Bár az utóbbi években jócskán el voltunk eresztve Gamma Ray koncertek tekintetében, a november elején a Club 202-ben tartott újabb szeánsz finoman szólva sem ígérkezett átlagos alkalomnak, hiszen a magyar közönség most láthatta első ízben élőben azt a Frank Becket, aki korábban ugyan dolgozott már a csapatnak háttérvokalistaként, idéntől azonban hi...

Kétségtelen, hogy az idei év egyik legfontosabb eseménye a Slayer új albumának megjelenése volt. Amellett, hogy már érkezése előtt hónapokkal is mindenki arról beszélt, vajon mivel fog előrukkolni a banda, vagy egyáltalán beszélhetünk-e még Jeff Hanneman és Dave Lombardo nélkül Slayerről, a Repentless megszületését követően is egyértelműen a középpon...

Prognosztizálható volt, hogy a Nightwish kitermeli majd a saját oldalhajtásait, és azok közül az ígéretesebbek, izgalmasabbak saját, erős tábort fognak maguk mögött tudni. Sem a Delain, sem az Amberian Dawn nem először járt nálunk, de ha jól érzékelem, most kezdenek nálunk is igazán befutni (az Anneke-féle új formációt direkt nem írtam most ide, hi...

A jelenlegi, elképesztően sűrű koncertszezonban különösen merész húzásnak tűnt, de teljes sikert aratott Jørgen Munkeby társulatának azon ötlete, hogy az őszi Shining-turnét egészen hazánkig elhozzák. A sikersztoriban nyilván nem elhanyagolható része van a jazzbolond skandinávok kultuszának, hírhedten remek koncertteljesítményének, no meg persze a ...

Néha jogosan ér minket az a vád, hogy nem foglalkozunk eleget a magyar rockélet nagy öregjeivel, aminek pusztán a pénzért írott bércikkek miatti kapacitáshiány az oka, hiszen amúgy ez a téma a bandák stabil, lojális és igen nagyszámú tábora révén nagy olvasottságot generál(na). Nem mellesleg pedig az általános rinyálás ellenére a rockélet nagyon is...

Visszatekintve úgy tűnik, magyar metalklasszikusok hetet tartottam, hiszen hét nap alatt megjártam a PeCsa zárófesztet, egy 41 főnél alacsonyabb nézőszámú, de Gidóék által fesztelen hangulatban végigörömzenélt Fáraó-klubbulit (erről megemlékezni sajnos nem volt-lesz kapacitásom), és minderre az Akela negyedszázados jubileuma tette fel – na, nem fel...

Néhány nappal ezelőtt, a Venom Inc. koncertje kapcsán azon lamentáltam, hogy egy-egy buli esetében mennyire kiszámíthatatlan itthon, mennyien mennek majd el rá. Míg Mantasékra előzetesen a végül megjelenteknek legalább a háromszorosát vártam, addig arról is meg voltam győződve, hogy a debreceni S.D.I.-koncerten jó, ha ötvenen leszünk. Szerencsére ism...

Közhelyszámba megy a megállapítás, amely szerint a Paradise Lost nem tartozik a világ legjobb koncertzenekarai közé, és soha nem is tartozott. Nekem személy szerint meggyőződésem, hogy a csapat annak idején, a '90-es évek második felében többek között – a One Second és Host lemezek által hordozott túl radikális váltások mellett – éppen hullámzó élő...

Eleve tudni lehetett, hogy Mikael Åkerfeldték nem szarral gu rendesen megadják a módját a zenekar fennállásának huszonötödik évfordulóját ünneplő jubileumi turnénak. Persze eddig sem lehetett őket igénytelenséggel vagy hakni-bulikkal vádolni, s alapvetően minden alkalommal igyekeznek valalmi pluszt nyújtani, de ez a mostani kör még az ő szintjükön is...

Különleges akusztikus előadással érkezett hozzánk az izraeli Orphaned Land, és hangos hangszerek helyett egy német hattagú kórus, a Stimmgewalt kísérte őket. A némelyest furcsán szervezett koncert első fellépője egy német opera-metal csapat, a mollust volt, és mivel rájuk kerestem koncert előtt, úgy gondoltam, az élet túl rövid ahhoz, hogy őket is ...

Annak ellenére, hogy papíron elég erősnek tűnt ez az összeállítás, számomra meglepő érdektelenség fogadta a Dürer nagytermében fellépő Venom Inc. – Vader kettőst. Eddigi tapasztalataim alapján egy jól csengő név még abban az esetben is sokat jelent, ha ugyanazok az arcok másik, és általában újabb bandájukkal nem játszanak épp tömegeknek. A Venom pe...

Tizenkét éve, gyakorlatilag tehát még egy másik életben játszott utoljára Budapesten az Annihilator, akik természetesen nem is az Annihilator lennének, ha a mostani felállásnak az egyetlen biztos pontot leszámítva bármi köze lett volna az eddigi két magyar koncerten látotthoz. Ember legyen a talpán, aki képes számon tartani, ki mindenki fordult meg...

A 2008-as hajós koncert és a 2012-es Club 202-es buli után harmadszorra játszott Budapesten a House Of Lords, és az este tapasztalata igazából megint ugyanaz: lehet, hogy régen minden jobb volt, és biztos, hogy a zenekar egy mára sajnos végleg a múlt részének számító stílusban alkot, viszont csakis becsülni lehet, hogy előre tekintgetnek, és nem kizár...