Shock!

június 24.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Slayer: Repentless

0617repentlessValentin Szilvia: Ha érezted valaha egy Slayer-riff hallatán, hogy áramlani kezd a testedben az energia, és tiszta libabőr leszel, akkor pontosan tudod, miről beszélek, ha azt mondom, a Slayer 2015-ös lemeze jó. Sőt, csodálatos. Irtózatos nagy feladat hárult a két megmaradt tagra, hogy továbbvigyék a Slayer-örökséget, hogy friss, a koncertprogramban majd stabilan helyet kapó dalokat készítsenek. A Repentless Kerry Kingé, akárhogy is nézzük, és ez a kopasz csávó döbbenetesen összekapta magát, erején felül teljesített, belerakta a lemezbe az egész életét, és ha ezt nem érzed, akkor soha nem szeretted a Slayert.

A címadó természetesen egy nagy jobbegyenes, tufa tikatikával, akkora pofon ez minden fanyalgónak, amilyet csak Danny Trejo tud adni egy szeretnivaló, zsé-kategóriás trash movie-ban. De nem csak a sebességen van a hangsúly, jön később pár lassabb, középtempósabb riff, dallamosabb (!!!) kimondottan baljós hangulatú téma, és itt a lényeg: King TÉNYLEG igyekezett kibújni a bőréből, és Jeff Hanmeman szellemét megidézni, amiért szeretnék is egy nagy cuppanós puszit nyomni arra a rusnya kopasz feje búbjára. Az egyre inkább hajléktalan Télapó-külsőt öltő Tom Araya persze csupán a szokásos módon kiabál, de mi mást is csinálna? Becsületesen odarakta magát, ahogy bármikor máskor szokta. Gary Holt pedig a lehető legintelligensebb módon kezeli a saját helyzetét, helyét a zenekarban, tolakodás nélkül hozta a saját szólóit, nem akart ő sem több lenni, vagy más lenni, de erről már a koncerteken is meggyőződhettünk. Nem bánom, hogy nem folyt bele a dalszerzésbe, és ki tudja, mit hoz a jövő, de egyelőre úgy vélem, maradjanak az ötletei az Exodusban, azoknak ott a helyük.

megjelenés:
2015
kiadó:
Nuclear Blast
pontszám:
Valentin Szilvia: 9/10
Draveczki-Ury Ádám: 8
/10
Kiss Gábor: 10/10
Koroknai Balázs: 9
/10
Oravecz Zoltán: 7
/10
Pálinkás Vince: 9/10
Polgár Tamás: 7/10
Révész Béla: 8/10

Szerinted hány pont?
( 110 Szavazat )

Szinte megállás nélkül hallgatom a lemezt, mióta hozzáférhető, és (egyelőre) ott tartok, hogy a Repentlesst, a Vicest, a Chasing Death-t és a Piano Wire-t mindenképpen szeretném élőben is hallani majd egyszer. Utóbbit főleg azért, mivel Jeff Hanneman utolsó ötlete, amit hallhatunk, és itt például Tom Araya is igyekszik dallamosabban, „régimódibban" kiabálni. Nyilván nem ez Hanneman élete fő műve, de búcsúzzunk mi is úgy, ahogy Araya a dal végén: Never surrender! (És ezt csak így zárójelben: a Piano Wire-ig konkrétan hibátlan az album.) Ha lehet habot rakni egy ilyen tortára, az ízlésesen brutális borítón kívül a hangzás érdemel óriási tapsot, bizsergetően gyönyörű a sound, Paul Bostaph dobjai különösen nagyszerűen sikerültek. Akit amúgy megkövetek, mert ugyan számomra mindig Dave Lombardo marad „A Slayer Dobosa" (nemrég látott koncertje alapján teljesen meg vagyok győződve róla, hogy a Slayer mágiájának nagy részét mindig ő hozta), de főhajtást érdemel Bostaph teljesítménye is, egyszerűen kurva jókat dobol, na.

Az utolsóként helyet kapó Pride In Prejudice zárása sem lehetne frappánsabb a zenekartól, az utolsó elnyújtott riff után vinnyogtatnak néhány hangot, koncerten meg majd utána jöhet a Raining Blood. The show must go on... (9)

0916slayer

Draveczki-Ury Ádám: Többször is vitáztam már kommentelőkkel arról – legutóbb az új Bullet For My Valentine kapcsán –, vajon helytálló-e kiragadni egy lemezt a saját kontextusából, és alkotható-e teljes kép akármilyen alkotásról anélkül, hogy megvizsgálnánk az elkészítéséhez vezető utat, körülményeket. Alapból is a nemleges válasz híve vagyok, az új Slayernél meg pláne, de a Repentless esetében épp akkor látszik a legjobban, hogy a lemezzel a világon semmi gond nincs, ha kísérletet teszünk „a kizárólag a dolgot önmagát nézzük" megközelítésre.

A Slayer 1990-nel bezárólag egyetlen gyengébb albumot sem készített, ebben többnyire nincs vita, bár nyilván mindenkinek más a favoritja az első érából. A banda később is hű maradt a hírnevéhez, de én három csoportba sorolom az azóta kiadott anyagaikat. Egyfelől adott két mestermű, amely ismét csúcsformában mutatta a thrash műfaj valaha létezett legjobb zenekarát (a 2001-es God Hates Us All modernebb módon, a 2009-es World Painted Blood hagyományőrzőbb formában tette ezt), volt ezek mellett egy kísérletezősebb, nem minden ízében perfekt, de kifejezetten izgalmas albumuk (az 1998-as Diabolus In Musica), és készült két igen erős, de alapjáratos, mindenféle extrától mentes Slayer-mű is (az 1994-es Divine Intervention és a 2006-os Christ Illusion). A Repentless egyértelműen az utóbbi kettő mellé sorolandó az életműben: Slayer, és kész. Méghozzá olyannyira, hogy ha valami bizarr kísérlettel lehetséges lenne mondjuk kicserélni ezt az anyagot a 2006-ossal, és a tábor a készítés körülményeinek ismerete nélkül hallgatná meg, szerintem a kutya sem mondana rá olyan baromságokat, hogy a bandánál elfogyott a puskapor, eladták magukat, régen minden jobb volt, és oszoljon a félszléjer.

