Shock!

június 17.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Spock’s Beard, Special Providence, Synaesthesia - Budapest, 2015. szeptember 21.

A Machine Head után újabb olyan zenekart húzhatok ki a listámról, amelyet nagyon régóta hallgatok, de valamiért mégsem láttam őket soha. Pedig a Spock's Beard számtalan alkalommal járt már nálunk, de valahogy mindig úgy alakult, hogy közbejött valami, ami miatt ki kellett hagynom a fellépésüket – többnyire az utolsó pillanatban. Csodálkoztam is, hogy aznap hétfőn semmiféle váratlan akadály nem bukkant fel, és délután még egy kellemes interjút is sikerült készítenünk a rendkívül kedves Alan Morse-szal. 

spocks_beard_k2015_01

időpont:
2015. szeptember 21.
helyszín:
Budapest, A38 Hajó
Neked hogy tetszett?
( 8 Szavazat )
A belgiumi koncertről már olvashattatok egy beszámolót, ahhoz képest az egyik változás annyi volt, hogy nálunk a Special Providence kezdett, ki tudja, miért, talán a hazai pálya miatt. Idén a Dream Theater előtt már elcsíptem őket pár szám erejéig, és a kettes lemezük óta várok egy „rendes találkozóra". Persze sejthető volt, hogy pár hét alatt nem lettek a színpad ördögei, és nyilván ezt a fajta zenét nem lehet Mötley Crüe-i lazasággal előadni, ám egy kicsit még így is megijedtem a koncert elején: az egyik nagyon lájtos, beleborulós számmal kezdtek, szinte szobormereven. Így utólag azt mondhatom, kiváló ívben építették fel a koncertet, megvolt minden a finomabb lebegős részektől kezdve, a játékosságon át a súlyosabb, metalosabb percekig. Látványilag a szigorúan hónalj alá vett hangszerükbe végtelenül beleboruló, vicces koncentrálós arcokat vágó Fehérvári Attiláról és Kertész Mártonról egyáltalán nem, ellenben Markó Ádám elmondható, hogy igazi frontember, és nemcsak azért, mert többnyire ő konferált, hanem mindemellett baromi látványosan játszik, beleéli magát, tényleg benne van a rockandroll is (azért az a tíz év Ganxsta Zolee mellett csak nem múlt el nyomtalanul). Kábé olyan, mintha Vörös Attila dobolni kezdene, kisugárzásban tök hasonlóak. De srácok (többiek), könyörgöm, néha nézzetek rá a közönségre, legalább két szám között, borzasztóan sokat számítana ilyesfajta színpadi jelenlét is. Egyelőre teljesen olybá tűnt, mintha folyton elnézést kérnének, amiért ennyire kurvajók. Mert bizony azok, és mindamellett, hogy instrumentális és nem kimondottan elsőre ható, zsigeri zenét játszanak, van egy csomó megjegyezhető elem a dalokban, amit szerencsére a közönség is levett. Remélem, bejön nekik majd az élet, megérdemlik.

special_providence_k2015_01

Utánuk a ránézésre középiskolás srácokból álló Synaesthesia következett, és hirtelen akkora lett a szakadék a két előzenekar között, amit nehezen tudok pár sorban érzékeltetni. A zenéjük még határesetként elment volna kezdő zenekar első próbálkozásának (de semmiképpen sem turnészint), csakhogy az énekes srác tönkrevágta az egész produkciót, ezért inkább menekülőre fogtam két-három dal után, főleg, miután szegény dobos srác is úgy viselkedett, mint Galla Miklós a L'art pour l'art egyik klasszikus Vastyúk-szkeccsében, a Bemondó-válogatásban (jaj lámpa, jaj kamera, jaj mikrofon). A kölyök annyira végtelenül szerencsétlenül nézett ki a dobcucca mögött, hogy én éreztem magam kínosan. Lapozzunk.

synaesthesia_k2015_01

Hiába közel nyugdíjaskorúak (többnyire) a Spock's Beard tagjai, a színpadon ebből semmi nem érzékelhető, sőt, színpadi ruhát öltve odafent azonnal átlényegülnek, és legalább húsz-harminc évvel korábbi énjüket hozzák. A rendezői jobbon hunyorogva, messziről a Terminator és Stephen King szerelemgyerekének is mondható Alan Morse, a másik oldalon a két feltornyozott szintetizátorok között a mindig vidám Ryo Okumoto helyezkedett el. Úgy tűnt, az első dalnál akadt némi minimális technikai galiba Morse gitárjával (koncert előtt rakta össze, szóval bármi lehetett), de felülemelkedtek a problémákon, bár a műsor vége felé megint előjött valami komolyabb zűr, ha jól láttam, akkor már a másik oldalról. Hozzátenném: Morse különleges, ujjal pengetős játéka közelről egészen szürreális élményt nyújtott, furcsa, rugózó színpadi mozgása pedig még inkább.

