Igencsak felhergelte a napokban egy finn újságíró Dave Mustaine-t. A Megadeth főnöke a színpadról intézett ellene – igaz, névtelenül – kirohanást egy offenzív, a Metallicát érintő kérdés miatt.

A Megadeth januárban megjelent új albuma a banda karrierje során első ízben az amerikai eladási listák első helyén nyitott, és Mustaine valójában elég sokat tett azért, hogy a lemez kapcsán sokan beszéljenek a Megadeth és a Metallica legendásan hányattatott közös történetéről. Az albumra eleve a Ride The Lightning címadó dala is felkerült, és Dave bevallottan örökre el akarta ásni a csatabárdot a feldolgozással, ugyanakkor a sajtóban némiképp továbbra is kettős kommunikációt folytatott egykori zenésztársaival szemben az elmúlt hónapokban. Miközben közös turnéról álmodozik, továbbra is örök téma, hogy ki mit írt a régi dalok közül, de még a listavezető pozíció kapcsán is egészen meglepő kijelentésekre ragadtatta magát.
A Metallica egyáltalán nem kommentálta Dave elmúlt hónapokban tett kijelentéseit, miképp a Ride The Lightning feldolgozását sem. James Hetfieldék június 11-én és június 13-án fellépése rekordlátogatottság mellett koncerteztek a Puskás Arénában.
Mustaine-nel két évvel ezelőtt a Shock! is készített egy igen jó hangulatú interjút – mivel nem kérdeztünk tőle ilyesmiket –, ha ez esetleg kimaradt volna, itt olvashatod el.


