Shock!

A The Tangent egy olyan project, ahol már a tagok nevének elolvasása is orgazmikus élményeket okozhat elvakult prog-rajongóknak. Roine Stolt gitáros-énekes, Jonas Reingold bőgős és Csörsz Zoltán dobos a ugyanis a The Flower Kings oszlopos tagjai.

E projectben ráadásul olyan társakkal vették körül magukat, mint Andy Tillison billentyűs úr és Sam Baine billentyűs kisasszony (!) a Parallel Or 90 Degrees zenekarból, Theo Travis szaxofon és fuvolaművész, valamint Guy Manning, aki akusztikus gitáron és mandolinon alkot. A zene pedig progresszív rock, legalábbis az alapjait tekintve, viszont olyan zenei kísérletekkel megfűszerezve, amik mássá, sokszor többé emelik a végeredményt más hasonló csapatok zenéinél.

Többfelé olvastam, hogy átlagos prog-hallgatóknak, TFK rajongóknak nem jött be azonnal a lemez, túl jazzesnek, laposnak találták. Bár van ebben igazság, de nem biztos, hogy ez negatív irányba tolja a mérleg nyelvét. Sok jazzes elem került az albumra, a dalok nyolctól tizennyolc percig terjedő hosszúsága pedig elegendő teret biztosít mindegyik zenész extremitásainak kiélésére. Úgy látszik, vadabb hajlamaikat más formációkban élik ki, ugyanis a lemez hangvétele alapvetően tényleg nyugis, viszont a felszín alatt sok finomság bújik meg. A szaxofon és a fuvola egyértelműen komolyítja az összhatást, de Tillison furcsa analóg szintihangjai sem szokványosak. A csapat első lemezéről (The Music That Died Alone) egyértelműen friss hangzásként beszéltek a kritikák, ehhez képest is lassult eme második nekifutás.

De tessék csak meghallgatni a csodálatos zongora-bőgő unisonot (Photosynthesis, 3:29), Csörsz mester ultragroove-os dobkísérlet-varázslatait (The Winning Game 3:52), az agyahagyott analóg szintihangokat (pl. ugyanennek a dalnak a lezárásaként), máris láthatjuk, hogy ezt a lemezt nem rock mértékkel kell mérni. A fuvola és szaxofon fanok pedig szépen dőljenek hátra, nekik garantált a tízes. Az öt szerzemény (ne nevezzünk nótának egy átlag 10 perces szvitet) majdnem 60 percnyi játékidőt emészt fel, ráadásul az InsideOut jó szokásához híven ebből a lemezből is megjelentet majd egy limitált változatot, ahol egy újabb, 14 perces dalocskával egészül ki a repertoár.

Hm. Felemás érzéseim vannak erről a lemezről, sok mindenben el lehet veszni a hallgatása közben, és ez jó, viszont valamiért nem akarja magát újra elindíttatni, ami nem jó. Persze, lehet, hogy bennem van a hiba, ezért jazz és prog rock vegyületek kedvelői fogyasszák bátran.