Pillanatnyilag kissé agyahagyott állapotban leledzem, mert az imént arra kárhoztam, hogy végig kelljen hallgatnom az I Wish nevű formáció albumát – ami biz megviselt kissé. Hogy mégse telepedjék rá a hangulatomra a végzetes munnyadás, előszedtem ezt a dogmatikus cuccot, hátha velük több szerencsém lesz.
Ha azt mondom, buddhista death, azonnal égnek mered minden Kedves Olvasónk haja szála, pediglen a The Firstborn ilyen. Már az első dalt telepakolták hagyományos keleti hangszerekkel, és torokének is felsejlik a közepén, ami világéletemben elbűvölt, és ami ebben a zenei közegben elsőre cseppet bizarr, de pár hallgatás után már emészthető.
Elég hamar megjött a hármas Audioslave, hiszen a tavalyi Out Of Exile még jóformán mindig meleg, ugyanakkor kicsit furcsa körülmények között kerül a boltokba a Revelations. Egyrészt ismét felreppentek a pletykák arról, hogy Tom Morellónak, Tim Commerfordnak és Brad Wilknek egy nagyon komoly, hétszámjegyű dollárösszeget ajánlottak fel a Rage Against...
Nem lehet véletlen az album címének megválasztása Ihsahntól, hiszen ez a lemez egyfajta összegzése eddigi pályafutásának, az esszenciája annak, amit a zenéről és az alkotói szabadságról gondol. De ne szaladjunk ennyire előre.
A promólemez hátulján látható zenekari fotó alapján a Destruction neve ugrott be, később kiderült nem is annyira alaptalanul. Noha a zenekar svéd, a zenéjükben sok thrashes hatás felmerül a német brigádoktól (Destruction, Kreator) kezdve a Bay Area-csapatokig. És ha azt is hozzáteszem, hogy alig több mint fél órás, tíz számot tartalmazó albumról va...
Sejtelmes intróval indul a spanyol Saratoga lemeze, az El Clan de la Lucha, mely már sokadik a sorban és még 2004-ben jelent meg. A tetszetős borítóval ellátott korong első igazi tétele aztán egy jófajta power nóta horzsoló gitárokkal, jó dallamokkal és egy kiváló, alapvetően a magas tartományokban tanyázó énekessel.
A balti államokban működő Ledo Takas Records már a múltkor is két elég korrekt kiadványt küldött (Obtest, Dissimulation), most egy lett zenekar anyagát juttatták el hozzánk. Az Urskumug viszonylag fiatal zenekar, 2002-ben alakultak, 2003-ban saját erőből kiadtak egy debütalbumot, most pedig a Ledo Takas által megtámogatott második anyagukat hallhat...
Első hallgatásra annyi jött át az új Unearth-ből, hogy Trevor Phippséknek eszük ágában sem volt finomodni, nagyívű dallamokat, slágeres refréneket építeni a zenéjükbe, mint számos pályatársuknak. A metalcore vonal valaha született egyik legjobb albumát, a két évvel ezelőtti The Oncoming Stormot leszállító massachusetts-i ötös ezúttal tulajdonképpen...
A hazai Mindflowers második albuma tőlük szokatlan „puttyogással" indít, az ember hirtelen azt hinné, iszonyatos módon bedurvultak és modern zúzdával tépik le az arcunkat. Hát nem. Amíg az első lemezt még inkább instrumentális progmetalként lehetett aposztrofálni, a mostani alighanem kétfelé fogja osztani a közönséget, mivel a cd zenei része is nag...
A Metal Church tábort két hatalmas veszteség is érte az előző, Weight of the World című korong óta. Ezek közül kétségtelen, hogy a legendás frontember – aki ekkor már ugyan nem volt a bandában - David Wayne tragikus halála volt a nagyobb katasztrófa, de az őstag Kirk Arrington kiválása is elég komoly érvágást jelentett – helyette ezúttal Jeff Plat...
Ez is MTM, ez is dallamos, ez sem az igazi, akár csak a Da Vinci lemez. A különbség annyi, hogy ez egy viszonylag új (tavalyi) lemez, és hogy egy fokkal jobb; na meg persze annyi, hogy ez a banda svéd, míg Da Vinciék norvégok – dallamos téren amúgy is mindig a svédek voltak vezető pozícióban.
Az MTM kiadó Classix sorozatában látott napvilágot ezen elfeledett norvég hard rock banda 1987-es debütlemezének újrakiadása. Ideje is volt, mert a szokásos kiadói promo-rizsa szerint az eredeti (87-es korszellemnek megfelelően természetesen nagykiadós) verzió egy-egy kallódó példánya akár 70 dollárt is kóstálhat lemezbörzéken és interneten – szere...
Nem könnyű olyan tribute albumról írni, ahol sem az eredeti előadóról, sem a munkássága előtt tisztelgő művészekről nincs sok fogalmam. Szégyen, nem szégyen, a (kiadói szöveg szerint a „progresszív pop" alapjait lefektető) Steely Dan zenekar munkásságáról nem sokat tudok (bár rémlik, hogy pár éve jazz-prog-fusion-rajongó szomszédom mintha mutatott ...
