Shock!

szeptember 17.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Stone Sour: Come What(ever) May

Mindig izgalmas dolognak tartottam, ha egy jól működő, sikeres zenekarból valaki(k) még úgy érzik, több van bennük, és másik (szintén működő) zenekart hoznak össze, ami merőben más, mint az anyacsapat. Ilyen például az Engine (bár azzal már lehet vitatkozni ők mennyire működnek, jobbára sajnos egyáltalán nem).

megjelenés:
2006
kiadó:
Roadrunner / CLS
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 20 Szavazat )

A Stone Sourral persze picit más a helyzet, hiszen korábban léteztek, mint a Slipknot, csak hát sokszor a sikerhez relatíve egyszerűbb, sokkal inkább a zsigerekre ható zene kell, amivel a tömegeket meg lehet mozgatni. Ha ez megvan, jöhet jöhet valami más, ami sokkal inkább szívből jövő, csak eddig a kutyát nem érdekelte volna.

A Stone Sour debütje jó értelemben véve lepett meg - bár utólag már nem mondanám, hogy mindegyik dal telitalálat, de a nagy slágerek ma is ugyanúgy ütnek. Kíváncsi is voltam, vajon lesz-e még egy Bother vagy Get Inside. Lett. Illetve nem lett. Illetve nem egészen olyan lett, hanem jobb.

Az új lemezen nem érezni azt a pici görcsöt, ami az elsőt még helyenként jellemezte, érezhetően felszabadultabbak, ezáltal lelazult a zene is. Sok dalnál valahogy az az érzésem volt, mintha egy modern köntösbe öltöztetett Mötley Crüe (ez most hülye hasonlat, de a lendület és a zenében érzett színpadiasság miatt érzem ezt, főleg a címadó dal miatt, ez olyan glames) zenélne, nagy stadionokba való zenével, melyhez gigamega fények dukálnak, amolyan igazi rock-show-vá téve az eseményt. De jó lenne, ha visszajönne ez a világ...

A lemezt körülbelül olyan százas nagyságrendben hallgattam már végig, lassan betéve tudom a szólókat is, a dobkiállásokról nem is beszélve. Ilyen is ritkán fordul már elő, hogy egy album ilyen hosszú időre rabul ejtsen.
Valahogy több van a lemezben, mint egy átlagos rock/metal kiadványban, és nem csak azért, mert „híresemberek" zenélnek itt. Persze a sikerhez nyilván hozzájárult a dalszerzői képességük, az énekes karizmatikus egyénisége (aki egyre jobban énekel, és itt meg egyre kevesebbet ordibál), de a lényeg, hogy egészen egyszerűen jók a dalok. Mind. Külön-külön is, és egyben is fantasztikusan érett alkotást tettek le az asztalra.

A pörgős, lendületes dalok teszik a dolgukat, megmozgatják az embert (koncertet, koncertet, koncertet azonnal!!!!), már a nyitó 30/30-150 is igazi lüktető nóta, mint ahogy Made Of Scars, ami bár nem a leggyorsabb, de mégis hatásos, és talán itt még a nu metal egy eltévedt oldalhajtása is felfedezhető. Aztán amikor az ember azt érzi, hogy a Rebornnal megírták a legbutább riffjüket, hoznak egy tökös refrént, ami még a Slipknotba is simán beleférne. (Jóvanna! Előfordul, sebaj.) Vannak itt elgondolkodtatóbb nóták, mint a Your God vagy az album legfurcsábban felépített dala, a Socio.

A líraibb, illetve teljesen lírai tételek pedig igazi, fájós hangokkal borítanak le a lábunkról. A Sillyworld az akusztikus kezdése miatt olyan, mint valami posztmodern Beatles, aztán ahogy bejön a refrén, azonnal egy gigantcsarnok színpadán találjuk magunkat, felettünk rohanó, sötét fellegekkel, tökéletesítve az érzést, hogy apró pontok vagyunk a világegyetem körme alatt. Hozzáteszem: minden ízében amerikai zene mindez, valahogy itt az öreg kontinensen az ilyesmi másképp működne. Vagy sehogy.

A Through Glass (bár ez az elgondolkodtatók közé is simán beférne) olyan nóta, amit akár egy meghitt, kis füstös klubban is elő lehetne adni (furcsa módon Jamie Winchester világa jutott erről eszembe), egy teljes akusztikus átiratot is megérne az egész, bár ennek a vége azért - ha lightosan is -, de morcossá válik.

Érdekes módon számomra a záró hármas adja azt a titkos ütőkártyát, amitől pillanatok alatt a padlóra kerülök: a 1st Person lüktetése, és szigorú riffelése több év után hozta vissza azt a kedvet, hogy azonnal gitároznom kell (nem egy bonyolult dal, de nagyon ott van a feeling minden részletében), azt hiszem ez az a dal, koncerten az önkontrollt totálisan elveszítve, önfeledten ugrálnék (akarok ugrálni!!!!). Utána jön a Stone Sour pályafutásának eddigi (számomra) legjelentősebb (mondhatjuk legfelnőttesebbnek akár) dala: a Cardiff. Érzések, finomság, súly, valami olyan elegyben, ami azon kívül, hogy mázsákat rak a válladra, egyben le is emeli azokat, és a végén minden súly visszamászik Corey utolsó hangjába, és elhal vele együtt.

A záró dal zongorás (!!), amolyan mesélős, bárzeneként kezdődik, aztán olyan igazi amerikai esztrádzenévé alakul (vagy akár egy metalosabb Bruce Springsteen is lehetne), nagyon nem illik a Stone Sour eddig megismert világába, de pont ettől jó. Tágítja a zenei látókört, jó ez.

A hangzásról, zenészekről nem érdemes túl sokat beszélni, ismeri mindenki a kvalitásaikat: úgy is teljesítenek. A frontborító már egy kicsit mókásabb, enyhén emlékeztet a Toto Mindfields albumának frontrészére... Ha ettől a malőrtől eltekintünk, kiváló, ízléses csomagolást kapunk, mind a fotókat, mind a kiállítást tekintve – erre mondják: jó fogdosni!

Számomra az év egyik legjobb lemeze a Come What(ever) May, minden tekintetben időtálló, igényes alkotás.

 

Hozzászólások 

 
#3 Dead again 2016-07-28 09:12
A legvidámabb Stone Sour lemez. 10 év elteltével is nagyon kellemes hallgatnivaló.
Idézet
 
 
+2 #2 Nishe 2012-11-20 23:06
örülök, hogy a cardiff ki lett emelve, titokban a kedvenc stone sour dalom, és szerintem egy méltatlanul elfeledett, ismeretlen szám...
Idézet
 
 
+3 #1 faktor69 2011-08-30 18:11
Megjelenése idején is tetszett, de mostanában elkezdtem hallgatni, főleg azért, mert mennyire bejött az Audio Secrecy, és teljesen rákattantam. Ütős, remek dalok. Szerintem beférne az elmúlt évtized legjobbjai közé is!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.