Nagyon nem tetszett az az irány, amit a Slayer-light (jó-jó, azért nem, de magamban szeretem így hívni) The Haunted előző lemezén művelt. Azt meg sosem gondoltam volna, hogy az új lemezért úgy fogok majd lelkesedni, mint az első istencsapásukért. Sőt. Pedig annyira azért nem meglepő, hogy a Versus ennyire jól sikerült, hiszen a megalakulás óta nem ...

Általában ritkán szólalok meg ezeken a hasábokon (akkor is minek – így sóhajthatnak fel ellendrukkereim), ámde most megint itt a pillanat, hogy megismertesselek titeket néhány olyan fiatalemberrel, akikről talán soha nem hallanátok, ha én nem lennék fanatikus gyűjtő és nem ismertem volna meg őket magam is.

Még idén tavasszal jelent meg a Nadir új lemeze, a Those Who Bought The Rain, mely a tavalyi, Step On It zenekarral közös splitet leszámítva a második korong a sorban. Természetesen nem szabad megfeledkeznünk a Dark Clouds néven eltöltött időkről sem, így tehát mondhatjuk, hogy a Nadir tagjai sokat tapasztalt, veterán harcosai a magyar undergroundn...

Rezignált gitárpengetéssel nyit a michigani See You Next Tuesday második nagylemeze, melyből sokat még nem lehet leszűrni, ám az azt követő In The End ólomsúllyal mászó két és fél perce már semmi kétséget sem hagy afelől, hogy amit itt hallani fogunk, az minden lesz, csak könnyed nem.

Ha egy zenekar túl nagy lánggal ég, előfordul, hogy a tagok egy idő után nem tudnak mit mondani egymásnak, nincs meg a közös hang, és lassított felvételként darabjaira hullik minden, amit addig felépítettek. Van, aki ilyenkor terapeutát fogad és készít egy rossz lemezt, vannak, akik külön utakon indulnak el, hogy megvalósítsák önmagukat.

Ma már senki sem lepődik meg egy-egy újrafelvett régi lemez hallatán, de az efféle speciális anyagokkal azért alapvetően ingoványos talajra tévednek a készítőik. Persze akad rá példa, hogy még a vállalkozás eleve necces volta ellenére is jól sült el az újragenerálozás, a legkézenfekvőbb eset a Testamenté, akik a First Strike Still Deadlyvel tényleg...

Van ugyebár ez az unalomig elcsépelt kérdés (még interjúkban is meg-megkérdezik zenészektől), hogy „te hogyan raknád össze álmaid bandáját?". Ilyenkor aztán repkednek a nagy nevek, a fantasztikusabbnál irreálisabb összeállítások, de ma már az ilyen gondolatokkal való játszadozás varázsa erősen lecsökkent.

Olykor furcsa érzés végigkövetni egy zenekar útját a legelső demótól az x-edik lemezig – jelen esetben a harmadikig, ráadásul a harmadik külföldi kiadós kiadvány a Casketgarden Incompleteness In Absence-e. Ilyenkor kívülről, kibícként figyeljük, merre, hová fejlődik a csapat, a csetlő-botló amatőr csörömpölésből lesz-e valami olyasmi, amit szívesen...

Ha választani kellene, hogy melyik az a művészeti forma, amellyel a leghatásosabban és legsokrétűbben fejezhető ki az egyén saját véleménye, valamint belső érzései egymással és a világgal kapcsolatban, akkor minden bizonnyal a zenére voksolnék, s azon belül is a rock műfaja az, ahol az alkotó muzsikusoknak a legnagyobb a szabadságuk, mivel ez a szí...

Az Unearth tagjai nyilván esküsznek rá, hogy a The March lazán kenterbe veri az eddigi lemezeiket, de ez azért nincs így. Trevor Phippsék ezúttal is egy erős dalokkal teli, jól hallgatható albumot készítettek, amire azonban még ezzel együtt is simán rámondhatjuk, hogy – a kiforratlanabb Stings Of Conscience debütöt nem számítva – gyakorlatilag harm...

A Presto Ballet a Metal Churchből ismerős Kurdt Vanderhoof bandája, melynek 2005-ös, egyébként remekbeszabott bemutatkozása, a Peace Among the Ruins után három évvel végre megérkezett a második korongja. Vélhetően elég sokat elmond írásom tárgyáról, hogy jelenleg két lemezt hallgatok állandóan, melyek egyike ez - a másik a 2007-es Sieges Even - de ...

A Black Stone Cherry neve sokáig semmit sem jelentett számomra azt leszámítva, hogy időről időre belerohantam a neten, aztán több ajánlást követően végül megismerkedtem augusztusban megjelent második lemezükkel, és nem bántam meg, még ha a négyesfogat nem is találta fel a spanyolviaszt.

Az Emancer egy idestova már tíz éve működő északi formáció, kiknek legfőbb múzsái a végtelenbe tovakígyózó fagyos fjordok és a hidegen csillogó, kristálytiszta patakok. Zenéjükben fel is sejlik ez a természetességgel átitatott rideg szépség, de emellett még egyéb, kevésbé tipikusan északi jellegzetességek is fel-felütik a fejüket ezen az egy órás k...