Shock!

augusztus 15.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Annihilator, Harlott, Archer - Budapest, 2015. október 19.

annihilator_k2015_01Tizenkét éve, gyakorlatilag tehát még egy másik életben játszott utoljára Budapesten az Annihilator, akik természetesen nem is az Annihilator lennének, ha a mostani felállásnak az egyetlen biztos pontot leszámítva bármi köze lett volna az eddigi két magyar koncerten látotthoz. Ember legyen a talpán, aki képes számon tartani, ki mindenki fordult meg az utóbbi több mint két és fél évtized során Jeff Waters oldalán, de a hosszas várakozás után, ehhez illően szép nézőszám előtt lenyomott hajós buli aligha okozhatott csalódást bárkinek is. Pláne, hogy a gitározás mellett az éneklést is ismét magához ragadó főnök továbbra is mágnesként vonzza magára a tekinteteket a színpadon, és ugyan társai is abszolút felkészült muzsikusok, továbbra is nyilvánvaló: itt bizony one man show-ról beszélünk.

időpont:
2015. október 19.
helyszín:
Budapest, A38 Hajó
Neked hogy tetszett?
( 13 Szavazat )

Az amerikai Archert sajnos lekéstem, amiért tartom is a hátamat a kommentszekció híresen kíméletlen hogy-képzeled-hogy-ingyenjeggyel-sem-érsz-oda-szégyelld-magad-ez-lenne-a-kötelességed-bezzeg-én-500-kilométerről-is-ott-lennék frakciója előtt, de mentegetőzni nem fogok miatta, mert ismét megvolt az oka. Viszont kifejezetten sajnáltam, hogy elmulasztottam a bandát, mert egymástól függetlenül négy-öt ember is azt mondta, hogy marha jól tolták, és külön kiemelték az énekes/szólógitáros Dylan Rose-t, akiről többeknek is a fiatal Zakk Wylde ugrott be, meg a trióforma dacára is tökéletesen elnyomott Tornado Of Souls feldolgozást. Ezek után nincs okom kételkedni benne, hogy a kaliforniai banda tényleg jó lehetett. Az ausztrál Harlottot már javarészt láttam, és velük sem voltak problémáim: a logó és a lemezborító ebben az esetben tökéletesen fedi a lényeget, thrash/power muzsikáról van szó alapvetően old school megközelítéssel, de itt-ott azért modernebb témákkal is. Különösebben kiugró dalokat nem véltem felfedezni a repertoárjukban, de szimpatikus lendülettel nyomultak, rokonszenves volt a kiállásuk, és jól is játszottak, szóval ebből a történetből is akármi lehet még.

Elképesztő, mennyire régen járt utoljára Magyarországon az Annihilator, hiszen utoljára a 2003-as Szigeten volt szerencsénk Jeff Watershez és aktuális társaihoz, de előtte is csak egyszer, 2001-ben fordultak meg nálunk (igaz, a kettő között Jeff a Savatage-ban is kisegített nálunk). Ennek fényében cseppet sem lepődtem meg a nem heringezős, ám igen korrekt nézőszámon, és persze azon sem, hogy a javarészt kiéheztetett fanatikusokból álló közönség már az intróként funkcionáló Rock You Like A Hurricane-t is torka szakadtából üvöltötte, ami láthatóan a színpad szélén megjelenő Jeffnek is igencsak ínyére volt. Hát még az az eufória, amikor kijöttek, és belecsaptak a King Of The Killbe... Hiába, no, az ember kicsit még akár el is érzékenyül, amikor ennyi idő után lát ismét egy régi nagy kedvencet, velem sem volt ez másképp, és ahogy elnéztem, a többség ugyanebben a cipőben járt.

