Shock!

december 13.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

The Pretty Reckless: Who You Selling For

theprettyreckless_cSzínésznőből énekesnő? Számtalan példát lehetne felsorolni ezzel kapcsolatban, aminek természetesen a fordítottja is ugyanúgy igaz. Na de színésznőből rockénekesnő? Ehhez azért már szükséges némi fejvakargatás, és hirtelenjében nekem is csak Juliette Lewis ugrik be elsőként, aki ugyan igazán komoly sikereket még mindig nem könyvelhet el magának, de hát ő a színészettel sem hagyott fel teljesen. Taylor Momsen viszont, az amerikai The Pretty Reckless – még a trollok szemüvegének lencséi mögül is nyálcsorgató megjelenésű – frontasszonya végérvényesen szakított a többnyire rámenős filmrendezők utasítgatásaiból álló korábbi életével, és inkább a saját útját kezdte el egyengetni ezzel a sokat mondó elnevezésű zenekarral, még valamikor 2009 környékén. És milyen jól tette!

A sok-sok hasonló cipőben járó kolléga persze jogosan állíthatná, hogy márpedig egy színész tudjon énekelni is. Bár utóbbi kijelentést sosem iktatták törvénybe, azért általánosságban elmondhatjuk, hogy a színészek nagy része valamilyen szinten tényleg tud énekelni. Nos, Momsen kisasszonynak ezen a téren szerencsére nem igazán akadnak gondjai, s ráadásul még egészen kellemes hangszínt is adományoztak neki az égiek (a csinos megjelenés mellé még ezt is!), amelyet óriási bűn lett volna kihasználatlanul hagyni. A nagypénzű üzletemberek és producerek meg is látták benne a potenciált, és a hasonlóan tehetséges menedzsmenttel – meg természetesen a világot irányító háttérhatalommal összefogva! – szép fokozatosan fel is építettek neki egy karriert, ügyes zenészekkel, gigantikus turnék beiktatásával, látványos videóklipekkel és bombasztikus hangzású lemezekkel. Azonban ami nagyon lényeges: a dalszerzésbe ezek után már 'hálistennek nem volt pofájuk belenyúlni. Így a szerzemények többsége a csapat gitárosához, Ben Phillipshez és persze szöszi játszópajtásához kötődik.

megjelenés:
2016
kiadó:
Razor & Tie
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 7 Szavazat )

Elsősorban adott tehát egy térdrogyasztóan dögös, egyszerre nőiesen törékeny és pimaszul lázadó nőstény leopárd, aki ha kell, gitározik és gazellákat halálra ijesztően is üvöltözik a többnyire hardrockos, punkos és egészségesen rádióbarát amerikai rockzenére. Ez persze erős dalok nélkül azért még nem biztos, hogy világmegváltó kombináció, és túlságosan mély gondolatokat, igazán nagy megfejtéseket nem is kell keresgélni ebben a bandában. Azok is csak óvatosan közelítsenek hozzá, akik amúgy alapból nehezen viselik a mainstreamben és félig-meddig az eladhatóság szellemében tevékenykedő rockcsapatokat, ugyanis itt többnyire erről van szó. Nem véletlenül szerepelnek már a turnénaplójukban az Evanescence-szel, a Marilyn Mansonnal és a Nickelbackel közös fellépéseik sem... Azonban míg például utóbbi csapat manapság már egyre inkább végtelenül kiszámítható, ragacsos popzenében utazik, úgy Momsenék muzsikájában még mindig érezhető némi mocsok, egy kis beleszarós dirty rákenrollos feeling, ami miatt akár még szimpatizálni is lehet velük. Nekem például már első hallásra is rokonszenves volt a lemezt indító, letagadhatatlan Alice In Chains-hatásokat felmutató The Walls Are Closing In / Hangman című tétel, de a folytatásban hallható, punkosan zúzó Oh My Godban is fellelhető némi Halestorm-íz. Itt ráadásul még az utánozhatatlan Lzzy Hale álarcát is megpróbálja magára ölteni főszereplőnk, ami hajszál híján, majdhogynem sikerül is neki.

A jutyúbosított Take Me Down, a meglepően Live-ízűre vett Living In The Storm és a Beatles Lucy In The Sky With Diamondsának belépő taktusaival kezdődő Mad Love is kellemesen hallgatattja magát. A Wild City pedig egyenesen a '70-es évekig kacsintgat vissza, óriási vokálokkal és fokozatosan építkező, a kezdeti feszültségből kibontakozó felszabadult örömzenéléssel, de van itt jobbfajta countrynóta is (Back To the River), illetve természetesen szokásos helykitöltő szösszenetek is helyet kaptak. Nagyjából persze azért hetven százalékban így is rendben van ez az anyagm és aki egyébként is vonzódik a rebellis, ragadozó rockmacákhoz (ez milyen szép), nyugodtan tegyen velük – és az előző két lemezzel is – egy próbát. A pontszám most kivételesen nem csak a zenére vonatkozik.

 

Hozzászólások 

 
+3 #2 Final Command 2016-12-23 17:59
Ez előző lemez nagyon állat volt, egy igazi tökös rocklemez (bezzeg arról nem írtatok..:-) ), úgyhogy ezt vártam is rendesen, de azt kell hogy mondjam, nekik, vagy a producereiknek nem tett jót a nagy népszerűség, nálam ez az új túl lagymatag, nem működik
Idézet
 
 
+3 #1 Sanctus 2016-12-23 13:53
Ez a kellemes popzene kategória. Bár a fordított karrierépítés kicsit fura (csak azért elmenni színészkedni, hogy utána nagyobb ismertséggel lehessen énekesnő, nem annyira szokványos), a hang, a kinézet, a hozzáállás adott. A lány nem hülye, a körülötte lévő emberek sem, nagyon patikamérleg a cucc, de én spec. szívesen hallgatom kocsiban, vagy kikapcsolódáské nt, és élőben is egészen jók.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.