Csúcskategóriás muzsikusok által megbízhatóan hozott, vitathatatlanul kiugró minőség vagy izgalommentes stagnálás? Nehezen tudnám eldönteni, melyik foglalja össze legjobban az új, sorrendben hatodik Arch Enemy album lényegét, de tény: a két évvel ezelőtti, egyébként kitűnő Anthems Of Rebellion lemezen mutatottakhoz a Doomsday Machine zenei értelemben véve gyakorlatilag semmi újat nem tesz hozzá. Ha pedig azt vesszük, hogy már az Anthems sem jelentett igazi előrelépést az azt megelőző Wages Of Sinhez képest, erősen a laposodás felé billen a mérleg nyelve.






























