Shock!

augusztus 26.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Def Leppard: Hysteria

Húsz évvel ezelőtt, 1991. január 8-án, három hónappal harmincegyedik születésnapja előtt halt meg Steve Clark, a Def Leppard gitárosa és egyik fő dalszerzője, aki csapatával mindent elért, amit rockzenész csak elérhet, démonai legyőzéséhez azonban minden siker és elismerés kevésnek bizonyult. A szomorú évfordulón a leghatalmasabb Def Leppard album, a Hysteria korának felidézésével tisztelgünk Steve – becenevein csak Steamin' vagy White Lightning – emléke és munkássága előtt.

A Def Leppard az 1983-as Pyromaniával vált az Egyesült Államok egyik kedvenc sztárzenekarává: a brit heavy metal új hullámával felfutott, ám a mozgalom többi képviselőjénél lágyabb, kommerszebb zenét játszó csapat harmadik lemeze beragadt a Billboard-listán Michael Jackson Thrillere mögött a második helyre, és az amerikai mindennapok elválaszthatatlan részévé vált. A Led Zeppelin óta egyetlen brit rockelőadó sem aratott akkora sikert a tengerentúlon, mint Joe Elliotték, a sors azonban nehézségeket is bőséggel tartogatott nekik.

megjelenés:
1987. augusztus 3.

kiadó:
Mercury
producer: Robert John Mutt" Lange, Def Leppard

zenészek:
Joe Elliott - ének
Steve Clark - gitár
Phil Collen - gitár
Rick Savage - basszusgitár
Rick Allen - dobok

játékidő: 62:52

1. Women
2. Rocket
3. Animal
4. Love Bites
5. Pour Some Sugar On Me
6. Armageddon It
7. Gods Of War
8. Don't Shoot Shotgun
9. Run Riot
10. Hysteria
11. Excitable
12. Love And Affection

Szerinted hány pont?
( 80 Szavazat )

A turnék végeztével a csapat Meat Loaf dalszerzőjével, Jim Steinmannel kezdett dolgozni az új dalokon, ám a kooperáció sikertelennek bizonyult, egyszerűen semmire sem jutottak. Ez eleve garantálta a rossz hangulatot, de az igazi csapás csak akkor érte őket, amikor Rick Allen dobos 1984 szilveszterén egy partiba autózva balesetet szenvedett, és elveszítette a bal karját. Joe Elliott: „Amikor Rick a balesetét követő napon közölte velünk, hogy továbbra is ő fog dobolni a bandában, természetesen mindannyian azt hittük, hogy csak a gyógyszerek beszélnek belőle, de miután láttuk, hogy tényleg komolyan gondolja, már nem volt vita arról, mi legyen vele. Mindent elkövetett, hogy fél karral is folytathassa a zenélést, mert ez az élete, így nekünk nem volt más dolgunk, mint várni rá. A lemez és a turné ráért, kizárólag ő volt fontos. Ha nem láttam volna napról napra a fejlődését, minden bizonnyal én is kételkedtem volna abban, hogy félkarúan is tökéletesen fog tudni dobolni, de a dologban nincs semmi csalás: kitalált és megépített magának egy speciális dobcuccot, amin a bal lábával üti azt, amit korábban a bal kezével ütött. Maga a dobcucc egyébként elektromos, de szó sincs arról, hogy egy elektromos dobkomputer játszana helyette, mert nem teljes ritmusképleteket programozott be, hanem különböző dobhangokat, pergőt, lábdobot, tamokat... Rick helyett tehát nem robot játszik, egyszerűen csak egy teljesen más rendszerű dobfelszerelést használ, mint a többi dobos."

Allen tehát idővel felsorakozott társai mellé, a munka azonban továbbra is lassan haladt: a dobos után a producer Robert John „Mutt" Lange (közismert titulusa szerint a Def Leppard hatodik tagja, akivel a Pyromanián dolgoztak először közösen) is autóbalesetet szenvedett, lábsérüléseiből hetekig lábadozott, Elliottot pedig a mumpsz ütötte ki, ami felnőtt korban roppant veszélyes tud lenni. Ekkorra a zenekar már egy komplett lemezanyagnyi, még Mutt nélkül feldemózott dalt hajított ki a kukába, miután nem voltak velük kellően elégedettek. Az ismét beindult munkálatok kellős közepén emellett még elvállalták az 1986-os doningtoni Monsters Of Rock fesztiválon és az azt követő monstre európai fesztiválturnén való részvételt is, amihez persze némi bemelegítésre is szükség volt Allen miatt, így 1986 első felében több koncertet is adtak Anglia klubjaiban. Biztos, ami biztos alapon a Status Quo dobosa, Jeff Rich is megjelent a színpadon arra az esetre, ha Ricknek esetleg problémái támadnának, de már a második koncertről is elkésett, Allen pedig egyetlen ütemet sem tévesztett, így a későbbiekben nem is volt szükség tartalékdobosra.

