Shock!

július 21.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Iced Earth: The Dark Saga

0801ie1Év végén ismét Budapesten koncertezik az amerikai Iced Earth, a '90-es évek közepének egyik nagy power metal reménysége. Bár később, leginkább talán Matthew Barlow kilépése miatt sosem sikerült fellépniük arra a szintre, amit megérdemeltek volna, tény, hogy nagyjából tizenöt-húsz évvel ezelőtt ők voltak az egyik legjobb és legizgalmasabb banda a színtéren. A kitüntető figyelmet pedig annak a The Dark Saga címmel megjelent nagylemeznek köszönhették, amely idén, épp ezekben a napokban volt húszéves.

Az Iced Earth zenekart 1985-ben alapította a gitáros Jon Schaffer, aki a mai napig egyedüli állandó tényezőként, kemény kézzel vezeti a floridai bandát. Mindez természetesen azt is jelenti, hogy a zene, de még a szövegek is döntően tőle érkeztek, illetve érkeznek, aminek egyenes következménye, hogy életének válságos pillanatai a csapatra, illetve a lemezek minőségére is erős kihatással vannak. Személyes véleményem, hogy pont Jon egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen vezető szerepe játszott döntő szerepet abban, hogy a The Dark Saga és szintén zseniális folytatása, az 1998-as Something Wicked This Way Comes után sajnos gyengébb anyagok is születtek. 1996-ban azonban a későbbi válságnak még a legapróbb jelei sem mutatkoztak.

megjelenés:
1996. július 23.

kiadó:
Century Media

producer: Jim Morris & Jon Schaffer

zenészek:
Matthew Barlow - ének
Jon Schaffer - gitár
Randall Shawver - gitár
Dave Abell - basszusgitár
Mark Prator - dobok

játékidő: 43:54

1. Dark Saga
2. I Died For You
3. Violate
4. The Hunter
5. The Last Laugh
6. Depths Of Hell
7. Vengeance Is Mine
8. Scarred
9. Slave To The Dark
10. A Question Of Heaven

Szerinted hány pont?
( 43 Szavazat )

A csapat megalakulása után öt évvel jelentette meg első, simán csak Iced Earth-re keresztelt lemezét, Gene Adammel a mikrofon mögött. Schaffer tehetségét dicséri, hogy nagy vonalakban már ekkorra kialakult saját stílusa úgy a gitárjáték, mint a dalszerzés terén. Bár Adam adottságai limitáltak voltak, magas hangszíne tökéletesen illett a thrashes muzsikához, így a mai napig is nagyon szeretem ezt az anyagot. Schaffer érezte azonban, hogy Adammel nem fog tudni igazán messzire jutni, a kettes, 1991-ben érkezett Night Of The Stormrideren így már egy új vokalista, John Greely mutatkozott be. Mivel azonban ő sem volt igazán kiemelkedő hang, nem sokáig maradhatott, Jon pedig kissé besokallt, és néhány éves szünetre küldte a zenekart.

A visszatérést a Burnt Offerings jelentette 1995-ben, illetve annak a Matt Barlownak a belépése, akivel végül sikereik csúcsát érték el. Barlow nagyságrendekkel magasabb szintet képviselt elődeinél: alapvetően mély karakterű hangja kapásból különlegessé tette, mindehhez azonban a magas sikolyok és a brutálisabb énektémák is kiválóan mentek neki, így végre volt a főnöknek egy olyan frontembere, aki a már eddig is kiemelkedően jó dalokhoz a megfelelő énektémákat is le tudta a szállítani. A fejlődés újabb megnyilvánulását jelentette, hogy elkészítették az Isteni színjátékból merítő, 16 perces Dante's Infernót, a zenekar addigi csúcsalkotását, amely a Burnt Offerings zárószámaként már sejteni engedte, hogy az Iced Earth igen komoly dolgokra lesz hivatott a jövőben. És bár a zenekar komolyabb sikereket vagy eladásokat nem ért el az első három anyaggal (egyedül a Night Of The Stormrider tudott felkerülni a japán eladási listákra), a Century Media kiadó töretlenül bízott bennük, és úgy tűnt, ők is ráéreztek arra, hogy a zenekar most talán valóban képes lesz növeli rajongótáborát.

