Shock!

június 04.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Death Angel: Act III

Március 13-án ismét Budapesten koncertezik a San Francisco-i Death Angel, akik éppen remekül sikerült tavalyi albumukat turnéztatják, az azonban aligha képezheti vita tárgyát, hogy a filippínó unokatesók hobbicsapataként indult zenekar az 1990-es Act III lemezzel készítette el legklasszikusabb munkáját. A thrash alapokra építkező, de számos meglepő hatást egybeolvasztó anyag azóta is etalonnak számít.

A Death Angel igazi családi vállalkozásként indult 1982-ben, San Franciscóban, a legendás Bay Area thrash korszak kezdetén. Két szemtelenül fiatal filippínó unokatesó, az akkor 14 éves gitáros Rob Cavestany és a 9 (!!!) éves dobos Andy Galeon hozták össze. Hamar csatlakozott hozzájuk két további unokafivér, Dennis és Gus Pepa, mindketten gitáron. Ekkor egy rövid ideig Rob kezelte a négyhúrost, de hamar rájöttek, hogy ez a megoldás nem épp a legjobb, így Dennis vett pár basszus-órát, majd átváltott erre a hangszerre. Kezdetben nem is kerestek énekest, a vokálokat Rob Cavestany vállalta magára. Véletlenül alakult úgy, hogy az ötödik kuzin, Mark Osegueda is a bandába került. Az akkoriban a Bay Area csapatai körül sertepertélő, roadként a Death Angelnek is besegítő, egyébként az iskolai kórusban éneklő Oseguedának Cavestany mutatta meg a Kill As One szövegeit, így a banda második demóját már Markkal kiegészülve vették fel.

megjelenés:
1990. április 10.

kiadó:
Geffen
producer: Max Norman

zenészek:
Mark Osegueda  - ének
Rob Cavestany - gitár
Gus Pepa - gitár
Dennis Pepa - basszusgitár
Andy Galeon - dobok

játékidő: 44:54

1. Seemingly Endless Time
2. Stop
3. Veil Of Deception
4. The Organization
5. Discontinued
6. A Room With A View
7. Stagnant
8. EX-TC
9. Disturbing The Peace
10. Falling Asleep

Szerinted hány pont?
( 41 Szavazat )

A Kill As One demó olyannyira jól sikerült, hogy az Enigma szerződést ajánlott a csapatnak, majd 1987-ben meg is született az első nagylemez, The Ultra-Violence címmel. Az ekkor még mindig hihetetlenül fiatal banda (Galeon még mindig csak 14 éves!) egy pusztító, ám a későbbiekhez képest még egyszerűbb thrash lemezt pakolt le az asztalra. Ennek ellenére a cucc komoly sikert aratott, több mint 40 ezer példány ment el belőle, így jöhetett a folytatás, mely 1988-ben érkezett Frolic Through The Park címmel. Ez a lemez már változatosabb volt, mint az arcbamászó Ultra-Violence: a pusztító thrash témák közé befért a lazább szerkezetű Bored – amely az 1990-es A texasi láncfűrészes mészárlás folytatódik című film egyik betétdala lett később – és a Cold Gin című KISS feldolgozás is, megmutatva, hogy a banda nem fél új elemeket is vegyíteni muzsikájába.

A sokáig utolsó, véleményem szerint a mai napig felülmúlhatatlan harmadik Death Angel lemez 1990-ben jelent meg, azonban közel sem volt egy könnyű szülés. A háttérben komoly problémák voltak a zenekar és az Enigma kiadó között, amelynek az lett a végeredménye, hogy a Geffen kivásárolta a csapatot, így a harmadik DA anyag már egy multi szárnyai alatt jelenhetett meg. „A lemez elkészítése előtti események következtében felgyülemlett bennünk egy jó adag düh és elfojtott méreg, és ez tört felszínre a nótákban" , nyilatkozta később Rob Cavestany. Bonyolított a helyzeten, hogy a lemez producere ezúttal nem a már jól bevált Davy Vain volt, hanem Max Norman, aki korábban dolgozott már Ozzyval, az Armored Sainttel és a japán Loudness-szel is. „Max korábban nem foglalkozott thrash zenekarokkal, mindig hagyományos metal bandák lemezeit csinálta, de végül minden nagyon jól sült el", mondta Cavestany.