A lemezt egyetlen, Jeff hagyatékából megmaradt dal kivételével egymagában jegyző Kerry King kihozta magából a lehetséges legtöbbet a Repentlessen. Az itt hallható tizenegy szám (plusz intró) alapján teljesen egyértelmű, hogy a kopasz tisztában volt a felelősség súlyával, és jól át is ment a vizsgán. És ugyan előzetesen arra lehetett számítani, hogy az új lemezről teljesen hiányoznak majd azok a borultabb, hangulatosabb témák, amelyeknek elsősorban Jeff volt a letéteményese, és többek között a legutóbbi anyagon is akkorát dobtak, még ez sincs így: a Kingre jellemző old school szögelések (Repentless, Atrocity Vendor, You Against You), mélyebbre hangolt zúzdák (Vices, Cast The First Stone, Chasing Death, Pride In Prejudice), netán a kettő vegyítése (Take Control, Implode) mellett szereplő When The Stillness Comes akár Jefftől is jöhetett volna. (Mondhatnánk, ha nem tudnánk, hogy egyébként Kerrytől sem állnak távol az efféle borulatok, halld például régebbről a Geminit vagy a Seven Facest.) A Jeff-féle Piano Wire pedig természetesen pont olyan védjegyszerűen disszonáns, nyomasztó, de egyszerre roppant agresszív téma, amilyeneket annak idején megszoktunk a két éve halott gitárostól. Nálam talán a Vices és a Pride In Prejudice a két kedvenc, de igazából inkább egységesen erős az egész lemez, mintsem nagyon kiugró egyéni darabokban gazdag. Ez a vonás egyébként szintén a Divine / Christ párhuzamot erősíti.

0916slayer3

Ha mindez nem lenne az elég, az album elképesztően jól szól (oké, Terry Date, hogy szólna...), még akár azt is megkockáztatom, hogy a '90-ig készített anyagok óta egyetlen lemezük sem döngött ennyire szépen és egyszerre bivaly módon. Paul Bostaph nem Lombardo, de neki is jellegzetes stílusa van, én a játékát is nagyon szeretem, ember legyen a talpán, aki bárhol is fogást talál rajta. Gary Holt ízes szólói pedig új színeket hoztak a Slayer palettájára King szokásos idegbeteg gerjesztései, tremológyilkolásai mellé.

Összességében tehát a Slayer akkor is simán hozta a tőle elvárható színvonalat, ha szigorúan csak a zenét nézzük, amennyiben pedig az utóbbi évek történéseit is tekintetbe vesszük, akkor azt kell mondanom: karrierjük jelenlegi pontján aligha csinálhattak volna ennél jobb anyagot. Nem készült újabb mestermunka a műhelyben, de ha legközelebb már Gary is belefolyik a dalszerzésbe, akár még erre is jó esélyt látok. A pontszám legyen egy objektív erősnyolcas, ám azt azért hozzáteszem, hogy ugyanúgy széthallgatom majd ezt a lemezt is, mint akármelyik előzőt. (8)

Kiss Gábor: Úgy vártam a Repentless megjelenését, mint a Messiást! Amellett, hogy a Slayer lassan két évtizede az abszolút kedvenc zenekarom (vagy hogy stílszerű legyek, az über alles), sosem volt még annyira kétséges, lesz-e folytatása a történetüknek, mint az elmúlt években, így amikor kiderült, hogy jön az új nagylemez, alig bírtam kivárni az érkezését. Jeff Hanneman halála persze nyilvánvalóan iszonyatos tragédia, nemcsak emberi oldalról nézve, de zenei szempontokat tekintve is, a Repentless érkezésének híre kapcsán pedig joggal merülhetett fel mindenkiben a kérdés, milyen lesz egy olyan Slayer-lemez, amely nélkülözi a Hanneman-szerzemények sajátos dallam- és hangulatvilágát. Nos, miután az elmúlt napokban vagy húszszor meghallgattam a friss szerzeményeket, kétségtelenül megállapítottam, hogy hiányzik ugyan Jeff, de eközben világos: Kerry King mindent elkövetett annak érdekében, hogy a rajongók így is maximálisan elégedettek lehessenek. A korongon ugyanis annak ellenére is akadnak hannemanizmusok, hogy a Piano Wire-t leszámítva teljes egészében King írta. Irányvonalát tekintve pedig számomra egyértelműen a Dave Lombardo visszatérését követően készült két nagylemez folytatása ez némi Divine Intervention-ízzel megspékelve, ami már önmagában is elég izgalmasan hangzik.

0630slayer

A '94-es – sokak által a csapat leggyengébbjének tartott, szerintem azonban kiváló – nagylemez párhuzama már csak Paul Bostaph személye miatt is adja magát, ráadásul az is egy King által dominált anyag volt, így a hasonlóság sem véletlen. Számomra a csúcspontokat is a lassabb, Divine-hangulatú tételek jelentik, de természetesen Kerry tipikus egyenes vonalú, gyors darái is működnek, és bár néhol kifejezetten erősen érezni, hogy merítettek saját korábbi munkásságukból, engem ez a kis önismétlés cseppet sem zavar. Érdemes megemlíteni még, hogy Gary Holt szólói is kifejezetten sokat tesznek hozzá a lemezhez, ahogy Paul Bostaph teljesítménye is. Annak ellenére, hogy játéka Lombardóétól meglehetősen eltérő karakterű, tökéletesen passzol a Slayerbe, és a Repentlessen tényleg nagyon komoly dolgokat üt.

