Három szám, alig több, mint huszonhat percben... mielőtt még valaki doom szerzeményekre asszociálna, leszögezem: ez inkább egy műfajhatárokat tágító album. A 2001-ben alakult francia trió elég sajátságos, sötét hangulatú zenével taglóz le bennünket, amely határozottan a black metalban gyökerezik.
Maroknyi kivételtől eltekintve borzasztóan utálom a vicceskedő csapatokat. Ennek egyik oka az, hogy általában a hihetetlen igénytelen, gagyi produkciót próbálják meg a mókásnak szánt körítéssel lenyomni az emberek torkán. Utálatom másik fő oka, hogy ez általában sikerül is, és mindenhonnan azt hallhatom vissza, hogy az adott csapat mennyire zseniál...
Hihetetlen, hogy létezhet 2005-ben egy Kick Axe nevű zenekar, akik ráadásul nem átallanak kiadni egy Rock the World című lemezt! - mondhatnánk, ha nem tudnánk, hogy ez egy 1986-os lemez újrakiadása. A címhez és a banda nevéhez hasonlóan amatőr és idétlen a borító is, viszont a zene közel sem olyan vészes, mint a körítés, inkább amolyan teljesen átl...
Azért az már magában is elég beszédes adat, ha egy zenekar tizennyolc éven keresztül hangyaszorgalommal és emberfeletti munkabírással pár demo és 2 EP kiadásáig viszi mindösszesen. A Potential Threat SF pedig így tett, ez az EP tavalyi kiadású ugyan, ám sok minden azóta sem történt velük, hacsak azt nem számítjuk, hogy seggbe billentették Tom Padde...
Ünnep van! No, azért senki se rohanjon baltával, csákánnyal és nemzeti színű lufival az utcára. Ez az ünnep bensőséges: nekünk, beavatottaknak szól csupán. Oliva papa újfent alkotott. S hogy e tényt tetézzem némiképp: amit ezúttal összebütykölt, az biz' nagyobbra sikeredett, mint maga a Tadzs Mahal...
Néha az ember kezébe gyöngyszem akad, ami nem friss (jelen esetben két éves), ám mégis érdemes rá néhány karaktert elszórni, hátha másra is átragad a lelkesedés. A Sylvan nevű zenekarról az égvilágon semmit nem tudtam, viszont a lemez borítóját szimpatikusnak találtam (ez is egyfajta szempont), így máris érdeklődve kezdtem hallgatni, mit rejthet a ...
Most, hogy itt van nálam az új Pharaoh lemez, előkerestem az előző anyag kritikáját és mint már oly sokszor, rájöttem, hogy gyakorlatilag egy az egyben átkopizhatnám a régi cikket ide. Nem változott ugyanis semmi: a Control Deniedban megismert Tim Aymar énekes (azt a lepukkant suttyó kultmetalos megjelenést!) és cimborái másodszorra sem akarnak má...
Igazi sufni-tuning módszerrel készült a Stereochrist második lemeze, melyet hat nap alatt vettek fel a próbatermükben (a borító meg másfél nap munka volt, hehe, amúgy egy gargoyle, azaz egy vízköpő van a borítón, ha valakit érdekel és élőben is meg szeretné tekinteni, látogasson el a Pena Kastélyba, Sintra városba, ami Portugáliában található).
Két belga zenekar követte el eme split korongot, melyen hat nóta található, húsz percben. Innentől kezdve sejthető, hogy nem space rock vagy epikus heavy metal hallható az anyagon, a promo borítója büszkén hirdeti is, hogy ez bizony brutális deathcore, és nagyon nem is kell vele vitatkozni!
Na, ez a lemez sem tegnap jelent meg, de hát mit tegyünk, ha egyszer most került elő a promo-kupacból, amelynek tartalmát a szerk. testvériesen elosztotta a kollégák között (nem két éve érkezett azért – a szerk.). Egy biztos: érdemes megemlékezni róla két év elteltével is.
Na, ez végképp nehéz dolog... Kezdem azzal, hogy a hangzás a „rossz"-nál is eggyel alacsonyabb minősítést kap. Iszonyatosan kezdetleges, rossz keverés, a basszusból semmi nem hallatszik, a dobok (tompa) kopogása, és a farkastorkú énekes erőlködő hörgése visz mindent, pedig ha nagyon fülel az ember, a gitártémákban egész jó ötletek is felbukkannak.
A Fatal Force az MTM kiadó egyik új üdvöskéje, és kissé ki is lóg a kiadó dallamos hard rock csapatai közül. Ugyan a hatásaik között bizonyára ott a Whitesnake is, de legalább ugyanannyi Evergrey, vagy Masterplan íz is került a levesükbe.
A Faro egy Németországban székelő zenekar második lemeze. Azért nem írom, hogy német, mert már az első felállás is egy kevésbé germán hangzású énekes (Chitral Somapala) köré épült, akkor épp spanyol, chilei és német tagokkal kiegészülve. Eme második lemezt teljesen kicserélt tagsággal írták és rögzítették, a Bonfire és a Jaded Heart zenészei segíts...
