A Callenish Circle egyre súlyosodik, legalábbis a hangzással. Legutóbbi lemezük sem Sokol rádióként recsegett, most meg egyenesen a hangyafarmra mentek, hogy minél bombasztikusabban szólhassanak az új számok. Némelyest hátravetette a csapatot, hogy lemezfelvétel előtt egy hónappal hagyta őket faképnél a bőgősük, így a lemezen Maurice Brouwers (Engi...

Richie Kotzen eddig valahogy kimaradt az életemből. Persze akadnak lemezeim, amiken ez a vékony, szívtipró fazonú gitáros játszik - ez nem nehéz, elvégre elég sok helyen megfordult -, szeretem is ezeket, de sosem volt olyan késztetésem, hogy naphosszat csak őt hallgassam, és mindenkinek istenítsem. A helyzet most változni látszik, új csapatával, a ...

Hogy lesz idén is Bprnr válogatás, az sejthető volt. Nagyjából az is, hogy kik lesznek a korongon, mégis akad számos meglepetés - egyrészt a nem Bprnr-tag zenekarok bemutatása miatt, másrészt a már jól bejáratott nevek közül sokan teljesen új, soha nem hallott dallal jelentkeztek, ami csemegévé emelheti a cd-t sokak számára. Kezdjünk bele.

Vajon milyen lehet, amikor valaki egyszerűen mindent elért a szakmájában, amit csak lehetett? Az egyik oldalról nézve bizonyára felemelő, de ha rockcsapatok példáját nézzük, az ilyen előadók újabb albumait - kevés kivételtől eltekintve - bizony nem valami izgalmas dolog hallgatni.

Valamikor év közben azt írtam, hogy a Nile albuma biztos első helyet foglal majd el az év végi death metal lista elején. Az is biztos, hogy az Annihilation Of The Wicked, valamint a Hypocrisy Vírus-a mellett jó helyezést fog elérni a Bolt Thrower új albuma is. Talán nem hibázok nagyot, ha azt állítom, ez már egy sokak által várt, régóta esedékes le...

Roine Stolt egy munkamániás prog-zenész, egy ezerfelé gitározó multiember, mégis 1998-ban jelent meg utoljára szólólemeze (a Hydrophobia). Azóta saját csapata, a The Flower Kings és tonnányi egyéb projectje (Transatlantic, The Tangent, Kaipa) csak vitte és vitte az időt, így hát hét évet kellett várni egy újabb dalcsokorra. Igaz, ez kapásból dupla ...

Nem volt különösebb problémám Ozzy Osbourne sokat szidott utolsó lemezével, a Down To Earth-tel, mai füllel is kimondottan jónak tartom, de kétségtelen, hogy a svéd Hellfueled tavalyi debütje alaposan feladta a leckét a romos állapotú mesternek és stábjának a ki-tudja-mikor-elkészülő-talán-soha-meg-nem-jelenő következő anyag előtt.

Mi ez, Sanvoisen??? - ez volt az első reakcióm, amikor elindult a finn ötösfogat lemeze. Berobban a muzsika és az első pillanatban magával ragad: először a megdöbbenéstől nem tud mit szólni az ember, utána meg azért nem ocsúdik fel, mert a fejét kapkodja. Ugye valljuk be, egy tökismeretlen, vélhetőleg finn bandával szemben általában nem sok bizodal...

A meglepetés erejével hatott rám a korong, valahogy a nagy újjáalakulás után totálisan kiment a fejemből, hogy a nagy koncertezés közepette Chuck Billyék rögzítettek egy bulit Londonban, amit aztán meg is jelentettek cd, illetve dvd formátumban.

Bevallom, hajlamos vagyok legyinteni, ha német zenekarok kerülnek az utamba, és csak megerősítve látom az előítéleteimet, ha az End Of Days-hez hasonló bandákkal hoz össze a sors. Mire is gondolok? Hát arra, hogy a Dedicated To The Extreme képében ismét egy igazából teljesen felesleges, és minden egyéniséget nélkülöző produkciót sodort utunkba a sz...

Lance King énekest a dallamos muzsikák barátainak 99,9 százalékához hasonlóan, a Balance Of Power révén ismertem és szerettem meg. Mivel az általa felénekelt 3 BOP lemez nagyon megfogott, természetesen kíváncsi voltam, hová vezet a srác útja az angol progpower gárdával való szakítás után. A magas tartományokban otthonosan mozgó, a TNT-s Tony Harnel...

A kaliforniai Avenged Sevenfold - vagy másként A7X - előző lemeze, a Waking The Fallen egy kimondottan erős anyag volt, de nekem is csak a City Of Evil hallatán esett le a húszfilléres, hogy mitől is olyan jó és főleg különleges ez a banda. Sok lemezre rámondják azt a jelzőt, hogy előremutató, de csak kevésre áll meg - az idei év metal terméséből m...

Nehezemre esik objektíven írni az Annihilatorről. Vagyis régebben nagyon nehezemre esett volna, ma már sokkalta könnyebb. Hosszú időn át ugyanis abszolút az egyik legnagyobb kedvencem volt Jeff Waters bandája. Bármit csináltak, nagykanállal faltam, lett légyen szó akár a Remains rideg, gépies hangzásáról vagy akár a nyíltan visszakanyarodó, valójáb...