Összességében a tizenegyedik lemez pontosan az, amit a Slayertől 2015-ben vártam: kőkemény és határozott bizonyíték arra, hogy az elszenvedett veszteségek ellenére még mindig magabiztosan tanyáznak a thrash metal világának csúcsán. A pontszám nem is kérdés. (10)

Koroknai Balázs: Úgy veszem észre, az aktuális divat szerinti okoskodás leginkább az albumon szereplő dalok ignorálásával kívánja minősíteni a jelenkori Slayert. Mintha a Repentlesst mindenekelőtt bizonyos zenészek jelen-nem-léte határozná meg – mindenki tudja, hogy kikről beszélünk. A fél-Slayerről alkotott, szánalmasan leegyszerűsítő nézet mára akaratlanul is minden érintett agyába befészkelte magát, ez ellen aligha lehet mit tenni. Márpedig az efféle hendikep egy hat éve hivatalos sorlemez nélkül tengődő, önkéntesen vállalt „szótlanságba" burkolózó zenekar esetében éppen elegendőnek szokott bizonyulni a tehetetlenül végigasszisztált földbeálláshoz. Szerencsére ha létezik alakulat, amely ebből a vesztes helyzetből is okvetlenül győztesként állhat fel, az éppen a Slayer.

A Slayer, vagyis a magát tökéletesen tartósított Kerry King személyesen, a többes szám aligha indokolt. Az ő dalszerzői kvalitásain áll vagy bukik ez a történet, a többi csak a máz. Ez a tizenegy plusz egy tétel pedig azt igazolja számomra, hogy a csatabárd letételére jelenleg még semmi ok. Mert jellemezhetné a Repentlesst éppen a Hanneman-témák hiánya is, de ez nem csak amiatt nincs így, mert egy dalban még az elhunyt gitáros is társszerzőséget vállalt. Dave Lombardo távolléte már közel sem ennyire objektív kategória, engem mégis megnyugtat az a tudat, hogy Paul Bostaph kezében ott van minden, ami a jelenkori Slayer prezentálásához szükségeltetik, ráadásul visszafogott jelenléte és ízlésesen virtuóz megoldásai számomra jóval szimpatikusabbá is teszik a játékát. King és Tom Araya pedig hozzák mindazt az energiát és attitűdöt, amitől az Ölő életre kel, és a kör itt be is zárul.

A Repentless éppúgy nem száz százalékos, ahogy az újkori éra egyetlen alkotása sem az, de a gyönyörű természetességgel, eszelős döggel megszólaló album így is kétely nélkül megérdemel minden dicséretet. (9)

0916slayer2

Oravecz Zoltán: Azt hiszem, a Slayerrel kapcsolatban kétféle rajongói hozzáállás létezik: van az elvakult, minden józan ítélőképességet nélkülöző, vallási fanatikussággal egyenértékű reakció, és van a visszafogottabb, a „jó, persze, fontos banda, a zene se rossz, de elég ebből huszonnyolc perc" fajta attitűd. Én mindig is a második dobozba tartoztam. Nem Tom Arayáék zenéjére öltem le az első kiskutyámat, és a jobb mellbimbóm köré sem karistoltam fel egy második világháborús VZ24-es cseh bajonettel a zenekar nevét. Oda mást véstem. Ugyanakkor a Reign In Bloodot máig a legjobb Slayer-műnek tartom, főleg, mivel rövid és velős. Sőt, nekem még a Christ Illusion is bejött, szóval kíváncsi voltam a Repentlessre is.

A stábban több megveszekedett slayeres is ténykedik, s talán ennek is köszönhető, hogy amikor bedobtam az „oszoljanak fel" rigmust a Slayerrel kapcsolatban, nem találtam igazi lelki társakra. Most, hogy már többször is végigpörgettem a Repentlesst, úgy érzem, finomítanom kell a véleményemen: ne oszoljanak fel, de új lemezt is felesleges készíteniük. Jeff Hanneman halála nyilván érvágás volt, de azért hallhatóan maradt még vér bőven azokban a thrash-erekben, még ha igencsak meg is fáradt az a vér. Gary Holtot én már az Exodusszal is inkább csak egy közepesnél valamivel érdekesebb gitárosnak tartottam, itt sem igen venni észre őt, Dave Lombardót viszont hiányolom, Paul Bostaph játéka hozzá képest igen sablonos és kiszámítható. Az előző lemezen például nagyjából a havannai születésű ütős dobolása emelte átlagosnál némileg feljebb az összképet.

Mint említettem, minimum féltucatszor hallgattam már végig a Repentlesst, és bizony, nagyon úgy tűnik, hogy Kerry Kingéknek sikerült elkészíteniük a World Painted Blood 2-t, ami nálam annyit jelent, hogy még hetedszerre is hagyom lefutni az albumot, aztán irány a kijárat, és többé tán vissza se nézek. Ez persze erősen, mit erősen, ultrakill-szinten szubjektív vélemény, mint ahogy minden kritika, sőt, mint ahogy a „fontos" meg a „klasszikus" jelzők dobálgatása is. Ugyanakkor eléggé egyértelmű, hogy a Repentless sem válik jelentős lemezzé soha, inkább csak egy újabb korong lesz a sorban. (7)

0417slayerb

Pálinkás Vince: Trollkodás ide vagy oda, a normális olvasók között is szép számmal akadhatnak olyanok, akik szerint a Slayernek – ha a Lombardo-cirkusz miatt még esetleg nem is, de – Jeff Hannemann halála után fel kellett volna oszlania. És ilyenkor tényleg teljesen felesleges a Metallica – Cliff Burton vagy AC/DC – Bon Scott satöbbi kártyákat kijátszani, egyszerűen csak gondoljon bele mindenki: hány ember megélhetését is biztosítja a Slayer-gépezet? Még véletlenül sem csak a négy zenészét és családjukét, hanem – bár organogramot sose láttam – nyugodtan tippelhetünk akár százas nagyságrendre is, nem beszélve az elhunyt zenésztárs örököseiről. Innentől kezdve pedig tényleg nincs miről beszélni. Persze nyilván fogynának a merch-cuccok, a régi lemezek meg a borok akkor is, ha a zenekar nem működne vagy ha csak valami ráutaló néven régi nótákkal turnézna, de tegye szívére a kezét mindenki: a Repentless talán nem száz százalékosan Slayer? Elfogadom, hogy valakinek nem tetszik, mert ez alapvetően szubjektív dolog, de egy egészségtől kicsattanó Jeff-fel sem készült volna gyökeresen más anyag. Amúgy meg az utolsó két lemez is kapott hideget-meleget, pedig akkor még ereje teljében volt ő is... A nagy bandáknál ez már csak így van, például magam sem kedvelem különösebben a Christ Illusiont, a World Painted Bloodot viszont annál inkább, és erről lemezenként lehet éjt nappallá téve vitatkozni.