spocks_beard_k2015_02

Sokan elmondták már előttem, hogy az Enchant-torok Ted Leonard mennyire jó választás volt, hiszen nemcsak kiváló hang, de rendkívül rokonszenves srác is, és baromi jól játszottak együtt Morse-szal. Mivel másnap ünnepelte a születésnapját, spontán szülinapi felköszöntést is kapott az este folyamán a zenekartól és a közönségtől, aminek nyilvánvalóan borzasztóan örült. Egyébként a gegekkel ő sem spórolt, többek között például „lekínaizta" Ryót, aki természetesen a maga vidám stílusában kikérte ezt magának. Okumoto a zenekar másik motorja, hihetetlenül jópofa fazon. Ha jól számolom, 59 éves, de fiatalokat meghazudtoló módon elmebeteg – bár az tény, hogy a japánokban van valami csak rájuk jellemző kettyósság, amit a jóval merevebb kelet-európai népek néha furcsának találhatnak. Ennek megfelelően a tökéletes hangszeres tudás mellett előfordult, hogy poénból, testével hidat képezve, lábával rátámaszkodott a jobb oldali billentyűire, kezével meg a másikon támasztotta magát. Az elmondások alapján a tavalyinál jóval több egybegyűlt baromira élvezte a koncertet, noha sejtelmem sincs, honnan került elő ennyi bajuszt viselő (!) idősebb arc (úgy látszik, ez általános tendencia lehet, nem brüsszeli sajátosság).

spocks_beard_k2015_03

Dave Meros, a sok tengert megjárt basszusgitáros nagyrészt a háttérbe húzódva játszott, ritkán tolta előtérbe magát, de a megalázóan tökéletes vokálokba besegített olykor. Ha már vokálok, a dobok mögött (például az Over The Top című Sylvester Stallone-filmben is szereplő, egyébként teljesen rajzfilmfigura-szerű) Jimmy Keegan Alannel és Teddel együtt letaglózó minőségben hozta végig a vokáltémákat, amire rá lehet bólintani, hogy hát igen, lehet így is. Mert tényleg lehet, méghozzá láthatóan nem görcsösen, hanem játszi könnyedséggel, mondjuk úgy, mintha ad hoc alapon a zuhany alatt dalolgattak volna. Elképesztő.

spocks_beard_k2015_04

Tartozom még egy vallomással, így a beszámoló végén. Sok éve hallgatom a zenekart, számos kiadványuk meg is van, ennek ellenére, ha pisztolyt tartana valaki a fejemhez, akkor sem tudok SEMMIT sem felidézni a zenéből, még akkor sem, ha előtte hallgattam meg valamelyik lemezüket. Fogalmam sincs, miért lehet ez, sok éve próbálom megfejteni, egyelőre sikertelenül. Most is csak a ráadásként eljátszott, bő huszonhárom (!!) perces prog-eposzból, a The Waterből tudnék idézni egy örökérvényű, sokféle élethelyzetben alkalmazható bölcsességet: Fuck you! (Ami a dal kontextusában értelmezve nyilván nem hatott furcsán groteszknek, annál inkább onnan kiragadva, a tajtékzó zenekari tagokat nézve.) Természetesen mindezt nem záró-összegző gondolatnak szántam, apró vidám szösszenetként említettem csupán, mert maga a koncert ezzel együtt is feledhetetlennek bizonyult, és természetesen megyek jövőre is, ha erre járnak.

 

Hozzászólások 

 
+3 #1 artschi 2015-09-28 20:22
"...noha sejtelmem sincs, honnan került elő ennyi bajuszt viselő (!) idősebb arc (úgy látszik, ez általános tendencia lehet, nem brüsszeli sajátosság)."

Ez a "sajátosság" már az előző két koncerten is látható volt, azon is viszonylag sok idősebb arc volt jelen :)

Ez a bulijuk is nagyon jó volt, és ha jól tudom, a koncert vége után kimentek a közönség soraiba dumálni és iszogatni, de az nekem sajna már kimaradt.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.