Danny Vaughn-t aligha kell bemutatni a melodikus rock vonalon járatosabbaknak, de ha valaki esetleg mégsem tudná, ki ő, az mielőbb szerezze be a Tyketto első lemezét, a Don't Come Easyt, és garantáltan örökre eszébe vési majd az angol énekes nevét.

Ha vannak csodák a metal világában, akkor a Napalm Death nevű formáció maga a színtiszta rejtély. Adott egy idestova huszonhét éve működő csapat, amely már a kezdetektől a lehető legoffenzívabb zenét játssza, amely oly mértékben agresszív és antiszociális, hogy még Lionel Richieből is kihozná a vadállatot, s mégis, mára mind a zenei underground, mi...

Úgy 10-12 évvel ezelőtt sokan sokat adtak volna azért, ha a Cradle Of Filth nem képes elmenetelni idáig, a csapat azonban rendíthetetlenül nyomult előre a saját útján, és olyan pozíciót harcolt ki magának az évek során, ami korábban teljesen elképzelhetetlen lett volna egy hozzájuk hasonló alakulat számára.

A Cardiac Arrestel úgy indul az új RP's Animal lemez, ahogy vagy tíz éve szeretném hallani a W.A.S.P.-ot! Egy hót egyszerű, ám tökös riff, megfejelve egy ökölrázós, fogós refrénnel. Más nem is kell a Rock 'n Rollhoz, slussz-passz! A Can't Stop is tökéletes, szinte énekelném is rá kapásból, hogy el-o-vi-í!

Alig másfél évvel a remek Inner Sanctum után itt az új Saxon opusz, Biff Byford és csapata tehát nem pihen, sőt, a lemez által remélhetőleg megtermelésre kerülő babérjaikon sem kívánnak soká tanyázni, hiszen februárban már indul is az Iced Earth-szel közös turné, mely alighanem az első félév egyik legfontosabb körútja lesz klasszikus heavy metal fr...

A magát az anyag ismeretében igen találó Folcore lemezcímmel meghatározó Yava ugyan elsőlemezes zenekar, valójában azonban kipróbált veteránokat rejt soraiban.

És igen! Ezt is megértük! Elkészült a kettes Wackor lemez. Az előző albumuk óta drukkolok a srácoknak (na jó, nem csak én), hogy ki tudják adni az új anyagot, megfordultam számtalan koncerten az elmúlt években, ráadásul rosszul még sosem éreztem magam, a szervezetem egyszerűen igényelte már az új Wackor dalokat cd-n. És ím.

Nincs túl könnyű dolgom az egykori Scorpions gitárvarázsló, Uli Jon Roth új albumával kapcsolatban. A kiadó a hosszú-hosszú évek óta klasszikus-szimfonikus vizeken evező zseni rockhoz való visszatéréseként vezette fel az Under A Dark Sky-t, a valóság azonban meglehetősen távol áll ettől: amit itt kapunk, az valami egészen besorolhatatlan, ezerszínű...

Boldogan írnám azt, hogy az új Stuck Mojo az atlantai rap metal bandától megszokott módon vág a falhoz, de sajnos nem tudom, a The Great Revival ugyanis az év talán legkomolyabb csalódása számomra lemezfronton. A csapat visszatérését jelentő két évvel ezelőtti Southern Born Killers némi reszlit leszámítva abszolút méltó volt a korábbi teljesítménye...

Aki valaha is látott fotót a Zanzibárról, sejtheti, hogy a zenekarvezető Sidlovics „Sidi" Gábor gitáros elég komoly Black Label Society fanatikus, régi cimborájával, a Cultusból ismert Tóth Leventével közösen összehozott másik bandája, a Mafia felbukkanásával azonban már tényleg mindenki számára nyilvánvalóvá válik majd a dolog.

Ellentétben a Kreatorrel és a Destructionnel, a német színtéren vannak olyan zenekarok is, melyek egész munkásságuk során nem voltak képesek kilépni az ún. kultikus viccbandák köréből. A Tankard tipikusan ilyen (jómagam valamelyest a Sodomot is ide sorolom), ráadásul meg mernék esküdni, hogy Gerréék nem is akarnak.

Vörös András tudja, mit csinál. Ambiciózus, örökmozgó természete miatt persze óhatatlanul begyűjtött jó néhány irigyet vagy ellenlábast is a rajongók mellé, objektíven nézve azonban le kell szögezni: amit szuperseggű kompániájával eddig letett az asztalra, az többnyire nagyon is rendben volt.

Sok helyen dívik cikizni a Grave Diggert sarkossága, szögletessége és igencsak behatárolt zenei világa miatt, én viszont kifejezetten csípem a német gárdát. Nyilván nem tőlük kell várni az európai heavy metal megújítását, az viszont tagadhatatlan, hogy lemezeik egyenletesen magas színvonalat hoznak, ráadásul jól áll nekik a tufaság.