Ami most a leginkább szembetűnő, az valamiféle friss energia, fiatalos lendület, amely részben nyilván a bizonyítási vágynak is köszönhető, és persze nem kizárt, hogy tudat alatt valahol az is munkálkodott a csapatban, hogy Jeffhez méltó zene szülessen. Az eltávozott kolléga utolsó témájából, a Piano Wire-ből is kihozták a legtöbbet, és amennyire a szűk stílusbeli keretek ezt lehetővé tették, változatosságra törekedtek. Sokan szokatlannak találták az intrót, ami nekem elsőre nagyon bejött, és bár utána megcsapott az „ugyanolyan, mint mindig"-érzés szele, ez pár hallgatás után elillant, évvégére pedig garantáltan dobogóközeli státuszba emelkedik az anyag, köszönhetően az olyan remekbe szabott zúzdáknak, mint a címadó tétel, a Take Control, a When The Stillness Comes (amely minden idők egyik legjobb Slayer-dalának, a Gemininek a kisöccse is lehetne), a You Against You vagy a már említett Piano Wire – és ezek csak a személyes kedveceim. Hiszen a teljes lemez úgyis mindig végigmegy, akár egymás után kétszer is, már csak az ideális játékidő és a szokásos addiktív töltet miatt is. Gary Holtnak ez persze nyilván tényleg nem más, mint egy megtisztelő session-munka, és ez jól is van így: jelenléte erősíti az összhatást (remek játék a szólókat figyelni, hogy akkor itt most épp ki játszik), most már nem csak élőben, de stúdióban is fontos pillére a zenekarnak, a saját témáit meg hagyja csak meg az Exodusnak. Nem mintha tudnék választani a Blood In, Blood Out és a Repentless között, még szerencse, hogy nem idén jelent meg mindkettő...

Aki tehát felolszlásért hőbörög, legközelebb számoljon el magában tízig, és örüljön inkább annak, hogy Dave Lombardo is megtalálta a helyét, hiszen akárhogy is nézzük, ő itt valószínűleg sohasem érezte igazán otthon magát – talán lehet, hogy nála is afféle Gary Holt-státuszt kellett volna állandósítani. Persze ezek már humánpolitikai kérdések, üvöltsük inkább világgá, hogy „we will take control – of this disaster called society". (9)

Polgár Tamás: Meghallgattam két lemezt egymás után. Lamb Of God – VII: Sturm Und Drang: 10/10. Slayer – Repentless: 7/10. (7)

0916slayer4Révész Béla: Bűnbánóan bevallom, egyike voltam a szerkesztőség azon lázadóinak, akik ha nem is kérték ki maguknak a zenekar létjogosultságát Dave Lombardo elfüstölése és Jeff Hanneman halála után, de bőszen hangoztatták az „ez már nem a Slayer, így nincs sok értelme" zagyvaságot. Ezúton kérek elnézést hittel teli kollégáimtól és Kerry Kingéktől, akik mondjuk ezt pont leszarnák, de a lelkifurdalás megköveteli a gesztust. Mert a Repentless képében egy óriási kinyújtott középső ujj döfődött az arcomba, fülembe, és ezer mák, hogy a többi testnyílásom megúszta a büdös nagy fákoffot.

Az új album letaglózóan erős. Megy persze a kommentfika oda-vissza (személyes kedvencem a házi trolljaink által szállított „pénzéhes vén gecik" definíció), ám a helyzet az, hogy –morbid hasonlattal élve – Kingék a sír széléről hozták vissza a Slayert, és ha már így döntöttek, brutálisan csattanós választ adtak a fanyalgóknak. Annak idején (és a mai napig) az egyik legjobb Slayer-anyagnak tartottam a World Painted Bloodot, nem az életmű tükrében, hanem az adott szituációhoz viszonyítva. A Repentless számomra utóbbi egyenes folytatása, de annál talán még átgondoltabb, kidolgozottabb, mívesebb. Igen, valóban hiányoznak a Hanneman-féle elborulások, ám az első óriási respekt éppen annak szól, hogy nem próbálták meg kétségbeesetten betömni a hiányzó lyukat. King egy másik utat választott, s nem szentségtörés kimondani, hogy helyesen döntött. Gary Holt sem akar Jeff 2 lenni, az a játékstílus azonban, amit ő képvisel, a saját keretein belül hangyafasznyival sem rosszabb elődje munkájánál. Mindössze más. És így van ez rendjén. Mint ahogyan Paul Bostaph is a Slayer szerves részévé vált, és lehet vekengeni Lombardo (elismert) zsenialitásán, morcogni a hiánya miatt, de Bostaph ötletes megoldásaiba és precíz agressziójába, tökéletes beilleszkedésébe felesleges belekötni.

Nem hinném, hogy a Slayer esetében a higgadt tudatosság lenne a megfelelő kifejezés, mégsem tudom jobban megfogalmazni azt, amit a Repentless hallgatása közben érzek. Olyan szerkesztettség uralja az albumot, és azon belül minden egyes nótát, ami tökéletesen ellentmond a megjelenést megelőző elvárásoknak. Mintha a World Painted Blood testvérét hallanánk, de még annál is komolyabb, feketébb, higgadtabb, kidolgozottan agresszívebb. Nem látom értelmét és nem is fogom szétcincálni az albumot nótákra, azokon belüli kierőszakolt elemzésekre. Masszív, egyben értelmezendő anyagról beszélünk, amely koherens egészként állja meg a helyét, nem pedig kiragadott részletek miatt. Nehéz külön kiemelni bármit is, pedig az sem állítható, hogy csúcsegyenletes a színvonal. Mégis kerek egészként értelmezhető az album, nem is nagyon tudnék kedvencet kiemelni, bár a Take Control, a Vices és Piano Wire azonnal beette magát a fülembe.

