Shock!

június 25.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Asphalt Horsemen: Asphalt Horsemen

asphalthorsemen_cRégóta vártuk már ezt az albumot, mivel az Asphalt Horsemen élőben évek óta megbízhatóan hozott Magyarországon nagyon ritka minőséget. Nem állítom, hogy nem voltak bennem kérdőjelek, vajon sikerül-e mindezt lemezbe préselniük, hiszen sok, koncerten kiemelkedően jó hazai banda bizonyult képtelennek stúdióban is újrateremteni a fellépések energiáját, de ebben az esetben kifejezetten jól sikerült a végeredmény. Pláne, hogy a Horsemen sajátos szürke zónában alkot, Magyarországon ebben a formában senki sem játszik pont olyan típusú rockzenét, mint ők. Egyelőre nem tudom, hátrány lesz-e ez számukra vagy éppen ellenkezőleg, hiszen nehéz eldönteni, létezik-e egyáltalán az az űr itthon, amelynek kitöltésére tökéletesen alkalmas a csapat. Az viszont biztos, hogy ezzel a lemezzel külföldön is bőven lenne keresnivalójuk.

megjelenés:
2014
kiadó:
szerzői kiadás
pontszám:
8,5 /10

Szerinted hány pont?
( 29 Szavazat )

A csapatot jobbhíján southernnek szoktuk címkézni, ami a vérbő, bluesos fogalmazásmódot tekintve mindenképpen indokolt, bár azt szintén nem tudom, szerencsés-e egy hazai zenekart ezzel az ízig-vérig amerikai skatulyába begyömöszölni. De ez végső soron talán lényegtelen is, Lőrincz Kariék őserejű, ízes és súlyos rockzenéje ugyanis tényleg bárkit meggyőzhet. Ha nevekkel kellene körbelőnöm a műsort, olyanokat mondanék, mint a Lynyrd Skynyrd, a Little Caesar, a The Scream, a The Black Crowes, a The Quireboys vagy az utóbbi évek első számú, délies hatásokkal operáló amerikai modern hard rock bandája, a Black Stone Cherry, és Karesz révén, érzés szintjén itt-ott néhol természetesen a Whitesnake is adja magát. A Black Stone Cherry párhuzamra abból a szempontból mindenképpen érdemes ráerősíteni, hogy a Horsemen is ugyanúgy 21. századi tesztoszteronszinttel, ízig-vérig modern megdörrenéssel vezeti elő ezt a muzsikát, mint Chris Robertsonék. De végső soron az utolsó pár Lynyrd Skynyrd irányvonalát is említhetném, hiszen ott is határozott korszerűsödés ment végbe a hangzást és az összhatást tekintve, de a hagyományok maximális tiszteletben tartása mellett.

Tagadhatnánk is akár, de nem érdemes: a hazai lemezekre „a mi kutyánk kölyke"-effektus miatt gyakran rámondjuk, hogy nem lehet róluk megállapítani, hogy hazaiak. Miközben egyébként én is pontosan tudom, hogy meg lehet, a zenész is pontosan tudja, hogy meg lehet, és kölcsönösen tudjuk egymásról, hogy mindezt a másik is tudja. És mégis... Na, ez most itt nem ez az eset: az Asphalt Horsemen egész attitűdje roppant távol áll a mai magyar átlag rockzenék színvonalától, akár úgy is fogalmazhatok, hogy ez a csapat fejben nagyon máshol tart, mint a hazai mezőny derékhada, és ezzel most senkit sem szeretnék feleslegesen lesajnálni, ez egyszerűen tény. Ráadásul tudnak dalokat írni, és pont. Nincs a lemezen olyan A-kategóriás, direkt slágernóta, amivel innentől fogva automatikusan mindenki egyből azonosíthatná az Asphalt Horsement (hülyén hangzik, szóval értse mindenki jól: a saját Sweet Home Alabamájukat vagy Remedyjüket egyelőre még nem írták meg), de pár hallgatás után már jól elkülönülnek egymástól a számok, és az ember dúdolja Karesszel a Ride On fülbemászó refrénjét, kíséri a léggitáron Matyasovszky Géza slide-os futamait a Wasting Time-ban, elégedetten csettint Megyesi Balázs testes basszusfutamaira a lemez kvázi-epikus dalában, a hét percet közelítő, zsíííííííííííííííros, hegedűs-herflis Memoriesban, és megörül Danny Trejónak a záró Mexico előtt, amelyből aztán az anyag talán legbulisabb, leghangulatosabb darabja fejlődik ki.

Az egyéni teljesítményeket szintén csak dicsérni tudom, tényleg mindenki nagyon odatette magát, de hát ezen sincs semmi meglepő: az ember nemcsak a feelinges gitármunkára, hanem a ritmusszekció jól elkapott, pofásan kidolgozott témáira is időről időre felkapja a fejét, Kareszről meg évek óta tudjuk, hogy ritka kincs a notórius énekeshiánnyal küszködő hazai színtéren (hallgasd csak meg például, miket tol a Scarsban!). Külön öröm, hogy a hangzás is méltó a szerzemények színvonalához: arányos, erőteljes és minden hangszernek van benne tere. Nem mondom, hogy olyan, mintha Bob Rock vagy Elvis Baskette tekergette volna a gombokat, de ezen a téren is messze a hazai átlag felett teljesítenek.

Az a bizonyos egyetlen nagyon kiugró, névjegyként is azonnal, akárhol letehető nóta számomra sokadik hallgatásra is hiányzik egy kicsit a lemezről, de a Horsemen bizony ezzel együtt is nagyon odatette ezt az anyagot, és számomra nem kérdés, hogy elsősorban nyugat felé kellene tapogatózniuk vele, mert a nemzetközi mezőnyben is simán megállják a helyüket. Még csak április van, de elég sanszosnak látom, hogy az év magyar hard rock albumát készítették el, tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom.

 
FacebookGoogle bookmarkMyspace bookmarkIWIWSatartlapDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások 

 
+8 #4 a beela 2014-04-12 12:19
az a szomorú, hogy itt egy bivaly album, egy remek muzsikusokból állő zenekar.. és vagyunk a lemezbemutatón uszkve harmincan.
Idézet
 
 
+7 #3 shmonsta 2014-04-10 21:38
Hány éve várok erre a lemezre itthon :D
Egyszerűen mesés :D Ajánlom még mellé a Southern Comfort lemezét.
Idézet
 
 
+9 #2 Wiktor 2014-04-10 13:58
Nálam a Wasting Time a mindentvivő. :)
Idézet
 
 
+10 #1 NOLA 2014-04-10 13:01
Nagyon fasza, nagyon zsííír album!!!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.