Shock!

Év elején jelent meg a Kreator új, tizenhatodik stúdióalbuma. A német thrashszíntér első számú bandája április derekán Budapesten is bemutatta az ismét minden náluk megszokott stílusjegyet csúcsra járató Krushers Of The Worldöt, méghozzá a Carcass, az Exodus és a Nails társaságában. A roppant kedélyes hangulatban lévő Mille Petrozzával nyílt alkalmunk elcsevegni arról, miként látja a Kreator szerepét a stílus egyik nagy öregjeként a 2026-os színtéren. Közben persze sok minden másról is szó esett, a giallóktól kezdve egészen a világ jelenlegi helyzetéig...

Először is, hadd gratuláljak az új albumhoz! Nagyon ütős lett, ellenben sokkal inkább a Gods Of Violence-re emlékeztet, nem pedig a Hate Über Allesre...

Köszönöm, örülök, hogy tetszik! Azzal pedig egyetértek, amit mondasz, és szerintem a produkciós munkában keresendő az ok, hiszen ismét Jens Bogrennel dolgoztunk. A megszólalást és az összképet tekintve szerintem is sokkal inkább a Gods Of Violence-szel rokon az anyag.

Miért tértetek vissza ismét Jenshez Arthur Rizk helyett?

Nagyon szeretjük Jenset. Épp ráért és baromira tetszettek neki a demók, amiket még a munka korai fázisában küldtem neki, és roppant lelkes volt. Igazság szerint ez újdonságot jelentett, ugyanis korábban nem ismertem erről az oldaláról! Azelőtt megkapta a demókat, és inkább csak annyit mondott, hogy oké, jók... (nevet) Szóval tetszettek neki, de azért nem jött tőlük olyan izgalomba, mint most. Úgyhogy a kedvező fogadtatás után egyből beindultak a dolgok, nagyon gördülékenyen haladtunk. Ha jól emlékszem, kétszer ültünk le a demózási fázisban kicsit átnézni, áthangszerelni a dalokat, aztán visszavittem a végeredményt a bandához, mindent összepróbáltunk, és mentünk is egyből a stúdióba. Nem kellett sokat agyalni semmin.

Ha jól emlékszem, a Hate Über Allesnél eleve egy évig félre is tettétek a dalokat a járvány miatt, igaz?

Igen, így volt. Visszatekintve egyébként jónak tartom azt a lemezt is: súlyos, erőteljes, direkt, sokkal arcbamászóbb az új anyagnál. A Krushers Of The World mindenképpen kidolgozottabb lett, a Hate Über Alles meg inkább nyers volt. Akkoriban amúgy épp ilyen hangzás volt a célunk, és Arthur remek producernek is bizonyult ehhez.

Én szeretem a Hate Über Allest, de ahogy néztem a visszajelzéseket mindenfelé, kicsit azért megosztotta a tábort...

Bizarr volt az a lemez meg az az időszak, ez kétségtelen. Jött a járvány, a korlátozások, így rajtunk is furcsa hangulat vett erőt. Ebből fakadt a direktebb, dühösebb zene. Nem igazán tudom megítélni, megosztó volt-e az album, és nem is az én dolgom ez, de azt hiszem, értem, miért mondod ezt. Kétségtelenül másmilyen lett, mint a Gods Of Violence vagy a Phantom Antichrist.

És ezt már a címe is jelezte...

Igen, amit sokan túlzásnak is éreztek, hiszen az „über alles" fordulatról egyből a Harmadik Birodalomra meg az erőszakra asszociáltak. Talán ez is hozzájárult a lemez megosztó voltához, de semmi ilyesmi nem járt a fejemben, amikor eldöntöttük, mi lesz a cím. Aki egy szemernyit is tud a Kreator történelméről, pontosan tisztában van vele, hogy semmilyen mértékben sem flörtölünk a szélsőjobbal, hanem éppen ellenkezőleg. Szóval sokkal inkább a Dead Kennedys meg a California Über Alles járt a fejünkben, és súlyosnak, erőteljesnek, szívből jövőnek találtuk ezt a címet. De megértem, miért nem tetszett ez mindenkinek.

A mostani cím sem éppen tipikus ezzel a K betűs Krushers szóval.