Lehet még visítozni az új album kapcsán, felemlegetni King „lelketlen" sómásztgóonozását, de teljesen felesleges. Ha valahol megmutatkozik a zeneipar profizmusa, amely egyben még hitelességgel is párosul, akkor a Slayer jelenlegi anyaga tanári példája annak. A Repentless nem azért mérföldkő, mert akkora újításokat tartalmazna, vagy olyan extrémen más irányba csavarta volna a zenekart, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Egyszerűen csak azért, mert megmutatta: van élet a halál után. Hisztériázás nélkül is. Soha nem lesz már ugyanolyan, de halkan tegyük fel a kérdést magunknak: miért is kellene annak lennie? (8)

 
FacebookGoogle bookmarkMyspace bookmarkIWIWSatartlapDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások 

 
+4 #90 miso 2015-10-20 10:08
Lassan két hónapja hogy megjelent és a véleményem azóta sem változott, ez egy 10/10-es igazi SLAYER album.

90'-ig valóban minden munkájuk mestermű, de az azóta kiadott lemezekben sem nagyon találok hibát.

Várok még egy hasonló dobást tőlük, de titkon remélem 2 album még bennük lehet. Nem látom ki venné át tőlük a koronát egyenlőre, ahogy kb a Panterát is csak követi mindenki.
Nekem egy Lamb Of God pl simán egy jó zenekar, de köze nincs a Slayer vagy Pantera esetleg korai Machine Head színvonalához.
Idézet
 
 
+3 #89 Tom 2015-09-26 11:28
kéne egy Slayer - Exodus koncert
Idézet
 
 
+3 #88 Dokibácsi 2015-09-23 11:04
Idézet - Tommaso:
Kovezzetek meg, de a 94-es Divine Intervention ota ez az elso hallgathato Slayer munka. Hozzateszem, szereny velemenyem szerint a Divine a Slayer legjobb albuma (sot, No.1 trash album a Sepultura Arise-val holtversenyben) , mesteri szintezise a Reign, South and Season albumoknak. A hangzasa is kivalo, szikar es gyilkos (mondjuk en csak fulessel szoktam hallgatni, ugy elegge horzsol)

Bizony, mestermű volt a Divine.....
Idézet
 
 
-4 #87 Tommaso 2015-09-23 05:20
Kovezzetek meg, de a 94-es Divine Intervention ota ez az elso hallgathato Slayer munka. Hozzateszem, szereny velemenyem szerint a Divine a Slayer legjobb albuma (sot, No.1 trash album a Sepultura Arise-val holtversenyben) , mesteri szintezise a Reign, South and Season albumoknak. A hangzasa is kivalo, szikar es gyilkos (mondjuk en csak fulessel szoktam hallgatni, ugy elegge horzsol)
Idézet
 
 
+3 #86 trollmagnet 2015-09-23 00:27
Megmondom őszintén nekem ez a Slayer lemez tetszett a legjobban az elmúlt 15 évben.... a dobhangzás is abszolút rendben van, akinek nem tetszik az mossa ki a fülét....
Szerint Jeff halála után ez egy tisztességes lemez lett, azt hittem sokkal unalmasabb lesz, de rácáfoltak
Idézet
 
 
+1 #85 Tom 2015-09-21 19:58
Idézet - Venter:
Idézet - Flagellator1974:
Mekkora már, hogy a Pantera-fikázás ürügyén Quorthon-on verik a faszukat egyes segglények.


Egy Slayer kritika alatt...

Hát ez az
Mivel nincs róla cikk, pedig megérdemelne párat
Idézet
 
 
-3 #84 Knapp Norbert 2015-09-21 19:31
Én a Lamb of God-ot venném elő újra, mivel korábban már szóba került és nálam is őket tette a Slayer a lejátszási listám második helyére.
Szubjektív értékelésem egy hét után:
Lamb Of God: VII: Sturm Und Drang: 9,5
Slayer: Repentless: 10
Objektíven:
Lamb Of God: VII: Sturm Und Drang: 9
Slayer: Repentless: 8
Mindenesetre Slayer Über Alles!
Idézet
 
 
+5 #83 Venter 2015-09-21 14:55
Idézet - Flagellator1974:
Mekkora már, hogy a Pantera-fikázás ürügyén Quorthon-on verik a faszukat egyes segglények.


Egy Slayer kritika alatt...
Idézet
 
 
+4 #82 Flagellator1974 2015-09-21 14:03
Mekkora már, hogy a Pantera-fikázás ürügyén Quorthon-on verik a faszukat egyes segglények.
Idézet
 
 
-7 #81 Fer68 2015-09-19 20:17
Idézet - OutbreakOfEvil:
Idézet - tamassap:
quote name="Fer68"]Egyszerű matematika:
Slayer classic: Hannemann 3 + King 2 + Araya 2 + Lombardo 3 = 10 pontos lemezek
Slayer most: Holt 2 + King 2 + Araya 2 + Bostaph 2 = 8 pontos lemez.

Persze. most mindenki (ÉN IS!) boldog mert itt a friss, várva várt album, és boldogan hallgatjuk, de maradni pár hónap múlva még annyi sem fog belőle, mint a régebbi Bostaph-os lemezekből, (pedig, akkor még volt Jeff is)...
A Slayer Lombardo nélkül csak egy átlagos trash metal zenekar, amiből tucatnyi van... sőt!...


tökéletesen egyetértek, ennyivel jobb a két előbbi tag, mint az utóbbi

legalább a műfaj nevét írnád le helyesen.....