0801ie2Annak ellenére, hogy a Burnt Offerings 1995 áprilisában jelent meg, 1996 januárjában a zenekar már ismét stúdiózott, hogy rögzítsék negyedik nagylemezüket, amely végül 1996. július 23-án jött ki. Mivel soha korábban nem született még olyan Iced Earth-anyag, amit ugyanaz a felállás rögzített volna, mint elődjét, azon már senki sem lepődött meg, hogy Rodney Beasley dobos helyére új arc érkezett Mark Prator személyében. Ettől függetlenül a felállás ekkor még viszonylag szilárdnak tűnt, hiszen Schaffer és Barlow mellett az a Randall Shawver gitározott, aki 1988 óta játszott a bandában, Dave Abell pedig 1987 óta kezelte a basszust.

A negyedik stúdióalbum minden szempontból fordulópontot jelentett, hiszen kissé zeneileg is másmilyenre sikeredett, mint elődei. A jellegzetes gitározás és dalszerkezetek, valamint Matt éneke persze hozta az IE-érzést, de a csapat ezúttal egy dallamosabb oldalát is megmutatta. Nem tudom, mennyiben volt ez köszönhető a zenekarral első alkalommal együtt dolgozó, a produceri feladatokat Schafferrel megosztó Jim Morrisnak, vagy inkább csak természetes fejlődésről volt inkább szó, de tény, hogy az olyan dalok, mint az I Died For You vagy a szuperslágeres The Hunter óriásit lendítettek a banda szekerén, és az is biztos, hogy ezek nélkül a Dark Saga nem hozta volna el számukra azt a népszerűséget, amelyre ekkor talán még ők maguk sem számítottak. „A dalok karakterének változása egyfajta természetes folyamat, de sok múlik a gyakorláson is", mondta egy ekkori interjúban Schaffer. „Azt hiszem, ahogy fejlődtem dalszerzőként, úgy tudtam egyre jobban koncentrálni az igazán fontos dolgokra. Igyekeztem nem telepakolni a dalokat felesleges dolgokkal, villantásokkal. Ezek a melodikus megoldások mindig is benne voltak a zenénkben, és talán minden metalrajongó számára volt benne legalább egy pár olyan elem vagy momentum, ami tetszhetett. Személy szerint nagyon szélesek a zenei hatásaim, az AC/DC-től és az Iron Maidentől kezdve a Bad Companyig és Bob Segerig. Volt persze olyan periódusunk is, amikor úgy éreztük, minden dalt tele kell pakolnunk riffekkel, tempóváltásokkal és persze most is csinálunk ilyesmit, de csak ha a helyzet megkívánja. Az utóbbi időben sokkal inkább az motoszkál az agyamban, hogy elég, ha csak lefektetem a játékommal az alapokat, nem kell feltétlenül szétjátszani minden egyes dalt. Imádom az olyan zenekarokat, akik olyan egyszerű, ám mégis kiváló nótákat tudnak írni, mint az AC/DC. Pontosan tudják, mi kell az adott témához, és semmi többet nem is erőszakolnak bele. Matt és én is így gondolkodunk mostanában: a dinamika az Iced Earth zenéjének a kulcsa."