De épp ettől cseng olyan jól! Amikor annak idején, 1985-ben elindult a csapat, először C-vel rajzoltuk meg a Kreator logót, de aztán úgy döntöttünk, hogy esztétikailag meg mindenhogyan sokkal jobban erősíti a mondanivalónkat, ha K-val írjuk a nevet. Most pedig mintha bezárult volna a kör. Nyilván lesz, aki azt mondja, hogy erőltetett, de nekem akkor is tetszik.

Érdekes, hogy ezt mondod, mert zeneileg szinte sosem látott módon sokszínű ez a lemez. Mit gondolsz, thrash ez még, amit játszotok?

Nem vagyok túl jó a skatulyázásban, főleg, ha a saját zenénkről van szó, hiszen nem tudom kívülről nézni. De kétségtelen, hogy a gyökereink valahol arrafelé keresendők. Bár az első hivatalos poszterünkön még a black fucking metal felirat szerepelt! (nevet) Az Endless Painnel kezdődött az utazás, és akkoriban még black metalnak is nevezték a zenénket. Volt is ebben valami amúgy, hiszen olyan zenekarokat hallgattunk, mint a Venom, de közben bejött a képbe a Metallica is... Az egyik legmeghatározóbb koncertélményem pont ehhez a két csapathoz fűződik, 1984-ben láttam őket a zwollei Aardschokdag fesztiválon. Vagyis a black metal, a thrash meg a death metal egyaránt a DNS-embe íródott. De igazából akkor vagyok elégedett, ha a közönség azzal együtt is kreatorösnek találja a zenét, hogy mindenféle metálstílus elemei visszaköszönnek belőle. Vagy akár egyéb zenei irányzatok hatásai is. Minden egyes albumon igyekszünk olyasmivel előrukkolni, amit korábban még nem csináltunk.

Azzal azért egyetértesz, hogy a mostani fejezet a Violent Revolutionnel indult?

Igen, és meg azzal is, hogy három jól elkülönülő fejezetre osztható a Kreator története. Az első szakasz a Coma Of Soulsig tartott, aztán jött a kísérletezős korszak az Endoramáig, majd a Violent Revolutionnel megnyitottuk a máig is tartó érát. Az utóbbi lemezeken az experimentális Kreator-hangzást kombináltuk a thrashes gyökereinkkel, illetve egyéb metálos hangzásokkal. Nem tudom, miként lehetne legjobban jellemezni ezt az elegyet... Tudod, nekem mindig a dal a legfontosabb. Épp most gyakorlom a dalokat a turnéra, és rendszerint akusztikus gitáron szoktam megtanulni őket. Azt vallom, hogy egy igazán jó dal egy szál akusztikus gitáron is tökéletesen érvényesül.

Adhatnátok egyszer egy unplugged bulit is, igazán kíváncsi lennék rá...

Ja, nem is rossz ötlet! (nevet) A lényeg tehát, hogy a teljes zenekar előadásában nagyszabású, drámai metálhimnuszként dörrennek meg a nóták, de egy erőteljes metáldal is lecsupaszítható akusztikus verzióra. Nyilván a mi történetünkben is akadnak szerzemények, amikre ez nem annyira áll ebben a formában, de összességében azért mindig is arra törekedtem, hogy újat mutassunk a korábbiakhoz képest. És ezen a téren szerintem határozottan sokat fejlődtünk a múlttal összehasonlítva.

Melyik a kedvenc dalod az új lemezről?

A Loyal To The Grave-et például nagyon szeretem, mert egészen különleges. Ilyen típusú nótát valóban nem írtunk még korábban, és nehéz is bekategorizálni. Kétségtelenül metál, de hogy visszakanyarodjak az iménti kérdésedre, abban már nem vagyok olyan biztos, hogy thrash...

A Loyal To The Grave valóban nagyon erős, de egészen különleges a Tränenpalast is...

