikor a Mastodon a Warnerhez szerződött, én azonban nem tudtam elképzelni, hogy az utóbbi évek egyik legjobb amerikai metal bandájából háromakkordos slágerecskéket hoz majd elő a multikiadó. Ha valaki aggódott is emiatt, alaptalan és felesleges volt: Brann Dailorék a Blood Mountainnel pontosan ott veszik fel a fon...
A finn Manitou még 1998-ban alakult, ám ez mégis csak a második nagylemezük. Első, Mad Moon Rising című anyagukat egy azóta földbeállt kis kiadó hozta ki, majd a Firebox is piacra dobta, megbónuszolva, kicsit feltunningolva. Közben a srácok lenyomtak egy komplett turnét Paul Di'Anno vendégzenekaraként, sőt egy bulin még a kíséretet is ők adták a le...
A Finnországban működő formáció 1999 óta létezik, s egy alkalommal már összeakadtam velük – pontosabban a muzsikájukkal. Annak idején úgy jellemeztem a BTD világát, mint északi beállítottságú, komor színekben játszó, ugyanakkor mindvégig dallamos hörgizenét.
Mikor először akadt kezembe a germán ötös lemeze, nem sok jóra számítottam. Hihetetlenül gagyi borító és kiborítóan rossz lemezcím, ráadásul death / thrash and rollként hirdeti őket a kiadó és a lemezcím is. Finoman szólva sem derűs kilátások...
Itt van hát a spanyol death metal legenda (nem viccelek, az infólapon ezt írták) 2005-ös korongja. Egyébként az említett infólapon jókat lehet vidulni, például az énekes művészneve Dave Rotten, és a line-up felsorolásánál a többi zenész a keresztnevével szerepel. Akármekkora legendák is, ez kicsit ciki.
Vannak a világon egyszeri és megismételhetetlen lemezek, amik a maguk pillanatában olyan tökéletesen megtalálták a helyüket, hogy azóta is szent és sérthetetlen etalonként magasodnak a követők felé. Külön érdekes esetek azok, amikor valakik csupán hobbiprojectként összekalapálnak egy ilyet, aztán mindenki szépen csinálja tovább a maga dolgát: a leg...
Portugál zenekar az Assemblent és még 1998-ban indultak, grunge feldolgozásbandaként. Mára eltávolodtak az eredeti irányvonaltól, zenéjük leginkább olyan zenekarokhoz hasonlítható, mint a szintén portugál Moonspell vagy a brit My Dying Bride, de morcosabb témáik jócskán merítenek a death metalból is.
Igen, vannak a világon teljesen felesleges dolgok. Kedves levélváltás után megérkezett a „promo cd", ami jelen esetben egy pőre (még csak nem is túl márkás) írott cd-t takar, amire valaki randán ráfirkálta, hogy: Razordog. Egyéb információt nem tartalmazott a boríték (lemezcím, dalcímek, mikor, miért készült, ki / mi ez a Razordog, kontakt, rántott...
Csak megszületett... Egész sokáig teljesen bizonytalannak tűnt, hogy mikor lesz Wendigo nagylemez, hiszen a zenekar nem akart idejekorán beleugrani valamibe csak azért, hogy legyen. A Let It Out alapján azt kell mondanom, hogy jól tették.
A rémes csomagolás egy svéd zenekar albumát rejti. A csúf, bugyirózsaszín borító már csak azért is érthetetlen, mert az a Charlie Granberg követte el, aki már olyan csapatoknak is készített képeket, mint pl. a Hellfueled, a Marduk vagy a Maze Of Torment.
Vajon az új kiadó nyomása vehette rá Zakk Wylde-ot, hogy a hetedik Black Label Society lemez borítójára az eddig megszokottaktól eltérően ne valami óvodás szintű, két perc alatt összebarmolt igénytelen ostobaság kerüljön, hanem egy egész jópofa kép? A biliárdozó apácák mellett a kereszt alakban kihajtható booklet is kimondottan impozáns, úgyhogy hu...
Akik látták anno hazánkban a norvég zenekar koncertjét, egy részük azt mondja, hogy a lemez is gyenge, mások pedig rehabilitálják őket, mivel jó anyagot tettek le az asztalra. Én is ez utóbbi réteghez tartozom. A Kampfar valami nagyon egyedi ízzel játssza pagan/viking black metalját, olyasféle hangulattal, mint a kései Bathory a nordikus metalt, és...