0801ie4A lemez és a zenekar egy csapásra reflektorfénybe került a The Dark Sagával, és mind a szakma, mind pedig a rajongók ódákat zengtek róla. Volt persze egy kisebb réteg, akik rossz szemmel nézték a dallamosodást, de az elpártolókat messze felülmúlták azok az új arcok, akik egyre nagyobb számban sorakoztak fel a banda mögött. Mindez abszolút érthető is, a lemez ugyanis kiemelkedően jól sikerült. Már a címadó első hangjaival érkezik az a kissé borongós, epikus hangulat, mely a lemez dallamaiban végig érzékelhető. Ettől függetlenül a zene továbbra is riff-központú maradt, épp csak a melodikus részek hangsúlyosabbá tételével sikerült egy extra ízt hozzá tenni a recepthez, illetve rátalálni a zakatoló, jellegzetes riffek és a fogós énekdallamok tökéletes elegyére. A Barlow ezerszínű és kifejező énekének köszönhetően érzelmileg abszolút túlfűtött lemez egyébként koncepciózus: Todd McFarlane képregényrajzoló népszerű figurája, Spawn történetét dolgozza fel. A középtempós címadót a zenekar első igazi balladája, az I Died For You követi, amely a depresszív verzék és a pozitivitást sugárzó, gyorsabb refrének váltakozására épül, méghozzá mesterien. Schaffer: „A Burnt Offerings volt az Iced Earth legsötétebb lemeze, mivel a zeneipari szarságok miatt nagyon ki voltam akadva, mikor írtuk. Ettől függetlenül az a lemez nem mutatta meg, hogy milyen zenét szeretnék játszani igazából. Ez a zene a Dark Sagán hallható."

Ha valaki az első két dal alapján attól félt volna, hogy az Iced Earth átváltozik balladás zenekarrá, akkor számára megnyugvást jelenthetett a harmadik Violate, amelyben sokáig dupláz a lábdob, és a riffelés is hasonlóan gyors. Barlow szintén az agresszívebb zenei környezethez passzoló énektémákat hoz, a dalban két percnél hallható váltással azonban a thrashelés helyébe egy melodikus riff, majd dallamos gitárszóló érkezik, hogy felvezesse a lemez legnagyobb slágerét, a himnikus The Huntert. Amellett, hogy Barlow hatalmas énektémákat agyalt ki ehhez a dalhoz, a fogós alapriff is legalább annyit hozzátett. (A csapat nagyságát pedig talán az példázza a legjobban, hogy a következő lemezre is sikerült összehozniuk egy legalább ekkora slágert, a Melancholyt.)

A korong elejét tehát egyértelműen a melodikus témák uralják, ezek után érkezik a zorkó The Last Laugh, amelyben ismét a gyors riffelésé a főszerep. A Vengeance Is Mine-on kívül ez az egyetlen szám, amelynek a szövegét Barlow írta, személy szerint azonban ez a kedvencem. Már az első sorok is gyilkos indulatról árulkodnak („My personal quest is to make your life hell..."), és ez később sem változik. A következő Dephts Of Hell egy középtempós, himnikus tétel (szövegét pedig az az Al Simmons írta, akiről a Spawn főhősét mintázták, illetve elnevezték), amelyet a már említett, thrashes Vengeance is Mine vált. Ebben a trackben a refrént leszámítva Matt acsarkodó, agresszív témákat hoz, összességében talán a lemez legbrutálisabbjává téve ezzel a dalt. A Scarred (vagy ahogy egyes verziókon szerepel: The Suffering) végtelenül depressziós, nyomasztó dal, amelyre ismét csak Matt teszi fel a koronát, az utolsó két tétel pedig mindent megmutat, ami a csapat erőssége. A Slave To The Dark kiváló riffelésre és roppant fogós énektémákra épít, illetve remek gitárszólókkal operál, a záró, majd' nyolcperces A Question Of Heaven pedig egyfajta összefoglalása, esszenciája a The Dark Sagának.