A kor viszonyaihoz képest már ekkor is hajmeresztően sok idő telt el az előző anyag óta, így innentől fogva bevallottan nem is siettek túlságosan. A Hysteria végső felvételei végül 1987 elején fejeződhettek be, de Mutt Lange még további hónapokat töltött az anyag keverésével. A dalszerzésbe is alaposan belefolyó Mutt célja a Thriller hard rock változatának elkészítése volt: olyan albumban gondolkodott, melynek minden egyes darabja potenciális sláger. A Hysteria végül az év nyarának végén került a boltokba. Hangzása jóformán tökéletes volt, olyan csilivili és hipermodern, amilyenről más korabeli zenekarok csupán álmodozhattak: az album megszólalását és zenei anyagát tekintve is letisztultabb, simább volt a Pyromaniánál, amit Allen elektronizált dobhangzása csak tovább erősített, de a dalok slágeressége is fokozódott. Ez jelentős mértékben annak volt köszönhető, hogy a kevésbé riffcentrikus, szokatlan hangszerelési megoldásokkal teli dalokban Lange a zenekar egyébként sem bárgyú vokálmunkáját is csúcsra járatta. Az anyag emellett a szimpla LP-n valaha megjelent leghosszabb rocklemeznek is számított egyben.

Ha létezik ultimatív pop metal album, egészen biztosan a Hysteria az: kizárólag olyan dalok gyűjteménye, melyek elsőre megragadnak a fejben, és nemcsak a refrének, de már a verzék szintjén is. A banda és Mutt maximalizmusáról mindent elárul, hogy az egyik központi dal Animal egyenesen három teljes év alatt érte el azt a formáját, mely végül felkerült a lemezre, de hasonlóan sokat dolgoztak az olyan előremutató, a fogós dallamok ellenére cseppet sem nyilvánvaló szerkezetű és hangszerelésű témákon is, mint a Women, a Rocket, az Armageddon It, a Love Bites megaballada vagy a lemez legmélyebb pillanatait hozó epikus Gods Of War. Még az olyan nyilvánvalóbb slágertémákban is akadtak csavarok, mint a '80-as évek egyik legnagyobb himnusza, a Pour Some Sugar On Me vagy a címadó ballada, nem is beszélve a nem klipesített és ezért kevésbé ismert szerzeményekről, például a Run Riotról vagy az Excitable-ről. Mutt Lange és a Def Leppard a Hysterián egyszerűen újradefiniálta a rádiórock fogalmát, a lemezben azonban a zenekar korai lényege is egyértelműen benne volt, amit leginkább talán Steve Clark és Phil Collen gitárszólóiban lehetett tetten érni.

A szakma roppant jól fogadta a lemezt, a kiadó és a menedzsment azonban a megjelenést követő időszakban jellemző módon inkább amiatt aggódott, hogy egyáltalán elkel-e majd az album annyi példányban, ami fedezi a felvételekre fordított horribilis összegeket. Néhány hónap elteltével mindenki azt mondta, hogy nem: a brit listák első helyére ugyan azonnal felkerültek, fő piacuk, az épp a Bon Jovi kezében lévő Amerika azonban kifejezetten lassan reagált az albumra. Az első single, a lágyabb Women eleinte távolról sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a lemez pedig csak szép lassan fogyogatott a boltokból. A tengerentúli helyzetet a következőként klipesített Animal mentette meg, ami már bombaként robbant az MTV képernyőjén, hogy aztán minden egyes létező sikerlista élére felrepítse az albumot. A lemez eladásai hirtelen megugrottak, a Pour Some Sugar On Me-vel pedig végleg átszakadt a gát: az album közel egy évvel a megjelenése után a Billboard-lista élére került, és az év hátralévő részében nagyrészt a Guns N' Roses Appetite For Destructionjével váltogatták egymást az első két pozícióban. A zenekar elképesztő teltházak előtt játszott Amerikában a totális újdonságnak számító körszínpados koncerteken (igen, pár évvel később az azonos menedzsmentnél lévő Metallica is innen vette az ötletet).

A Hysteria egyedülálló módon hét sikeres kislemezt fialt, és végül a '80-as évek harmadik legsikeresebb hard rock albuma lett az Appetite For Destruction és a Bon Jovi Slippery When Wetje után: 96 héten át ült kirobbanthatatlanul az amerikai Top 40-ben, és napjainkig összesen több mint 20 millió példányban kelt el világszerte (ebből 12 milliót a tengerentúlon adtak el belőle). Míg a Pyromania a '80-as évek mainstream rockhangzásának egyik alapkövét jelentette, a Hysteria ennek továbbfejlesztett, megalomán verziója volt: gyakorlatilag alig született olyan hard rock album a következő években, ahol direkt vagy indirekt formában nem köszöntek vissza a rajta alkalmazott megoldások, a példákat órákon át lehetne sorolni a Wingertől kezdve a Firehouse-on át egészen Bryan Adamsig (akinek 1991-es Waking Up The Neighbours albumán Mutt Lange gyakorlatilag egy az egyben ugyanazokat a trükköket sütötte el, amiket a Hysterián).