Thrash. Igen. Jogos. Főleg, mert sok múlik a műfaj nevén... én csak 85 óta hallgatok (s nem olvasok) Slayer-t... de azért köszi! Majd legközelebb jobban vigyázok!
Idézet
 
 
-2 #80 Venomádi 2015-09-19 16:56
Idézet - saszi:
Idézet - Venomádi:
Ha ez a tényállás, akkor semmi értelme nem volna a nagyobb frekvenciaátvit elnek, meg annak, hogy annyival drágább az az eszköz. Bár hallottam erről a módszerről, de a profi cuccok mellett szavazok, azért mert ahhoz fül kell. Onnantól, hogy egy jó cuccon megcsináltad, minden annál gyengébb hardveren értékelhető teljesítményt kell, hogy nyújtson a hangzóanyag. Attól függően, amennyire behatárolt a gyári teljesítménye annak az asztali eszköznek amivel lejátszod. Ha középkategóriás cuccon dolgozol, amit egy annál jobb eszközön majd lejátszasz az hogy adná ki magát? Nyilván azért a legnagyobb a monitorhangfal spektruma, hogy minnél jobb munkát tudj elvégezni. Ha ez nem így lenne, semmi értelme nem lett volna piacot csinálni neki. Ja és a profi nem azt jelenti, hogy a legdrágább, mielőtt még jobban megkeverednénk. De mivel aranyszabályok itt sem igazán vannak, ezért ezen majdnem hogy kár is vitatkozni. Én egyelőre így gondolom. Nem volt alkalmam lemezen dolgozni, nem is valószínű, hogy meg tudnám csinálni, mert még aránylag friss nekem a szakma. De ha hülye a logikám, én felvállalom.

nem vitázom veled, vegyél egy párat legalább középkategóriás t. aztán meghallod miről beszélünk. Nem hinném hogy egyetlen hangmérnök is azon hallgatna zenét. Majd rájössz egyszer. Teljesen más n
keverni egy lemezt, mint hallgatni. Egyébbként még a középkategóriás studióhangfalak nak is meg kell tanulni a hangképét, mert csalnak. És meglepődsz ha visszahallgatod egy hifi cuccon


Mondom, fenntartom a tévedés jogát. De a masterelt, szarrá kompresszált zenéről van szó? Vagy a nyers keverésről? Ne "keverjük" :). Mert nyers keverést nem sokan hallgatnak élvezetből valóban. Bár egyszer sem állítottam, még csak nem is sugalltam, hogy szakember nekiáll zenét hallgatni a studiójában. De mindenképp venni fogok, aztán majd kiderül aminek ki kell.
Idézet
 
 
0 #79 saszi 2015-09-19 15:34
Idézet - Venomádi:
Ha ez a tényállás, akkor semmi értelme nem volna a nagyobb frekvenciaátvit elnek, meg annak, hogy annyival drágább az az eszköz. Bár hallottam erről a módszerről, de a profi cuccok mellett szavazok, azért mert ahhoz fül kell. Onnantól, hogy egy jó cuccon megcsináltad, minden annál gyengébb hardveren értékelhető teljesítményt kell, hogy nyújtson a hangzóanyag. Attól függően, amennyire behatárolt a gyári teljesítménye annak az asztali eszköznek amivel lejátszod. Ha középkategóriás cuccon dolgozol, amit egy annál jobb eszközön majd lejátszasz az hogy adná ki magát? Nyilván azért a legnagyobb a monitorhangfal spektruma, hogy minnél jobb munkát tudj elvégezni. Ha ez nem így lenne, semmi értelme nem lett volna piacot csinálni neki. Ja és a profi nem azt jelenti, hogy a legdrágább, mielőtt még jobban megkeverednénk. De mivel aranyszabályok itt sem igazán vannak, ezért ezen majdnem hogy kár is vitatkozni. Én egyelőre így gondolom. Nem volt alkalmam lemezen dolgozni, nem is valószínű, hogy meg tudnám csinálni, mert még aránylag friss nekem a szakma. De ha hülye a logikám, én felvállalom.

nem vitázom veled, vegyél egy párat legalább középkategóriás t. aztán meghallod miről beszélünk. Nem hinném hogy egyetlen hangmérnök is azon hallgatna zenét. Majd rájössz egyszer. Teljesen más n
keverni egy lemezt, mint hallgatni. Egyébbként még a középkategóriás studióhangfalak nak is meg kell tanulni a hangképét, mert csalnak. És meglepődsz ha visszahallgatod egy hifi cuccon
Idézet
 
 
0 #78 Venomádi 2015-09-18 23:48
Ha ez a tényállás, akkor semmi értelme nem volna a nagyobb frekvenciaátvit elnek, meg annak, hogy annyival drágább az az eszköz. Bár hallottam erről a módszerről, de a profi cuccok mellett szavazok, azért mert ahhoz fül kell. Onnantól, hogy egy jó cuccon megcsináltad, minden annál gyengébb hardveren értékelhető teljesítményt kell, hogy nyújtson a hangzóanyag. Attól függően, amennyire behatárolt a gyári teljesítménye annak az asztali eszköznek amivel lejátszod. Ha középkategóriás cuccon dolgozol, amit egy annál jobb eszközön majd lejátszasz az hogy adná ki magát? Nyilván azért a legnagyobb a monitorhangfal spektruma, hogy minnél jobb munkát tudj elvégezni. Ha ez nem így lenne, semmi értelme nem lett volna piacot csinálni neki. Ja és a profi nem azt jelenti, hogy a legdrágább, mielőtt még jobban megkeverednénk. De mivel aranyszabályok itt sem igazán vannak, ezért ezen majdnem hogy kár is vitatkozni. Én egyelőre így gondolom. Nem volt alkalmam lemezen dolgozni, nem is valószínű, hogy meg tudnám csinálni, mert még aránylag friss nekem a szakma. De ha hülye a logikám, én felvállalom.
Idézet
 
 
+5 #77 Marci 2015-09-18 22:17
A monitorhangfala kon ugy lovik be a hangzast, hogy ne azon szoljon jol, hanem egy atlagcuccon, leven az emberek azon hallgatnak zenet, nem studioban. Tenyleg jobb egy fasza hi-fi rendszer zenellgatasra.
Uj Slayer meg 9 pont minimum, hangzas tizes.
Idézet
 
 
-4 #76 saszi 2015-09-18 21:29
Idézet - Venomádi:
Idézet:
Cubase-t szoktam használni keverésre, meg néha ott is hallgatok zenét, amit már betöltöttem egy projectbe, plusz van egy gyengébb keverőm is. Már egy studióshoz képest. Persze semmi ördöngősre nem kell gondolni.

