Akármennyire is a Rush, a Marillion és a Pink Floyd a nagy példaképek a belga illetőségű Neo-Prophet tagjai számára, tehát értelemszerűen klasszikus prog rockról beszélhetünk, a nyitó dalban (The Truth) mégis inkább egy hatalmas Magellan-kori Savatage téma köszön vissza, persze ez egyfelől köszönhető annak is, hogy a Sava sem vonhatta ki magát az e...

Az Eighteen Visions 2006-os cím nélküli lemeze az utóbbi évek méltatlanul elsikkadt mestermunkái közé tartozik, így aztán nem csoda, hogy az Orange Countyból elszármazott banda demoralizálódott és feloszlott, miután semmilyen kézzelfogható eredményt nem tudtak vele elérni. A hardcore vonalról érkezett csapat egészen sajátosan vegyítette az új évtiz...

Óriási közhely, mennyire összeillik a rockzene a keleties dallamokkal, de mit csináljunk, ha egyszer igaz – ezt már nagyjából a Gates Of Babylon óta lehet tudni, sőt már a Led Zep sem idegenkedett az efféle muzikális egzotikumtól. Később pedig nem is nagyon akadt olyan alműfaj a kemény zenék terén, ahol ne tűnt volna fel a mesés kelet egy-egy dalla...

A Blind Myself sosem a középutas csapatok táborát gyarapította, és ha lehet ilyet mondani, a magyar nyelvre váltásnak köszönhetően csak még bizarrabb lett a zenéjük. A banda motorja, Tóth Gergő frontember elég jól ráérzett, hogy egy ennyire non-kommersz, elvetemült húzásokkal teli zenét csak kiherélni lehetett volna hétköznapi dalszövegekkel, így a...

Bruce Turgon és Philip Bardowell – melodikus rockban utazóknak aligha kell többet mondanom, hogy tudják, miért is kell meghallgatniuk a Places Of Power lemezét. A basszusgitáros-gitáros-billentyűs-dobos-énekes Turgon a '70-es évek óta aktív különböző formációkban, de azután vált igazán keresett muzsikussá, hogy bekerült a Foreigner énekes Lou Gramm...

Előzetesen valószínűleg maga Leif Edling sem gondolta volna, micsoda új reneszánszt hoz majd a Candlemassnek a Solitude Aeturnus énekes Robert Lowe csatlakozása, pedig így történt. A két évvel ezelőtti King Of The Grey Islands lemezt ma már szinte közmegegyezésesen úgy emlegeti a szakma és a tábor, mint az örök csúcsalkotás Epicus Doomicus Metallic...

Nyilván mindannyiunkkal megesett már, hogy ugyan egy csapat felkeltette az érdeklődésünket, mert mondjuk alapbandaként tartják őket számon a tudorok, vagy csak szimplán sok jót csicseregtek a madarak az adott brigádról, ám a szokásos napi teendők, valamint az arcunkba ömlő, embertelen mennyiségű zenei anyag miatt csak évek múltán jutottunk el oda, ...

Rossz szokás az előítélet, én a belga Days Of Betrayal esetében mégis éltem ezzel a csúfsággal. Eleve ferde szemmel nézek mindenféle belga metal csapatra, de a lemez egy-két dalába való belefülelés után se vártam sok jót a brigádtól.

Kezdjük egy kis rejtvénnyel: mi a közös az alábbi zenészben és zenekarokban, természetesen a zenei műfaj mellett: Eddie Van Halen, Golden Earring, The Gathering, Within Temptation, Epica, Asphyx, Gorefest. Nos, a válasz igen egyszerű, valószínűleg a legtöbb olvasó azonnal rá is vágta, hogy ezek az ikonok bizony mind egyazon nemzetiségűek, azaz holl...

Csak a harmadik lemezzel szerettem meg a Papa Roachot, de akkor nagyon. A túlburjánzó tinédzser frusztráció miatt azelőtt nem igazán tudtam komolyan venni az ezredforduló egyik emblematikus nu metal csapatát – bár kétségtelenül akadtak jól elkapott dalaik –, a Getting Away With Murderrel azonban valami olyat tettek le az asztalra, ami akkor és ott ...

A kaliforniai Great White parádés visszatérést produkált a 2007-es Back To The Rhythm lemezzel, és elég gyorsan kirukkoltak a folytatással. Időközben a basszusgitáros Sean McNabb helyére ugyan új ember érkezett Scott Snyder személyében, de a bluesos hard rock zene mesterei ettől természetesen jottányit sem változtak.

Akármivel is rukkol elő a Queensryche, egyszerűen nem nyerhetnek. A legendás seattle-i csapat pályája első évtizedében olyan szinten tökéletes alapműveket készített, hogy azokhoz mérten igazából minden későbbi nekirugaszkodás csak harmad- vagy negyedrendű lehet, de egy csomóan ezen túlmenően is rosszindulattal állnak hozzájuk.

Nem kevés Slayer feelinggel átitatott, az ember száját önkéntelen vigyorra húzó reszelős témával indul az új Bridge To Solace a Degeneration nótával, amiből aztán egy olyan hangulatos, egyszerre roppant fogós és intenzív zúzdát kerekítenek Jakab Zoliék, hogy csak na. Habár a csapat előző anyagaira sem lehetett panasz, már ez a kezdés is előrevetíti...