Shock!

január 16.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Kreator: Coma Of Souls

kreator_1Sokszor leírtam már, leírom ismét: bizonyos tekintetben 1990 jelentette a súlyos zenék egyik, ha nem az abszolút csúcsévét. A thrash műfaj különösen sok megkerülhetetlen klasszikust szült harminc évvel ezelőtt, még példálózva felsorolni is szédítő: Rust In Peace, Act III, Seasons In The Abyss, Twisted Into Form, By Inheritance, Never, Neverland, Souls Of Black, Slaughter In The Vatican, Persistence Of Time, Oppressing The Masses, Impact Is Imminent, The American Way, Swallowed In Black, de kis túlzással a Cowboys From Hellt, a Lights... Camera... Revolution!-t vagy akár még az Into The Mirror Blacket is megemlíthetjük itt. És a felsorolásból természetesen nem maradhat ki a germán vonal sem, amelynek egyik legmarkánsabb – nem mellesleg a maga korában legsikeresebb – lemeze szintén az év utolsó időszakában került a boltokba.

megjelenés:
1990. november 6.

kiadó:
Noise / Epic
producer: Randy Burns

zenészek:
Mille Petrozza - ének, gitár
Frank „Blackfire” Gosdzik - gitár
Rob Fioretti - basszusgitár
Jürgen „Ventor” Reil - dobok

játékidő: 44:45

1. When The Sun Burns Red
2. Coma Of Souls
3. People Of The Lie
4. World Beyond
5. Terror Zone
6. Agents Of Brutality
7. Material World Paranoia
8. Twisted Urges
9. Hidden Dictator
10. Mental Slavery

Szerinted hány pont?
( 27 Szavazat )

Az esseni Kreator az 1989-es Extreme Aggression lemezzel végérvényesen a kontinentális Európa egyik vezető metálcsapatává vált: minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Mille Petrozza és zenekara népszerűségben Magyarországon is felvette a versenyt az amerikai pályatársakkal. Érdekes, hogy a csapat épp ebben a karrierszempontból is érzékeny szakaszban döntött a gitároscsere mellett: mivel Mille már a '89-es album felvételei alatt is roppant elégedetlen volt Jörg „Tritze" Trzebiatowski gitárosi teljesítményével, helyére végül Frank „Blackfire" Gosdzik került a pályatárs Sodomból.

Blackfire bizonyos netes információk szerint már az Extreme Aggressionre is feltolt pár szólót, egy vele készült interjúban azonban ő maga azt vallotta: nem játszott az anyagon. Mindennek talán nincs is jelentősége ma már, ám mivel a Sodom ekkoriban az Agent Orange lemezzel szintén hatalmas sikereket aratott, a döntés a korabeli színtéren komoly vihart kavart, hiszen akkortájt eleve sokkal nagyobb súllyal bírt egy-egy tagcsere, mint napjainkban. Blackfire: „Az Agent Orange felvételeinek végére jutottam el odáig, hogy nem bírtam tovább együtt zenélni a sodomos srácokkal, így végül távoztam a zenekarból. Ekkoriban először saját zenekart akartam alapítani, de közben sokat lógtam Millével, akiknek akkoriban szintén gondjaik voltak Tritzével. Így aztán mindketten úgy gondoltuk, jó ötlet lenne közösen játszani."

A Kreator olyannyira ragaszkodott Blackfire-höz, hogy még az SPV kiadót is kifizették, amely beperelte a gitárost a Sodomból való, szerződésszegő kilépéséért. „Az a vérszívó Manfred Schütz 40 ezer márkát gombolt le rólam, de a Kreator kisegített, és zenekari pénzzel is beszálltak az ügybe", idézte fel a történteket Frank. „Ez igazán baráti gesztus volt tőlük: leszartuk a lóvét, és közösen bemutattunk a pénzéhes kiadóvezetőnek, hogy közösen hódíthassuk meg a világot a zenénkkel. A mai napig nagyon nagyra értékelem ezt a srácoktól. Az elejétől kezdve barátként fogadtak, miközben a Sodom tagjai természetesen baromira haragudtak ránk. Persze kicsit újszerű volt megtanulni Mille riffjeit, de gyorsan belejöttem, és mindössze három hét közös próba után máris elmentem velük az Extreme Aggression amerikai turnéjára."

