Rich Ward egy édes pofa, és ha valakire rá lehet fogni, hogy száz százalékig hiteles, akkor az ő. A színpadon megőrül, megállíthatatlanul ontja azokat a jellegzetes déliesen groove-os riffeket és szólókat, pörög, forog, ugrál, vigyorog és folyamatosan hálás, hogy ott lehet, ahol. Interjún első kérdése, hogy mit kérünk, utolsó, hogy mit viszünk magunkkal, majd egy-egy kérdésünkre levegővétel nélkül, percekig ontja a választ, még az orra alá tolt CD borítók dedikálása közben is megállíthatatlanul sztorizik, és ha nem várna hosszú percek óta a következő újságíró kint, egészen biztosan átdumáltuk volna az éjszakát is a novemberi Dürer Kertes koncertjük után a backstage-ben.



