A Cubase nem tipikus lejátszó eszköz. Akkor ezek szerint számítógépről hallgatsz zenét gondolom. Azt azért nem hinném, hogy a Cubase be egyenként behúzod a Slayer dalokat. Egyrészt minek, másrészt meg plssz macera.


Bocs, arra számítottam, hogy belém akarsz kötni valamivel. Természetesen gépen hallgatom, de a Cubase-t is úgy kell érteni, hogy néha berakok egy-két számot, amit 1 hanggal feljebb vagy lejjebb meghallgatnék és néha sokkal jobb az adott dal úgy. Ez mondjuk nem a Slayerre igaz. Szóval nem vagyok olyan elvetemült, hogy általánosságban azzal hallgassak zenét :D Inkább úgy értettem, hogy megvan a lehetőségem monitorhangfala kat beüzemelni itthon is. És mivel a keverés azon zajlik, ezért nem tudom azt elképzelni, hogy ne szólna jól, hiszen a megrendelő is végighallgatja a kész felvételt.
Pedig nem szól, mert nincsenek korrekciók. Egy hifi hangfalon jobban előjön minden.
Idézet
 
 
-4 #75 Venomádi 2015-09-18 17:50
Idézet:
Cubase-t szoktam használni keverésre, meg néha ott is hallgatok zenét, amit már betöltöttem egy projectbe, plusz van egy gyengébb keverőm is. Már egy studióshoz képest. Persze semmi ördöngősre nem kell gondolni.

A Cubase nem tipikus lejátszó eszköz. Akkor ezek szerint számítógépről hallgatsz zenét gondolom. Azt azért nem hinném, hogy a Cubase be egyenként behúzod a Slayer dalokat. Egyrészt minek, másrészt meg plssz macera.

Bocs, arra számítottam, hogy belém akarsz kötni valamivel. Természetesen gépen hallgatom, de a Cubase-t is úgy kell érteni, hogy néha berakok egy-két számot, amit 1 hanggal feljebb vagy lejjebb meghallgatnék és néha sokkal jobb az adott dal úgy. Ez mondjuk nem a Slayerre igaz. Szóval nem vagyok olyan elvetemült, hogy általánosságban azzal hallgassak zenét :D Inkább úgy értettem, hogy megvan a lehetőségem monitorhangfala kat beüzemelni itthon is. És mivel a keverés azon zajlik, ezért nem tudom azt elképzelni, hogy ne szólna jól, hiszen a megrendelő is végighallgatja a kész felvételt.
Idézet
 
 
-4 #74 saszi 2015-09-18 17:18
Idézet - Venomádi:
Idézet - saszi:
Idézet - Venomádi:
Idézet - saszi:
Idézet - Venomádi:
Idézet - Venomádi:
Érdemes egyébként monitorhangfala kat beszerezni otthonra, garantált a hatás. Meg ha elég mély a zsebed.


Esetleg kijavítana valaki, a kurva minuszozás helyett? Studió monitorhangfal otthonra, ennyire túlviláginak tűnik?

Én nem minuszoltalak. De a studiohangfal nem való zenehallgatásra . Csak keverésre. Nekem is van, soha nem hallgatok rajta zenét.


Ez te vagy :) Én hallgatnék rajta, pláne mivel tanulmányaimhoz köthető. Sőt abszolút nem árt.

Még annyit akartam kérdezni, hogy milyen lejátszó eszközön hallgatnád?


Cubase-t szoktam használni keverésre, meg néha ott is hallgatok zenét, amit már betöltöttem egy projectbe, plusz van egy gyengébb keverőm is. Már egy studióshoz képest. Persze semmi ördöngősre nem kell gondolni.

A Cubase nem tipikus lejátszó eszköz. Akkor ezek szerint számítógépről hallgatsz zenét gondolom. Azt azért nem hinném, hogy a Cubase be egyenként behúzod a Slayer dalokat. Egyrészt minek, másrészt meg plssz macera.
Idézet
 
 
-4 #73 Venomádi 2015-09-18 16:33
Idézet - saszi:
Idézet - Venomádi:
Idézet - saszi:
Idézet - Venomádi:
Idézet - Venomádi:
Érdemes egyébként monitorhangfala kat beszerezni otthonra, garantált a hatás. Meg ha elég mély a zsebed.


Esetleg kijavítana valaki, a kurva minuszozás helyett? Studió monitorhangfal otthonra, ennyire túlviláginak tűnik?

Én nem minuszoltalak. De a studiohangfal nem való zenehallgatásra . Csak keverésre. Nekem is van, soha nem hallgatok rajta zenét.


Ez te vagy :) Én hallgatnék rajta, pláne mivel tanulmányaimhoz köthető. Sőt abszolút nem árt.

Még annyit akartam kérdezni, hogy milyen lejátszó eszközön hallgatnád?


Cubase-t szoktam használni keverésre, meg néha ott is hallgatok zenét, amit már betöltöttem egy projectbe, plusz van egy gyengébb keverőm is. Már egy studióshoz képest. Persze semmi ördöngősre nem kell gondolni.
Idézet
 
 
-4 #72 saszi 2015-09-18 16:13
Idézet - Venomádi:
Idézet - saszi:
Idézet - Venomádi:
Idézet - Venomádi:
Érdemes egyébként monitorhangfala kat beszerezni otthonra, garantált a hatás. Meg ha elég mély a zsebed.


Esetleg kijavítana valaki, a kurva minuszozás helyett? Studió monitorhangfal otthonra, ennyire túlviláginak tűnik?

Én nem minuszoltalak. De a studiohangfal nem való zenehallgatásra . Csak keverésre. Nekem is van, soha nem hallgatok rajta zenét.


Ez te vagy :) Én hallgatnék rajta, pláne mivel tanulmányaimhoz köthető. Sőt abszolút nem árt.