0801ie6A lemez sztorijához hozzátartozik, hogy Schaffer nagy rajongója volt a Spawn-sorozatnak. A képregényből 1997-ben film is készült (soundtrackjén metal zenekarok és elektronikus előadók által közösen készített dalokkal), és Schaffer eredetileg azért kereste meg az alkotó McFarlane-t, mert ehhez a mozihoz szeretett volna zenét írni. Ez végül nem jött össze, de a Spawn-sztori zenés feldolgozására engedélyt kapott, sőt, arra is sikerült rávennie a grafikust, hogy a The Dark Saga borítóját saját kezűleg készítse el. Schaffer: „Sajnálom, hogy végül nem szerepeltünk az albumon, mert a Spawn képregényeket a tizenkettedik-tizenharmadik számtól kezdve gyűjtöm, és miután megismertem a készítőket, csak még fanatikusabbá váltam. A képregény kiadójánál is rengeteg metalos dolgozik, és Al Simmons is mindent megtett, hogy támogasson minket. Ő McFarlane legjobb haverja, együtt jártak anno suliba, és most is együtt dolgoznak, Todd pedig róla mintázta,és nevezte is el a képregény főszereplőjét. Al rendszeresen játssza is a zenénket a képregényes eseményeken, sőt, a Dephts Of Hell szövegét is ő írta. Persze mi is tudtuk, hogy csak nagy mázlival kerülhetünk fel a filmzene-albumra, hiszen Amerikában a nevünk nem sokat mond, de azért reménykedtünk. Mikor aztán kiderült, hogy milyen jellegű lett végül a filmzene, már nem is bántam annyira, hogy lemaradtunk róla."

Hiába nem szerepeltek végül a soundtracken, Al és Todd közreműködése képregényes körökben is óriási reklámot jelentett a csapatnak, aminek köszönhetően rengeteg ilyen rendezvényen léptek fel, de a The Dark Sagának volt köszönhető az is, hogy ezúttal már nem csak előzenekarként, hanem headlinerként is fel tudtak lépni Európában. „Amerikában még nagyon az út elején járunk, Európa viszont király!", mondta ekkoriban Jon. „Amikor elkezdtem a bandát, olyan nagy akartam lenni, mint a Metallica vagy a Maiden. Ez még odébb van ugyan, de amíg el nem érjük ezt a szintet, nincs megállás. Ha nem lennének az európai rajongók, már évekkel ezelőtt eltűntünk volna a süllyesztőben. A Dark Saga azonban nemcsak azt jelzi, hogy még élünk, hanem azt is, hogy folyamatosan jobbak leszünk, fejlődünk. Egyértelműen ez a legsikeresebb anyagunk, és nem pusztán azért, mert többet adtunk el az eddigi lemezek 6-8 ezer példányainál, hanem a turnén is egyértelműen látszik. Sokan csak most ismertek meg minket, és rengeteg olyan sráccal is találkoztam, akik eddig azt sem tudták, hogy létezünk, de most büszkén hordják a pólónkat."

0801ie3Persze nem is róluk lenne szó, ha minden simán ment volna a lemez megjelenését követően, hiszen a szokásos tagcserék továbbra sem kerülték el őket. Ezúttal Dave Abell volt a soros, aki közvetlenül a lemez felvételeit követően szállt ki, és bár az ő játékát rejti a korong, a hátsó borítóra felkerült fényképen már nem is ő, hanem az új bőgősnek szánt Keith Menser látható, mivel a kiadó ragaszkodott ahhoz, hogy a turnéra induló felállás jelenjen meg a képen. A sors iróniája, hogy Keith sosem játszott a csapatban, mivel rögtön meghallgatása után kirúgták, amikor úgy érkezett oda, hogy nem ismerte a dalokat. Végül az a James MacDonough került a helyére, aki mindössze egy év megszakítással egészen a 2004-es The Glorious Burdenig tag is maradt (majd később a Megadeth soraiba is bekerült egy időre). James korábban egy Oracle nevű floridai csapatban muzsikált együtt a dobos Brent Smedley dobossal, aki a Dark Saga turnéján váltotta Mark Pratort. Schaffer a tagcserékről: „A Dark Saga volt az első olyan albumunk, amelyen már nem egy új énekes mutatkozott be. Ma már Matt is ugyanolyan fontos alkotórésze a csapatnak, mint én vagy Randy Sawver. A kitartásban és a kemény munkában hiszek. Ha keményen dolgozol, semmi sem tántoríthat el. Persze a megfelelő emberekre is szükség van, de az elkötelezettség a kulcsa a sikernek. Ha pedig ez hiányzik az adott emberből, akkor váltani kell."