A csapat a maga megszokott komótos tempójában 1989 elején látott neki a következő anyag munkálatainak, de az új dalok születését ismét kényszerszünet lassította Steve Clark egészségi állapota miatt. Közvetlen környezetét leszámítva egészen addig senki sem tudta, milyen súlyos a gitáros állapota, mígnem 1989 tavaszán egy reggel Minneapolis utcáin találtak rá öntudatlan állapotban: szervezetében kétszer annyi alkohol volt, mint amennyi John Bonham halálát okozta. A tinédzserkora óta kemény alkoholista, de kokainnal és gyógyszerekkel is flörtölő Clark állapota innentől fogva napról napra egyre rosszabb lett, és 1990 őszén már annyira kezelhetetlen volt, hogy a csapat munkáját és létét kezdte veszélyeztetni. A Def Leppard így aztán félbeszakította a munkát a következő lemez dalain, Elliott, Collen, Allen és Rick Savage pedig tehetetlenül nézték a szakadék felé rohanó társukat.

Steve Clarkot végül egy tivornya után, 1991. január 8-án éjszaka, álmában érte a halál: a rendkívül barátságos, kedves és közvetlen ember hírében álló gitáros végzetét alkohol és különböző gyógyszerek halálos kombinációja okozta. „Az utolsó pár évben Steve élete olyan volt, mint egy csata", írta a banda a következő lemez borítófüzetében. „Már nem a zenénk megkomponálásáról és felvételéről szólt, hanem egy embernek a túlélésért folytatott magányos harcáról. A Steve halála előtti néhány hónap minden volt, csak kéjutazás nem. Rá kellett döbbennünk arra, hogy nem vagyunk olyan erősek, mint hittük. Az, hogy mindent elértél és megszereztél, amit csak lehetett, és a szakmád csúcsán állsz, gyakorlatilag semmit sem jelent, amikor egy ilyen alapvető emberi problémával kell szembenézned. Mindössze annyit tehettünk, hogy figyeltünk, reménykedtünk és vártunk. Aztán Steve elment. A halála valaminek a végét jelentette, valami olyannak, ami mindannyiunknak a része volt és örökre a része is lesz, de ugyanakkor ki is tisztította a fejünket és felébresztett minket. Tudtuk, hogy be kell fejeznünk a felvételeket, hogy bebizonyítsuk: a Def Leppard túléli ezt a szörnyűséget. Már csak Steve-nek is tartoztunk ennyivel."

A csapat négyesben fejezte be ötödik nagylemezének felvételeit, amely végül csak 1992 tavaszán kerülhetett a boltokba Adrenalize címmel, rajta a gitárosnak dedikált White Lightning dallal. Ez azonban már egy új fejezet kezdetét jelentette. A Def Leppardot a rockvilág abszolút csúcsára katapultáló Hysteria-korszak tragédiával kezdődött és még súlyosabb tragédiával ért véget.

 

Hozzászólások 

 
+17 #2 sanyi 2013-04-23 12:50
Steve ma ünnepelné 53. születésnapját. Emlékezzünk ma a rockzene egyik legkaraktereseb b gitárosára. Legyen neki könnyű a föld.
Idézet
 
 
+12 #1 denpatrik 2013-01-24 01:30
A Def Leppard utolsó igazán jó albuma,és abszolút kerek,befejezet t album,habár én mégiscsak jobban szeretem a Pyromania-t,azon számomra erőteljesebb és fogósabb dalok vannak,de erről az albumról is van sok kedvencem,de sok dal túlságosan is slágeres lett,elment középút felé,és emiatt a szememben kicsit túlbecsült ez az album,de tényleg nemakarom lehúzni:)
A legnagyobb szomorúság számomra mégiscsak Steve Clark halála,aki hatalmas karakter lett a szememben.Habár nemvolt egy nagytudású gitáros,mégis fantasztikus dalokat írt a Leppard-nál,és olyan feeling-el játszott mint senki más.Nélküle nemlehet elégjó a Def Leppard.

Steve Clark utólsó koncertje a Leppard-al: http://www.youtube.com/watch?v=vAAxPOTQSQo

minden idők egyik legjobb koncertje,KÖTEL EZŐ végignézni!!!
R.I.P. Steve Clark x(
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.