Shock!

november 19.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Red Fang: Only Ghosts

redfang_cA stoner színtérre az imádnivalóan idióta és elsöprően vicces videóival kábé 2010 környékén berobbanó, portlandi Red Fang második lemezével, a Murder The Mountainsszel vett le a lábamról, ráadásul ha jól számolom, kábé huszonöt másodperc alatt. Azóta is töretlenül a csapat hívének is tekintem magam, még ha rákövetkező anyaguk, a Whales And Leeches nem is nyerte el maradéktalanul a tetszésemet – és akkor még finoman fogalmazok. Ez persze nem gátolta meg abban, hogy a banda legsikeresebb anyagává váljon, én pedig az elmúlt néhány (egészen pontosan három) év alatt azért csak megszerettem annyira a lemezt, hogy a legnagyobb hiányosságának ma már a produkciós munkát tekintsem. Ezért is fogadtam kitörő örömmel a hírt, miszerint negyedik lemezére, az Only Ghostsra két igazi nagyvadat nyert meg magának a sörvedelő négyes: Ross Robinsont és Joe Barresit (egyikőjüket sem vagyok hajlandó bemutatni). Ilyen társakkal nyilván nem lehetett cél szimplán egy vérbő stonerrock-lemez elkészítése, várható volt, hogy még tovább szeretnék rugdosni saját határaikat. És hogy jó előre le is lőjem a poént: a trükk annyira bejött, hogy per pillanat ezt a lemezt tartom a Red Fang eddigi legerősebbjének. Pedig szemernyit sem kevésbé tüskés, vagy épp könnyebben befogadható, mint anno a Whales volt, sőt. Viszont ennyire kreatívnak talán még sosem éreztem Oregon legnagyobb mókamestereit.

megjelenés:
2016
kiadó:
Relapse Records
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 14 Szavazat )

Kezdjük azzal, hogy a lemezről lemezre mind nagyobb hangsúlyt kapó Bryan Giles agresszív vokalizálása ezen a lemezen ért el odáig, hogy kábé már nagyobb teret nyer, mint a másik vokalista, Aaron Beam basszer dallamos éneke. Ezáltal pedig nemcsak a mindig is meglévő Melvins-hatások ugrottak gyorsan előrébb (halld a hibbant No Airt), hanem a srácok igen sok dalban mutatnak markáns rokonságot a The Hunter-korszakos Mastodonnal, vagy épp a savannah-i színtér olyan jól ismert zenekaraival, mint a Baroness, vagy épp a Kylesa (leginkább a személyes kedvencemmé váló The Smell Of The Soundban, de hasonlóan remek a zaklatott I Am A Ghost és az utolsó, nem kicsit szétcsapott Living In Lye is, különösen annak masszívan betonozó lezárása). A csapat titkos fegyverének tekinthető John Sherman ritmusai is ugyanolyan frankón eltaláltak, mint eddig, ami abszolút jó pont, viszont azt kell, hogy mondjam, David Sullivan feledhető gitárszólói terén sincs túl sok változás. Nem baj, ő viszont a Raszputyint idéző fazonjával illik minimum tökéletesen a bandába.

Egyetlen bajom van csak a lemezzel (és ezért is nem adok magasabb pontszámot): sehol egy akkora „sláger", mint anno a Prehistoric Dog, a Wires, a Hank Is Dead, vagy legalább legutóbbról a Blood Like Cream volt. Még talán a szintén nem gyengén gyaluló, lemeznyitó adrenalinbomba Flies jár ehhez a legközelebb, esetleg a Queens Of The Stone Age-et idéző Cut It Short, vagy épp a megtekertebb Not For You, de az igazság az, hogy szinte bármelyik tétel (még a másfél perces instru Flames is) ötletesebb, mint a klipesített Shadows. Ez utóbbi ugyanis leginkább egy QOTSA-be mártott Foo Fighters-számnak hat, szerethető, de könnyű megunni.

Azoknak pedig, akik amiatt aggódtak, hogy Robinson (és társa, Péntek) miatt enyhén numetal-közeli lesz majd a hangzás, csak annyit: ennek a hangképnek bizony köze nincs a Korn és baráti köre által fémjelzett pincébe hangolt, gatya-lobogtatóan mély soundhoz (akkor már előbb kapom elő a szintén relapse-es Torche-párhuzamot), viszont azért jól érződik, hogy miért is lényeges egy valóban profi hangmérnök jelenléte a stúdióban. Már olvastam olyan véleményeket is, miszerint a Red Fang csak toporog egy helyben, esetleg vissza is lépett ezzel a lemezzel, de én akkor is azt mantrázom: Aaron Beamék talán még sohasem gurítottak ekkorát – még ha az említett hiányosságok miatt nem is adhatok magasabb pontszámot.

 

Hozzászólások 

 
-1 #3 Melchi Zadok 2017-03-16 16:37
na szóval, gondoltam kifejtem egy kicsit, ne csak egy mondatot írjak már a tavalyi év általam egyik legjobban várt lemezéről. nekem pont azért jött be a red fang anno a többi hasonszőrű stoner, "postgrunge" banda közül, mert ők képesek voltak jó, fogós dalokat írni úgy, hogy közben egyáltalán nem adnak fel semmit, nem lett kommersz a végeredmény.
nekem pont ez hiányzik ebből a lemezből. tök fasza, hogy a produceri munka rendben van (tényleg jól szól) de nincsenek igazán jó, érdekes dalok.
a sokat szidott whales and leeches legalább fel tud mutatni olyan dalokat, mint doen, crows in swine, bloods like cream, 1516, stb. míg itt számomra az egyetlen igazán jó dal a nyitó flies.
október óta meghallgattam vagy százszor a lemezt, de nekem túl lassú, sötét, komor és..... unalmas. :-(
Idézet
 
 
-1 #2 Melchi Zadok 2017-03-13 20:56
Nekem meg az eddigi leggyengebb anyaguk.
Idézet
 
 
+5 #1 Codename333 2016-12-30 11:48
Nekem kellemes csalódás volt a whales and leeches után.Én azt a lemezt idővel egyre kevesebbet hallgattam...nem hogy nem szerettem meg hanem egyre gyengébb lett nálam.Így ez a lemezük most különösen jól esett.Flies,Cut it short,not for you sőt még nekem a shadows is elsőre kedvencem lett.Jó lenne már egy magyar buli mert ezeket szívesen meghallgatnám élőben.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.