A másik olvasat azonban az, hogy nem mindenki értett egyet azzal, ahogy Schaffer öntörvényűen és egy személyben kormányozza a zenekart. 2004-ben a régi Iced Earth muzsikusok által alapított, kérészéletű Unearthed zenekar kezdeti szárnypróbálgatásai kapcsán Dave Abell és Gene Adam például kritizálták volt főnöküket azért, mert szerintük az Iced Earthben nincs közös munka, nem Jonnal, hanem neki dolgoznak a muzsikusok. Persze nehéz eldönteni, kinek van igaza, de talán érdekes adalék, hogy az Unearthed mindössze egyetlen lemezig jutott, de már ezen sem Gene Adam énekelt (az első IE-vokalista 1990 óta nem jelentetett meg egyetlen stúdióanyagot sem). Schaffer: „Az Iced Earth az én gyermekem, vele kelek, vele fekszem, és vele együtt lélegzem. Ezt mindenkinek el kell fogadnia. Ha ez ebben a formában nem tetszik valakinek, az sem baj, de abban biztos vagyok, hogy minden tagcserénk a zenekar érdekeit szolgálta."

0801ie5A The Dark Sagán tehát úgy sikerült felfrissíteni, egyben pedig fogósabbá is tenni a csapat stílusát, hogy az igazán vaskalapos híveket leszámítva a régi fanoknak sem volt okuk a panaszkodásra. Negyedik lemezével a Jon Schaffer által vezetett brigád rálépett egy olyan ösvényre, melyen akár igen messzire is jutottak volna. A következő lépés még sikeres volt, hiszen az 1998-ban megjelent Something Wicked This Way Comes talán még elődjénél is jobbra sikeredett (számomra pedig különösen fontos, hiszen ez volt az első CD, amit már a saját fizetésemből vásároltam meg, diákmunkásként), a 2001-es Horror Show-val azonban valami kisiklott. Igazán gyenge lemezt ugyan azóta sem szállított le a mai napig folyamatosan tagcserékkel küzdő zenekar, de nem tudják megszakítás nélkül hozni azt a magas szintet, ami a '90-es évek végén a két stúdiólemezzel, az újrajátszós Days Of Purgatory dupla anyaggal és a zseniális Alive In Athens tripla koncertlemezzel még csont nélkül ment. A jelenlegi torok, Stu Block debütálását jelentő Dystopián ugyan hosszú idő tán újra csúcsformában hallhattuk a zenekart, a legutóbbi Plagues Of Babylon sajnos ismét csak szürkébbre sikeredett, élőben azonban még mindig hasítanak, úgyhogy a decemberi buli mindenkinek erősen ajánlott. Ha pedig sosem tudnak már száz százalékos nagylemezt készíteni, 1996 és 2000 közötti anyagaikkal már így is eleget tettek ahhoz, hogy meghatározó bandaként tartsuk őket számon.

Az Iced Earth december 19-én Budapesten, a Barba Negrában koncertezik az Ensiferum, a Kataklysm és az Unearth társaságában, a Concerto szervezésében. További részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
+2 #18 From The Delta 2016-08-17 11:08
Alaplemez. Horror Show óta viszont én sem követem őket, az a lemez elvette a kedvem tőlük sajnos.
Idézet
 
 
+4 #17 Scarecrow 2016-08-04 08:43
Idézet - nxfn:
Az a baj hogyha ránézek a metal-archives-os értékelésekre, a 90-es évekből ez a lemezük áll a legrosszabbul. Az első 3 lemezüket toronymagasan jobbra értékelik, szóval mondjuk miért nem a 25 éves Night of the Stormriderről készült a cikk? :)))