A Hatebreed nem tartozik a világ legváltozatosabb zenéjét játszó bandái közé, abban viszont egyértelműen a legjobbak között vannak, amit csinálnak, arról nem is beszélve, hogy az utóbbi években – különösen Amerikában – rengeteg egészen fiatal rajongót fordítottak az igazán súlyos zenék felé. Egyszerű, könnyen érthető, baromi intenzív és erőteljes, ...
Az idei Sziget fő nyertesei – már persze azok mellett, akik az istentelenül hangos Ministryt tartós halláskárosodás nélkül átvészelték – a hollandus Green Lizard tagjai voltak. Mivel az Ill Nino pár nappal a koncert előtt lemondta a bulit (ezzel – sokakkal ellentétben - nálam nem sokat vesztettek a renoméjukból, mivel eddig sem volt nekik olyan), G...
Az olasz Eldritch az 1998-as Il Nino lemez óta valahogy nem találja önmagát. Akkor azzal a zenével és egy kis szerencsével sikerülhetett volna egy áttörés, de ez sajnos nem jött össze, talán rossz csillagzat alatt születtek.
Az idei év (meg már a tavalyi is) egyik legjobban várt metal lemeze a Slayer új alkotása, amire azóta ácsingózik minden épeszű rajongó, mióta újra Dave Lombardo ült be az őt megillető helyre. Az előzetesen kiszivárgott nóták alapján nagyjából mindenki leszűrhette magának, hogy túl nagyot nem fognak hibázni a vén kecskék, tulajdonképpen a jól bevált...
Utánalestem, miféléket vetettem monitorra annak idején, midőn e csapat Souls Thieves albumáról írtam és elkenődve vettem tudomásul, hogy rajongásnak vagy lelkesedésnek csupán halovány lenyomatait tudtam felfedezni a mondataimban...
E talján hatosfogat a trappos-virgás, epikus-hömpölyös metalt képviseli, munkájukkal első ízben a Hastings 1066 című albumuk kapcsán találkoztam. Akárhogy forgatom és szagolgatom ezt a négy nótát tartalmazó korongot, nem tudok rájönni, mi értelme volt szétküldözgetniük.
Mérsékelten északi hangulatú, olykor melankolikus színekben játszó, dallamos dark-gothic zenét játszó bandáról van szó. A hatos Münchenben rögzítette új albumát, amelyet aztán Londonban kevertek, végül pedig a legendás Finnvox stúdióban fényezgettek tökéllyé. Az albumra felpakolt muzsikát hallva egyaránt eszembe jut az Icon-időszakos Paradise Lost,...
A finn tivornyás vademberek újabb gyöngyszeme. Annak idején odáig meg visszáig voltam e folkos társulat Voice of Wilderness albumától, így igen nagy örömmel (és elvárásokkal) néztem elébe újabb művüknek. És nem kellett csalódnom.
Vadonatúj svájci kiadó első kiadványa az Amok Lullabies Of Silence címet viselő albuma. Nem könnyítette meg a zenekar a nyáresti ejtőzésemet, olyan szinten komplex death metalt játszanak, amit nem épp pihenés háttérzenéjének találtak ki.
Három év után menetrendszerűen itt az új Iron Maiden album, immáron a harmadik Steve Harrisék újbóli egymásra találása után. A címmel ellentétben a zenekar nem kockáztat túl sokat egy friss lemezzel, hiszen a hihetetlenül lojális és fanatikus rajongótábor azonnal és gondolkodás nélkül megvásárol bármit, amin ott vigyorog Eddie, a koncertekre pedig ...
Szerintem még a zsenge, zöldfülű rajongók is sejtik, hogy egy ilyen név nem black vagy industrial, esetleg nu metal csapatot takar. Így aztán nem is meglepő, hogy az Iron Fire valóban egy true/power vonalon mozgó dán ötösfogat, akik a harmadik albumukkal álltak elő ebben az évben.
Mivel annak idején, egy korábbi Arwen album elemzése kapcsán hosszas eszmefuttatást folytattam a Tolkien-hatású bandanevekkel kapcsolatban, ettől most eltekintek. A listáról egyébként azóta már további nevek is gazdira találtak...
Rég letűnt legendákkal, istenségekkel és vallásokkal foglalkozik a csapat, akik nevüket ugyancsak egy isten kegyelméből választották maguknak. Egyes ismertetők szerint Týr a háború, míg más források szerint az igazság istene volt. (Én az előbbire hajlok, már csupán egy God of War című nóta okán is...)
Egy Strapping Young Lad lemez mellett (vagy bármilyen Devin Towsend alkotás mellett) nem lehet csak úgy elmenni. Hiába terjengenek olyan pletykák - tulajdonképpen egy félreérthető interjú miatt - hogy ez az utolsó SYL lemez, Devin inkább pelenkázni szeretne otthon, távol a színpadi ordibálástól, ez persze nem igaz, nem az a típus, aki csak úgy abba...
Facebook
Twitter