kreator_5

Utóbbi körút az első komoly turné volt az album megjelenése után, méghozzá a Suicidal Tendencies és a Coroner társaságában, és jelentősen megdobta a csapat tengerentúli népszerűségét. A korabeli bulik közül emellett kiemelkedik 1990. március 4-ei fellépésük is az egykori Kelet-Berlinben, amely az első jelentős metál-esemény volt a városban a berlini fal leomlását követően – nem véletlen, hogy amolyan fél-bootleg minőségben hivatalosan is megjelent az év derekán VHS-en, Live In East-Berlin címmel. Bár Mille saját bevallása szerint akkoriban különösebben nem élte át a fellépés fontosságát: „Történelmi időket éltünk akkoriban Németországban, mi pedig ott voltunk a dolgok sűrűjében. Bármikor látom a videót, mindig az jut eszembe, mennyire nem tudatosult bennünk a kelet-berlini fellépés jelentősége. Emlékszem, a Tankard is fellépett aznap, és csak az járt a fejünkben, hogy utána bulizhassunk velük!" A kiadvány első nyomása gyorsan kifutott, de aztán 2008-ban, sokkal jobb minőségben DVD-n is napvilágot látott At The Pulse Of Kapitulation: Live In East Berlin, 1990 címmel.

A fenti előzmények fényében senkit sem lephet meg, hogy a Kreator felpumpálva, jó hangulatban látott hozzá a következő album összerakásának. Gyorsan eldöntötték, hogy producerként újfent az előző anyagon jól bevált Randy Burnsszel kívánnak dolgozni, méghozzá ismét Kaliforniában. Mindenképpen újdonságot jelentett viszont, hogy Blackfire személyében Mille végre komoly partnert kapott maga mellé, és ugyan továbbra is ő jegyezte szerzőként a dalokat, Gosdzik tevékenyen hozzájárult azok végső formába öntéséhez: „A Sodommal a saját stílusomban nyomtam a thrasht, ami kicsit eltért a korábbi lemezeiktől, nagyjából szabadon dolgozhattam. A Kreatorben ehhez képest Millével osztoztunk a riffeken meg az ötleteken, viszont ez is tök jól működött. Mindig éltem a lehetőségekkel, és előjöttem a saját dolgaimmal, tekintet nélkül arra, hogy a közönségnek tetszenek-e ezek vagy sem. Szóval megmaradt a szabadság, de ha épp nem ment át valami a szűrőn, azt sem éltem meg problémaként. Mindig is azt tartottam szem előtt, hogy a zenekar járjon jól a végén. Ráadásul kurvára feszesen is szóltunk együtt."

