Szinte hihetetlen, de idén húszéves lesz a lemez, amelynek megjelenését, majd igen gyorsan lezajlott köztudatba kerülését követően ellepte a nagyobb városok középületeinek falait a Méné, Tekel-féle kinyilatkoztatás: „Az élet a legjobb méreg." Romantikus lelkületű ifjak százai kérték arra aktuális barátnőiket, hogy gyűrje össze a lepedőt velük, a kevésbé széplelkűek pedig arra, hogy vagy forduljon a fal felé, vagy forduljon fel. Az ország lakosságának rockzenére fogékony része pedig – ha korábban még nem tett volna így – egy csapásra megjegyezte a debreceni Tankcsapda nevét. Hogy mennyire jól, azt jelzi, hogy a Tankok még mindig itt vannak, jócskán megváltozva ugyan (közben persze mi magunk is jócskán megváltoztunk), de talán erősebben, mint valaha. És a tény, hogy Lukács Laciék '89 óta, a legcsekélyebb megszakítás nélkül folyamatosan aktívak, és az elmúlt bő húsz év alatt népszerűségük nem hogy csökkent volna, hanem – egyetlen kisebb hullámvölgyet nem számítva – lemezről lemezre egyre csak nőtt, és manapság is röhögve képesek megtölteni a legnagyobb arénákat, a magyar rockzenében egészen egyedülálló és mindenképpen elismerésre méltó dolog.