Igen, az is remek, és nagyon komoly evolúción ment keresztül. Akkor született az első demója, amikor egy új zenei programmal kísérleteztem a számítógépemen, de az a változat még nagyon régi. Aztán ismét elkezdtünk vele kísérletezni a stúdióban, és akkor merült fel az ötlet, hogy használjuk fel a Goblin témáját is a Suspiria filmből. Még nem voltam vele teljesen elégedett ebben a formában, Jens viszont teljesen beleszeretett, és egyből azt mondta, hogy a lemez egyik legjobbja lesz. Én meg: oké, szerintem nem, de ha te mondod... (nevet) Úgyhogy nekiálltunk, és ekkor került a képbe Britta Görtz, és utána ennek megfelelően alakult át a szöveg is, amiben már nemcsak a régi film, hanem a 2018-as új változat előtt is fejet hajtunk. Szóval szépen összefonódnak a végeredményben a különböző művészeti ágak, mint film, költészet és zene... Óriási, hogy az egyik legjobb női death metal énekes vendégeskedik benne, valójában nem is számítottam rá, hogy ennyire erős lesz a végeredmény. De hát ettől olyan szép a zene: adott egy dal, amit magadban legfeljebb okésnak tartasz, aztán dolgoztok rajta, és a végén valami sokkal erősebb kerekedik ki belőle.

Feltételezem, komoly giallo- és Goblin-rajongó vagy...

De még mennyire! Ezen nőttem fel. Első gyermekkori emlékeim egyike, amikor először jártam Olaszországban, és láttam ezeket a könyveket, meg mentek a tévében ezek a fura filmek... Ez is benne van a DNS-emben. Mindig is vonzódtam a baljós dolgokhoz. A Goblint pedig természetesen imádom, az összes kiváló filmzenéjüket nagyon szeretem. Hatalmas rajongó vagyok, és roppant büszke, hogy elsőként nekünk engedték meg konkrét dallamuk átvételét ebben a formában, a filmzenék jogtulajdonosaival egyetemben. Simán mondhattak volna nemet is, ám mindössze annyi volt a kikötés, hogy ne a nóta eredeti címét, a Suspiriát használjuk, nehogy bárki is összekeverje az eredetivel.

Az új filmről amúgy mi a véleményed? Beleértve Thom Yorke zenéjét is...

Azt is szeretem! Főleg, hogy inkább az eredeti film ihlette önálló alkotás, nem pedig remake. És persze Yorke zenéje is remek. Nem olyan ikonikus persze, mint a Gobliné, de mindenképpen jó. Igazából egyébként épp amiatt lett Tränenpalast a dal címe, mert az új mozi egyik fejezetének Palace Of Tears a címe.

A lemezre visszakanyarodva: mindig is nagyon alulértékelt gitárosnak tartottam Samit. Szerintem kevés szó esik róla ahhoz képest, mennyire ízes szólókat játszik, és az új albumon talán az eddigi legjobb teljesítményét nyújtja...

Négy héten át végig ott volt a stúdióban, egészen a dobfelvételektől kezdve, és nagyon hajtottuk egymást. Örülök, hogy kiemelted ezt, mert valóban az volt a célunk, hogy kiemelkedő szólók szülessenek. Azt akartuk, hogy bármilyen kiváló gitáros is Sami, ne régi trükkökkel éljen, hanem inkább valami mást mutasson magából, és sikerrel is kárt. Mint mondtam, mindig arra törekszünk, hogy ne tűnjön megúszósnak, repetitívnek a zene, szóval tényleg hajtjuk egymást. De ugyanez egyébként az énekre is áll. Már az elején megmondtam Jensnek, hogy hajtson meg rendesen, mert valóban kiemelkedő énektémákat akarok. Napi egy dalt rögzítettünk, ami egyébként jó munkamódszernek bizonyult ehhez: megvolt a szám, utána pedig később mindegyikre visszatértünk, kicsit szerkesztgettük a témákat, az éneket, kiválogattuk a legerősebb részeket. Komoly meló volt.

Fred szintén gitáros és dalszerző, szóval feltételezem, az ő jelenléte is alakított valamit a képleten...

Nem is feltétlenül a dalszerzésben, de a hangszerelésben mindenképp. Sokszor szól, hol lehetne ráerősíteni egy-egy elemre, fejleszteni az adott témán, tényleg mindig azt nézi, mitől lenne még jobb a végeredmény. Kiemelkedően sokat segített például a harmóniák, dallamok, gitárszólók terén.

A turnén ezúttal a Carcass, az Exodus és a Nails kísér el benneteket. Veletek egyívású bandákkal szeretsz inkább turnézni, vagy más módon súlyos zenekarokkal?