kreator_9

Már a dalszerzési folyamat elején nyilvánvalóvá vált, hogy a Kreator ezúttal még az Extreme Aggressionhöz képest is letisztultabb, sokszínűbb, és – bizony – dallamosabb, emészthetőbb anyagot készít majd. Mindez azonban Mille szerint csak részben volt tudatos: „Egyik lemezünk megírásának sem azzal fogtunk neki, hogy most akkor legyünk mainstreamebbek vagy akármilyenebbek. Magunknak zenélünk, és élvezni akarjuk a zenénket, ha pedig másnak is bejön, amit hall, az tök jó. Valahol mindig is thrashesen játszunk, de nem szeretnénk, ha kizárólag thrash metalként gondolnának ránk. Épp ezért szeretünk máshonnan is meríteni, és emiatt alakult úgy, hogy nem kizárólag nyaktörő gyorsasággal játszunk az albumon. Szeretnénk, ha súlya és atmoszférája is lenne a zenénknek. És talán ez volt számunkra a legfontosabb: hogy megteremtsünk egy bizonyos hangulatot a szövegekkel meg a zenével. Így születtek az olyan nóták, mint például a Terror Zone: egyszerre szerettem volna valami súlyosat, ami ugyanakkor gótikus, bizarr hangulatot áraszt. Ezen a doomos vonalon a jövőben is szeretnék majd dolgozni, de úgy, hogy más legyen a végeredmény, mint a Trouble-nél vagy a Candlemassnél. Tehát fontos, hogy továbbra is passzoljon a Kreator stílusához, de kicsit másképp. Ez a lényeg: hogy amivel előrukkolunk, ránk jellemző legyen, de mégis másmilyen. Ha azt mondod valamire, hogy doomos, az emberek a Trouble-ra meg a régi Sabbathra asszociálnak. Mi viszont a saját szabályaink szerint akarunk doomosan fogalmazni."

A Coma Of Souls végül 1990 novemberében jelent meg Andreas Marschall borítójában, amelyet bátran merek ikonikusnak nevezni. Sőt, noha tízévesen még nem különösebben foglalkoztatott a metál, a következő időszakban itthon is számos pólón, felvarrón visszaköszönő ábra már ebben a korai életszakaszban is beleégett a retinámba, és a mai napig egyből ez a kép ugrik be, ha meghallom a Kreator nevét. Magát az albumot természetesen csak később ismertem meg, viszont mindig is ezt tartottam Milléék legjobb teljesítményének, amely az első éra egyfajta betetőzését jelentette a kísérletezős korszakuk előtt. A hangzását tekintve is remekül érthető, áttekinthető, ám erőteljes megszólalású Coma Of Souls még őrizte a korai Kreator szilaj, féktelen és nyers, ifjonti vadságát, ám minden korábbi munkájuknál kifinomultabb és dallamosabb lett: e tekintetben simán passzol a bevezetőben említett albumok sorába. A germán thrash jelentőségének elismerése mellett is be kell vallanom, hogy mindig az amerikai vonal híve voltam a műfajban. A Coma Of Souls azonban – számos teuton versenyző korabeli munkáival ellentétben – nemcsak agresszióját, hanem a dalok minőségét, kidolgozottságát, a hangszeres játékot tekintve is egyértelműen felvette a versenyt a tengerentúli kollégák anyagaival. A banda az Extreme Aggression csapásvonalán haladt tovább, nem történt éles stílusváltás az 1989-es albumhoz képest, a Coma tényleg csak a következő lépcsőfokot jelentette még több dallammal, még kiérleltebb, technikásabb számokkal, még jobb sounddal.

kreator_6

A lemez egy finom, szinte lírai, ám vészjósló gitárintróval startol, amelyből aztán egy gyors, sikálós-csépelős, ám eközben is teljesen világos szerkezetű thrash-darab fejlődik ki. Durvaság ide, Mille szóköpködése oda, a roppant okos felépítésű When The Sun Burns Red azonnal beül a fülbe, beleértve ebbe a galoppozós alapú szólóbetétet is – ízig-vérig Kreator, amit hallunk, de egyértelműen több és sokszínűbb annál, mint amit a banda mondjuk az első két-három lemezen villantott. A címadó szám kimértebben indít, majd ez is begyorsul, hogy aztán a lemez egyik legpofásabb riffjét villantsa a verzék alatt. Nem biztos, hogy igazam van, de a gitártémák robbanékonyságában itt mindig is érezni véltem valami halvány crossoveres dinamikát, de természetesen a jéghideg, vérmocskos Kreator-hangulat is a helyén van benne. Gosdzik tekerős-sivítós, ám valami lidérceset is rejtő szólója szintén gyilkos, főmotívumai azonnal ragadnak.