Az Act III-vel óriásit ugrott előre a zenekar. Saját stílusuk megtartása mellett tökéletesen kevertek a zenébe külső hatásokat, így a végeredmény úgy lett végtelenül dallamos és fogós, hogy közben feszességéből és keménységéből sem vesztett egy cseppet sem. Cavestany: „Egyre jobban próbáljuk kiterjeszteni a stílusunkat más műfajok irányába is. Nagy rajongói vagyunk a régi Queennek, ők képesek voltak minden stílusban könnyedén mozogni, úgy, hogy egyúttal a tipikus Queen-sound is megmaradjon. Az Act III esetében azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy többféle érzést fejezzenek ki a dalok, az egész változatosabb legyen, mint korábban. Minden dalban koncentráltan foglalkoztunk az énektémákkal. Alaposan kidolgoztuk együtt a részleteket is, míg korábban az ének nem volt sokkal több a riffekre hadart szavaknál. Korábban a magasfeszültségű muzsika mellett a pillanat adta énekdallamokat használtuk fel, ezúttal leültünk és mindent precízen kidolgoztunk." Ez a precizitás nem csak az énekdallamokra volt igaz, hiszen a dalok komplexittása, nyakatekertsége megkövetelte a maximális odafigyelést a feljátszáskor is. „Egy hónapig voltunk stúdióban, ebből három hetet csak a felvételekkel töltöttünk. Mindent kizárólag élőben rögzítettünk! Az utolsó hét vagy inkább négy nap volt a leghasznosabb, a korábbi tekercsek mind a kukában kötöttek ki. Nem tudom, miért csak az utolsó pillanatban állt össze az anyag, de nagyon örültünk, hogy végre sikerült."

És mi az, hogy sikerült! A banda egy minden ízében tökéletes lemezt tett le az asztalra, mely az akkori piszok erős mezőnyben (ne felejtsük el, hogy a Rust In Peace, a Seasons In The Abyss, a Twisted Into Form, az American Way vagy a Persistence Of Time is 1990-es lemezek) is megállta a helyét. Ráadásul az Act III-re a zenekar a dalszövegek tekintetében is végleg felnőtt. Ezúttal nyoma sem volt kannibál törzseknek vagy thrash metal kliséknek, ezek helyét szépen megfogalmazott képek, érzések vették át, melyeknek köszönhetően a zenekar egy új közönséget is megcélozhatott.

A lemezt nyitó Seemingly Endless Time egy összetett, technikás thrash dal, melynek refrénjében már feltűnik, hogy ezúttal sokkal nagyobb szerep jut a dallamoknak, mint korábban. Andy Galeon dobolása etalon, pörgetései tanítanivalók. Osegueda agresszív szövegmondását remekül ellentételezik a refrén többszólamú énekdallamai. Nem véletlen, hogy a mai napig kihagyhatatlan koncertfavorit. A Stop egy sikálós thrash riffel nyit, majd hirtelen leáll a banda és középtempóban folytatják, alaposan megtördelve ezzel a dalt. „Kicsit visszavettünk a Frolic komplexitásából és a hangsúlyt az album dinamikájára helyeztük. Hirtelen hangulatváltásokat akartunk, és azt hiszem, elértük a célunkat", mondta Cavestany, és tökéletesen foglalta össze a lemez és a Stop lényegét is. Az igazi meglepetés azonban a hármas Veil Of Deception volt, egy remek szövegekkel ellátott, végig akusztikus dal, melyben Osegueda gyönyörűen énekel, a többiek pedig mesterien vokáloznak alá. Ráadásul az egész lemez egyik legjobb szólója hallható benne.

A The Organization egy direktebb thrash dal, a középrészén egy nagyon bivaly riffel és fogós refrénnel. A Discontinued Galeon mesteri dobolásával és egy basszus kiállással indul. Újabb újdonságot hoz ez a téma, hiszen kifejezetten funkos, ami eddig nem volt jellemző a filippínó thrasherekre. A vége meglehetősen arcbamászó, mely után az A Room With A View nyugis percei jönnek. Ez egy félig akusztikus dal, melyben Cavestany és Osegueda felváltva énekelnek, a dalban hallható szólók pedig igencsak kiválóak ismét. A Stagnant a lemez leglüktetőbb dala, mely címével ellentétben tele van energiával és szintén a funkos vonalat erősítette. Az EX-TC a legdirektebb nóta, talán nem véletlen az sem, hogy az Oseguedára korábban annyira jellemző magas sikoly is ebben hallható egyedül az Act III-n. A lemez vége a klasszikus thrash témáké, hiszen a Disturbing The Peace két verzéjén úgy suhan végig Mark, ahogy Tom Araya szokta a szöveget köpködni a Slayerben. A refrén után a gitárok hosszasan felelgetnek egymásnak, majd rövid leállás következik, a végén pedig ismét visszatér a dal fő témája. A végeredmény egy újabb nyakatekert DA nóta. A lemezt a Falling Asleep zárja tökéletesen, mely szintén egy direktebb darab, a középső verzéjében némi effektezett énekkel Mark Oseguedától.