Ünnep van! Nem, nem kompolyodtam meg, eszemben sincs idemásolni mindazt, amit az Oliva album kapcsán leróttam. De ünnepkedni ettől még gyakorta szabad, nem igaz? Biz, ujjong a lelkem, hisz Mathias Blad visszatért! A csodálatos, bársonyos orgánummal, képzett hanggal rendelkező eredeti frontember ismét a solymászok élén dalol!
Erről a lemezről sem késő írni még, mert bár nem volt az utóbbi idők legfontosabb albuma, az érdekességek kedvelőinek több, mint vonzó lehet, már csak a névsor miatt is. Eddie Ojeda, aki ugye főállásban (?) a Twisted Sister (nem a szőke, hanem a másik) gitárosa úgy határozott, hogy szólólemezt készít és mivel haveri köre elég kiterjedt, nagy neveke...
Németország a sör hazája! Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy székel Frankfurtban egy banda, mely a sör iránti rajongást állította munkásságának középpontjába, és több, mint két évtizede szórakoztatja a nagyérdeműt olyan tufa thrash nótákkal, mint a New Liver Please!, a Space Beer, a Stone Cold Sober, a The Morning After, a Die With A Beer in Y...
Érdekes, hogy hosszú évek hibátlan teljesítményét követően az elmúlt évtizedben mennyire megégette magát a '80-as évek talán két legemblematikusabb US power metal bandája. A Metal Church egy időre tetszhalálba merült, majd visszatértek, de azóta egyszerűen képtelenek igazán erős lemezt készíteni, a Vicious Rumors-t pedig az aranytorkú Carl Albert t...
Robin Beck - First Time... Alannah Myles - Black Velvet... Mind emlékszünk a csajos AOR gépdobos, hátrakevert gitáros, de valahogy mégis dögös képviselőire. Valószínűleg a nevezett előadók és pár hasonszőrtelen társaik (Fiona, Saraya, stb.) heveny hányingert váltanak ki a metaltársadalom 80 százalékából, én viszont képes vagyok egy Bloodline és egy...
A művelt "hardrocker" az első tíz másodpercben vágja rá az első dal meghallgatáskor: ez bizony Svédország. A következő fél percben pedig érkeznek a hatások is: Deep Purple, Rainbow, Dio, Malmsteen, korai Europe, Ozzy nyolcvanas évekbeli szólólemezei.
Tegye fel a kezét az a hard rock rajongó, aki ne hallotta volna még Soto mester valamelyik szólóanyagát vagy épp Talisman, Takara, Eyes, Soul Circus vagy épp Malmsteen anyagot Jeff énekével. Hopp, sehol egy kéz... Sejtettem. Hősünk az egyik legtermékenyebb "régisulis" rocktorok, saját neve alatt három "hivatalos" sorlemezzel, két maxival, de közkéz...
Ha azt mondom Izrael, senki sem a metalra gondol elsőként, de ha mégis, akkor az Orphaned Landnél több zenekar nem nagyon jut eszünkbe – én is izgatottan bontottam fel a borítékot, vajon miféle zenét rejt az album.
Régebben valamiért nem voltam oda Joe Lynn Turnerért, mára viszont abszolút rajongóvá váltam. Sokat nyomott a latba, hogy Joe hangja nemhogy nem kopott meg az évek során, épp ellenkezőleg: egyre jobb és erőteljesebb. Legutóbb az all star Maiden tribute lemezen alakított igazán figyelemreméltót, már akkor is elgondolkodtam, hogy be kellene szerezni ...
Winger, 1988. "Újabb hajbanda..." - mondja mindenki, ahogy elsőre belehallgat a Hungry vagy a Seventeen fogós dallamaiba, de valahol már akkor is érezni lehet, hogy a divat mögött valami több dolgozik, mintha valahogy fifikásabbak lennének az alapok a babybabyzés mögött...
Rögtön a legelején leszögezném: nem kívánom megjátszani a nagy Démonúr tudort, mivel ezidáig a srácok pokolbéli víg napjainak mindösszesen első fejezetét (Adventures In Hell Part I.) ismertem, ez alapján pedig – hát hogy is mondjam?... - nem lettem a csapat feltétlen híve. Persze tudom, hogy kik ők és mit csinálnak, koncerten is elcsíptem már őket,...
Végre, végre, végre megjelent a Celebratum nevezetű norvég banda második nagylemeze! Olvasd el figyelmesen az előbbi mondatot, mert ilyen derűs és pozitív mondatot legközelebb csak a kritika végén láthatsz. Mikor először a kezembe került ez a korong, még jókedvem volt, gondoltam, végre egy igazi norvég true black horda, biztosan jó lesz. Sajnos a f...
Nagyjából feltétlen híve voltam eddig a The Haunted eddigi lemezeinek, bírtam a Slayertől elcsent svédcsavaros riffjeiket, aztán most egy olyan lemezt löktek oda nekünk, ami a legelvakultabb rajongótól kezdve a szimpla érdeklődőig mindenkit el fog gondolkodtatni. Bevallom, még én sem vagyok teljesen tisztában, mit is gondoljak az albumról: szeresse...
Amennyire ódzkodtam pár évvel ezelőtt a Firewindtől, csupán a nevük miatt (el sem olvastam rendesen a kritikákat, mondván, ez valami trúmetal, a rettenet fajtából), pont akkora hátast dobtam, amikor egy cimbora betette első albumukat egy összejövetelen.
Facebook
Twitter