Lehet hogy az "archívum" értékelései alapján nem ez a lemez van topon, de szerintem toronymagasan veri az említett Stormrider lemezt. Nem csak Barlow hangja miatt. De ez ízlés kérdése is, mindenkinek más a favorit album tőlük, mivel elég változatosak a lemezeik. :)
Idézet
 
 
+3 #16 nxfn 2016-08-04 08:06
Az a baj hogyha ránézek a metal-archives-os értékelésekre, a 90-es évekből ez a lemezük áll a legrosszabbul. Az első 3 lemezüket toronymagasan jobbra értékelik, szóval mondjuk miért nem a 25 éves Night of the Stormriderről készült a cikk? :)))
Idézet
 
 
#15 Gallus 2016-08-04 00:30
Szenzációs lemez! Nekem anno bearanyozta a napjaimat, ráadásul a 90 perces kazim (!) másik oldalán az In Flames The Jester Race anyaga figyelt! :))))) Szintén 1996-ból, ugye...
A The Hunter és az A Question Of Heaven számomra a legnagyobb kedvencek (ez utóbbi végén miket énekel már Barlow?! - kész őrület!!!), de az egész lemez hibátlan számomra! Rock on!
Idézet
 
 
+1 #14 Scud 2016-08-02 07:12
Óriási képregény geek vagyok, de erről az albumról mit sem tudtam.
Idézet
 
 
#13 Chris92 2016-08-01 17:10
Hát akkor én csendben halkan jegyezném meg, hogy nekem a Night of the Stormrider és a Burnt Offerings párosa sokkal jobban bejön mint ez a lemez, annak ellenére hogy a The Dark Saga is méregerős. Az biztos, hogy az IE a 90-es évek közepén volt az abszolút csúcson, azóta nagyon ingadozó színvonalú lemezek jelzik Schaffer-ék pályáját.
Idézet
 
 
#12 The_Sentinel 2016-08-01 14:57
És nem hallgató, hanem hallható. Nem ártott volna aludnom.
Idézet
 
 
#11 The_Sentinel 2016-08-01 14:56
Pyramaze, na.
Idézet
 
 
#10 The_Sentinel 2016-08-01 14:56
Idézet - bluevoodoo:
Idézet - The_Sentinel:
Tényleg, a Barlow-féle Ashes Of Ares létezik még?


Papíron igen, meg minimális élet van a FB oldalukon, de ahogy láttam, lassan egy éve nem volt bulijuk.


Köszi.

Egyébként ha már Barlow, érdemes meghallgatni a Pyaramze harmadik albumát is (2008-as, ha jól emlékszem), amin szintén ő hallgató.
Idézet
 
 
+4 #9 miso 2016-08-01 13:26
Az IE ezen lemeze és a számomra legjobb albumuk a Something Wicked még most is rengetegszer megfordul a lejátszómban, annak ellenére hogy inkább a durvább zenéket hallgatom. Emellett max az Iron Maiden lemezek és a Priest Painkillerje forog nálam ebből a stílusból.

Barlow és Schaffer két zseni, sajnálom hogy megakadt a Horrorshow után a lendület, Ripperrel már nem volt az igazi, és a Barlow visszatérés sem ütött már akkorát, a jelenlegi felállás sem közelíti meg a klasszikus lemezeket, de mindenképp hallgathatók.

A Dark és a Something mindenidők legjobb heavy-power lemezei között vannak, ez vitathatatlan.
Idézet
 
 
+1 #8 bluevoodoo 2016-08-01 12:55
Idézet - The_Sentinel:
Tényleg, a Barlow-féle Ashes Of Ares létezik még?


