Shock!

Bár kötelező közhelynek számít, mégis muszáj úgy indítanom ezt a lemezkritikát, hogy rögtön egy bizonyos S-szel kezdődő csapat nevét dobom fel. Igen, a Savatage-ról van szó, hiszen a Zak Stevens köré szerveződött Circle II Circle egyértelműen a Sava második, Criss Oliva halálát követő korszakának folytatását jelenti. És mivel a Trans-Siberian Orchestra tengerentúli helyzetével kapcsolatos ismert okokból a Savatage-sztori folytatása vajmi kevéssé várható, a Circle II Circle szerepe, érdemei is felértékelődnek. Abban ugyanakkor – bár alapvetően nincs gond a CIIC-vel – mégis egészen biztos vagyok, hogy bármelyik rajongó (beleértve természetesen magamat is) egy szempillantás alatt elcserélné teljes életművüket akárcsak egy kérészéletű Sava összeborulásért, netán egyetlen új kiadványért cserébe is. A Savatage valóban legenda, kiemelkedő, örökbecsű, klasszikus zenekar, ellenben a CIIC „csak" egy megbízható, jó kis csapat, amelynek lemezei minden egyes alkalommal hozzák a megszokott és elvárt minőséget az ismert zenei világon belül, húsz év múlva mégsem fogunk úgy gondolni rájuk, mint a harmadik évezred elejének meghatározó, megkerülhetetlen alkotásaira.

Ha kicsit negatívnak érzed a bevezetőt, rögtön szeretnélek is megnyugtatni, mert a Seasons Will Fall ugyanúgy jó kis album, mint a Watching In Silence óta valamennyi. Óriási dallamokkal, finom billentyűs díszítésekkel és tekerős szólókkal operáló metal lemez, amely minden Zak-fannak biztosan fialó befektetés. Épp csak csont ugyanazt kapjuk tőle, mint elődeitől, tehát az a fajta frissesség, újszerűség, ami a Sava-korongokkal kapcsolatosan mindvégig érzékelhető volt, náluk nincs meg. Jól hallgatható, kellemes dalok sorjáznak itt, épp csak nem borzongok beléjük.

A Diamond Blade például annak ellenére is csak elmegy kategória, hogy verzéi alatt akkora ős-Sava gitárriff megy, aminek hallatán lehetetlen nem felidézni Criss Olivát és a Sirens dalt. A refrén persze hamisítatlan Zak, azaz teátrális és fogós. A Without A Sound egy málházós, lassabb darab, egyértelműen Zak dallamaira kihegyezve, de ez ennél a csapatnál teljesen természetes, hülyék is lennének nem kihasználni, hogy ilyen kivételes énekesük van. Nagyobb baj, hogy mind zeneileg, mind pedig az énekdallamok tekintetében lapos kissé a végeredmény. Csakúgy, mint a Killing Death esetében, amely nagyon kellemesen indul a visszafogott alapokra érkező, szuperfogós Zak-témákkal, épp csak ezerszer hallottunk már tőlük ilyesmit. Ráadásul ezen megállapítás az egész lemez tekintetében megállja a helyét.

A monumentális, nyolcperces Epiphany is jó a maga Sava light módján, csakúgy, mint a kissé popos, egyszerűcske, szintiszőnyeges End Of Emotion. A soron következő Dreams That Never Die viszont egyértelműen a Savatage Chance nótájának egyes részleteit használja fel kopipésztelt verzióban, ami még annak ellenére is pofátlanság, hogy az eredeti verzió is Zakkel készült a Handful Of Rain lemezen. Ráadásul a helyzet az, hogy mire lemegy ez a dal, már csaknem negyven perce pörög a lemez, de még mindig hátravan hat tétel további fél órában, ez pedig egyértelműen túl sok. Főleg úgy, hogy igazán kiemelkedő a további darabok között sem akad. A címadó azért felvonultatja a lemez legjobb refrénjét, a Never Gonna Stop hoz végre egy jó súlyos riffet, ahogy a Sweet Despair vagy a Downshot tekerős szólója is okés, de egyetlen olyan témát sem találok a lemezen, amelynek hallatán elégedetten csettinthetnék, hogy na igen, ez már valami!

Összességében tehát nem rossz a Seasons Will Fall, mégis csalódott vagyok. Úgy tűnik, kreativitás szempontjából válságban van a csapat, amit a saját, illetve Zak korábbi munkásságából kölcsönvett ötletek újrahasznosításával kívánnak átvészelni. Ha pedig valami, akkor ez semmiképpen sem jó megoldás.

A Circle II Circle május 20-án Budapesten, a Club 202-ben lép fel a Vicious Rumors és a Nightmare társaságában. A koncerten Zak Stevensék speciális Savatage programot játszanak az Edge Of Thorns album megjelenésének húszéves jubileuma tiszteletére. További részletek itt.