Későn kezdtem, de így is tizenöt éves múlttal büszkélkedhet a kapcsolatom a Depeche Mode-koncertek világával. 2009-ben kifogtam mindjárt a zenekar egyik legrosszabb periódusát és egy brutális felhőszakadást, de nekem erre a közösségi élményre azóta is rendszeresen szükségem van. Klisé, hogy Dave Gahan és Martin Gore jó ideje csak bábfigurái a saját maguk teremtette kultusznak, bár nekem ez így is megfelelne (mi az hogy, nagyon is), ráadásul nem is igaz, mert hiába néztem most őket fényévnyi távolságból, nagyon is valóságosnak tűnnek. Túléltek ők már mindent, legutóbb Andy Fletcher elvesztését is, de kérdezd csak meg a koncert kellős közepén felköszöntött Lottit (egyes források szerint Lacit, de Laci határozottan nőnek tűnt a kivetítőn), hogy is van ez, múmiák mozognak-e odafent, vagy hús-vér emberek. Elfogult beszámoló következik.






