Az album legismertebb dala, kvázi-slágere persze ettől még a People Of The Lie, a Kreator egyik legemblematikusabb szerzeménye. Tipikusan az a fajta nóta, mint például a Slayernél az Angel Of Death, netán a Panteránál a Walk: tökéletesen megtestesíti a zenekart, és mindent egyesít, amitől valaha jók voltak. Pedig egyébként a jellegzetes fűrészelés helyett inkább gyors középtempóról beszélünk, ahol a döngölős, szimpla, ám kimondottan fineszesen felépített riff egyből a dobhártyára tapad Mille rikácsolásával együtt a verzékben. A néhány soros refrén sem jelent különösebb váltást vagy ellenpontot ezekhez képest, de így perfekt, ahogy van, és az ismét tradicionális heavy metalos ízeket villantó, dallamos szólóbetét is tökéletesen ül. Hatalmas klasszikus, a zenekar egyik alapdala, nem is kérdés.

kreator_4Az alig több mint két perces World Beyondban azért persze a gázra lépnek, vérbeli thrash-eszencia ez durván elfacsart szólóval, viszont olyan jól fogalmazták meg és pofozták össze ebben a rövid időkeretben, hogy egyáltalán nem hagy maga után kívánnivalót. Ugyanakkor hangulatilag inkább csak átvezetést jelent a People Of The Lie és a lemez leghosszabb, egyben legmerészebb, legkísérletezősebb darabja, a Terror Zone között. Itt már a melodikus-ikergitáros bevezető sem feltétlenül tipikus – akkori Kreator-mércével mérve legalábbis nem volt az –, mint ahogy a zakatolós riffelésű, kimért tempójú verzéket felvezető átvezetés sem. Meg úgy maga az egész dal sem, amely sokkal inkább a váltásokkal csak még tovább fokozott nyomasztó, fagyos hangulatra épül, mintsem az egész pályás letámadásra. (Bár Mille fentebb idézett nyilatkozatával ellentétben én azért doomosnak sem nevezném.) A begyorsult thrash-adrenalinlöket persze azért innen sem hiányzik, de még ebbe is beleinjektálnak egy szépen megfogalmazott, határozottan NWOBHM-ízű riffet. Mai fejjel talán furcsa, de ez a szám annak idején némelyest megosztotta a banda táborát, sokan a fejüket vakargatták a hallatán, de az idő szerintem egyértelműen a bandát igazolta.

Az Agents Of Brutality lassan lopakodó riffeléssel startol, hogy aztán vérbeli thrash-durvulattá fejlődjön: nagyon jellegzetes Kreator, egészen kiváló, és csak fokozzák agresszióját a hosszú szólóbetéttel, amely először belassulást, majd jelentős dallamosodást is hoz. Nem mondom, hogy Blackfire technikailag Marty Friedman vagy Alex Skolnick ligáját erősítette, de az biztos, hogy végig, az egész lemezen van íze annak, amit csinál, itt is kimondottan sokat tesz hozzá a végeredményhez. Ezen a téren is egyértelműen komoly előrelépést jelentett a korábbi Kreator-művekhez képest a Coma Of Souls. Az angol szavak ellenére is zseniálisan németes hangulatú címmel ellátott Material World Paranoia szintén adagol néhány kimértebb, határozottan old school heavy metalos riffet a fékevesztett thrash-száguldás mellé: lehet, hogy nem lett belőle örök koncertklasszikus, de az biztos, hogy ismét remek darabról beszélünk.