Mindkettőt. Igazából mindig nagyban függ a dolog attól, épp ki ér rá. Nyilván az a legjobb, ha barátokkal tudunk útra kelni, márpedig az Exodusékkal ezer éve nagy cimborák vagyunk, a korai időkben óriási hatást gyakoroltak rám. De ugyanez a Carcassre is áll, szintén régi barátok vagyunk. A Nailsszel pedig várom, hogy összehaverkodjunk, ugyanis nagy rajongójuk vagyok. Ezúttal inkább az volt a fő szempont, hogy ne társult főzenekarként játsszunk, hanem tényleg mi legyünk a headliner. Társult headlinerként 75 perced van, ami persze nem rövid, de sok rajongónak nem is elég hosszú. Úgyhogy most mindenki teljes programot kap, másfél órát régi és új Kreator-dalokkal.

Gyakran elhangzik, hogy a mai tizenéveseket nehéz megszólítani ezzel a fajta zenével. Neked mik a tapasztalataid?

Csak az első sorokat szoktam látni, és ott mindig fiatalok állnak! (nevet) Nem tudom, hátrébb mi a helyzet, de az biztos, hogy a Gods Of Violence lemezzel például sok új rajongót szereztünk, amellett, hogy természetesen olyanok is bőven akadnak, akik a kezdetek óta velünk tartanak. Ez a legszebb egyébként: a metál azon kevés stílus egyike, ahol nemcsak a fiatal bandákat, hanem a régebbieket is nagyra értékelik a nézők.

Néhány éve a Dark sorozatban is komoly szerepet kaptatok a Pleasure To Kill dallal, talán ez is hozott némi extra nyilvánosságot...

Mindenképpen! Az elejétől fogva benne voltunk a projektben, mert a készítők megkerestek. Csak annyit mondtak, hogy szeretnék használni a Pleasure To Killt, úgyhogy nem tudtam, mire számítsak. Tudod, néha el-elkérnek ezt-azt a filmesek, aztán felkerül a dal egy soundtrackre, de lehet, hogy maga a mozi csak közepes, vagy a nóta nem is kap fontos helyet a filmben. Itt viszont, ahogy te is említetted, a sztori integráns része lett a Pleasure To Kill, ami egyenesen lenyűgöző! Nagyon büszke vagyok rá, hogy épp bennünket választottak, de ha belegondolsz, teljesen logikus is valahol, hiszen a sztori szóban forgó része 1986 végén játszódik, márpedig a Pleasure To Kill akkor jelent meg. A sorozat pedig baromi jó volt. Minden szempontból jól jártunk vele.

Ha már a '80-asokat említetted... Annak idején sok dalotok foglalkozott áttételesen vagy konkrétan a hidegháborúval, most pedig mintha ismét egy új hidegháború kezdetén tartanánk. Eszedbe jutottak ezek a párhuzamok például az új lemez szövegei kapcsán?

Valójában minden ciklikusan működik. Régebben, de akár még tizen-egynéhány évvel ezelőtt is azt gondoltam: az emberiség spirituális evolúciója egyenesen előre halad, de tévedtem. Mert valójában hullámokról beszélünk, és most épp ott tartunk, amikor visszalendül az inga. Aztán majd persze megint elmegy a másik irányba is, de most épp problémás szakaszba léptünk. Mindig az jut eszembe az események kapcsán: na, mintha ezt már láttam volna korábban... De hogy is mondjam... A '80-as években még nem létezett közösségi média, de az emberek egy része akkor is apokalpszist, totális pusztulást, atomháborút meg hasonlókat vizionált. Nem mondom, hogy nem kell komolyan venni a mostani helyzetet, de szerintem akkor is fontos megőrizni a pozitív életszemléletet. Valóban elég nagy a szar: háborúk, rettenetes dolgok történnek mindenfelé, de őszintén szólva nem látom magam előtt, amint bejön a legrosszabb forgatókönyv, és minden elpusztul egy világháborúban. De nem vagyok politikus. Nekem zenészként az emberek szórakoztatása a dolgom: biztosítanunk kell a nézőknek, hogy egy kicsit el tudjanak szakadni ezektől a rettenetes dolgoktól. Meg persze bátorítani őket, hogy ne adják fel a reményt, és tartsanak ki.

Az interjú szerkesztett változata eredetileg a HammerWorld magazin 2026. áprilisi, 356. lapszámában jelent meg.