annihilator_k2015_02

Az Annihilator táborában komoly vita kerekedett arról, vajon jó ötlet volt-e Jefftől, hogy Dave Padden lelécelése után ismét magához ragadta a mikrofont, de én az első pillanattól fogva azon a véleményen voltam, hogy naná. Sőt, ezzel lehet, hogy most elásom magamat, de határozottan úgy látom: a hosszú karrieren végigtekintve igazából az lett volna a legszerencsésebb, ha az elejétől fogva Waters énekel a bandában, és nem szerencsétlenkedik mindenféle Randy Rampage-ekkel, Coburn Pharrekkel, Aaron Randallekkel meg hasonló középszerű figurákkal. És ezt most nem fikából mondom, mert az első három lemez így is ezerpontos, de ehhez az említett frontembereknek vajmi kevés közük volt. Ők legfeljebb engedelmes, akarat és érdemi beleszólás nélküli hangszerként funkcionáltak a minden dallamot és szöveget szerzőként jegyző Waters kezében, és utóbbi tény legkésőbb a King Of The Kill megjelenése után egyből nyilvánvalóvá válhatott bárki előtt. Ezen túlmenően pedig maradjunk annyiban, hogy pusztán technikai értelemben véve az egyetlen Joe Comeau-t leszámítva soha nem énekeltek igazán kiemelkedő hangok a bandában, de szabad keze még neki sem igazán volt itt soha. Ami Dave Paddent illeti, őt eleinte kifejezetten nem szerettem, aztán a végére megbarátkoztam vele, de még így sem hullattam utána egyetlen könnycseppet sem, és a Suicide Society is igazolta a várakozásaimat: tökéletesen jó ez ebben a formában is. Nyilván Jeff sem a világ legképzettebb énekese, de az Annihilator dalaihoz tökéletesen elegendő ez a hang, ráadásul nekem az új albumról is az jön le, mint a régebbi, általa énekelt cuccokról: szíve-lelke benne van ebben az egészben. Szóval most már lehetőleg maradjon is így ez az egész...

annihilator_k2015_03

Így, hogy ismét Watershez került a mikrofon, természetesen nagyobb hangsúlyt fektettek a '90-es évek középkorszakára (bár az Annihilatornél egyébként sosem léteztek olyan módon kőbe vésett setlistek, mint sok más bandánál), aminek én személy szerint örültem. Pláne, hogy a King mellett később olyan favoritok kerültek elő ebből az érából, mint minden idők egyik legjobb Annihilator-nótája, a Second To None, a Refresh The Demon címadója és az Ultraparanoia szintén 1996-ból, illetve az elveszett albumnak számító Remains boszorkányos Tricks And Trapse. Utóbbin egyébként hallatszott, hogy a máig mostoha sorsú '97-es anyagon szerepelt, lévén sokan láthatóan még a rajongói magból is itt hallották életükben először, de ha csak ketten-hárman esélyt adnak miatta utólag az albumnak, már megérte a dolog...

Az új albumról a mindjárt másodikként érkező – amennyire atipikus, annyira kiváló – Snap, a fogós címadó és a sodró, bivalyerős Creepin' Again szólt, amelyekre túlzás nélkül óriási reakciók érkeztek odalentről, akárcsak a Feast lemezes No Way Outra. De a legnagyobb tombolás azért persze a régi számokra alakult ki, ami nem csoda: ezek sorát a Set The World On Fire címadója nyitotta az este legsúlyosabb riffjével, ami után rögtön jött a W.T.Y.D. meg a Never, Neverland, szóval kábé ha itt befejezik, már akkor is széles vigyorral mentem volna haza. De Jeff természetesen nem sika-kasza-léc jelleggel nyomta, a tiszta játékidő száz perc fölé nyúlt, így tényleg mindenki jóllakhatott a zenekarral ezen az estén. Pláne, hogy az említettek mellett még olyan darabok kerültek elő a banda különféle korszakaiból, mint a hármas lemez kolosszális, agybeteg Brain Dance-e (óriási csúcspont volt!), az überzúzós Phantasmagoria, a Chicken And Corn baromkodása, illetve egy rövid medley formájában a Kraf Dinner, a 21 meg a Reduced To Ash. Utóbbinak mondjuk ebben a formában nincs túl sok értelme, szerintem többet értünk volna egyben valamelyikkel, de hát ez is viszonylag régi hagyomány a zenekarnál, szóval bárki felkészülhetett rá. Az Alison Hell és a ráadásban eltolt, csuklógyilkos Human Insecticide igazából már csak a jutalomjátékot jelentette az alapos szett legvégén a korszakalkotó Alice In Hell debütről. Még akkor is, ha előbbiről Jeff tréfásan, de nyilvánvalóan nem viccelve megjegyezte: ha rajta múlna, soha többé nem játszaná már el, annyira unja, de nincs más választása, hiszen a közönség fanatikusan imádja.