A záró hármas szintén önmagáért beszél. A Twisted Urge első egy perce az egész album legkegyetlenebb, legnyaktörőbb száguldását hozza, azt hinnéd, ezt végig letolják ebben a tempóban, de nem, ismét megtörik egy galoppos betéttel, majd egy még lassabb blokkal, hogy aztán még nagyobbat üssön a szólóra visszatérő gyors alap. A Hidden Dictatornél pont fordított a helyzet: Rob Fioretti nyitó, pulzáló basszusfutamából és az arra épülő kezdésből valami lassabbra tippelnél, ám inkább felgyorsítják, de a melodikusabbra vett szólóbetét innen sem hiányzik. Harminc év távlatából megkockáztatom: itt talán kicsit többet akartak a számba zsúfolni a feltétlenül szükségesnél, de az efféle túlkapások is hozzátartoztak a korszakhoz, a hangulat így is adott. A záró Mental Slavery azonban minden kétséget kizáróan sokkal kerekebb, összerántottabb szerzemény: az elején mindjárt a lemez egyik leggyilkosabb Mille-riffje robban, de a folytatás is óriási ezzel a szóköpködős, tempósan menetelős feelinggel. Remek finálé egy kiváló album végén, és érdemes megfigyelni, milyen jól kitalált témákat üt benne Ventor. Jürgen barátunk koncertteljesítménye persze más lapra tartozik, nyilvánvalóan sosem számított a szakma krémjéhez, de a stúdióban mindig sikerült élvezetesre kalapálni a dolgait, és ismétlem: maguk a dobtémák végig, az egész lemezen nagyon ott vannak a szeren.

kreator_3

A lemez a banda addigi legerősebb startját hozta Németországban: a 83. helyen kezdtek, hét pozíciót javítva a '89-es anyaghoz képest. A rajongótábor ugyanakkor nem volt egységes az anyag megítélésében: a korai éra hívei – mint minden hasonló esetben – gyanakodva figyelték a dallamosodást, a letisztultabb, kiérleltebb zenét. A fanyalgók aránya azonban aligha vetekedhetett az újonnan érkezők számával, és a Coma Of Souls a rocklapokban is kedvező fogadtatásra talált. A turné pedig természetesen a Kreator növekvő népszerűségét igazolta szerte a világon. Mindent elárul, hogy a megjelenéssel egyidejűleg egyből egy tízállomásos, igen sikeres brit körrel indítottak, pedig a német zenének hagyományosan nincs nagy becsülete arrafelé, akkoriban meg aztán főleg nem volt. Utána a kontinens következett a Spiritual Healing lemezt népszerűsítő Death társaságában, de a következő év elején megfordultak Magyarországon is, ahol visszatérő vendégként köszönthette őket a közönség 1991. február 5-én, a Körcsarnokban. (Előzenekarként két hazai banda, az Auróra és a Moby Dick játszott.) Mire az év végén befejezték a turnézást, a lemez összességében a csapat addigi legnagyobb példányszámban elkelt anyaga lett, még úgy is, hogy az Egyesült Államokban az Extreme Aggression kicsivel jobb eredményeket produkált.

Ebben persze nincs semmi igazán meglepő, hiszen ekkoriban léptünk át a nagy zenei vízválasztón, és a metálcsapatok sorsa a Kreatort sem kerülhette el. A már gyökeresen átalakult közegbe érkezett következő lemez, az 1992 végén kiadott Renewal ennek megfelelően igencsak eltért az előzményektől indusztriális kísérleteivel, elborultabb, tüskésebb, modernebb megközelítésével. Szerintem ez is kiváló album, de semmi meglepő nincs benne, hogy anyagilag nem bizonyult sikeresnek, és végül emberileg is elhozta az önpusztításba merült zenekar szétrobbanását. Először Fioretti, majd Ventor is eltűnt a képből, és nem meglepő, hogy az 1995-ös Cause For Conflict ismét százszázalékos thrasht rejtett. Hangzás, illetve Joe Cangelosi mai fejjel is etalon dobjátéka tekintetében az album minden addigi Kreator-produkción túlmutatott, ám a dalokat tekintve nem végeztek rajta maximális munkát, ráadásul Mille a kísérletezést sem engedte el végleg. Az 1997-es Outcast ismét bátrabban nyitott más irányokba, az 1999-es Endorama pedig alighanem minden idők legkevésbé kreatorös Kreatorjét mutatta darkos-gótos beütésével. A zenekar csak utóbbi bukása után, a 2001-es Violent Revolutionnel kapaszkodott vissza a régi csúcsformához, és azóta nem is nyúltak mellé. Nem véletlen, hogy népszerűségük immáron lassan két évtizede töretlen, sőt, még erősíteni is tudtak.