Peter Green már akkor gitározott, amikor én még csak egy pajzán gondolat sem voltam. Peter Greent a Fleetwood Macből ismerhetik a szakértők. De megfordult olyan arcok mellett, mint John Mayall. Többek között. Csak, hogy a zöldfülűek is sejtsék, hogy blues gitárosról van szó. Saját csapatát, a Peter Green Splinter Groupot a kilencvenes évek közepén ...
Amerikában, ha egy zenész blues-t, countryt vagy keresztény rockot játszik (netán ezek ötvözetét, hehe), megélhetésével sok gondja nem lesz, ezek a stílusok ugyanis trendektől függetlenül óriási tömegeket szólítanak meg odaát. Joe Bonamassa pedig, bár Európában nem lehet túl ismert a neve, szintén remekül „elvan" otthon bluesgitárosként, máskülönbe...
A Jadis (is) régi angol prog csapat, amikor utánanéztem, szinte hihetetlennek hatott, hogy már 1992 óta jelentetnek meg lemezeket. Úgy látszik, akármennyire is trendközpontú hely Anglia, ezzel a régi vágású, kellemes prog rockkal azért el lehet lenni arrafelé is - biztos a Marillion és Peter Gabriel táborának köszönhetően.
Azt hiszem, Pat Travers nevét nem nagyon kell bemutatni a rockzene kedvelőinek, talán csak a fiatalabbak nem ismerik. Amerika egyik legjobb blues/hard rock gitárosa most egy zenei időutazása invitál bennünket; a 70-es évek nagy zenekarainak legjobb dalaiból készített egy feldolgozásalbumot. Olyan zenekarokról van szó, mint például Trapeze, Deep Pur...
Négy francia fiatalember alkotja a bandát, akik valamiféle elektro-metal izében alkotnak. Az „izé" bizonytalankodás nem véletlen a részemről. Szóval itt ez az album, amelyhez mindössze egy nyúlfarknyi tájékoztatót csatoltak, azt is kizárólag francia nyelven. A tájékoztató kifejezés sem ül igazán, hisz néhány zenei orgánum magasztaló idézetét tartal...
Az Iraven egy francia zenekar, pontosan tíz éves múlttal, de csak két teljes hosszúságú lemezzel a hátuk mögött. Maga a név is egyébként angol és francia szavak összevonásából született, kb. olyasmit jelöl, hogy "Mindig haragos". Nos, a zene tényleg elég harapós. Valami egyedi keveredése a dallamos black, a death, és a nyolcvanas évek thrash metalj...
Még meg sem száradt a tinta a Pat Travers lemezismertetőn, máris itt a következő remek blues/rock album. Bár az egy komplett feldolgozáslemez volt, ez pedig egy sorlemez, noha itt is szerepelnek más előadóktól feldolgozott számok, pl. Fats Domino-tól a Hello, Josephine, vagy az egyik személyes kedvencem, John Lee Hooker dala, a Huckle Up.
Azt hiszem, ha Peter Jackson rendező nem Howard Shore-t bízza meg a Gyűrűk Ura filmtrilógia zenéjének megírásával, akkor nyugodtan továbbpasszolhatta volna a feladatot a Summoning nevű osztrák black metal duónak. A két zenész, Silenius és Protector több mint tizenhárom éve nyomja a teljesen egyedi, underground black metalt, több albummal, minialbum...
Az ismeretlenség teljes homályából felbukkant Stress Factor 9 zenekarban két neves underground arc egyesítette erőit: Randy Rampage énekes a D.O.A. nevű punk legendában, illetve a klasszikus Annihilator debütön, az Alice in Hellen szerzett magának hírnevet, ám utóbbi bandából hamar repült, és csak egy évtizeddel később tért vissza az újjáalakuló, á...
Az Under Siege egy split cd-n került először az utamba, ahol meglehetősen jó benyomást keltettek masszív zenéjükkel. Egyfajta ugrálós koncertzeneként emlékeztem rájuk, kíváncsi voltam, egy lemezen keresztül is fent tudják-e tartani a lelkesedésemet. Bár az tény, hogy azóta már kicsit herótom lett ettől a fajta zenétől, de adjuk meg mindenkinek az e...
Miért is jó rockújságírni? Nos, talán azért, mert ha az ember a sok egyforma, középszerű zene között olykor gyöngyszemre bukkan, ezt jól megoszthatja másokkal is. A hülye zenekarnevek versenyén roppant előkelő helyen végezhetne az olasz Ueickap (melyet persze úgy kell ejteni, hogy: wake up, de szellemes...). A 2003 nyarán alakult csapat eddig Szicí...
Facebook
Twitter