annihilator_k2015_04

A hangzás eleinte hagyott maga után némi kívánnivalót, de aztán elég jól beállt, én legalábbis mindent jól hallottam. A zenekart illetően próbálok nem cinikus maradni, csak nehéz, hiszen nagyjából mindenki tisztában van vele, miként működteti a dolgokat Waters – itt igazából csak ő számít, hiába ügyelt mindig is kínosan arra, hogy profi arcokkal vegye körbe magát. Vagyis most is jól nyomták a Jeffnél lényegesen fiatalabb arcok, de szerintem Rich Hinks basszer, Mike Harshaw dobos és Aaron Homma másodgitáros sem merne mérget venni arra, hogy akár a következő turnén is ott áll majd a színpadon a főnök mellett. Belekötni viszont egyikbe sem lehetett, Harshaw különösen gyilkos és precíz teljesítményt nyújtott. De természetesen azért sem hagyom ki, hogy a kötelező dobszólót viszont ez sem indokolta nála, ehelyett nyugodtan el lehetett volna játszani mondjuk teljes egészében a Kraf Dinnert.

A szemek ugyanakkor végig Jeffre szegeződtek, akinek játéka ma is ugyanolyan elementáris, mint 1989-ben volt. Talán már írtam régebben, de én személy szerint olyannyira imádom a gitározását, hogy még a gyengébb Annihilator-lemezeket sem tudom nem szeretni. Már ahogy megszólal a hangszere, ahogy megpenget rajta egy hangot, abból is lejön, micsoda kaliberű zenész a fickó, tényleg a metalszakma egyik legjobbja a mai napig. Emellett pedig egy jó humorú, szeretnivaló arc is, aki mindig ügyelt arra, hogy legyen vidámság és kikacsintás a dalaiban, pedig az ilyesmire ugyebár nem feltétlenül van mindig fogadókészség ezen a gyakran karót nyelt, pózoló, gyermekded hülyeségeket papoló, vállalhatatlan arcokat piedesztálra emelő színtéren. Waters mindig is súlyos, durva, gyors és kompromisszumoktól mentes zenét játszott, de emellett is rejlik valami megfoghatatlanul pozitív a dalaiban, és noha iszonyatosan régen hallgatom a lemezeit, ez így, ebben a formában még bennem is csak ezen az estén fogalmazódott meg. Mint ahogy az is, hogy elsősorban éppen ezért szeretem őt olyannyira a boszorkányos képességei mellett. Remélem, nem kell újabb tizenkét évet várnom, mire ismét Magyarországon láthatom.

 

Hozzászólások 

 
+1 #12 Venomádi 2015-10-23 00:34
Ja és egyébként menjen már a picsába aki a Ticks and trapsre csak lesett, az egyik legjobb nótájuk.
Idézet
 
 
#11 Dokibácsi 2015-10-21 22:34
Idézet - zoli:
Csúcspontok voltak: Never neverland, Phantasmagoria, Tricks and traps. Stonewall viszont nagyon hiányzott, pedig abban van a világ egyik legjobb gitárszólója. Remélem hamarosan újra jönnek majd.

