Shock!

október 25.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

L.A. Guns: Tales From The Strip

Amikor a beleszarós sunshine rock egyik alapbandája kihozta a Rip The Covers Off lemezt, sokan szétmaszatolták a gatyájukat, mivel a feldolgozáslemezeket általában az adott banda hörgő dinoszauruszként történő kivérzése szokta követni. Hála az égnek, Phil Lewisék képesek voltak összekapni magukat, ráadásul még paródiát sem csináltak magukból mint pár korszakukbeli pályatárs, szimplán csak összehoztak tizennégy olyan dalt, amelyekben tökéletes arányban vegyül a pálmafás tengerpart és a garázs, a sleaze és a punk, a dátumot meg visszaállították a 80-as évek végére.

megjelenés:
2005
kiadó:
Mascot / Musicworld 2000
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 7 Szavazat )

A nyitó It Don't Mean Nothing lendületes és koszos, ahogy azt kell, és húz, mint az igásló, még ha sokan vészmadárként károgják is, hogy Tracii Guns nélkül már csak kipukkant lufi a banda. Ráadásul a tökös sleaze himnuszok mellett olyan, kifejezetten "felnőtt" dalokat is összehoztak a fiúk, ahol a meglévő stílust egy szokatlan mélységgel voltak képesek vegyíteni - az Electric Neon Sunset például kifejezetten elgondolkoztató és súlyos darab. Persze nem csoda, hogy néha elrévednek a fiúk, a lemez ugyanis elmondásuk szerint egy összefüggő gondolati szálat visz végig - ha nem is igazi konceptalbum, de a dalok végigveszik saját húsz éves múltjuk eseményeit, helyszíneit és érzéseit. Ha ehhez laza, beleszarós zajongás kell, odakennek egy Gypsy Soult, vagy egy rakoncátlanul slágeres, vad Hollywood's Burning-et.

Ha meg merengenénk, ott a tökéletes glam ballada Vampire, a középtempós, kettes Skid Row-ra emlékeztető Skin, vagy a teljesen stílusidegennek tűnő, mégis kiválóan ideillő instrumentális Amanecer az akusztikus gitárok alatt hömpölygő templomkórus-szintikkel (!!!)... A 6.9 Earthshaker a lemez közepén nem más, mint egy dobszóló, némi gitárzajongásba ágyazva - sosem vártam volna ilyesmit ebben a stílusban, főleg lemezen, de kiválóan fokozza a hangulatot. A lemez vége pedig egy vérbeli glam sláger, amely utolsó hangjaival is beleírja a nagy büdös modern zeneiparba, hogy a nyolcvanas éveket nem lehet csak úgy kiröhögni, azóta is itt vannak a hollywoodi vámpírok, hogy beleharapjanak a hájas popszterek valagába.

Mi pedig élvezettel hallgatjuk a csámcsogást, ha egyszer ilyen mocskosul jó a zenei körítés hozzá!

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.