Még annyit akartam kérdezni, hogy milyen lejátszó eszközön hallgatnád?
Idézet
 
 
-2 #71 saszi 2015-09-18 16:03
Idézet - Venomádi:
Idézet - saszi:
Idézet - Venomádi:
Idézet - Venomádi:
Érdemes egyébként monitorhangfala kat beszerezni otthonra, garantált a hatás. Meg ha elég mély a zsebed.


Esetleg kijavítana valaki, a kurva minuszozás helyett? Studió monitorhangfal otthonra, ennyire túlviláginak tűnik?

Én nem minuszoltalak. De a studiohangfal nem való zenehallgatásra . Csak keverésre. Nekem is van, soha nem hallgatok rajta zenét.


Ez te vagy :) Én hallgatnék rajta, pláne mivel tanulmányaimhoz köthető. Sőt abszolút nem árt.

Hát ha kell a tanulmányhoz akkor muszáj :). De amúgy egy síma hifi hangfalpárral jobban jársz.
Idézet
 
 
-4 #70 Venomádi 2015-09-18 15:50
Idézet - saszi:
Idézet - Venomádi:
Idézet - Venomádi:
Érdemes egyébként monitorhangfala kat beszerezni otthonra, garantált a hatás. Meg ha elég mély a zsebed.


Esetleg kijavítana valaki, a kurva minuszozás helyett? Studió monitorhangfal otthonra, ennyire túlviláginak tűnik?

Én nem minuszoltalak. De a studiohangfal nem való zenehallgatásra . Csak keverésre. Nekem is van, soha nem hallgatok rajta zenét.


Ez te vagy :) Én hallgatnék rajta, pláne mivel tanulmányaimhoz köthető. Sőt abszolút nem árt.
Idézet
 
 
+4 #69 bélféregtámadás 2015-09-18 14:14
[quote name="Robidog1984

Nem szereted a black metalt a te dolgod, de attól még nem kell "baromarc"-ozni. Pláne Quorthont aki már nem is él , és sosem festette magát.
Idézet
 
 
-1 #68 saszi 2015-09-18 13:45
Idézet - Venomádi:
Idézet - Venomádi:
Érdemes egyébként monitorhangfala kat beszerezni otthonra, garantált a hatás. Meg ha elég mély a zsebed.


Esetleg kijavítana valaki, a kurva minuszozás helyett? Studió monitorhangfal otthonra, ennyire túlviláginak tűnik?

Én nem minuszoltalak. De a studiohangfal nem való zenehallgatásra . Csak keverésre. Nekem is van, soha nem hallgatok rajta zenét.
Idézet
 
 
+10 #67 valarmorgulisz 2015-09-18 09:30
Idézet - Tom:
Idézet - HellMaxx:
Szerintem meg pont a Slayer-t sikk szeretni, csak mert "régi " zenekar. Hát nekem a mai napig a Pantera az alapzenekar és nem a Slayer, akik mindig csak a biztonságos zónájukban tevékenykedtek, talán csak a Diabolus albumnál léptek ezen túl egy kicsit.

Ha a Lamb' egy felfújt lufi, akkor a Slayer mára sajnos csak egy leengedett lufi.

A Pantera egy tehetséges zenészekből álló blöff volt, ami a jókor volt a jó időben. A Nirvana mellett még ők is jó metalnak tűntek, holott alig pár épkézláb dalt írtak. Jók voltak a riffjeik, jók voltak a szólók, de a dalok azok nem indultak be.
Ami nekem rosszul esett, hogy tavaly az év vége felé tele volt a Shock Panterával meg Dimebag Darellel, viszont Quorthon mester meg letudták egy szem Klasszikushock cikkel, pedig hozzá képest a Pantera csak egy zajbrigád


Ember te hülye vagy. A Panterától egy komplett generáció padlót fogott, de szerinted blöff volt. Annyira primitív, hogy még igazán kötözködni sincs kedvem.
Idézet
 
 
-8 #66 Robidog1984 2015-09-18 09:12
Idézet - Tom:
Idézet - RobertThorn:
Idézet - Tom:
Idézet - HellMaxx:
Szerintem meg pont a Slayer-t sikk szeretni, csak mert "régi " zenekar. Hát nekem a mai napig a Pantera az alapzenekar és nem a Slayer, akik mindig csak a biztonságos zónájukban tevékenykedtek, talán csak a Diabolus albumnál léptek ezen túl egy kicsit.

Ha a Lamb' egy felfújt lufi, akkor a Slayer mára sajnos csak egy leengedett lufi.

A Pantera egy tehetséges zenészekből álló blöff volt, ami a jókor volt a jó időben. A Nirvana mellett még ők is jó metalnak tűntek, holott alig pár épkézláb dalt írtak. Jók voltak a riffjeik, jók voltak a szólók, de a dalok azok nem indultak be.
Ami nekem rosszul esett, hogy tavaly az év vége felé tele volt a Shock Panterával meg Dimebag Darellel, viszont Quorthon mester meg letudták egy szem Klasszikushock cikkel, pedig hozzá képest a Pantera csak egy zajbrigád


Ha Quorthon - mindenki szerint is - tehetségesebb dalszerző lett volna, mint Dimebag, akkor a Dies Irae riffjét illesztették volna be pl. Madonna koncertjeinek kellős közepébe a New Level helyett..

A riffeket az elismerem, de azt írtam is, hogy jó riffjeik vannak.
Azt viszont továbbra is adom, hogy a Pantera dalok engem nem fogtak meg. Nekem hiányzik belőlük a lendület, valahogy mindig olyan érzésem van tőlük, hogy indul egy állat téma, aztán meg belassulnak, elkezdenek bólogatni.
És azt továbbra is fenntartom, hogy a Shock-on nagyon nincs Quorthon mester a helyén kezelve

Miért hol kellene kezelni a réteg zenében is abszolút réteg muzsikust!
Egyik pandafestéses sátánista baromarc se te le jóformán semmit arra a bizonyos asztalra!
A tág értelemben vett Rockzene minden területén van kedvencem de ezek a black akármiket még zenének sem tartom
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.