kreator_10

Mille szerint a '90-es évek stíluskanyarjainak persze oka volt, és a mai Kreator sem létezhetne a kacskaringók nélkül: „Amikor az első lemezeinket írtuk, még nagyon fiatalok voltunk. Újfajta zenét akartunk alkotni, és kerestük ehhez az újfajta kifejezésmódokat, ami aztán később is megmaradt. A '90-es évek kiváló klímát biztosítottak ehhez. Kipróbáltunk újfajta hangszereket, eltérő stílusú zenekarokkal turnéztunk, és a hatásukra mi magunk is új ötletekhez nyúltunk. Ez nagyjából a Renewallal kezdődött, és az Endoramával véget is ért. De az akkor kísérletek nélkülözhetetlenek voltak ahhoz, hogy újradefiniáljuk a hangzásunkat a '80-as évek végének, '90-es évek elejének megszólalásához képest, és valami 21. századi kerekedjen ki belőle. Ezek nélkül nem lehetett volna ilyen tartós a Kreator karrierje, mert egyszerűen ráuntunk volna a saját zenénkre. Azért választottam a zenélést, mert ki akartam fejezni vele a gondolataimat, méghozzá kizárólag a saját szabályaim szerint. És most komolyan, ki mondott valaha is olyat, hogy ha egy thrashbandában zenélsz, akkor nem kísérletezhetsz?"

Ettől még persze a zenekarnak a thrash állt és áll a mai napig is a legjobban, én pedig, mint említettem, mindig is az 1990-es lemezt tartottam a legerősebb munkájuknak. Tulajdonképpen csak egy albumot szeretek közel ennyire a repertoárból, a 2012-es Phantom Antichristot – amelynek készítésénél azonban bevallottan a Coma Of Souls jelentette a mintát, és a thrashes, illetve heavy metalos elemek arányát, valamint a hangulatot tekintve egyaránt egymás legközelebbi rokonai a diszkográfiából. Maga Mille is úgy véli a mai napig, hogy az ötödik nagylemezzel remek egyensúlyt ért el a zenekar: „A Comát egy olyan időszakban rögzítettük, amikor több NWOBHM-hatásunknak szerettünk volna teret engedni a zenében. Az eredmény egy nagyon jó keverék lett valahol a tradicionális metál és a thrash között."

Igazi 1990-es kordokumentum tehát ez a lemez. Talán nem a Kreator legnagyobb hatású anyaga – ezen a téren a Pleasure To Kill mindenképpen, de alighanem az Extreme Aggression is fontosabb nála –, de így is az életmű megkerülhetetlen sarokköve.

 

Hozzászólások 

 
#19 Simple 2020-12-22 11:37
Én úgy mutattam meg a feleségemnek a Terror Zone-t, hogy utána a Rasputint is meghallgattuk :)
Idézet
 
 
#18 mjrf 2020-12-21 15:35
Remek album, simán megállja a helyét még a cikkben említett ritka erős felhozatalban is a megjelenés évében. Máig sokat hallgatom.
Egyébként a Boney M dobtéma a Terror Zone elején annyira lerágott csont már, hogy ciki megemlíteni, vagy csak senkinek nem tűnt fel a itt Shock berkeiben?
Idézet
 