Papíron igen, meg minimális élet van a FB oldalukon, de ahogy láttam, lassan egy éve nem volt bulijuk.
Idézet
 
 
+2 #7 bluevoodoo 2016-08-01 12:51
Idézet - Scarecrow:
Akit esetleg érdekel, most elég olcsón be lehet szerezni a lemezt a Media Markt-ból. :)
http://www.mediamarkt.hu/hu/product/_iced-earth-the-dark-saga-re-issue-cd-1180887.html


De király, meg is vettem, még műsoros kazin volt meg (az Alive In Athens is a dupla változatban :) ), anno 1999 körül hónapokat kellett várni rá, mire az egyik békéscsabai lemezbolt be tudta szerezni.
Idézet
 
 
#6 The_Sentinel 2016-08-01 12:50
Tényleg, a Barlow-féle Ashes Of Ares létezik még?
Idézet
 
 
+1 #5 bluevoodoo 2016-08-01 12:43
Óriási volt a zenekar Days Of Purgatory - Horror Show közti korszaka, a Glorious Burden még elment, viszont a két Something Wicked sztoris lemez borzasztó gyenge, megcsúfolása a zenekar munkásságának és mementója annak, hogy mi történik, ha egy bandán eluralkodik a megalománia (kb. mint a Maidennél a BNW utáni három lemezen), és dalok helyett csak elfuserált riffgyűjtemény van igazi fogódzó nélkül. A Dystopia szerintem van olyan jó, mint volt a Horror Show (amit egyedül nem tudok megszokni, hogy a modern ízzel éneklő Stu Blockból Schaffer igyekszik egy főleg bariton fekvésben mozgó Barlow-klónt csinálni, bár valamilyen szinten ez érthető), a Plagues megint csak elég gyenge. De a Dark Saga - SWTWC duó és a görög koncertlemez számomra örökre a US power metal csúcsa marad, óriási lemezek, talán a Vicious Rumors Warballja volt hozzájuk fogható erős lemez 2000 után.
Idézet
 
 
-3 #4 Tom 2016-08-01 12:14
Ennek a lemeznek csak egy hibája volt, hogy nem a Metallica adta ki. Akkor a világ egy sokkal jobb hely lett volna. A fekete lemez után egy teljesen logikus lépés lett volna ide elmozdulni, a Load-ok rettenete helyett
Idézet
 
 
+1 #3 BSND 2016-08-01 12:10
Ez tényleg egy rohadt jó lemez, de én sajnálom azért, hogy a Burnt Offerings (Schaffer részéről is) ennyire mostohagyerekké nt van kezelve, pedig a sound szerintem azon volt a legjobb, főleg az új lemezek tükrében, amiknek szerintem a hangzás a gyenge pontja egyértelműen.
Egyébként én a Horror Showt is a csont nélküli klasszikusok között tartom számon.
A koncertet is nagyon várom!
Idézet
 
 
#2 Scarecrow 2016-08-01 11:32
Na ez pont aktuális írás nekem, mivel kb hetek óta ezt a lemezt nyüstölöm. :) Nem vagyok Fagyott Föld fan, eddig leginkább a két Ripperes lemez jött be tőlük, de amióta meghallgattam a Dark Saga-t , azóta más véleményen vagyok. Óriási album, Barlow bús/dühös hangja pedig tökéletes ehhez a Spawn témához. El tudom képzelni mit üthetett ez a lemez 96-ban, amikor ínséges idők voltak metal téren. A Question of Heaven meg tökéletes zárása a lemeznek, csodálatos szám.
Akit esetleg érdekel, most elég olcsón be lehet szerezni a lemezt a Media Markt-ból. :)
http://www.mediamarkt.hu/hu/product/_iced-earth-the-dark-saga-re-issue-cd-1180887.html
Idézet
 
 
+1 #1 The_Sentinel 2016-08-01 10:41
Remek írás, mostanában úgyis elég szigorú IE tripen vagyok, éppen jókor jött.:-)

Amúgy azt hiszem, én abszolút a kisebbséghez tartozom, tekintve hogy a két kedvenc IE albumom a Horror Show és a Glorious Burden.

A decemberi buli meg kötelező, és addigra az új lemeznek is ki kell jönnie elvileg.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.