Sajnos hiába volt ott a banda tarsolyában eddigi legzseniálisabb lemezük, nem kapták meg a megfelelő támogatást kiadójuktól, ahol igencsak kis halnak számítottak. „Roppant büszkék vagyunk az Act III-re, szerintünk nem is sikerülhetett volna jobban, de a Geffen nem fordít kellő pénzt és energiát a reklámra. Korábban sokkal többet foglalkoztak velünk a rádióállomások, a TV-k, az újságok, most valahogy nem vagyunk érdekesek. Reméljük, a jövőben a Geffen nagyobb figyelmet fog szentelni a csapatnak", nyilatkozta a megjelenés után Rob, de szavai sajnos nem találtak értő fülekre, sőt, az igazán komoly problémák csak ezt követően zúdultak a Death Angel nyakába. Épp azon gondolkodtak, hogy kiadnak egy koncertlemezt, mikor megtudták, hogy előző kiadójuk, az Enigma a megkérdezésük nélkül dobta piacra a Fall From Grace című élő anyagot. A probléma csak annyi volt, hogy a három évvel korábban, Hollandiában felvett cucc produkciós szempontból olyannyira rosszul sikerült, hogy a zenekar anno még ahhoz sem járult hozzá, hogy a rádióban leadják, nemhogy koncertlemezként megjelenjen. Ez persze az Enigmát cseppet sem érdekelte, a csapat háta mögött piacra dobott anyaggal lehúztak némi kis extra bőrt egykori csapatukról. Ha ez még nem lett volna elég, 1990 novemberében a banda komoly buszbalesetet szenvedett amerikai turnéján. Rob: „November 28-án reggel fél hét tájban Tucsonból utaztunk Las Vegasba, és még félálomban voltunk, mikor a busz egyszerűen lecsúszott az útról és felborult. A sivatag kellős közepén voltunk és másfél órát kellett várnunk a mentőkre. Dennis, Gus és jómagam csupán karcolásokat, horzsolásokat szenvedtünk, Mark is csak az egyik lábujját zúzta össze, de Andy feje súlyosan megsérült. Komoly műtéteket hajtottak végre rajta, két hétig feküdt kórházban. A legrosszabb az a másfél óra volt, amíg az orvosokat vártuk. Andy csak feküdt a földön, nem is moccant, ráadásul amikor a mentők meglátták, pánikba estek, mert azonnali sebészi beavatkozásra volt szükség. Épp csak odaértek időben. Azt hiszem, ezt sosem fogjuk elfelejteni."

Ekkorra már teljesen összezavarodtak. A lemezről két maxi is készült, az első a Seemingly Endless Time-ra, a második pedig a banda új arcát mutató A Room With A View-ra. Utóbbi egyszerűen csak D.A. név alatt jelent meg, mivel a srácok szerint ekkorra a zenekar neve már nem volt felvállalható. A mainstream siker azonban elmaradt, a bandának pedig Andy Galeon balesete tette be a kaput: le kellett mondaniuk a Clash Of The Titans turnén való részvételt a Slayer, a Megadeth és az Anthrax társaságában, és kiadói nyomásra kénytelenek voltak néhány japán bulit beugró dobossal elvállalni. A kölcsönhatás azonban nem működött, így megtagadták, hogy új ütőssel menjenek turnéra, mire válaszként a Geffen kidobta őket. Mark Osegueda ekkor sokallt be végképp, és kiszállt a bandából. Ez a lépés a zenekar végét jelentette hosszú évekre.

Szerencsére a Death Angel ismét aktív – a Chuck Billy megsegítésére összetrombitált Thrash Of The Titans bulin játszottak először együtt újra 2001-ben –, bár az eredeti tagok közül már csak Mark Osegueda és Rob Cavestany érdekeltek a zenekarban. Az újjáalakulás óta három bivaly lemezt is megjelentettek, élőben pedig még mindig nincs párjuk. Ha korábban még nem volt hozzájuk szerencséd, március 13-án bepótolhatod.

A Death Angel március 13-án a Dürer Kertben mutatja be tavalyi albumát, a Relentless Retributiont a görög Suicidal Angels vendégeskedésével. További részletek a Concerto honlapján.

 

Hozzászólások 

 
+8 #1 Guest 2011-02-06 17:21
Űber lemez, űber cikk! :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.