Shock!

„Ördög testvér, játssz még! / A hideg ráz, ha zenédet hallgatom" – ahogy a költő mondja. És milyen jól mondja! Hiszen már az első Ørdøg-lemez, a Tíz fekete dal is valóban hidegrázósra sikeredett, most pedig itt van újabb megkísértésük, a Sötétanyag, ami ha lehet, még egy nagy lapáttal rátesz a Pokol konyhájában rotyogó tűzre. Ráadásul a vörös (akarom mondani, Vörös) ark-ördögöt ezúttal már nem is három, hanem négy társürdüng kíséri, mivel erre a lemezre már végképp eladta a lelkét a Sátánnak az apró, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó is, vagyis hát rendes taggá vált a korábbi lemezen még csak vendégként szerepelgető Wackor Miki, azaz Nagy-Miklós Péter. Ráadásul elég jól ki is használják a lehetőséget: Miki már rögtön az első dalokban rendes énekszerephez is jut, sőt, a nyitó Mintha zeneileg is tőle származik, miáltal kapott is némi halvány wackoros ízt.

A magyar ember bizony szövegcentrikus, és ettől még a Pokol Urának esetében sem hajlandó eltekinteni. De nem is szükséges! Vörös Andris már legelső magyar nyelven elkövetett szösszeneteivel, az akkor még szuperseggű banda Szájon át EP-jén megmutatta: anyanyelvén sem csak banális hülyeségeket tud összehabatyolni, sőt. A Tíz fekete dalra, pláne a mostani Sötétanyagra pedig már teljesen egyértelművé vált: szavakat-szólásokat kifacsaró, szóképeket átfestő, irodalmi és művészeti utalásokat-kikacsintásokat előszeretettel alkalmazó mondatai nem csak tökéletesen egyediek, de magukban hordoznak egy jó értelemben vett magyarosch mellékízt is. (Azzal együtt, hogy hatásai nyilván neki is voltak, Kowalskytól elkezdve az IHM-es Palikán és a hollywoodoos Trócsányin át mondjuk Hobóig.)

De az olyan szójátékok, mint az „okosabb szamár szenved", vagy „a kicsi szívem, ugye ülsz?" simán magukért beszélnek, mint ahogy az olyan számcímek is, mint A fele tréfa, pláne a Horváth Viktor példaverséből kanyarított, teljesen abszurd Államtitkár. Ezzel együtt hőseink nyilván ráerősítenek az ördögi koncepcióra is, hiszen már a második dal, az egyébként egyik legjobban sikerült Fényhozó (senki) elnevezésében megidézésre kerül Lucifer, míg az utolsó tétel a Sátántangó címet viseli (valahol csendben felsír egy Tarr Béla). És ahogy az első lemezen ott magaslott Örkény Istvén Nem te című egypercese, ezúttal is megidéznek egy irodalmi klasszikust: a már címében is ráutaló magatartást tanúsító 100×100000-ben Szabó Viktor tolmácsolásában hangzanak el sorok Gabriel García Márquez remekművéből, a Száz év magányból. Ne legyen így, de ha mindössze egyetlen dal alapján akarod belőni, hogy neked való-e a Sötétanyag, ez az egy legyen az – lévén az év hazai csúcsteljesítménye, és valószínűleg az is marad! Na de haladjunk tovább, mert van itt még látnivaló; illetve – hogy én is bátran ellőjek egy klasszikus García Márquez sort -: „Félre az útból, tehenek, rövid az élet!"

A pokolbéli víg lemezen ugyanis valamennyi hangszeres képviselteti magát minimum egy dallal, és hát mindegyikük elég frankón bele is szőtte a rá igazából jelemző zenei világot. Miki témája a már említett Mintha, kicsit modernebb, szaggatott ritmusú tétel, a lemez súlyosabb oldalát kidomborítva, Szűcs Peti dobosé pedig a halványan az Alice In Chains-hatását mutató Lángolj (ne feledjük, Peti alkalmanként kisegít a Men In The Box AIC-tribute bandában is). Salim szokás szerint a legtekervényesebb dolgokért felel, jellemző tétele a teljesen agyhalott Államtitkár primusos megoldásokkal, míg a lemez majd' felét jegyző Szentpéteri Zsolt a direktebben rockoló darabok gazdája, az olyanoké, mint például a korábban nálunk debütált Sátántangó, vagy az Óriás leszel. De legjobban sikerült darabja pont az a könyedebben emészthető Keringő, amiben egyébként a Mezőkövesdi Szent Imre Általános Iskola énekkara is szerepel. Ezt talán még a Petőfi Rádió sem utasítaná vissza!

Ördögi trükként, a Varga Zoli által producerelt (Sötét)anyag elég szuperül is szól, a remek borítóról pedig – úgy látszik, végképp agyamra ment a Twin Peaks imádat – nekem elsőre bizony a néhai Laura Palmer ugrott be. „Fiatal nő, műanyag lepelbe csavarva" – pedig ez a hölgy nagyon is él, nézzük csak meg a bakelit változat (mert hát bizony ilyen is létezik) borítóját! Ezzel lett teljesen kerek a sátáni történet, és hát régi igazság vala: a legjobb dalai bizony az Ördögnek vannak, adjuk is át magunkat neki! „Készülj az útra, ember! / Magammal viszem a lelked. / Ha nem jössz, viszlek erővel! / Vagy elfújlak, mint egy porszemet..." – mondja már megint a költő, és hát én sem írhattam volna szebben.