 
#17 Sebaj Tóbiás 2020-12-18 17:40
Tőlük csak az Endorama c. dalt ismerem, amit még a Z+ csatorna Zúzda c. műsorában láttam tiniként. Azt talán inkább hard rocknak mondanám, mint trash metalnak. Két fickó énekelt benne. Az egyik úgy nézett ki mint Torzonborz király a Süsü mesében, a másik meg egy gonosz transzvesztita manónak. De a hangjuk rendben volt. :)
Idézet
 
 
#16 Claudius Oltarimanus 2020-12-18 16:33
Ebben a cikkben szó van Bozról is! :-)))

https://www.femforgacs.hu/interju-1071-interju_lenard_laszloval_a_hammerworld_foszerkesztojevel/
Idézet
 
 
#15 Fachat 2020-12-18 14:14
Idézet - Xanadu:
Idézet - Abigél:
Emlékszem amikor megjelent ez a Coma lemez egy érettebb zenekart mutatott. A nyers agresszivitás eltűnt, helyette a kor,a metal színtérre jellemző vékony gitárhangzás volt uralkodó. A borító is túl egyszerű volt a fejjel. Már az első számban feltűnt a wah-pedálos szóló is. A több középtempós rész is hanyatt vágott sok Kreator-ös fan-t. Egy bizonyos és legnépszerűbb metal zenei szaklap Boz Cordolla kritikájában a Terror Zone szám nem illet bele a lemezbe. Én máig nem értem vajon miért?. Ja, nem is létezett az a személy, csak a thrash rajongók miatt volt kitalálva. Az új lemezzel kapcsolatban Mille annak idején azt nyilatkozta, hogy eltűnnek egy kis időre. nem is baj, mert kicsit elmentek más irányba és kezdett kiszámíthatóvá válni az utolsó 3-4 lemezük. Bár nem rosszak, de sokaknak mégis ez a dallamos vonal nem jött be.Tessék dolgozni egy fasza lemezen, jöhet kár dupla i :)



Úgy érted, Boz egy fiktív személy volt? Van erre írásos bizonyítékod? :)


Van az ellenkezőjére írásos bizonyítékod? :-)
Idézet
 
 
#14 Xanadu 2020-12-18 13:32
Idézet - Abigél:
Emlékszem amikor megjelent ez a Coma lemez egy érettebb zenekart mutatott. A nyers agresszivitás eltűnt, helyette a kor,a metal színtérre jellemző vékony gitárhangzás volt uralkodó. A borító is túl egyszerű volt a fejjel. Már az első számban feltűnt a wah-pedálos szóló is. A több középtempós rész is hanyatt vágott sok Kreator-ös fan-t. Egy bizonyos és legnépszerűbb metal zenei szaklap Boz Cordolla kritikájában a Terror Zone szám nem illet bele a lemezbe. Én máig nem értem vajon miért?. Ja, nem is létezett az a személy, csak a thrash rajongók miatt volt kitalálva. Az új lemezzel kapcsolatban Mille annak idején azt nyilatkozta, hogy eltűnnek egy kis időre. nem is baj, mert kicsit elmentek más irányba és kezdett kiszámíthatóvá válni az utolsó 3-4 lemezük. Bár nem rosszak, de sokaknak mégis ez a dallamos vonal nem jött be.Tessék dolgozni egy fasza lemezen, jöhet kár dupla i :)



Úgy érted, Boz egy fiktív személy volt? Van erre írásos bizonyítékod? :)
Idézet
 
 
#13 Windir 2020-12-18 10:34
"Swallowed In Black".
Te jó ég, 15 éve nem hallgattam, de kapom is elő.
Idézet
 
 
#12 bjorn 2020-12-18 10:11
Az egyik legjobb thrash lemez, nálam majdhogynem A legjobb. Az első három dal alaposan "megihlette" a Carcasst is a Heartwork lemezre ☺️
Idézet
 
 
#11 Claudius Oltarimanus 2020-12-18 01:15
Tritzéért kár volt, amikor a "Toxic Trace" klipben háttal fordult a kamerának, látni lehetett, hogy milyen jó segge van. :D
Idézet
 