Úgy, úgy.
Idézet
 
 
+1 #10 zoli 2015-10-21 21:03
Csúcspontok voltak: Never neverland, Phantasmagoria, Tricks and traps. Stonewall viszont nagyon hiányzott, pedig abban van a világ egyik legjobb gitárszólója. Remélem hamarosan újra jönnek majd.
Idézet
 
 
+4 #9 Venomádi 2015-10-21 18:46
Amúgy igen, kicsit elásós volt ez a szöveg, hogy középszerű figurák a banda régi énekesei. Ha Randy nem is, de Aaron meg Coburn bőven vállalható alakok voltak, messze azért a középszerűségtő l. Sőt én annak örülnék, ha most is lenne ehhez a kettőhöz hasonló frontemberük, Jeff pedig backing vocalozik gitár mellé, szerintem ez így volt a legjobb, nem mintha az ő kettős szerepével problémám lenne. Nálam a King-el indult a szerelem. De egyébként ez így egy direktebb élmény is, mert legalább leköti az írtózatos energiáit :D
Idézet
 
 
+3 #8 Venomádi 2015-10-21 18:28
Legalább 2 éve annak, hogy az Annihilator nótáit nyúzom gitáron, azokkal fekszek és kelek, ezért olyan volt eljönni erre a bulira mintha csak hazamentem volna, nem is éreztem feltétlenül azt a katarzist, hogy úristen itt van előttem ez a banda, vagy lehet feldolgozni sem volt időm, de hogy ez gyalult mint a szar, az kurva élet, összes dalszöveg kívűlről teli torokból. Régen voltam ennyire masszív bulin, noha az idei Overkill hasonló színvonalat hozott, ez valamilyen teljesen más élmény volt. És feltünően jól szóltak, akárhol is állt az ember, bár legelől nem tudom mennyire volt kása. Jeff Watersről pedig mindig is azt gondoltam, hogy abból a generációból ahonnan például Dimebag is való, ő szereti tiszta szívből a legjobban amit csinál, és hallhatóan szereti ez a nem mindegy. Nagyon jó este volt, és azt tudom rá mondani, amit Szilvi asszem a Satriani bulijánál: hogy másnap mennék megnézni újra, sőt egy héten keresztül mindennap legalább. Ezúton is szeretném megköszönni a sört annak az ismeretlennek, aki hozzámszólt, hogy ezt csak 40 évesen lehet igazán élvezni (mivel minden dalt ismersz), de megnyugtattam, hogy nem így van. 5 percen belül jött a sör! A májam üdvözöl! Amúgy volt valaki aki Jeffel tudott találkozni, akár egy képre is? Nekem az előbb említett sör és whiskey által elszenvedett átlagosnál magasabb dózis miatt rövid időn belül távoznom kellett :D
Idézet
 
 
+3 #7 Dokibácsi 2015-10-21 12:15
Jó volt a két előbanda is (azért az egy gitárral frankón előadott Tornado of souls nagyon süti lett!), de Mr. Waters és brigádja egyszerűen pusztított. Amit csináltak, az mondhatni, maga volt a tökély - így kell metalt játszani.
Idézet
 
 
+1 #6 shownomarcy 2015-10-21 09:36
(Csak 100, de én is lekéstem :D )
Szomorú, hogy ennyi ideje nem voltak itt és miután Padden kiszállt, duplán áldom a kiruccanó kis csapatot, hogy először két éve Bécsben láthattam őket (vagyis őt), főleg mivel pont a Padden érával indult az ismerkedésem az Annihilatorral. DE így is szuper volt a koncert, Waters csak egy van! :) Tényleg remek úgy is, hogy ő énekel, és biztosan ennek köszönhető néhány változás. Egy ilyen régi csapatnál pedig csak külön öröm lehet, hogy ennyit frissült a setlist két év alatt.
BRAIN DANCE! ;)
Idézet
 
 
+2 #5 faktor69 2015-10-21 09:05
Óriási volt!
Az előzenekarok közül az Archer tetszett jobban. Nekem is Zakk ugrott be az énekes-gitáros srácról. A Tornado of Soulst is nagyon jól kenték egy gitárral.
Harlott első dala Kreatoros volt némileg, a következő 2 dalnál inkább Exodust éreztem ki belőlük, de később elmúlt az utánérzés, csak egy picit egysíkúnak tűnt.
Az Annihilator meg csúcs volt, nagyon jól szórakoztam!

