Ez az ifjú dán együttes négy évvel ezelőtti második lemezével gyakorlatilag véghezvitte azt, amiről a legtöbb újonc csapat egészen feloszlásáig csak álmodik. Sikerült betörniük a metalos köztudatba, s a későbbiekben már egy soron következő gyengécske album se volt képes rontani a hírnevükön.
Az elsőlemezes Dedictedet már most a belga Textures-ként emlegetik, ami természetesen túlzás, ám valami csekély igazság azért rejtőzik a dologban. Belgium sem a masszív metalos rajongótáboráról híres, ezért is érdekes, hogy itt egy banda tőlük, akik az egyik legnehezebb irányzatot művelik, mely nem más, mint az agyas-matekozós-poliritmikus-progress...
Sokakkal ellentétben távolról sem tartok egyformának minden Motörhead lemezt, vagyis nyilván több kívánkozik ide a Motörizerről annál, mint hogy megjelent és szokás szerint óriásit szakít, de az idén már 63 éves Lemmyről és társairól tényleg elég nehéz anélkül szólni, hogy ne szedjünk halmokba bődületes közhelyeket.
Lassan közeledik az éves számvetés ideje. Pár dolgot már most elárulhatok, többek között azt, hogy kevés dolgot sajnálok annyira, mint hogy nem tudtam jelen lenni a februári Uriah Heep bulin – pláne, hogy láttam őket tavaly nyáron a Masters Of Rockon.
Rob Rockra nem nagyon lehet ráfogni, hogy ül a babérjain és malmozik. Jorn Lande-szerű pörgés nem jellemző ugyan rá, de azért nem kellett, és a jövőben sem kell nélkülöznünk heroikus dallamait. Volt ugye egy negyedik szólóalbum tavaly (sajnos még nem jutottam el oda, hogy meghallgassam), a Fires Of Babylon projekt veterán amerikai muzsikusokkal (ld...
Valahol zsibbasztó belegondolni, hogy Vincent Furnier – ismertebb nevén Alice Cooper – idén februárban ünnepelte 60. születésnapját, az Along Came A Spider pedig már a huszonötödik sorlemez, amin elénk tárja jellegzetes gondolatait.
Viszonylag új formációról van szó a Brain Drill kapcsán, hisz a kaliforniai brigád 2005-ben alakult, s egy demófelvétel után idén érkezett el az első teljesértékű alkotásuk. Mind a banda neve, mind pedig a lemez címe enyhén szólva is árulkodó, úgyhogy aki ideáig eljutott a kritika olvasásában vagy véresszájú horror/gore fanatikus vagy egyszerűen cs...
Ha egy banda saját magáról nevezi el a legújabb lemezét, amit ráadásul az általuk életre hívott label dob piacra, mindenki arra gondol, hogy itten most nagy változások lesznek, akárki meglássa. Hát, ez Dregen és bűntársai esetében – hála az égnek – elmaradt.
A franciákról úgy általában véve rengeteg sztereotípia létezik, melyeknek természetesen a fele se nevezhető reálisnak, annyi azonban biztosan elmondható róluk, hogy nem kifejezetten a kemény zenék hívei. Bár James Hetfield jó kis amerikai akcentusával évente egyszer elordítja magát Párizs valamelyik arénájában, hogy „Baonzsu!", és szökőévente egysz...
Nem tudom, mitől olyan erős és életrevaló a hazai doom/sludge/stoner/satöbbi színtér, bizonyára nagy szerepe van ebben a megboldogult Mood tevékenységének, de az egészen biztos, hogy a Locust On The Saddle debütálásával egy újabb igen jó kondiban lévő versenyző állt a rajtvonalhoz. A csapattal a tavalyi hajós Trouble minifeszten találkoztam először...
Nem kétséges, hogy a mai, totálisan felborult zenei világban, amikor tonnaszám ömlenek a zenekarok, lemezek minden sarokból, nagyon is egészséges dolog, ha egy csapat pár évet vár két album között. A Slipknot egészen pontosan négy éve jelentette meg a Vol. 3-t, amely tagadhatatlanul mestermű a saját műfajában.
A The Psyke Project azzal a céllal jött létre még 2001-ben, hogy az olyan, a tagok által igen nagyra tartott együttesek előtt tisztelegjenek, mint a Norma Jean, a Converge vagy épp a Neurosis. A dán négyes tehát a lehető legnehezebben emészthető fajtáját választotta a fémzenének, nevezik ezt noise rocknak is, amibe ez esetben vegyül némi sludge-os ...
Az Anti Fitness Clubból amolyan ügyeletes magyar szenzációt akar kreálni a háttérben dohogó gépezet, kihasználva a tőlünk nyugatra már enyhe csitulásnak indult emo-lázat. A tinédzsermagazinok oldalain és a zenetévék villantós műsoraiban pózoló négy fiatal srácot úgy igyekeznek eladni, mint akik a füstös klubok színpadairól, tökös rockcsapatként ker...
Nem lehet túl sok okosságot hozzátenni a Blooddrunkhoz amellé, amit már eddig is tudtunk a Children Of Bodomról. Alexi Laiho bandája az elmúlt egy évtized során bejáratott márkanév lett, ráadásul különösen a tinédzser közönség körében stabilan tartják is magukat a legnépszerűbbek között.
