Shock!

szeptember 18.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Yngwie J. Malmsteen's Rising Force: Attack!!

Először reménykedtem, hogy nem ez a körben vörösre pingált szem lesz a borítón - sajnos nem lett igazam. Talán csak lusta volt a grafikusuk, a fene tudja, vagy Malmsteen egója a borító koncepciójára is kiterjedt. Eredeti egy ötlet... (Egyébként a hivatalos honlap hasonlóan botrányronda.)

megjelenés:
2002
kiadó:
SPV / Record Express
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 1 Szavazat )

Bevallom, egy kicsit elrettentett ez a külső, meg az régen esett meg, amikor nagyon bírtam lelkesedni Malmsteenért, egészen pontosan 10-12 éve, mikor magam is gitározni tanultam és csodálattal hallgattam a Mester albumait. Aztán a Fire & Ice-nál jegeltem magamnál Malmsteent - az hogyúgymondjam nem igazán nyerte el a tetszésemet - egészen a Facing The Animal albumig. Utána ismét szünet, és most itt az Attack!!, amitől persze sok újdonságot nem vártam, de reméltem, nem csak vég nélküli virgázást kapunk.

Pedig igen. A megújulni képtelen gitáros most is szanaszét szólózza a dalokat, csak azt nem értem mi ebben a katarzis, akár neki, akár a hallgatóknak, mivel harminc éve ezt gyakorolja és nagyjából a kisujjából rázhatta ki a legutolsó hangot is. A korai klasszikusnak számító lemezeken megmutatta mit tud, virtuóz és tényleg le a kalappal a tudása előtt, de mintha örökre megrekedt volna saját korlátai között és képtelen egy millimétert is tágítani saját határmezsgyéin. Hogy ez kinek jó és kinek nem, döntse el magában mindenki.

Az új lemezen kapunk 15 dalt (három instrumentális közülük), hetven percben. A felénél azt éreztem, hogy már sok a jóból. A hetes Stronghold és a nyolcas Mad Dog egy kicsit üdítő volt, utóbbiban főleg a szintiszóló (Derek Sherinian által, akit ritkán lehet kibontakozni hallani, de amikor igen, azonnal felismerhető), ám sajnos hiába vártam, hogy a Facing The Animal dalaihoz hasonló élvezeteket kapjak. Oké, a hard rockos himnuszok meg a barokkos virgák ezerféleképpen megtalálhatók a számokban, aki annak idején imádta Malmsteent és cseppet sem fejlődött a zenei ízlése gitárvirtuózok tekintetében, az biztos magához nyúl most is, de számomra kevés volt az igazán kiemelkedő pillanat a lemezen, amire azt mondtam magamban, hogy ejha! Mondjuk a bluesos Freedom jólesett, nem is kicsit. Itt maga Malmsteen (!!) énekel, amolyan karcos, whisky-áztatta hangon, tökéletes a dalhoz. Lehet, hogy inkább neki kellett volna felénekelnie a dalokat?!.. Kár, hogy nincs több hasonló a korongon. A mostani énekes egyébként Dougie White, szokványos hard rock torok, minden lemezén ilyet hallhatunk. (Ezen mondatomon biztos felhördülnek néhányan, nem baj, akkor is ez a véleményem.) Az instrumentálisak közül a Majestic Blue tetszett a legjobban, itt képes volt az átlagosnál lassabban, ámde érzéssel pengetni a húrokat hősünk. Meg is lett az eredménye, bár klisés, azért hangulatos. A záró Air című instrumentális pedig egy Bach-interpretáció.

A dobokon most éppen Patrik Johansson működött közre, de nem tudom érdemes-e megjegyezni bárkinek a nevét, úgyis havonta cserélődnek az emberek a "csapatban". Mindenféle gitáron, basszusgitáron, csellón, szitáron a Mester játszott.

Félre ne értsen senki, nem rossz ez a lemez, egyáltalán nem az, aki imádja a virgás szólókat, annak maximálisan ajánlott, csak az igazi feelinget hiányolom belőle. A minden dalból áramlót. Bár lehet annyi is elég lett volna, ha kiszórja a töltelékdalokat és maradt volna 8-9, ami büszkén vállalható. Mindent összevetve, ha megfeszülök is, ennél jobban nem tudok adni rá.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.