Láttam a stáb 3 tagját is, biztos megint ingyé', bezzeg a My Dying Brideról nincs kritika.:-)
Idézet
 
 
-1 #4 Igor Igorovics 2015-10-21 08:54
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Igor Igorovics:
Csak azt nem értem, miért kell ilyen kissé sértődött hagnemben írni azokról, akiket érdekel a véleményetek a kis bandákról is. Remélem nem sértettelek meg.

Üdv: Igor

Szó sincs sértettségről, akkor lehet, hogy nem jött át, mit akartam írni. :)

OK, rendben van.
Idézet
 
 
+2 #3 Draveczki-Ury Ádám 2015-10-21 08:50
Idézet - Igor Igorovics:
Csak azt nem értem, miért kell ilyen kissé sértődött hagnemben írni azokról, akiket érdekel a véleményetek a kis bandákról is. Remélem nem sértettelek meg.

Üdv: Igor

Szó sincs sértettségről, akkor lehet, hogy nem jött át, mit akartam írni. :)
Idézet
 
 
+3 #2 Igor Igorovics 2015-10-21 08:47
Kedves Ádám!

Ha nem akarsz mentegetőzni, akkor miért írsz egy ilyen hosszú bevezetőt arról, hogy: "Az amerikai Archert sajnos lekéstem, amiért tartom is a hátamat a kommentszekció híresen kíméletlen hogy-képzeled-hogy-ingyenjeggyel-sem-érsz-oda-szégyelld-magad-ez-lenne-a-kötelességed-bezzeg-én-500-kilométerről-is-ott-lennék frakciója előtt, de mentegetőzni nem fogok miatta, mert ismét megvolt az oka." Ezzel pont, hogy mentegetőzöl. Ha nem ezt tennéd, azt írnád,hogy: "Lekéstem az Archert, bocs mindenkinek." és kész. Én amúgy soha nem írtam ezért se neked, se a stáb többi tagjának és ezután sem fogok, mert tisztában vagyok azzal, hogy egy (javarészt) non-profit lapnak, mint nektek van fontosabb dolgotok is, mint a kezdő zenekar miatt fontosabb dolgokat (munka, gyerek, stb.) elhalasztani. Csak azt nem értem, miért kell ilyen kissé sértődött hagnemben írni azokról, akiket érdekel a véleményetek a kis bandákról is. Remélem nem sértettelek meg.

Üdv: Igor
Idézet
 
 
+11 #1 valarmorgulisz 2015-10-21 08:41
Csak egyet tudok érteni. Az előzenekarok közül a Harlott illeszkedett jobban ez este - várható - hangulatához, de az Archer szerintem jobb zenét játszott és jobb zenészekből állt. (A Tornado of Souls mennyire jó volt). A Harlott nagyon jópofa tagokból állt, de azért az, hogy a dobos már az elő számban nagyjából 15x ejtette el a dobverőjét és szanaszét csúszkált tempóban...hááát.

Jeff Waters tényleg egy olyan fickó, aki frontembernek született. Mindig volt egy mimikája, egy kiállása, egy megjegyzése, kikacsintása, közönség hergelése akármi. Ezekre születni kell na'. Sokszor én is belebambultam a boszorkányos játékába. Az már csak zárójelben jegyzendő meg, hogy 50 éves kora ellenére szerintem kinézetre max 35-nek tűnik. Az első sorokban mindenkinek volt egy ököl pacsi,(még a szólói közben is lezavart gyorsan néhányat, nehogy hiányérzet legyen), a végén még a gitárjához is hozzányúlhattun k. Gondolkoztam, fürödjek-e aznap este. :) 100 perc ilyen zenészekkel, kétszeresét is megérte volna. A Setlistből nekem a No Zone-Deadlock-Stonewall trió hiányzott mondjuk. Ettől független is fantasztikusan jó este volt.

Ui: Szilvi élőben is nagyon szép és bájos. :) (Megadeth pólós fiú az első sorból)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.