Ha azt mondom, a Grand Magus Janne Christofferson bandája, az ebben a formában nem feltétlenül mond sokat a többségnek, ha azonban hozzátesszük, hogy e skandináv tucatnév a Spiritual Beggars énekes JB-t takarja, már egyből más a helyzet. Ez az óriási smirglis hangszálakkal megáldott szakállas figura szerencsére nem tétlenkedik: miközben Mike Amott ...
Az 1991-ben alakított német Qntal azon zenei világot hivatott színesíteni és erősíteni, amelynek nem sok követője akad mostanság. Michael Popp és Ernst Horn zenészek már a kezdetektől célul tűzték ki maguk elé a múlt népszerű muzsikáinak felidézését, illetve azok modern köntösbe való öltöztetését. Vonzalmuk a középkori zenei világ iránt a legerőseb...
Ennél találóbb címet keresve sem találhatott volna az Opeth-agytröszt Mikael Akerfeldt a 2008-as albumhoz. Az új lemez tartalmilag, és persze néhány új zenekartagot is nézve valóban vízválasztó – annak ellenére, hogy értelemszerűen Mikael neve egyenlő az Opeth nevével. Úgy vízválasztó, hogy ordító különbségek persze nincsenek az előző anyagokhoz ké...
Vannak emberek, akik egész egyszerűen nem hajlandóak megöregedni. Persze, az ő fejükön is szép lassan mélyülnek a ráncok, nő a toka, és fogy a haj, de valahogy mégis. Elmarad a megfásulás, a lehiggadás, a nagy masszába való beleszürkülés. Itt van például a jó Nick.
Bizonyára egészen másmilyen lett volna az új Journey, ha Neal Schon nem rúgja ki a bandából Jeff Scott Sotót egyik pillanatról a másikra, hiszen vele a fronton valószínűleg jóval indokoltabbnak tűnne a Revelation lemezcím, mint így, de ezen már kár elmélkedni. A mikrofonnál most egy ismeretlen, filippínó gyökerekkel rendelkező fiatal srác áll Arnel...
Valahol nonszensznek tűnik, hogy lassan 8 teljes év telt el az utolsó Mötley Crüe sorlemez óta, pedig ez a helyzet. Meg sem kísérelném összefoglalni, mi minden történt azóta a '80-as évek egyik legalapvetőbb amerikai rockbandájának háza táján, a lényeg, hogy habár volt idő, amikor úgy tűnt, soha többé nem kerül rá sor megint, most mégis itt vannak ...
A chicagói Disturbed a nu metal hullám vizein evezett fel a fősodorba, és már első lemezükkel, a 2000-es The Sicknesszel hatalmas platinasikereket arattak Amerikában. Már akkor nyilvánvaló volt, hogy a csapat képes méregerős nótákat írni – Down With The Sickness, Voices, Stupify – , összességében azonban elég monoton és lecsupaszított, urambocsá' l...
Édes Leandránk egy csodagyerek. A promó lemezhez csatolt kiadói PR szöveg legalábbis valami ilyesmit próbál elhitetni a nyári napsütéstől kisimult idegzetű zenekedvelővel. Az érintett hölgy Fehéroroszországban kezdte zenei pályafutását, egész pontosan hat éves korában. Aztán kilenc évesen már a zeneakadémiát látogatta, később pedig Németországba kö...
Dacára a remekül elsült Winger újjáalakulásnak, Kip Winger nem adja fel szólópályáját sem, ami nem csoda, hiszen önálló anyagai teljesen más vonalon mozognak, mint amit az anyazenekarban megszoktunk tőle. Amikor annak idején, 1997-ben kijött az első thisconversationseemslikeadream, a régi rajongók jelentős része egyszerűen nem értette, mit csinál K...
Glenn Hughes-nak mindig megvoltak a maga korszakai, és most éppen egy funkysabb, soulosabb periódusában jár, vagyis ha a toleranciaküszöböd alacsony és kizárólag a legendás énekes/basszer harapósabb vonalvezetésű dolgait vagy képes igazi élvezettel hallgatni, inkább továbbra is maradj a Blues-nál, a From Now On...-nál, netán az újabbak közül a Song...
Tény, hogy a tökösgyerek bunkóhácé világa sohasem a változatosságról vagy az újítani vágyásról szólt, valamivel az ezredforduló után azonban az MTV fenegyerek Jamey Jasta által vezetett Hatebreed mégis egy vaskos huszárvágással gyakorlatilag új irányt adott az irányzatnak. A klasszikus régisulis thrash és a hardcore megfelelő mértékű elegye egy egé...
Vess meg érte, de a Rob Halforddal újraegyesült Judas Priest három évvel ezelőtti visszatérő albumától, az Angel Of Retributiontől már akkor sem estem hanyatt, amikor megjelent, és azóta sem vált nagy kedvencemmé. A zenekar nyilvánvalóan egy definitív Priest lemezzel akart előrukkolni, ami a stílust tekintve sikerült is nekik, a végeredményt azonba...
Két dolgot rögtön az elején leszögeznék: 1. A Danko Jones zenéjét nagyon csípem, legutóbbi, Sleep Is The Enemy elnevezésű lemezükre farzsebből kivágtam a tíz pontot, ráadásul minden korábbi anyagukkal kapcsolatban ugyanígy tettem volna. 2. A Never Too Loud egy nagy rakás trágya.
Facebook
Twitter