Shock!

május 12.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Kee Marcello's K2: Melon Demon Divine

Kee az az ember, aki a második korszakos Europe gitárosaként lett ismert a nagyközönség számára. Ugyan egy ideig divat volt hiányolni John Norumot, de szerintem Kee legalább annyira invenciózus és technikás gitáros, mint elődje volt. Már az Out Of This World lemez megjelenésekor megdöbbentett például a Superstitious zseniális szólója, pedig akkor még fogalmam se volt arról, hogy a szóló lényegét a sima harminckettedekből harminckettedes tripletekbe váltó harmónia adja... A lényeg, hogy meg kell hallgatni, ott van az arany az ujjaiban, ez tény.

megjelenés:
2003
kiadó:
Gem / CLS
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 4 Szavazat )

A jelen recenzió alapját képező mű promója röpke két év késéssel futott be, de nagyon örültem neki, többek közt a fent említett okok miatt. Tudtam, hogy rossz gitározást biztos nem fogok hallani, bármennyit is változhatott maga a zene.

Nos, a muzsika valóban változott, bár szerintem kábé annyit csupán, mint az "anyabanda" világa. Dallamos rockzene ez még mindig, de mélyebbre hangolt, modernebb, ezzel együtt zsigeribb. Aki a hőskorszak dalait várja újracsomagolva, bizonyára csalódik, nem egy ilyen indíttatású durva lepontozást olvastam a neten. Nekem viszont csakazértis nagyon-nagyon bejön a lemez. Nem akar az ókori rágó újrarágásából megélni, mai ízekkel operál, de mégis érzéseket átadó, dallamos zene, no és persze ultraüberkirályságos szólók. Az első dalról kapásból Deftones és Engine párhuzamok ugrottak be. Iszonyatosan húzós, egyszerre súlyos és szívszaggató, ráadásul Kee nem csupán kiválóan gitározik, de nagyon hangulatosan énekel is. Megvan mindene ahhoz, hogy vokális szinten is elvarázsoljon, nem túl karakteres, de jól használt hangja van, ráadásul tud olyan dallamokat énekelni, amik konkrétan árasztják magukból a különféle érzéseket.

A sokszínűségre semmi panasz nem lehet, a nyitó E.M.D. súly-szomorkodása után az Enemies szellősebb, de nem kevésbé hangulatos darab, még ragamuffin nyelvpörgető éneklés is van benne, de olyan finoman elbújtatva, hogy picit sem esik ki a rockzenéből a dal. A Blood amolyan poszt-grunge és modern rock hatásokat ötvöző, lassabban sodró nóta, kiváló blues szólóval, az Epic igényes válasz a Nickelbackre és társaira. A Raptorban óvatosan visszaköszön a Led Zeppelin Kashmirjának klasszikus gitárriffje, de ügyesen beágyazva a zenébe (érdekes, hogy nemrég a hazai Jamie-Hrutka páros is hasonlóan fogta meg és dolgozta át ugyanezt a riffet). Ennek a nótának egy súlyos, instrumentális verziója zárja egyébként az albumot, helyenként erős indusztriális hatásokkal, szintén jól eltaláltan. A Hey Romeo líraibb darab, de szintén tökéletesen vegyítve a modernséget (helyenként visszafogott dobgroove-okkal és hangszerelési megoldásokkal) és az ultradallamosságot. Az Evil Ways olyan súlyosan indul, mint egy Black Label Society nóta, hengerel mint egy tank, és valami csoda, hogy ebből a zúzdából hogy tud kikerekedni egy ennyire ultradallamos refrén.

Bizony, megközelítésében az egész album talán még Europe-abb mint az újjáalakult eredeti csapat. Ha lehámozzuk a hangszerelési és technikai modernségeket, felvillannak ugyanazok az érzések (ráadásul apró poénok tarkítják a dalokat, a Hey Romeo-ban a klasszikus Superstitious akkordmenetére írták a refrént, még a szintikíséret is hozza a refrén tipikus négy hangját, a szóló tekerésében is visszanyúl ugyanide Kee). Nem beszéltem még a zenésztársakról, pedig a számomra ismeretlen, Klatuu nevű basszer, de főleg Snowy Shaw dobos (King Diamond, Mercyful Fate, Dream Evil, Memento Mori, stb.) fifikásan kísérik a dalokat, nem csupán alázatos háttérbazseváról van szó.

Minden egyéb kritika és híresztelés ellenére ez egy tízpontos lemez. A nyitott fülű és szívű Europe-rajongók ugyanúgy megtalálhatják benne vágyaik tárgyát, mint az előítéletekről mentes modern rock és metal hívők. Megy az autós CD-k közé is egy példány azonnal!

(PS: Érdemes kivárni a záró instru tétel végén a titkos tracket is, igazi önfeledt zenélést hallhatunk még pár percig, ahol újra megbizonyosodhatunk róla, miért is a "játék" szót használják a zenélésre.)

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.