 
#10 cápaidomár 2020-12-17 21:29
Ha egy milliószor nem láttam ezt a falra fújva, akkor egyszer sem :-)
Idézet
 
 
#9 Kerei Gusztáv 2020-12-17 20:36
Nekem a Renewal a kedvencem, rögtön utána ez.
Idézet
 
 
#8 Equinox 2020-12-17 18:22
Ez a legfontosabb Kreator a hőskorból (Pleasure mellett), de a kedvenceim nem ezek, hanem a Violent / Enemy páros, ezeken visszahatott Göteborg hőseinkre, akik meg a göteborgi bandák egyik hatása voltak. Szerintem is jó a kísérletezős kor, csak hát a lemezek színvonala nem egységes, meg kevés a nagy pillanat. De a gótikus hangulatokat megidézik a legjobb lemezükön is (Violent Revolution), úgyhogy kell ez a hangzáshoz.

Phantomot meg én pl eléggé untam, főleg az előtte levők fényében (Hordes of Chaos is kurva jó, meg a későbbi Gods of Violence is)
Idézet
 
 
#7 Pussymaster 2020-12-17 13:09
@arimbas Nem vagy egyedül!!! Ugyan nekem nem a kedvenceim, de mindmáig nagyon-nagyon szeretem azt a három lemezt, az Endoramáról rengeteg dal a fejemben jár. A sound miatt a Coma és a Phantom mellett nekem a Violent Revolution a kedvencem - igazából most ezt tartom a legjobbnak -, de az egész életmű lenyűgöző. A 2012-es Fezenes fesztivál buli életem egyik legjobb koncertje, top10-es, pedig több száz koncerten vagyok túl eddigi rövidke életemben -, viszont a legutóbbi Barbás GoV lemezbemutató turné nagy csalódás volt, ott a VAder nagyobb élményt nyújtott. (Off: miért is nem jön ide a Vader önálló bulira, kedves szervezők? Túl messzire nincsen Lengyelország...) Szóval az a buli volt egyetlen csalódás, mert valahogy nagyon "kiszámított" hatást keltett. De a Kreator örökre beírta magát a zenetörténetbe és a Coma ehhez nagyban hozzájárult.
Idézet
 
 
#6 Abigél 2020-12-17 12:04
Emlékszem amikor megjelent ez a Coma lemez egy érettebb zenekart mutatott. A nyers agresszivitás eltűnt, helyette a kor,a metal színtérre jellemző vékony gitárhangzás volt uralkodó. A borító is túl egyszerű volt a fejjel. Már az első számban feltűnt a wah-pedálos szóló is. A több középtempós rész is hanyatt vágott sok Kreator-ös fan-t. Egy bizonyos és legnépszerűbb metal zenei szaklap Boz Cordolla kritikájában a Terror Zone szám nem illet bele a lemezbe. Én máig nem értem vajon miért?. Ja, nem is létezett az a személy, csak a thrash rajongók miatt volt kitalálva. Az új lemezzel kapcsolatban Mille annak idején azt nyilatkozta, hogy eltűnnek egy kis időre. nem is baj, mert kicsit elmentek más irányba és kezdett kiszámíthatóvá válni az utolsó 3-4 lemezük. Bár nem rosszak, de sokaknak mégis ez a dallamos vonal nem jött be.Tessék dolgozni egy fasza lemezen, jöhet kár dupla i :)
Idézet
 
 
#5 arimbas 2020-12-17 11:44
Gondolom eléggé egyedül vagyok ezzel, de számomra a kísérletezős lemezek, Renewal, Outcast, Endorama hármas a legnagyobb kedvenc a Kreator munkásságából.
A Coma of Souls posztere az én falamon is ott volt, a szüleim utálták :D
Viszont az Under the Guillotine box set-et azonnal előrendeltem.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.